Adatok
Műanyag pohár
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Bár az idegennyelv ismeretnél nyilván a tudás, és nem a papír számít, azért vannak olyan esetek, amikor mégiscsak kell egy plecsnis bizonyíték arra, hogy képesek vagyunk a bemutatkozásnál szofisztikáltabb megnyilatkozásra is mondjuk angolul. Az alábbi sztori kapcsán nehéz…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Drága szívem, Krisztina, hallottál már olyat, hogy a honlapon a feladatsorok csak beetetés gyanánt vannak? Persze, hogy könnyebb, mint a nyelvvizsga. Aztán: hónapokig jártál magántanárhoz? Úgy hiszem kevés volt. Azért a tanárodnak is gratulálok, amiért ilyen gyenge tudással vizsgázni engedett. Nem mellesleg én is voltam Euroexam nyelvvizsgán, az első körben meg is buktam. Mondhatnám, hogy nagyon nehéz volt, akkor tényleg annak éreztem, de utólag beláttam, hogy kevés volt a tudásom. Fel kéne készülni normálisan és akkor talán sikerülne. A 35 perc alatt pedig megoldható a 3 szövegértés feladat. De kettő biztosan. Azzal pedig már simán megvan a kellő százalék. Szóval ahelyett, hogy levelet írtál, ülj vissza és TANULJ!