Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kicsizsuzsimegyafélmaratonra

15 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A közmédia is kihirdette az olimpiai keretét, melyben nincsenek nagy meglepetések. Az Eb-hez képest annyi a nagyobb változás, hogy Gundel Takács Gábor ezúttal nem csatlakozik a kommentátorokhoz, hanem a műsorvezetők csapatát erősíti. Az augusztus 5-én kezdődő riói olimpiáról az M4 Sport, az újonnan…..
Kicsizsuzsimegyafélmaratonra 2016.07.29 13:53:26
Felhőszakadás, gyilkos emelkedők és gyilkos lejtők, sártenger és ürgelyukakkal tarkított mező, kiürített folyadéktartályok és poharak a frissítőállomásokon (értsd: nekem nem mindenhol maradt ital, így szomjasan folytattam a futást) – nagyjából ilyen körülmények között kellett teljesítenem a…..
Amikor ezeket a sorokat fogalmazom, egy hét múlva ilyenkor – reményeim szerint -, már a táv felét magam mögött tudtam életem első félmaraton versenyén Tihanyban. Fél év után végre eljön az a verseny, az a próbatétel, amely komolyságát talán nem is fogtam fel igazán, amikor belevágtam a…..
(Amikor áthaladsz a célvonalon, nem számít, milyen lassan, vagy gyorsan tetted, egy életre megváltoztatja majd az életed. - Dick Beardsley) 10 km és 12 km között éppen 2 km-nyi különbség van. Verseny és verseny között akár ég és földnyi. Három hete életem legnehezebb…..
Olimpiai bajnok úszó szerettem volna lenni. 12 évesen tanultam meg úszni és ahogy mondani szokták, nem éppen ideális a vízfekvésem. Alkatban, tehetségben, lehetőségekben sem volt semmi adott ahhoz, hogy ezt az álmom beteljesítsem. Sportújságíró lettem, nagyjából ennyiben ki is merült a sport iránti…..
Fél évig készülni életed kihívására olykor olyan nehézségekkel és holtpontokkal jár, amelyeket mindenáron le akarsz küzdeni. Benevezni az első félmaratonomra, majd elkezdeni a felkészülést olyan egyszerűnek tűnt, mint reggel elkészíteni a kedvenc tejeskávém. De mi tagadás, eljött a holtpont kb. egy…..
Nem, nem hagytam abba, nem adtam fel, továbbra is harcolok – olykor szó szerint – az álmomért, hogy június 4-én lefussam életem első félmaratonját. Mostanában azonban annyi időt töltöttem a laptop előtt és annyiszor kellett szellemesnek, kreatívnak lennem a munkám során, hogy az volt az utolsó…..
…azért az első rész, mert június 4-éig még biztosan lesz olyan pillanat, amikor belegondolok, mekkora fába vágtam a fejszém :) A héten – az idei évet véve -, a leghosszabb távot futottam csütörtök este. Bár a telefonos alkalmazás kb. féltávnál bemondta az unalmast, az internetet segítségül hívva…..
Amikor két évvel ezelőtt elkezdtem konditerembe járni, bevallom, sok előítélet volt bennem és azt kell mondjam, sok esetben be is igazolódott az elképzelésem. Biztos vagyok benne, hogy sokan azért nem mennek el egy konditerembe, mert tartanak attól, ki, hogyan néz majd rájuk és milyen…..
Fontos mérföldkőhöz érkeztem ma: legyőztem magamban a cipőmániás, egy lábbeliben az esztétikumot kereső szőke nőt, és feláldoztam mindezt a kényelem, a funkcionalitás és a cél érdekében. Már régóta terveztem, hogy új futócipőt vásárolok, de egy jobb modell nem tízezer forint, így mindig halogattam…..
Heti mottó: "Lehetsz Pápa, vagy amerikai elnök? Egyik sem. Nőnek és nem amerikainak születtél, egyik ellen sem tehetsz semmit! Csak elfogadod." Még csak három hete, hogy eldöntöttem, nekivágok életem első félmaratonjának, de máris érzem, mennyire nehéz vállalkozás lesz ez. Nem a kitartásommal, a…..
Kicsizsuzsimegyafélmaratonra 2016.02.06 14:35:13
@GYSZM: Hú, nagyon köszönöm! Beszerzem őket, az áruk sem vészes. A C-vitamin nálam alap.
„Ha szivárványt akarsz látni, el kell viselned az esőt.” Kolléganőm, Tünde pénteken a segítségünk kérte egy projekthez, és arra szeretett volna választ kapni, mi az, ami pozitívvá, boldoggá tesz bennünket. Nem volt rossz válasz, egyszerűen kíváncsi volt, kinek, mitől kerekebb és boldogabb az élete.…..
„Soha ne nézz vissza, ha nem tudsz nevetni! Soha ne nézz előre, ha nem tudsz álmodni!” /Eddie Jordan/ Nagyjából most jutottunk el oda, hogy sokan - akik lelkesen, világmegváltó és spirituális gondolatokkal felvértezve indultak neki -, feladják újévi fogadalmukat. Mindegy, mi volt az: leszokom a…..
  Az első hét mindig meghatározó. Édes újrakezdés, annak minden szépségével és nyavalyájával, és a gyakran visszatérő kérdéssel, vajon jó úton járok-e, amikor éppen ilyen tervek mentén készülök életem első félmaratonjára. Az újrakezdés mindig nehéz, de egyben lelkesítő is. Legutóbb októberben…..
Előre szeretném leszögezni, nem vagyok sem edző, sem fitnessguru, még csak nem is tanultam ezt a területet. Sokkal felkészültebb és nagyobb tudású emberek vannak nálam, akár a környezetemben is, akik a mindennapjaik tették fel a sportra, a mozgásra, a mások megsegítésére. Inkább elmondom, nálam mi…..
Nagyot fordult a világ egy év alatt. Tavaly, két hét híján ilyenkor eltiltottak a sporttól és azt mondta a kardiológus, ha továbbra is aktív életet élek, de nem műtik meg a szívem, bármikor meghalhatok. Persze tudtam a velem született szívrendellenességről, rendszeresen is jártam kardiológiai…..