Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Unalmas ez a blog

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Akik ezt a "népszavazást" kitalálták, hazaárulók. Bűnrészesek egy gyűlöletkeltő színjátékban, és vállalniuk kell annak minden következményét. Orbán a főbűnös, hozzá csatlakozott Vona, és nem lesz sokkal kisebb azok felelőssége sem, akik részvételre, és igenló szavazatra buzdítanak (Fodor), meg azoké…..
Unalmas ez a blog 2016.08.15 20:28:33
Aki tévén nézte, az valószínűleg nem is értette, miért ütötte ki a Ferencvárost az albán bajnokság második helyezettje a Bajnokok Ligájából. Ahhoz, hogy megértsük, a lelátón kellett ülni, és folyamatosan nézni a játékosokat, nemcsak akkor, amikor egy-egy kamera rájuk közelít. Ott volt például…..
Ma reggel megjelent egy interjú a hvg.hu-n Szigetvári Viktorral, az Együtt elnökével. Szerintem sok fontos dolog elhangzik benne, érdemes elolvasni, de nem ezért kap külön posztot, hanem azért, mert ennek az interjúnak gyorsan utóélete lett. Szóba került ugyanis többek között a DK-val való viszony…..
Esterházy Péter csütörtöki halála nem volt váratlan, de ezzel együtt megrázta a magyar közéletet. Az irodalmi és kulturális élet elbúcsúzott tőle, részvétet nyilvánított a politika is: Gyurcsánytól az MSZP-én és Tarlóson át Áderig. Csak Orbán Viktor nem...
Áprilisban a miniszterelnök az ironikusan Modern Városok Program néven meghirdetett szavazatvásárló körút keretében Békéscsabán járt. Ott hangoztak el tőle az alábbi mondatok:  ...jók az új ötletek, az innováció is egy remek dolog, meg a start-upok is kiválóak, tehát jó dolog olyasmivel…..
Unalmas ez a blog 2016.07.13 17:05:32
@heptakontanonaéder: "Ha a pénzforgalom _KIZÁRÓLAG_ elektronikus úton történik (ez esetben fizetés bankkártyával) akkor az adóelkerülés lehetetlen, te fasz!"

Ekkora ostobaságot még nem olvastam az index blogokon, pedig nagy a verseny. Épp fordítva, kisfiam. Azért korlátozzák a készpénzforgalmat a fejlett jogi berendezkedéssel rendelkező államok, hogy vsszaszorítsák a bűncselekményeket pl. pénzmosás, adócsalás.
Unalmas ez a blog 2016.07.13 17:07:50
@roli101: Az UBER sofőrők 97%-a be se jelentkezett az adóhatósághoz. Te miről beszélsz?
Az elmúlt napok-hetek sorosozásai nagyon jól megmutatták, hogy a magyar sajtó mind szellemi, mind erkölcsi szempontból elég alacsony szintre jutott - és még nincs is itt a kampány, amikor az igazán komoly elaljasodás meg fog indulni, illetve még egyenesbe sem fordult a fideszes médiabirodalmak…..
Nehéz lesz ezt elmagyarázni: a nemzet hős, Magyarország védelmezője, aki élete árán is megóvja a hazát attól, hogy ide menekült betegye a lábát, kussolva megszavazta a kvótát. Vagyis jöhet a menekült. Hitvány emberek szoktak ilyen simán összeomlani. Egy teljes éven át jött a plakát, a nemzeti…..
Unalmas ez a blog 2016.02.21 09:39:17
.
KEDVES MSZP, DK ÉS JOBBIK!

Az internet egy csodálatos vívmánya korunknak. A rajta található keresőmotorok segítségével, játszi könnyedséggel rálelhetünk mindazokra a honlapokra, melyekről tájékozódhatunk az EU szervezeti felépítését illetően.

Ti, apró kis barmocskái istennek, még ennyi képviselői évvel a hátatok mögött sem jöttetek arra rá, hogy választóitoknak nem mindegyike komplett idióta?
Hiszen nagyon jól tudjátok a következőket:
- Az Európai Tanács nem döntéshozó szerv, hanem a döntéshozatal általános irányelveit határozza meg. JOGALKOTÁSSAL NEM FOGLALKOZIK.
- Orbán Viktor aláírta a zárónyilatkozatot, amely valóban egy korábbi döntés végrehajtásáról nyilatkozik.
- E a korábbi döntés a következőkről szól: az elkövetkezendő két évben 40 ezer közel-keleti és észak-afrikai menekültet helyeznek át Olaszországból és Görögországból más uniós tagállamokba önkéntes vállalás alapján. Még egyszer mondom: önkéntes vállalás alapján.
- A zárónyilatkozat tehát nem említi Merkel kvótarendszerét, és amúgy sem jogalkotó szerv hozta.

MI KÖVETKEZIK EBBŐL?

Amennyiben a kötelező kvótarendszer tárgyalásánál a törvénytervezetet a Visegrádi Négyek egységesen visszautasítják, úgynevezett „Blokkoló kisebbséget” alkotnak, mégpedig abban az esetben, ha az EU összlakosságának minimum 35%-át eléri a 4 ország összlakosságának száma. Amennyiben nem éri el, a döntéshozó szerveket (amelyek közé az Európai Tanács nem tartozik!) akkor is elgondolkodásra, és lehetséges újratárgyalásra készteti egy ekkora méretű ellenkezés. Amelynek láttán más országok is csatlakozhatnak a Visegrádi Négyekhez, tehát jó esély van arra, hogy a „Blokkoló kisebbség” eléri a 35%-os minimumot.

MIT TETTETEK TI MA?

Választóitok hiszékenységét, és az EU működési mechanizmusának csekély mértékű ismeretét kihasználva, mocskos, aljas, manipulatív eszközökkel olyan közhangulatot teremtettetek, amely közhangulat titeket ugyan egységbe kovácsol (v. ö. MSZP, DK, Jobbik), de a nyár elejére várható, hatalmas méretű migráns-áradat lehetséges következményeitől már amúgy is meglehetősen tartó állampolgárokat félelemmel és tanácstalansággal tölti el.

Aljas tetteteket nem más, mint hataloméhség és nyereségvágy motiválta.

Szégyelljétek magatokat!
Blogot indítok én is. Miért?, vetődik fel a kérdés benned kedves olvasó, nincs még elég olvasnivaló itt a neten? Bármilyen témában? Nekem is van kérdésem s az én kérdésemre nincs válaszom, hátha itt kapok. Nem csak választ szeretnék, annál többet, sokkal többet.…..
Unalmas ez a blog 2016.02.16 23:43:26
Persze nem azt mondom, hogy a tüntetés általában, sehol a világon, semmikor nem ér semmit. Csak Magyarországon, és most nem. Azért, mert ez egy ilyen hülye ország. Orbán és bandája nem fél semmitől, csak attól, ha megbuknak a legközelebbi választáson. A jelenben nem félnek semmitől, csak, ha a…..
Reménykeltő volt a mai nap. Sokezren a Kossuth téren, majd erre szinte ráépült a DK kongresszusának üzenete. Sokak színes esernyője talán esélyt kínál sokak Magyarországára. Ahogy a netadó elleni tüntetés szimbóluma a fénylő telefonkijelzők erdeje volt, úgy válhatnak az úgynevezett pedagógus…..
Hosszú Katinkából nem kell hőst csinálni. Nem az országban uralkodó ramaty állapotokért állt ki, nem az egészségügyért, nem az oktatásért, nem társadalmi olló szétnyílásáért, de még csak nem is az erdei gezemicék védetté nyilvánításáért - hanem csakis a saját élsportolói jutalmazásáért. Ezzel…..
Unalmas ez a blog 2016.01.14 19:07:35
@bkkzol: katika azt szeretné, hogy a világszínvonalú edzéskörülmények költségeit teljes egészében a magyar állam fedezze, gyárfás meg azt, hogy katikáék is szálljanak bele a költségekbe, hamár dollármilliókat keresnek a pénzes versenyeken évente.
Unalmas ez a blog 2016.01.14 20:19:19
@Pan Modry: a habsburgok tömegesen betelepítették őket.