Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rabies

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az emberiség évmilliókon keresztül elvolt védőoltások, és gyógyszerek nélkül. Sikeresen meghódítottuk az egész Földet, a legintelligensebb fajjá váltunk, nem kellett hozzá semmiféle vakcina. Hésziodosz görög történetíró a Munkák és napok című írásában arról ír, hogy az Aranykorban nem voltak…..
Rabies 2016.06.02 12:09:38
@Antalpali: Nem vagyok veszett, csak a maja indiánok által ősidők óta használt kvantum-kondicionálás terápia, lyssa-zebsugarak aktív művelője vagyok, innen a név. Mondhatni, véletlen egybeesés. Persze Ön, mint okleveles biognómus, biztosan jól ismeri ezt a módszert.

Talán egyszer egy cikket is írhatna róla. Bár szakértőnek tartom magam a témában, persze én sem tudhatok mindent. Ebben az írásában is képes volt olyan információkat feltárni, amit eddig a gyógyszermaffia a lefizetett orvosokkal cinkosságot vállalva sikeresen elzárt az emberek elől. Szóval biztos vagyok benne, hogy a lyssa-zebsugarak kapcsán is tudna újat mondani még nekem is, nemhogy a betegeimnek. Nem szégyen tanulni az okosabbtól, szokták volt mondani.