Adatok
Jennie
0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Avagy figyeljünk oda ezekre a jelekre is. Lehet, hogy nem is jutna eszünkbe, hogy ebből a nézőpontból is megvizsgáljuk ezt a kérdést.
Szülőként büszkék vagyunk arra, hogy a gyermekünk JÓ gyerek, nincs vele gond, nem kell fegyelmezni, nem mond róla rosszat a tanár, nem kell vele tanulni. De mi…..
Jennie
2019.06.02 03:04:50
Magamra ismertem, szinte mindig jó gyerek voltam. Mind a négy pont igaz volt rám gyerekként és igaz a mai napig is. Előfordul, hogy emiatt a saját érdekeim érvényesítése háttérbe szorul, ami egy csomó belső feszültséget okoz és egy idő után ennek általában rossz vége lesz.
Él bennem egy idealizált világ képe, amelyben az emberek egytől egyig szabadok és józanok. Nem köti őket semmiféle külső korlát, sem belső kényszeresség. Csupa olyan dolgot tesznek, amelyek hasznosak, vagy élvezetesek. Esetleg: hasznosak, mert élvezetesek. Jómagam is igyekszem így élni, hiszen ez…..
Szándékosan kicsit másként fogalmaztam meg a címet, mint az eredeti orwelli idézet, mert véleményem szerint a gyermek születése után járó különböző juttatások nem tekinthetők kevesek kiváltságának, hanem minden adófizetőt megilletnek. Ami elméletben működik, a gyakorlatban sajnos nem mindig valósul…..
Jennie
2017.07.09 17:03:17
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Viszont joggal lehet remélni, hogy a vér szerinti apa nem fogja eltűrni, hogy a gyerekét a partnerei szexuális célokra abúzálják. "
Ezt sok átlagos összetételű családban is joggal lehetne remélni aztán mégse úgy lesz. Jó lenne nem összemosni a kiskorúak szexuális zaklatását azzal, hogy meleg férfiak nevelnek egy gyereket.
@gyben: Biztos meleggé nevelik a gyereket, ugye? A legtöbb meleg embert is hetero szülők nevelték, aztán mégis melegek lettek. Mik vannak...
Amíg itthon a család fogalma egyenlő az apával, anyával és gyerekekkel, addig pont a gyerekek járnak a legrosszabbul. Egy család a szeretettől és a törődéstől lesz család, nem attól, hogy valaki egy variációt kinevez normálisnak és arra szűkíti a család fogalmát.

Szia. 25 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. 2016 december 17.-e óta nem ittam. A függőségem minden momentumát, őszintén, kendőzetlenül követheted itt a blogon, a sikereket, és a kudarcokat is.. A blogot három okból írom: 1, Nekem tényleg segít az írás. 2, A visszajelzések alapján nektek is 3,…..
Szia. 24 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. 2016 december 17.-e óta nem ittam. A függőségem minden momentumát, őszintén, kendőzetlenül követheted itt a blogon, a sikereket, és a kudarcokat is. Ezen kívül meg fogom osztani veletek a mindenféle gondolataimat, agymenéseimet is az élet dolgairól.…..
Jennie
2017.03.05 23:21:00
Jó ötlet volt onnan megfogni a témát, hogy az emberek mire keresnek és szépen látszik, hogy országunk népe mennyire le van maradva ebben is sajnos.
@Torz: Nálunk is hasonló a helyzet, anyám ivott mióta az eszemet tudom. Írtam már itt korábban, hogy amikor kicsit megcsapta a halál szele, akkor leállt elvileg teljesen és azóta se iszik. Bár ezt nem tudom ellenőrizni mert évente párszor látom szüleimet, de apám se mondott mást és akármikor hívtam őket telefonon mindig teljesen józannak tűnt. Még magam se hiszem el teljesen, de kezd újra javulni a viszonyunk és talán egy idő után nem az lesz az első, ami beugrik róla, hogy hogyan tette tönkre a családunkat.
Még az ünnepek előtt írtam, hogy jönnek látogatóba és kíváncsi leszek, hogy józan lesz-e anyám. És igen, tiszta volt, már második éve. Megbeszéltük, hogy jönnek látogatóba a születésnapom környékén is majd és már-már várom, hogy lássam őket és kezdek nem félni attól, hogy vállalhatatlan állapotban jelenik meg.
@Torz: Nálunk is hasonló a helyzet, anyám ivott mióta az eszemet tudom. Írtam már itt korábban, hogy amikor kicsit megcsapta a halál szele, akkor leállt elvileg teljesen és azóta se iszik. Bár ezt nem tudom ellenőrizni mert évente párszor látom szüleimet, de apám se mondott mást és akármikor hívtam őket telefonon mindig teljesen józannak tűnt. Még magam se hiszem el teljesen, de kezd újra javulni a viszonyunk és talán egy idő után nem az lesz az első, ami beugrik róla, hogy hogyan tette tönkre a családunkat.
Még az ünnepek előtt írtam, hogy jönnek látogatóba és kíváncsi leszek, hogy józan lesz-e anyám. És igen, tiszta volt, már második éve. Megbeszéltük, hogy jönnek látogatóba a születésnapom környékén is majd és már-már várom, hogy lássam őket és kezdek nem félni attól, hogy vállalhatatlan állapotban jelenik meg.
Szia. 24 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. 2016 december 17.-e óta nem ittam. A függőségem minden momentumát, őszintén, kendőzetlenül követheted itt a blogon, a sikereket, és a kudarcokat is. Ezen kívül meg fogom osztani veletek a mindenféle gondolataimat, agymenéseimet is az élet dolgairól.…..
Jennie
2017.03.03 21:32:41
@józanakaroklenni: Szerencsére sok bolygó van a világegyetemben, de valószínűleg egy egész bolygót nem foglalnék le magamnak, elférnél te is :D Múltkor olvastam, hogy rádióban is lehetett téged hallani, illetve most írtad, hogy lesz podcast. Így már nem annyira tűnik anonimnak a dolog. Ez már nem szempont többé vagy csak nem tűnik valószínűnek, hogy valaki felismer?
Józan Akarok Lenni
„Te most tényleg nem fogsz inni?!” - tegnap buliztam. Józanul. Rohadt szar volt.
2017.02.08 11:01:02
Szia. 24 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. 2016 december 17.-e óta nem ittam. A függőségem minden momentumát, őszintén, kendőzetlenül követheted itt a blogon, a sikereket, és a kudarcokat is. Ezen kívül meg fogom osztani veletek a mindenféle gondolataimat, agymenéseimet is az élet dolgairól.…..
Az egyik leggyakrabban felmerülő téma a blogon, és sokan kértétek is, hogy írjak róla, de bevallom őszintén húztam, amíg lehetett, mert nem vagyok benne annyira érintett.
De most összeszedtem magam, a gondolataim, a tapasztalatom, és megírom:
Volt már egy olyan poszt, hogy mi az, amit NE tegyél,…..
Jennie
2016.12.28 23:44:45
@iamszendrei: Gondolom úgy értette, hogy ő inkább a másik oldalról érintett.
Szia. 24 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. Szeretnék nem inni. Ennek minden momentumát, őszintén, kendőzetlenül követheted itt a blogon, a sikereket, és a kudarcokat is. Ezen kívül meg fogom osztani veletek a mindenféle gondolataimat, agymenéseimet is az élet dolgairól. A blogot három okból…..
Szia. 24 éves vagyok, lány, és 3 éve alkoholista. Nem annyira az emberek "szórakoztatása"/okítása, de inkább a magam, és a sorstársaim segítése miatt kezdem el írni ezt a blogot. Sok korombeli fiatal küzd ezzel a problémával, akár úgy, hogy bevallja magának, akár úgy, hogy nem. Szeretnék nem inni.…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz