Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kyOrsi

0 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt két hónap hétvégéi azzal mentek el, hogy feleségem szülői házát ürítettük ki. Eladtuk a házat, ezért meg kellet válni a felesleges tárgyaktól, és meg kell tartani a nélkülözhetetlen tárgyakat. A padlás kiürítése jutott nekem.  Az alábbi képeken a család rokkái és az egyik nagybácsi…..
Nyaralásom utáni első posztomat olvashatjátok most.  Egybefüggő két hetet kellett eltöltenem szabadságon, mert a munkáltatóm ragaszkodott hozzá. Két hétig nem is mehettem be a munkahelyemre. Természetesen azért telefonon megtaláltak így is, de a kis telefonos tanácsadás után…..
Franciaország Lot megyéjében töltöttük a nyaralásunkat. A híres zarándokút egyik kedvelt útvonala pont ezen a megyén megy át. Már Magyarországon elterveztük, hogy több nap lesz programunk a zarándokút egy-egy nevezetes állomása. Az egyik nap – az időjárás szerinti legalkalmasabb napon – úgy…..
Vendéglátónk elvittek bennünket Rocamadourba, mert szerintük a helyet mindenképpen látnunk kell. Egészen jól el is jutottunk a városhoz. Ott egy hatalmas parkolóhelyen kerestünk helyet. Nagy nehezen mind a három kocsival leparkoltunk. Amikor a csoportunk összegyűlt, a környéken egy…..
Az induló képen éppen turisták tanulmányozzák a Rosette kő emlékművét. Mi is sokáig néztük, és felidéztük ismereteinket a kőről. Sok mindenre emlékeztem, de sok mindenre nem. Többször láttam már filmet a Rosette kőről, és az azon levő szöveg megfejtéséről, de most,…..
Az élet úgy hozta, hogy a feleségem szülői házát eladtuk. Már hetek óta búcsúzunk a háztól, és mentjük belőle a számunkra nélkülözhetetlen bútorokat, tárgyakat, dokumentumokat. A legnagyobb összeállított dolgok egy kisebb teherautót töltöttek meg. Barátaink és rokonaink…..
Feleségemmel Marburg történelmi belvárosába bementünk, hogy ajándéktárgyakat keressünk és vásároljunk a rokonak. A nyakamban lógott a fényképezőgép. Amint jó alakú felhőket láttam a házak fölött, máris fényképeztem. Ezen kívül fényképeztem bármit, ami megtetszett. Az…..
Miki barátom újabb fényképeket küldött mechanikus számológépekről. Működésképtelenek voltak, de szerencsére barátomnak újabban annyi szabadideje van, hogy utána tud olvasni, járni a gépek javításának. Ajánlom, olvassátok, hogyan lett a barátomból mechanikus számológép…..
Április elején az egyik barkácsáruházba mentem gyalog. A Mogyoródi úton mentem, amelyiken gyalog kevesen mennek, és rendszerint sok szemét is van az út szélén, és a kerítések tövében. Itt láttam meg a Kétfarkú Kutyapárt plakátjait. Gondoltam lefényképezem őket. Aztán…..
Amikor harminchét éve Budapestre jöttem, még csak a Műegyetem alsó rakpartjának hívtuk, most amikor arra vitt az utam meglepődve láttam, hogy a rakpartnak már nem a Műegyetem lett a névadója, hanem Valdemar és Nina Langlet. A házaspár története megér egy posztot, ezért ide…..
Január másodikán mozdultam ki otthonról, hogy egy karácsonyra megrendelt ajándékot átvegyek. Az Üllői út és Nagykörút sarkánál levő téren mentem át, ahol is egy fémből készült papírrepülő látható. Először azt gondoltam, hogy csak egy egyszerű modern térplasztika, de a…..
Miután megtaláltam, és megvettem az Arizona mulatóról készült grafikus képeslapot elkezdtem keresni az alkotóról, Barna Elekről információkat. A második világháború végéig találtam tőle rajzokat, utalásokat.  BARNA ELEK (–,): újságíró, grafikus. 1921-ben karikatúrát…..
kyOrsi 2017.03.01 18:56:58
Terézvárosból most sok művész és íróember emléktáblája után következzék egy mérnök, kereskedő motorversenyző emléktáblája a Hunyadi térről.   Urbach a húszas évek legendás motorversenyzője, majd a Mátra kismotorkerékpár konstruktőre és gyártója volt. Az…..
Gyerek és ifjúkorom iskolai ünnepségein a klasszikus táskája nagyon tetszett. Igazán praktikus volt a rekeszekre osztott belső térrel, és könnyen kicsatolható, de mégis pormentesen záró tetővel. Már negyven éve álmom. Egy komoly fotófelszerelés, és ahhoz megfelelő fotós…..
Az év végére komoly időhiányba kerültem. A gépemen hegyekben állnak a még nem publikált fotóim, és folyamatosan készítek képeket jártamban-keltemben. Erre a szerdára most egy tavaszi fotósorozatot hoztam Zsámbékról a május 26-ai Úr napi megemlékezés…..
A múlt hónapban a lányommal éjnek évadján a város határában a kukoricás szélén kerestünk alkalmas helyet arra, hogy félbehagyott felüljárót fényképezzünk holdfényben. Igazi gerillafotózás lett volna, de sajnos éber biztonsági őrök elzavartak bennünket. Így ez a gerillafotózás eredménytelen…..
Az idei kitelepítési emlékmű látogatási sorozatunk ezzel a Vértesacsai emlékművel kezdődött. A templomkertben avatták föl ezeket aluminimum csövekre applikált márványtáblákat, a kitelepítettek névsorával. Minden oldalra nagyon sok név jutott. Eredetileg az egykori állomás…..
Az utóbbi két hónapom hétvégéit magyarországi német emlékművek és rendezvények fényképezésével töltöttem. Feleségem kérése, hogy minél több emlékmű és rendezvény legyen, mert akkor ezeket tudja az egyetemi óráin felhasználni. Így aztán tananyag lesz ezekből a…..
Vecsési sváb lakodalom volt meghirdetve a káposztafesztivál szombatjára. Nem valódi volt, hanem a vecsési néptánccsoport eljátszotta a lakodalmat. Volt ebben a násznagyok, a vőlegény, és a menyasszony kikérése is. Volt hasonlóság a nekem megszokott baranyai sváb esküvővel, de…..
Budapesten a Szív utca 4 előtt Lisztenberg Éva botlóköve előtt megállok. Elgondolkodom, azon, hogy mindössze 17 éves volt, amikor Ravensbrüchenben megölték. A botlókőre írt rövid életrajzi adaton kívül a neten sem találtam érdemi információt. Ajánlott irodalom:…..
kyOrsi 2016.03.30 09:39:30
@aranyosfodorka: bizony, erről cikkeztek a helyi újságban is, olvastam is róla.

Régebben volt egy emlékmű, egy kicsike, a volt gettó határát jelképező helyen, nem messze a zsinagógától, no ne tudd meg milyen gyalázatosan megrongálták állandóan, úgyhogy el is bontották onnan.