Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mrgregory

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sokan nem értik, mi a jelentősége a magyar egyházra vonatkozóan annak az Amoris Laetitia (AL) által keltett botránysorozatnak, amely eredetileg Kasper-javaslat néven elhíresülve a polgári úton újraházasodott elváltak szentségekhez járulásával kapcsolatos. Sok magyar pap van azon a véleményen, hogy…..
mrgregory 2017.09.26 12:22:34
Nekem ez annyira fura, nehezen tudom elképzelni Jézusról, hogy így jogászkodna. Ha elválok és újra házasodok, az szex nélkül lehet tiszta kapcsolat, mert a szex az eredeti házastársnak van fenntartva. Ha pl. második házasságban élek, mert vele harmonikus, meg is tartóztatjuk magunkat, de az első házastárssal azért barátként összejárok és szeretkezem, az elmegy? (Tehát nem csalom meg a másodikat, csak a testi kapcsolatot azzal élem, akivel jogszerű, a másodikkal pedig szintén jogszerűen testvéri jellegű kapcsolatban élek). Ha pedig az első házastársam meghal, utána már lehet a másodikkal szeretkezni? Ha már a harmadik házasságban vagyok és az első meghal, akkor a harmadikban most lehet, vagy most a másodikkal lenne szabályos? Ha házasság előtt egy sor partnerrel vagyok, azt meg tudom gyónni, ha házasság alatt csinálom, azt is, csak válás esetén, ha fix (második) társat találtam, akivel testi kapcsolatom is van, akkor nem. Biztos, hogy a szex tesz tisztátalanná? Ráadásul, ha egyházi bírósággal sikerül kimondatni az érvénytelenséget, akkor tiszta lelkiismerettel lehetek a második házasságban. Itt vajon mi a helyzet, ha már a harmadikban vagyok, mire az elsőre kimondják, hogy érvénytelen. Ha csak barát vagyok, hetente összejárunk szeretkezni, majd meggyónom (minden héten elhatározva, hogy vége, de mégse sikerül), akkor működik, ha viszont összeházasodunk és ugyanezt csináljuk, akkor nem működik?

Nekem legalább is nem tiszta, hogy mi van ezen szabályozás mögött, bár azt értem, hogy a szereteten keresztül nézve a válás bizony hiba, akárhogy is történik, s előbbre való lenne a két félnek megoldást keresni rá önmaguk változásával, mint a könnyebb utat választani (s persze más súlyú a dolog, ha van gyerek, vagy ha nincs). De van egy sor más élethelyzet is, amikor csak az egyik fél próbálkozik, vagy akár a testi épséget is fenyegeti a másik. Ha pedig válás után új partnerrel boldog kapcsolatban él, akkor az ilyen embert Jézus nem hívná meg asztalához? Vagy ha igen, akkor onnan úgy távozna, hogy a jelenlegi kapcsolatát feladja és szerzetesként él cölibátusban?

Ha ilyen súlyú felelős döntés a házasság, akkor miért nem kezeljük így már a gyermekkori hitoktatásban, jegyes oktatásban, esketéskor és "utógondozásban"?
Túlélték a sivatagot, az embercsempészeket és a Földközi-tengert is, mely sok bevándorló temetőjévé vált. Meg nem született gyermeküket is elvesztették az út során. Így érkeztek Olaszországba egy jobb, békésebb élet reményében...
A javában zajló kontinensviadal kapcsán rendre előkerül, melyik csapat, melyik játékos mennyit ér a piacon. Úgy tűnik, annyira hozzászoktunk, hogy már nem is bántja a fülünket ez a kortárs "emberkereskedelem"...
Dermedt csend, a család várja egyetlen fiúk bejelentését, hogy homoszexuális. De egészen mást hallanak: pap akar lenni. Talán jobb lett volna, ha meleg… De Isten így akarja...
Havas csúcsok, gleccserek, zöld hegyek, folyóvölgyek, első osztályú kaja, finom borok, és ami a legfontosabb egy igaz mountain bike túrához: magasan vezetett offroad útak, egy-egy adrenalin bomba ösvény és igazi, civilizációtól kieső hangulat. Minden adott egy tökéletes…..
Alkoholizmus, drogfüggőség – ezekről gyakran hallunk, fizikai tünetei könnyen beazonosíthatóak. Ám a pornófüggőségről kevesebb szó esik, pedig nem kisebb probléma, mint az előző kettő...
mrgregory 2016.06.05 16:23:43
@sefatias: Én alapvetően nem a bűn felől szeretem közelíteni a dolgokat, szerintem nem lehet úgy élni, hogy az ember folyton azon görcsöl, hogy ez bűn-e, s hol a határ, stb. A célt és irányt kell nézni, az úton előre haladni. Ráadásul szerintem nem az a kérdés, hogy valami bűn-e, hanem hogy előrevisz, segít-e, vagy hátráltat. Mindez pedig vallástól függetlenül is érvényes. Nekem legalább is az nem érv, hogy mert az Egyház ezt mondja, Biblia azt mondja. Ezzel egy nemhívő felé sem lehet érvelni. Ugyanakkor viszont általában az Egyház és a Bibilia nem mond hülyeséget és megvannak a racionális magyarázatok is, csak ezekre már lusták vagyunk, könnyebb óvodásként kezelve a híveket a bűn demoklészi kardjával riogatni.

Kérdésedre válaszként, a dohányzás kárt tesz a saját testben és a környezetben lévőkben is. Ha következetesek vagyunk, akkor szerintem ezt tudatosan és rendszeresen elkövetni bűn. De hasonló a szoftverek illegális használata is, ami szintén bűn, s nyilván van még pár hasonló dolog. S itt jön be a relativizálás, amikor ezekre csak legyintünk, mert sokan csinálják, papok is, meg mihez képest, hiszen ez semmiség pl. a pornózáshoz képest. Más meg épp ez utóbbit gondolja kisebbik rossznak, mint egy megcsalást. Akik meg nagyban játszanak, azok akár 10-20-30 évi házasság után is simán érvénytelenítik a szentségi házasságukat papi aszisztálással, s abban a hitben ringatják magukat, hogy ez így rendben van.

A cikkben szerintem szerencsésebb lett volna, ha nem az lett volna kiemelve, hogy ez bűn, hanem az, hogy ez milyen káros mellékhatásokkal jár, mert van egy pár. S esetleg azt is körbe lehetett volna járni, hogy milyen kiváltó okai lehetnek....
mrgregory 2016.06.07 15:38:49
@sefatias: Mert az lopás :) Persze lehet méricskélni és megmagyarázni, de végső soron más üzleti termékét/szolgáltatását ellenszolgáltatás nélkül használjuk. Kb. mint a tömegközlekedésnél a potyázás. Erre nem mentség a másikra mutogatás, hogy irreálisan drága, megélhetési bűnözés, stb. S nem is azért mondom, hogy bűntudatunk legyen, mint már írtam, én nem innen szeretem közelíteni a dolgokat. De letagadni kár, attól mert valami velem is előfordul, még tudom, hogy nem helyes és keresem a megoldásokat...
A váci megyéspüspök közleményt adott ki a június 4-én tartott ünneppel kapcsolatban. A SZEMlélek bloghoz eljuttatott írást az alábbiakban közöljük...
mrgregory 2016.06.07 10:28:47
@Gégény István: Az írásban hétszer hangzik el az ünnep, ünneplés különböző módokon. Erősen sugallva, hogy itt bizony most ünnepelni kell. Szó szerint nézve persze igazad van, nem Trianont ünnepli, arról egy szó sem esik, el van hallgatva. Nincs tagadva, csak épp nem beszélünk róla, nem is emlékezünk rá, mert összetartozás napja van, ünnepeljünk. Lényegtelen, hogy ki találta ki az ünnepet, aki beáll mögé, az maga is azt a szekeret tolja, s indirekt módon aszisztál a feledéshez. Kínos ügy, ne beszéljünk róla, fő a békesség és a szeretet, ünnepeljünk. Engem ez irritál...