Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ember Hallgatag

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Előző bejegyzésemben a Bakony lábánál fekvő Palota udvarházának, majd várának 1397-től 1559-ig terjedő történetét mutattam be. Az első épületeket Nagy Lajos király (1342-1382) nádora, II. Kont Miklós emeltette, majd az udvarházat Újlaki Miklós bosnyák király építette át várrá. A XVI. század első…..
Pedig ő és a miniszterelnök is sokszor elmondják, hogy szülessen. És semmi. Érthetetlen. ..
Ember Hallgatag 2018.04.24 09:32:47
A születések csökkenéséért a kevesebb spermiumszám is felelős.

www.origo.hu/egeszseg/20111125-ezert-keslekedhet-a-gyermekaldas-nehezitett-teherbeeses.html

Világjelenség, hogy amióta szűk farmerokat hordunk, a golyók nem ficánkolhatnak a zárt levegőtlen környezetben és a spermák takarodót fújtak. Javaslom a paraszgatyák kötelezővé tételét, a díszmagyarral egész érdekesen mutatna.
Különféle adatok szerint körülbelül a határátkelők 40 százaléka dönt úgy, hogy megpróbálkozik a hazaköltözéssel, aminek persze sok oka lehet a családtól kezdve egészen addig, hogy a gyerek ismerje meg azt a kultúrát, országot, melyben egyik (vagy mindkét) szülője felnőtt. Aztán ezek a hazaköltözések…..
Ember Hallgatag 2017.09.11 16:53:44
Nem tudom hogy érdekel-e valakit, de a következő eset történt meg velem 2017. július 30-án vasárnap a délutáni órákban Siófok Kiliti városrészben a Rajcsányi Péter utcában

Lassan 30 éve élek külföldön, kettős állampolgárságom van. Nemrég vásároltam egy lepukkant kis házat Siófokon azzal a céllal, hogy kipofozom és nyugdíjas éveimet tavasztól őszig ott töltöm el. A fent megjelölt napon is ott voltam, de az egyik szomszéd rámtámadt, mert zavarta hogy nyírom a füvet. Szó szót követett, a végén már azzal vádolt hogy azért jöttem haza mert magyar nyugdíjat akarok kapni. Nem egy észlény az illető és csak olaj volt a tűzre amikor kinevettem. Az utcán üvöltözött hogy nem fog engem eltartani és menjek vissza oda ahonnan jöttem.

Nyugdíjasként egy fillérrel sem fogom terhelni a magyar államkasszát, a magyar átlagnál jóval magasabb nyugdíjamat pedig ott költöm el, tehát többet teszek a közösbe mint amennyit onnan kiveszek. Ha egy mód van rá elkerülöm a magyar egészségügyi ellátást, rosszak a tapasztalataim, de sürgős esetben igénybe kell vennem. Ezt az EU rendelkezések lehetővé teszik, tehát nem sértek meg semmilyen szabályt, a biztosítóm pedig rendezi az anyagiakat, ezért fizettem őket évtizedeken keresztül.

De a szomszédom szerint kishazánkban már én is idegen vagyok, a gyűlöletkampány az ostoba lumpenproletárból mélymagyar hazafit formált.

Nem érzem úgy hogy rosszabb magyar lennék mint bárki más, de ha tévednék, bátran jelezzétek.
Ember Hallgatag 2017.09.12 11:35:04
@gabors: Nem a tuskók miatt megyek haza, azok mindíg voltak és lesznek, de nem csak kishazánkban. Viszont vannak ismerősök akikkel szeretnék még legalább egyszer találkozni és feleleveníteni a régi emlékeket. 60 felett ezt ti is érezni fogjátok.
Molnár Tibor blogja Hányinger! 2017.08.06 15:14:15
Szégyenletes, megbocsáthatatlan és jóformán helyreállíthatatlan mindaz a tömény gyűlölet, amit a kormány lassan 2 éve folyamatosan tol minden magyar arcába önző hatalmi céljai érdekében. Úgy tűnt, Keszthely és környéke képes lehet túlnőni ezen, de Manninger Jenő képviselő úr és fideszes nertársai…..
Tegnap óta új kedvence van a kommentelőtársadalomnak, egy láthatóan és hallhatóan elég, izé, egyszerű debreceni csaj, bizonyos Megyeri Csilla, aki a helyi Alföld tévé Púder című adásaival lett ismert, ráadásul nem is kurrens tartalmakkal, hanem évekkel ezelőtt leadott, de a netre csak most feltolt…..
Ember Hallgatag 2017.02.10 10:52:41