Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bogáncs11

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Brazil "keltető": örömfoci bárhol, bármikor Mottó: „A labdarúgás révén akartunk mindig megmutatni valamit, ami a történelmünkből hiányzott, amit nem tudtunk elérni a csatatereken, a politikában s más helyeken, egyéb alkalmakkor sem!”Végh Antal: Miért beteg a magyar futball? Szuperkupa-döntő…..
"Csak mert valaki magyarnak születik, még nem lesz rögtön keresztény is."..
bogáncs11 2019.04.22 20:38:57
@Oláh István: Egyetértek. Ezek, és más egyházi személyek az Orbán-kormány ámokfutása alatt hallgattak, hagyták, hogy a gyűlölet és az ostobaság uralja Magyarországot, hagyták, hogy politikusok és papok kampányoljanak a templomokban a regnáló kormányzat mellett, hagyták, hogy a papok nyiltan felhívják a híveket a Fideszre történő szavazásra, nyilvánvalóan azért, mert Orbán az általa kedvesnek tartott egyházakat jelentős mértékben pénzelte és ma is pénzeli, azaz megvásárolta őket.
Mára kialakult az egész rendszer - a nemzeti elnyomás rendszere -, most már késő.
A tenisz örökifjú, augusztusban immár 37 éves zsenije még mindig a legmagasabb szinten képes teniszezni. A hússzoros Grand Slam-győztes svájci egyik titka az étkezésben rejlik, lássuk tehát mit eszik Roger Federer – lesz meglepetés!..
Az Origo az 50-es évek kommunista propagandájának hangulatát idézve ujjongott, a Facebook-os kommentelők úgy imádák Orbánt, mint Rákosit, az óvónéniknek meg nem volt választásuk...
Sokszor futok bele abba a fideszfanatikus érvbe, hogy miért probléma, hogy mészároslőrincek, meg garancsiistvánok illetve manapság már (nekik új, nem nekem) tiborczistvánok kapnak állami megrendeléseket? Most kapják a szocik? Kapja Gyurcsány? Elképesztő hallani, hogy ennyire fanatizáltan egybites…..
bogáncs11 2018.02.10 19:25:58
@werecke: Mindenki tudta és tudja, hogy minden ember hazudik, a politikusok pedig különösen sokat hazudnak. Egyetlen ember van, aki azt hazudta, hogy ő még soha nem hazudott: Orbán Viktor, pedig ha kinyitja a száját...
Most már nem Tocsik ügy, vagy Nokiás-doboz van, hanem százmilliárdokat lopnak és semmi a világon nem történik. Polt Péter nem indít eljárást, náluk minden tiszta, soha nem találnak semmilyen bűncselekményre utaló jelet, ez több mint nevetséges. Már ellopták a fél országot, Orbánék kastélyokat, hatalmas földbirtokokat vettek, olyan arcátlan, pimasz módon lopnak, hogy belekábul a nép. Persze az Orbán-nyaloncoknak mindez nem számít, történhet bármi, a gazdájukra szavaznak. Megérdemeljük!
bogáncs11 2018.02.11 19:11:52
@élhetetlen: Egyetértek. Tudom, hogy Orbán lázította fel a Fradi kemény magját, az egész akcióval Gyurcsány Ferencet akarták megdönteni.
Orbán a legnagyobb gazember, aki a rendszerváltoztatás után hatalomra került.
5 tény, ami igazolja, hogy Orbán Viktor veje a fő sáros az Elios-ügyben. ..
bogáncs11 2018.02.09 19:43:22
@csobi2011: Ez a bejegyzés ugyanolyan erkölcsi színvonalat jelez, mint amilyen Orbáné, azaz nulla. A menthetetlent védi az, aki ezt az ügyet és a többi gazemberséget lekicsínyli. A nemzet vejének a cége még a tender kiírása előtt 19 önkormányzatnál egyeztetett arról, hogy milyen feltételeket kell meghatározni a kiírások során annak érdekében, hogy kizárólag ők feleljenek csak meg.
És tudod miért nem csatlakozik Orbán Viktor az EU-s ügyészségi rendszerbe? Azért, mert csak így tudnak százmilliárdokat ellopni a lakosságtól befizetett közpénzekből és EU-s pénzekből.
Az Üveghegy megmászása és az Óperencián való átkelés nem kihívás az iskolakeresés dilemmájához képest. Akinek most készül iskolába a gyereke, az valószínűleg már szeptember óta csak azzal foglalkozik, hogy megtalálja a megfelelő helyet, és bejuttassa oda a gyerekét...
bogáncs11 2018.01.03 16:08:27
@GGy: Én nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy a társadalmi felemelkedés a lent élők számára szinte lehetetlenné válik akkor, ha a minőségi képzés csak bizonyos elitiskolákban érhető el. A magyarországi oktatás általános színvonala egyre romlik, ezért az ún. "jobb családok" igyekeznek a gyereküket bármilyen áron bejuttatni az átlagostól eltérő, annál jobbnak tartott iskolákba.
A társadalom kirekesztettjei, a margón élők sokasága számára - de az alsó középosztály számára sem - a mai kormányzat nem ad lehetőséget, halvány reményt sem.
Kovács Zoltán ismét tanúbizonyságát adta: a kormánypropaganda minden kliséjét fejből fújja. Ez ugyan elvárható egy kormányszóvivőtől, de Kovács karácsonyi interjújában tovább is ment: elismerte, hogy képtelenek kulturáltan politizálni...
Reflektor ÁSZ a pakliban 2017.12.21 10:50:16
Ugye senki nem hiszi azt, hogy itt nem politikai megrendelésre folyik az ellenzéki pártok szívatása? Még a legelvakultabb fideszfanatikusoknak is nyilvánvaló a tény, csak ennek ők örülnek. Ez a választások előtti „játék” a legrosszabb gengszterfilmek hamiskártyásainak jeleneteit idézi amikor a…..
Végre vannak újra jó magyar politikai viccek. Az egyik például így szól: Két barát beszélget. Az egyik felháborodottan kérdi a másikat: Te tényleg lefeküdtél a feleségemmel? A másik csak ennyit mond: Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok! Ebben a keserű humorban benne van mindaz a cinizmus, ami…..
Nem kell ahhoz antiszemitának lenni, hogy náci, göbbelsi kampányt folytasson a magyar kormány. Márpedig széles mellkassal, szégyenkezés nélkül állt bele a legújabb náci alapvetésbe is a Fidesz...
bogáncs11 2017.12.14 22:54:12
@kalapácstollú: Nagyon sajnálom, hogy a bejegyzésem kapcsán ilyen alpári, személyeskedő hangú reflexiók születtek. :(
Kár hogy félreértettél, vagy inkább félremagyarázod azt, amit írtam. A soros-disznó kiposztolása nem véletlen, az bizony kőkemény zsidózás, múltbéli tragikus időket idéz.
Egy européer miniszterelnök nyilván nem tért volna ki ilyen ostoba módon mint Orbán, hanem elhatárolódik az izléstelen és durva, áthallásos antiszemita jelenettől.
bogáncs11 2017.12.15 11:54:04
@Womb Raider:
Én nem izzadok vért, csak a posztban foglaltakra válaszoltam, a goebbelsi kampány vonatkozásában: meggyőződésem, hogy az országban mindig is meglévő burkolt zsidóellenesség nyílttá válásában jelentős szerepe van Orbán Viktornak, aki naponta változtatja az álláspontját, és a kimondott szó gyakran nincs szinkronban a tetteivel, és fordítva.
Orbánnak sok bűne van, de a legnagyobbak között tartom számon azt, hogy nem az emberek erkölcsi felemelkedését szolgálja, hanem ellenkezőleg, az emberek legrosszabb énjére alapoz (persze sikerrel), a gyűlöletkeltés nagymestere, olyan intrikus, aki mindig kijelöli a gyűlölet alanyát vagy tárgyát, és ezt rázúdítja az ország lakosságára, akik boldogan rávetik magukat a koncra. Hogyan is szolgálhatná az erkölcsi felemelkedést, amikor ő maga is erkölcstelen, jellemtelen, hazug.
A kollektív amnéziában reménykedik a Fidesz, amikor a Jobbik és Simicska Lajos viszonyát firtatja. De néha akad, aki kiesik a szerepből. Most épp az egyik kedvenc nemzeti nagytőkés, Széles Gábor buktatta be csúnyán Orbánt...
bogáncs11 2017.11.27 22:04:22
@megamedve: Tudom, hogy a Jobbik a legnagyobb ellenzéki párt jelenleg, sajnos, de nálam nem játszik. Magyarországon nincs garancia semmire, kutyából nem lesz szalonna: nem hiszek az átváltozások őszinteségében - ezt Orbánnál se veszem be -, azaz a rasszista pártból nem lesz jobbközép soha. Egyébként kizártnak tartom, hogy a 2018-as választások során Orbán megbukjon.
fáymiklós Valamit mondani kell 2017.10.25 07:26:00
Nyilván kínos és értelmetlen bármit hozzátenni a Marton László-ügyhöz, meg ha az ember róla beszél, akkor magáról is beszél, vegyetek példát rólam, mennyivel jobb fej vagyok mint a rendező úr. Nem is róla szólnék, hanem a Vígszínház tegnap kiadott közleményéről, ami ötször is megérkezett a…..
bogáncs11 2017.10.25 18:26:39
@vuvuvu2:
Az Origo ezzel kapcsolatos cikke - és a tulajdonosváltozás után minden cikke - politikailag motivált, dilettáns, ócska írás, mely szóra sem érdemes.
Ami Weinsteint illeti: minden filmszakmai posztjától megfosztották, testvére és üzlettársa ellene fordult, a közös cég vezetői székéből is kirúgták, felesége elhagyta a gyerekekkel együtt, az egész világ megveti. Mit számít az, hogy mit csinált filmesként?
Nagyjából ugyanez vár Marton Lászlóra is, mert nem tudott parancsolni az ösztöneinek.
Szakmai munkája, tehetsége nem kétséges. Most viszont porba hullott minden, amit felépített: ragyogó pályafutására, kiváló rendezéseire, művészi teljesítményére árnyék vetül, emberi minősége teljes egészében megkérdőjeleződött, csúfos véget ért.
bogáncs11 2017.10.25 21:11:08
@élhetetlen: Én sem értem, hogy miért írta ezt az illető, de mindegy is.
Két eset lehetséges. Vagy Orbán elmebeteg, és nem tudja, mit tesz ezzel a holland konfliktussal, vagy Macronnak üzen, hogy ha negligálja őt, további károkat okozhatunk. Esetleg tudja már, hogy Putyin várja a Magyar SZSZK-t a Szovjetunióban. (A kép a 8-1-es holland győzelemmel véget ért válogatott…..
A miniszterelnök elment az egyik, közpénzből kitartott propagandalapjához, ahol olyanokat mondott, hogy nem kell irigykedni, ha egy másik magyar sikeres, meg hogy korrupcióval vádolni könnyű, valamint, hogy 2017 a lázadás éve lesz. De még érdekesebb, mit mondott, amikor megkérdezték tőle,…..
bogáncs11 2016.12.19 21:27:04
@Németh Olga István: Lehetséges, hogy igazad van, és soha nem is volt más, mint amilyen most. Ugyanakkor emlékezetem szerint a 89-es évek környékén még más politikai, vallási és erkölcsi nézetei voltak, legalábbis verbális szinten. Aztán szépen megváltozott, úgy alakultak a nézetei, ahogy a politikai és egyéni érdekei kívánták.
Mondhatni elvtelen, silány ember...