Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Metamorfika

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vannak a nagyon gondos, előrelátó népek, akik tavasszal, még a szezon előtt szereltetnek klímát maguknak. Vannak a Pató Pálok, akik nyáron próbálnak kapkodni, persze, hiába. És vannak a tudatosak, akik azt gondolják, hogy a szezon lecsengésével kényelmesen megoldható a beruházás. Ilyenkor egy baj…..
Az egész magyar sajtót bejárta az a fotósorozat, amit Ryan Goslingról készítettek Budapesten. Az egyik képen az is látható, ahogy éppen újságot olvas (pontosabban tart, hiszen mégis mit olvasna egy magyar újságban?). A TV2 nagyon hiteles, nagyon megbízható, nagyon szakmai híradója, a Tények erről…..
Metamorfika 2016.12.14 12:47:27
@brobi: Mennyit fizet most a FIDESZ kommentenként?
Még vége sincs a Nagy Napnak, máris megjött az első webshopos csalódásról szóló beszámoló, amihez alapesetben idéznénk a vonatkozó szabályzást, de közben érdekes olvasónk érvelése is.  Hisz, ha kifejezetten őrült árakat hirdet egy cég, akkor miért kellett volna a vevőknek…..
Metamorfika 2016.11.28 12:15:45
@mechanikus körte: Az érdekes lenne. A szóban forgó porszívó egy Bosch porszívó volt 35e Ft-ról leértékelve 19.9-re, 5 év gyári garival. Vettem is belőle 1-et.

Ezt te biztosan nem kapod meg a TESCO-ban 16 ezerért. Cseréld le a fiadat!
Azt nem mondhatjuk, hogy AA kimondottan jóindulatú hozzáállással dolgozta ki hipotézisét az Achanos nagybevásárlás kapcsán papíron hazavitt 73 kígyóuborkáról, de bámi is áll a háttérben, a tanulság megint a vásárlói hiszekegy: csekkolni, nem…..
"Amíg az emberi tényező jelen van, mindig adódhatnak tévedések". Ez nem egy Coelho alapvetés, hanem egy csempebolt képviselőjének a magyarázkodása, melyet egy panaszosnak vezetett elő, és tulajdonképpen nincs is baj vele, hiszen egyrészt igazat mond, másrészt azt még olvasónk sem állítja, hogy…..
Metamorfika 2016.06.08 13:54:04
@fleur863: 1,5 éve újíttattam fel a lakásomat, csak a beton és a falak (néhol azok sem) maradtak, minden más ment és cserélődött. Van ami időben elkészült és van, ami csúszott. Csúszott az "anyag" szolgáltatók árúja és csúszott a mesteremberek munkája is, ez egy ilyen biznisz, csoda ha manapság találsz itthon jó áron árut, illetve korrekt áron dolgozó jó munkaerőt.

Sajnos ezzel mindig kalkulálni kell, ahol flottul és gyorsan megy a kiszolgálás azok a gyorséttermek, minden más bizonytalan.

Esetekben az a baj, hogy a férjeddel nem vagy 1 véleményen és ennek hangot is adtatok mindketten, amikor kommunikáltatok a szalonnal. Én tudatos, és ha jogos a sérelmem, akkor kötözködő fogyasztó is vagyok, de a te stílusod a poszt, valamint a kommentjeid alapján bicskanyitogató, az FB oldalon történő bejegyzésenkénti hozzászólás pedig egy primitív megnyilvánulás.

A posztból látszik, hogy hol hibázott a cég és látszik, hogy hol mulasztottatok a pároddal. Nálam az igazság mérlege a bolt felé dől. Az ügy lezárva.
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!     Tisztelt Munkahelyi Terror!   Nem találtam ehhez hasonló kérdést, így remélem jó helyen teszem fel. A rövidke történetem a következő, 1 hét leforgása alatt, a beígért vezető beosztásból a kirúgásom lett a próbaidő…..
Oké-oké, hogy vicces színház meg minden, de ez azért ez: "a jegyvásárlást követően e-mailben lehet jelezni az igényemet, miszerint látni is szeretném a színpadi előadást". Ennyi erővel a cipőboltban jelezhetném, ha hordani is akarom a lábbelit, vagy a könyvesboltban, hogy nem csak a borítót kérem,…..
Metamorfika 2016.03.10 16:11:34
@The Good Boy !: Neked európai gondolkodásod van, azonban ez még itt a Balkán. Gondolom, ha veszel a tecsóban 1 karton romlott tejet, akkor másnap visszasétálsz vele a vevőszolgálathoz és csak panaszt teszel, az árát vagy cseréjét nem kéred.

Teljesen mindegy, hogy egy termékről vagy szolgáltatásról beszélünk. A végeredmény ugyanaz. Fizettél érte és egyértelműen, bizonyíthatóan nem azt kaptad érte, ami ígér.

Hallottál már a tudatos vásárlóról - fogyasztóról? Panaszt tenni, meg burkoltan utalgatni ellentételezésre és várni, hogy megszánnak vagy nem.......nevetséges. Erősebb kutya baszik.
Metamorfika 2016.03.10 16:21:06
@Egysimaegyfordított: Én úgy látom az az alapja, hogy elment egy színpadi előadásra, ahol a nézőtér (=asztalok) egy része úgy van kialakítva, hogy háttal ülsz az előadásnak, megfordulni nincs lehetőséged és ezért fizetsz 5000 Ft-ot.

Tudomásom szerint a színházak is tájékoztatnak a jegyértékesítés során, hogy ha az adott székről a színpad csak részben, vagy egyáltalán nem látható.......
Metamorfika 2016.03.10 16:48:46
@igi001: Lehet, hogy a poszter hisztizik, de neked már a kommented is egy merő hiszti azon, hogy az operettben egy Danny DeVito hisztizett mögötted.