Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ellenzékiJT

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
90'-es években lettem tanú. A férjem is és az anyja is Tanú volt. A gyermekeimet is ebben a szellemben neveltük, Ők nem lettek azok mivel a házasságunkban nem a szeretet volt, hanem a gyülekezetnek való megfelelés. Ezért többször indulatosak voltunk, ami már a vének bizottságát vonta be…..
ellenzékiJT 2015.12.30 10:43:07
Szerintem itt másról van szó. Én 15 éve JT vagyok és egyszer sem voltam se kiközösítve, se megfeddve. Átolvastam egy csomó kiadványt, majdnem minden "ellenzéki" könyvem megvan, de ismeretemet nem verem nagydobra. Én nem fogok vitázni a vénekkel, ugyanis tudom, hogy ők is áldozatok, sőt sokkal inkább áldozatok, mint más egyszerű JT. Csöndben vagyok és figyelek. Mind valami időzített bomba. Szerintem a legfőbb probléma abban gyökerezik, hogy JT gyülekezetébe a többség nagyon alacsony értelmi színvonalon áll. Minden probléma ebből származik. Nagyon régen még bibliakutatás folyt. Akkoriban más emberanyag volt a Szervezetben, akik képesek voltak elvontan is gondolkodni, nemcsak memorizálni. Olvassuk el csak Rutherford valamelyik könyvét. Ezekben az 50 év előtti kiadványokban még érezhető az őszinteség, a tudásvágy, a kutatás, a felfedezés öröme és ennek az örömnek a továbbadása. Aztán ahogyan a Szervezet nagyobbodott, úgy uralkodott el egyre inkább valami automatizmus, valami üzleti szellemhez hasonló mentalitás, ill. a "Mennyiség" imádata. Ez fokozatosan történt, bár a gyülekezetekben nem lehetett olyan gyorsan észrevenni, mert a „régi iskola” nagy öregjei nem haltak ki egyszerre. Nem haltak még ki teljesen, csak az új tanítások miatt mostanra teljesen leértékelődtek. Ez a változás pedig tovább gyorsul. Úgy működik minden, mint egy multinacionális vállalat, ahol minden automatizálva és optimalizálva van. Nem hiába jött Amerikából ez a szervezet! Közben pedig egyre inkább ki van iktatva a spontaneitás minden formája. A Szervezet egyre kevésbé emberi. Ez verbális szinten is megnyilvánul. Például úgy, hogy soha sincs az mondva, hogy „szeressétek egymást”, hanem csak az, hogy „mutassátok ki a szereteteteket”. Ezt nagyjából mindenki megtanulja, legalábbis addig, amíg ott végigüli az oktatást. Azon pedig senki sem gondolkodik, hogy miképpen lehet valami olyasmit kimutatni, ami nincs is. Pontosabban: CSAK OLYASMIT LEHET KIMUTATNI, AMI NINCS. Mert ami létezik és erős, az MAGÁTÓL KIMUTATÓDIK. Éhes embert nem kell arra iskolázni, hogy mutassa ki az éhségét. Inkább arra kell tanítani, hogy miképpen kell néha NEM kimutatni azt, hogy éhes. JT szervezetén belül pontosan ugyanolyan folyamatok zajlanak, mint a Világban, mint a politikában. A Szervezet a lényeget tekintve szinte kopírozza azokat a világtendenciákat, melyekre azt mondjuk, hogy élet- és értelemellenesek. Úgyhogy nem rosszabb, mint az a képmutató világ, ami körülveszi. Másrészről, amiképpen a képmutató világban is lehet őszintének lenni, azonképpen a Szervezeten belül is lehet igaz kereszténynek lenni, ha az ember nem csinálja ezt túlságosan feltűnően és az előírtakat nem alkalmazza orrvérzésig. Még talán az is igaz, hogy a Szervezeten belül könnyebb igaz kereszténynek lenni, mert mégiscsak a Biblia a tankönyv, amit lehet olvasni, lehet rajta elmélkedni. Persze az is kérdés, hogy hány JT olvassa VALÓJÁBAN a Bibliát, és hány JT csak kimutatja a bibliaolvasást. Egyszer pár éve egy vén feleségének azt tanácsoltam, hogy kezdje sorban, minden kiadványtól függetlenül olvasni Pál apostol leveleit. Azt mondta, hogy erre képtelen. Nagyon furcsa. Valamikor azt tanultam, hogy Sátán az évszázadokon keresztül mindenféle technikával tette lehetetlenné Isten szavának olvasását. Csak latinul lehetett olvasni, csak kolostorokban lehetett fellelni, a fordítókat elégették, stb. Mostanra mintha taktikát változtatott volna. Ha meg akarjuk tiltani, hogy Popej a tengerész spenótot egyen és erős legyen, akkor a kis Popejtől el kell zárni a spenótot. Majd amikor Popej nagyobb lesz, és nem lehet már a régi módszereket alkalmazni, akkor hirtelen spenóttal kell őt kezdeni tömni. Éjjel-nappal spenótot nyomni bele, hogy kihányja, és megutálja a spenótot.
Angus Stewart, a parlamenti vizsgálóbizottság főtanácsosa elmarasztaló összegzést bocsátott ki vizsgálati eredményeiről, részletezve a gyermekmolesztálás helytelen kezelését az Őrtorony szervezetben 2015 nyara tanúja volt a gyermekmolesztálási ügyek intézményekben való…..
ellenzékiJT 2015.12.18 08:46:42
@leslie07: Ez egy nagyon érdekes történet. Ha nem vagyok indiszkrét, akkor ez hol, melyik gyülekezetben történt?