Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szilárd Ajtay

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A keddi, harmadik kormányellenes tüntetés, egyben az Országgyűlés alakuló ülése után, az épületet elhagyva, három református egyházvezető találkozott a tüntetők haragjával, így rendőröknek kellett őket kimenekíteniük a helyszínről – írja a Református.hu. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége…..
Sokan és sokat idézik a Nobel-békedíjas baptista lelkész beszédét, amely 1963 őszén hangzott el az amerikai fővárosban. A Capitoliumon negyedmillió ember – feketék és polgárjogi törekvéseikkel rokonszenvező fehérek sokasága – hallgatta a lelkipásztor átszellemült szavait: „I have a dream...” – Van…..
Szilárd Ajtay 2018.05.02 15:54:22
Nagyon tisztelem Fabiny urat, például a migráns-ügyben adott igei alapú, hiánypótló kijelentéseiért, de ezen írásáért is. Mindazonáltal hiányérzetem is van. Súlyos dilemma, hogy egy szellemi tekintély a két lehetőség közül melyiket választja: az igazság leplezetlen kimondását (ez és ez ezt és ezt a gonoszságot tette), vagy a békesség, szeretet okán csak a szükséges igazságmag puhára becsomagolt kimondását? Utóbbi nem sokat változtat, alig értik meg (lényegében marad a "kollaboráns egyház" megítélés, ami azért nekem nagyon fáj), az előbbi meg háborút indít el, olyanok között is, akiknek az Istent egy szívvel lenne jó tisztelni, imádni (hát ez is nagyon fáj). De hol van az a küszöbérték, ami felett ezt a háborúságot is be kell vállalni? Amikor a kereszténységre hivatkozva, egyre nagyobb mértékben igazságtalan rendszert kiépítve (pl. harácsolt pénzen pártmédiát kiépítve, gyűlöletszítással, mindent az ellenségre kenő hatalomtechnikával) gyakorlatilag megfosztják a társadalmat az önrendelkezésüktől, szabadságuktól (ez nyilván vita tárgya), vagy csak akkor, amikor már (nyilván elvi opció) vonatokkal viszik krematóriumokba az ellenségnek kikiáltott embereket? (Vagy akkor se?) Nem biztos, hogy tudom a választ, de talán kisebb lenne a kár az igazság mielőbbi, kendőzetlen és megértést jól segítő kifejtésével, és - ami a lényeg - egy e kérdésre (jelen magyar helyzet becsületes és mély megítélésére) létrehozott, hiteles hívőkből álló, "álláspont-fogalmazásra" felkért, egyházakat lefedő szakbizottság életre hívására nagyon szükség lenne. Egy minta: ahogy a rendszerváltás hajnalán a Pozsgay-féle történészbizottság kimondta az igazságot '56-ról.
Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de lehet, hogy nincs hozzá kedved. Talán nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat, és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondolatokkal küzdesz, új rovatunkat…..