Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Labyrinth

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Minden generációnak megvan a bűvös száma. Régebben a 30 volt az. Nagyanyáink idejében, ha egy lány 30 éves koráig nem ment férjhez, akkor már furcsán néztek rá, különcnek számított. Később ez a szám kitolódott 35-re, manapság pedig a 40-es nők, férfiak azok, akik, ha még egyszer sem voltak…..
Labyrinth 2016.09.10 21:28:50
@'it's cool to know nothing':
"Nem változott a világ egy szemernyit sem. Minden pont ugyanúgy működik, mit a nagyszüleink idejében. "
Remélem, ezt te sem hiszed komolyan. Nagy- és dédszüleink idejében (úgy az 1900-as évek elején) a legtöbb családban még a szülők joga volt dönteni a gyerekeik kiházasítása felől. Persze főleg pénzügyi meggondolásokat vettek figyelembe, a gyerek saját elképzelése ritkán volt szempont. Így viszont mindenki „párra talált”, az is, aki csúf volt, az is, aki nem akart, az is, aki éretlen volt hozzá. Nem volt apelláta. Válni sem igen lehetett. A régi, 30-as, 40-es években született filmekre is kár hivatkozni ellenpéldának. Nem az akkori rögvalóságot mutatják meg, a nézők nem azt akarták látni még a moziban is.
A szülői kényszerházasság intézménye csak a szocializmusban szűnt meg (saját, apai nagymamámat ’44-ben még összeadták), és akkor sem csak azért, mert megtiltották. Még el kellett érni a családoknak azt a jóléti szintet, mikor már nem volt muszáj újabb meg újabb vagyonegyesítésekkel előremenekülni a nyomor elől. Ma már más a helyzet: mivel mindenki maga választ, hátrányos külső és belső tulajdonságai komoly akadályok lehetnek, nem beszélve azokról, akik nem is akarnak házasodni.
„Akinek meg nem lesz egyáltalán gyereke, az meg kihal, nem "örökíti" át a saját hülyeségét, félénkségét, fontosabb-a-karrier-mint-a-család attitűdjét. Remélhetőleg így ez a "családmodell" is kihal vele együtt (nem létező gyerek nem is nőhet fel úgy, hogy ez így jó stb.), és visszatérünk az egyetlen ésszerű és egészséges családmodellhez.”
Ebben kár reménykedned. Ha igazad lenne, az összes egyháznak rég el kellett volna tűnnie, amelyik előírja a papi cölibátust. Jó, hogy idézőjelbe tetted az örökíti szót: ezek valóban szerzett tulajdonságok, amik nem tűnnek el a hordozóikkal együtt. A következő nemzedék is eltanulja őket a környezetüktől vagy a médiából. Így van ez az újabb meg újabb házasodási elméletekkel, attitűdökkel, divathóbortokkal, vallással stb..