Adatok
Mártonyi Zoltán
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A Pentagon új térképeAzt javasolja egy neves amerikai katonai szakértő, hogy az elkúrt, rossz útra tévedt vidékekre ne csak tankokat és bombázókat küldjenek, hanem kövesse a hadsereget egy hasonló méretű civilizátor-kontingens, amely közigazgatást, költségvetést,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A nyugdíjakat megnyírbálásáról még azt is nehéz eldönteni, hogy gazdaságilag ésszerű döntés-e, nyugaton ugyanis a nyugdíjas gátlástalan vásárló, vadul pörgeti vissza a pénzt a piacra, fogyaszt, serkenti a termelést, a kereskedelmet. Persze egyszerűbb a nyugdíjastól elvenni a pénzt, mint a szociális ellátó rendszerhez hozzányúlni, mert a nyugdíjas nem fog csapatba verődni és közérteket fosztogatni, csontritkulástól szenved, magas a vérnyomása, ráadásul kavinton nélkül az indulást követően néhány perccel már nem is érti, hogy a nyikorgó gurulós bevásárlótáska helyett miért kalapáccsal indult el. Másrészt az elmút 60 év végtelen aljassága folytatódik, amikor azoknak, akiket ugyanezen idő alatt azzal hülyítettünk, hogy munkájukért cserébe kapnak nyugdíjat, mert akkor még nem csak cipelték a kalapácsot, hanem ütni is tudtak volna vele, most azt mondjuk: kapjátok be!
És van itt néhány fel nem tett kérdés: vajon azok a privatizációs nagyvállalkozók, akik még soha nem versenyeztek, akarnának-e, mernének-e versenyezni, elfogadnák-e a kapitalizmus és a demokrácia szabályait, ha erre nem tankok kényszerítenék őket? És amíg nem akarnak, addig mitől lesz itt piacgazdaság? Amíg a legalább papíron szabadelvű, versenybarát párt (szdsz) pályázati susmusokkal tőkésítette fel a vállakozói holdudvarát, mert ők sem hitték el, hogy „piaci versenyben” nyerhetnek a posztszocialista elittel szemben, addig a hétköznapi vállalkozó, vagy a kisember ugyan miben hihetne? A fidesz vagy az szdsz, mint két antikommunista párt alkalmazkodása a posztszocialista elit tőkefelhalmozási technikájához a piacgazdasági és demokratikus átalakulás kudarcának elismerése. Enélkül nem hogy győzni, túlélni sem lett volna esélyük.
Az IMF-hitel semmifajta változást nem jelent az eddigi gyakorlatban. A versenyhelyzet, a társadalmi-gazdasági szerkezet nem változik, csak még jobban eladósodunk. A hiteltörlesztés fedezetét a legkisebb, legveszélytelenebb társadalmi ellenállásra képes rétegen, csoporton verjük le. (GyF: Hogy nem fognak ránk szavazni két év múlva? Ugyan már, 98-ban is azt hittük, ezek már soha nem szavaznak ránk...) Az IMF nem akar tankokat küldeni, küld hát szakértőket, akik ismét elmondják, szocialista fiúk, ennek lámpavas lesz a vége. Nekünk mindegy – folytatják -, mert mi nem nektek, hanem Magyarországnak adtunk hitelt. Magyarország utánatok is lesz és törleszt. Nektek nem mindegy – fejezik be a figyelmeztetést. A szocialista fiúk meg visszakérdeznek: ugyan már, miért pont most lenne lámpavas?!
Ennyit a reformról, a sysadminról, és a tankokról...