Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Boldog Ferenc

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hétfőre össznépi konszenzus alakult ki arról, hogy Magyarország tulajdonképpen megnyerte az Európa-bajnokságot. De Belgiumot egészen biztosan megverte; ez már így kerül be a történelemkönyvekbe...
Boldog Ferenc 2016.06.27 22:52:03
Megmosolyogtató egy hozzá nem értő és nyilvánvalóan megkeseredett ember lázadása a közhangulat ellen.
Igyekeznék sorban cáfolni a fenti sorokat, lehetőleg úgy, hogy közben csak annyira bántsam a szerzőt, amennyire nagyon szükséges.
Öncsalás ? Szó sincs róla. A ma dicshimnuszokat zengő tömeg pontosan látta, hogy bár kis szerencsével egyenlíthettünk volna többször is a Belgák ellen, jogos eredmény született. Nincs itt semmiféle öncsalás. Mindenki tudja a magyar csapat helyét, de mit tegyünk? Ennek a helynek, mi örülünk. Csak sajnálni tudom a szerzőt, hogy ő nem. Szegénységi bizonyítvány 1.
"a 86-os 0-6 nemzeti tragédia volt, a 30 évvel későbbi 0-4 már hatalmas siker" Azon a VB-n kaptunk még a Franciáktól egy hármast is, mindezt egy olyan csapat érte el, akiről elhittük a négy közé kerülhet. Most ezek a fiúk a 0-4 előtt kivívták oda-vissza győzelemmel a kijutást, továbbá veretlenül nyertek abban a csoportban, ahonnan aztán ha nehezen is Portugália a 8 közé jutott, Izland pedig jelen sorok írásakor 2-1-re vezet az Angolok ellen. Szegénységi bizonyítvány 2.
"Hogy az impotens osztrákokat a válogatott vitatható emberelőnyben tudta verni, és a bíró elvett tőlük egy gólt is". "Hogy Izland ellen Badlucksson öngöljával sikerült egyenlíteni, és a bíró nem adott meg nekik a legvégén egy tizenegyest sem" Ezek konkrétan szánalmas hazugságok önigazolás céljából. Nem is értem miért van annyira szüksége a tudatlan szerzőnek az önigazolásra, hogy inkább bevállal egyértelműen hazug dolgokat, csak hogy kis tanulmánya jól nézzen ki. Az egyetlen igaz dolog ebben a két megjegyzésben az öngól, amit minden Magyar látott, hogy gól lett volna így is, úgy is. (Jegyzem a gyenge csoportunkból Izland még mindig vezet..) Szegénységi bizonyítvány 3.
"Ez egy kicsúszott eredmény volt,
ahol a labda, a bírók, a sorsolás, a többi eredmény kevés kivételtől eltekintve a selejtezők sorsolásától kezdve a magyar válogatottnak kedvezett"
Nos hát nem volt kicsúszott eredmény, kedves rosszindulatú és méltán tudatlan szerző úr. A selejtező csoportunkban két döntetlent hoztunk a Románok ellen, kis híjján vertük a velünk együtt nyolcaddöntőbe jutott Észak-Íreket, hogy a két gyengébb (Finn,Feröer) ellen begyűjtött 4 győzelemről ne is beszéljek. Ennek értékét mi sem mutatja jobban, hogy egy kézen meg lehet számolni azon csapatokat, akik 4-ből 4-et nyertek kis csapatok ellen. De menjünk tovább. A pótselejtezőn oda-vissza vert Norvég csapat a csoportjában az utolsó mérkőzés 72.percéig vezette a csoportját Olaszország és Horvátország előtt. Majd azt az Ausztriát taszítottuk kétségbeesésbe, aki a selejtezőcsoportjában veretlen maradt és lefociztuk azokat az Izlandiakat, akik még mindig vezetnek az Angolok ellen. Ennyit a kicsúszott eredményről. pedig nem is beszéltem a Portugálok és a Horvátok elleni döntetlenjeinkről.
Szóval ez a kicsúszott eredmény szégyenletes hazugság, vagy mérhetetlen tudatlanság eredménye. Akárhogy is:
Szegénységi bizonyítvány 4.
A többire, ha megengedi író Úr nem is reagálnék, sokkal érdekesebb azAngol-Izlandi meccs, ami önmagában is bizonyíték arra, hogy a sikertelen emberek irigyek a sikerre és az annak örvendőkre. Ön ezen emberek közé tartozik.Minden amit írt nem más, mint Öncsalás, ami az Ön Hungarikuma...
Szégyen.