Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tony84

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy gyönyörű, középső bronzkori ékszerkollekció került elő idén ősszel Dabas közelében, egy szántóföldön. Az apró edényben rejtőző tárgyakat Greman István, a környéket rendszeresen járó, történelem és hadtörténet iránt érdeklődő régiségbúvár találta…..
tony84 2009.12.20 22:46:35
@Silver.: Én sem vagyok bronzkoros, de a képen látható tárgyak neve a régészeti terminológiában spirálcsövecske, és leginkább ruhára erősített díszként értelmezik, rekonstruálják. Nem teljesen tudom vizualizálni, hogy te milyen tárgyakat találtál, de a leírás alapján nem hiszem, hogy ebbe a körbe tartozna, sőt nekem nem ugrik be erről semmilyen régészeti lelet, de talán valaki más segíthet még neked azonosítani őket.
  Az elmúlt két nap csíkospöttyös cserepek rajzolgatásával telt, ipari méretekben; arányaiban elenyésző mennyiséget sikerült tisztába tenni manuáléból, de szépen kerekedik a mintakatalógus, így még bírom hinni, hogy van vége az alagútnak, és ott lesz majd a fény. (A…..
Hogy brutálisan őszinték legyünk, az albán fővárosnál jártunk már látványosabb, érdekesebb és színesebb településen is; Tirana (amely nevét – állítólag – Teheránról kapta, de ez ne vegye el a kedveteket a dologtól) nem az impozáns épületeivel, elképesztően…..
..
tony84 2009.04.29 08:16:10
:::KalinaG:::A méltán nagy sikerű és immár hagyományossá vált Régészhallgatók Országos Találkozója idén is megrendezésre kerül; ezúttal az ELTE keretein belül, 2009. április 3-4. között pécsi, szegedi, miskolci és természetesen budapesti régészpalánták nagyszámú…..
tony84 2009.04.02 20:47:52
tony84 2009.04.03 22:22:03
Telefonon kaptuk az értesítést az Aquincumi Múzeumban kedd délután, hogy a XI. kerületben, a Rupphegy oldalában faragott kőtömbök hevernek egy munkagödörben és az egyiken emberábrázolás is látható. Bár ilyenkor azonnal meglódul az ember fantáziája, de látatlanban elég…..
tony84 2009.03.29 13:36:12
@Vakhtang Gorgaszali: Ha már itt tartunk, a Maris mint folyónév már Hérodotosznál is szerepel, tehát a térséget érintő Kr.e. 4. századi kelta hódítást megelőzően keletkezett és inkább az Alföld és Erdély szkíta kori lakosságának nyelvéhez köthető.
tony84 2009.03.29 16:22:03
@Vakhtang Gorgaszali: Teljesen igazad van! Nem kizárt, hogy akár jóval Hérodotosz előtti. A nyelvészet nem asztalom, csupán jelezni akartam, hogy a keltákhoz a Maris mint folyónév szerintem semmiképp nem köthető. Egyébként ez a vita valóban teljesen offtopic, úgyhogy részemről továbbra is csak gratulálok! :)
Az ELTE és a Bolognai Egyetem közös expedíciója 2007 és 2008 nyarán gazdag Kr. e. 2. - 1. századi temetőrészletet tárt fel a Verona közelében található Povegliano-Veronese település területén.Az Adige és a Mincio folyók között elterülő veronai síkság határzónának…..
:::kurosz:::Kedves olvasóink!Aki esetleg nem tudna még róla, az intézeti könyvtári adatbázis (kb. 20.000 könyv és 65.000 cikk bibliográfiai adatai) ideiglenes tesztüzemben elérhető a brigetio.fw.hu/konyvtar.php oldalon...
tony84 2009.03.18 12:13:40
@kurosz: Az a gond vele, hogy csak vezetéknévre ad találatot, ha már a keresztnévvel akarom szűkíteni, akkor O.
Az európai bronzkor egyik legjellemzőbb régészeti jelenségét azok a változatos összetételű, sokszor kiemelkedő minőségű tárgyakat magukba foglaló bronzkincsek alkotják, amelyeket egykori elrejtőik föld alá, sziklahasadékok üregeibe, mocsarak mélyére, folyók és tavak…..
tony84 2009.03.16 21:50:47
@jakab01: "Sajnos" az iráni nyelvű szkítákhoz nem sok közünk van, legalábbis ami a származás kérdését illeti. Bizonyos feltételezett és valószínű, többnyire közvetett kulturális hatásokról, kommunikációról lehet szó csupán a Kr.e. 1. évezred második felében. Ezt a magyar nyelv néhány eleme is őrzi. A Kárpát-medencei szkíta korszak etnikai viszonyai sem tisztázottak, bár a szkíta jellegű anyagi kultúra kétség kívül megtalálható a Dunától keletre és részben északra, de szórványosan a Dunántúlon és Közép-Európa más részein is, ez viszont nem jelent népazonosságot, még ha lehet is számolni bizonyos számú keleti eredetű népesség betelepülésével. Mindezek a tények azonban mit sem változtatnak azon a felelősségen, amit az ország területén és annak földjében rejlő különböző értékek megőrzéséért kell éreznünk. Ez nem függ attól, hogy az előttünk itt élt emberek, közösségek mennyiben rokoníthatók a mai magyar etnikummal. Talán sántít a példa, de a foltos szalamandra vagy az árvalányhaj sem rokonunk, mégis felelősséggel tartozunk ezeknek a fajoknak, természeti értékeknek a megőrzéséért. Nem csökkentik ezek a régészeti/történeti adatok a magyar nép múltjának kiemelkedő tetteit, személyiségeinek erejét, kultúránk gazdagságát és semmi mást sem, amire patriótaként büszkék lehetünk. Nincs szükségünk nagyhírű rokonokra, hogy ne kelljen szégyenkeznünk!
Van az úgy, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy a lejobb pillanatokban gondoljuk. Ilyen a szerelem is. Sziasztok! Pár napja mást nem csinálok, mint bőgök, úgyhogy gondoltam lehethogy ha kiirom magambol a dolgokat könnyebb lesz..... Vagy nem.....egy próbát azért megér! A barátommal…..
:::Rezső bácsi - Skoda Dodi::: Ide is eljutottunk: a baráti Csehszlovák Népköztársaságban euróban kell rendeznünk az éttermi számlát. Egyébként aznap a határon 308 Ft-ba került egy ajró...Ďakujeme!  ..
Kedves szerzőtársunk Tóth János Attila új blogot indított, amelynek fő célja, hogy a víz alatti régészetet megismertesse a nagyközönséggel illetve, hogy kutatásairól, a munkák szervezéséről, csapatának eseményeiről, eredményeiről részletesen beszámoljon. Már az első…..
tony84 2009.02.14 10:20:10
Különös időutazásra invitálja a régészet története iránt érdeklődőket a Nyíregyházi Jósa András Múzeum. Névadójának a nagy tudású orvosnak és a magyar régészet jelentős személyiségének az életét bemutató filmet készített. A film érdekessége, hogy a szereplők…..
A graffitit a modern városok katasztrófái közt szokták emlegetni, teljesen helytelenül. A falfirkások már a középkorban is aktívak voltak, és egyesek számára tényleg semmi nem volt szent. A Guardian újságírója egy 1644-es festményre hívta fel a figyelmet, aminek sarkában a kor…..
tony84 2009.02.10 17:42:04
@zahar: Jól emlékszel, és nem csak ott: a birodalom számtalan szegletében maradtak fenn falfirkák (szerencsés körülmények közt) házakon, falmaradványokon. Sokszor obszcénebbek és durvábbak (mások nyilvános kigúnyolásáról és a politikai propagandáról nem is beszélve), mint amiket manapság láthatunk. Szóval ha nem is a fallal, de a városi civilizációval valószínűleg egy idősek.
A horgászok kelléktárának régóta része a csúzli. Az etetőanyag-gombócok pontos bejuttatására használják a szabadkézi dobótávon túlra. A versenyhorgászok 50-60 méterre is pontosan lőnek vele. Nagyon sok gyártó kínál horgászcsúzlit, méret, lövőtáv, szín és egyéb…..
tony84 2009.01.29 22:14:12
"Akár le is sittelhetnek!" - kiabálta bele a diktafonokba Mr. Booth, egy Grimsby-környéki horgásztó-tulajdonos, jelezvén, hogy akkor is kitiltja vizeiről a Kelet-Európai horgászokat, ha lengyel emberjogi aktivisták potyognak az égből.A derék gazdánál az olvasztotta le a…..
A szakítás a legszarabb dolog a földön, és ócska mélabúban csak az ilyenek dobnak fel. Egy ajándék poszt délre, hogy kiderüljön, ki az igazi elsőző, ki az, aki valóban várja a posztot. Elég sok rövid szakítós történetet olvastunk már itt, ez is egy rövidre zárt…..
tony84 2009.01.26 00:25:30
@zebulon (harcilepke): Nem is kell letagadni, de könyörgöm, ha gyakorlatilag ezzel indít, akkor meglehetősen kiszámítható volt a 'srác' reakciója. Elnézést ha valakit megsértettem a lányka szóval, természetesen a 'hölgy're gondoltam! :)
"Az eltelt évszázadok és háborúk sem okoztak annyi kárt a régiségekben mint ez az egy könyv" - írta Gaston Maspero (1846-1916), az egyiptomi régészet legendás alakja egy ősi arab iratról, az Elrejtett gyöngy könyvéről. Az ismeretlen szerzők által összeállított…..
Szálka Mutánsok 2009.01.21 06:45:00
Érdekes jószágokat fognak ki a vízből sporttársaink. Kéttörzsű, egyfejű csuka Missouriból való. Gyanítom, hogy rosszul kantározott fel a horgász. Kék színű lobster (homár) a Temzén úszott fel a Connecitcut állam területén lévő, New-Londonban székelő tengeralattjáró…..
tony84 2009.01.23 23:25:01
Méghogy a Rába habzik? Na ne tessék viccelni. Nézzék meg a Rákos-patakról készült megrázó képeket, és sírjanak az egérpadra borulva. A Szálka pontszeme akkora habhegyeket szúrt ki ma késő délután valahol Isaszeg és Pécel között, amilyet még az amerikai iszap- és…..