Adatok
Veres István És Katalin
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
"Ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait"Lukács 22:32Jézusnak ezek az utolsó vacsorán elmondott szavai azt jelzik, hogy Simon Péter (akihez az Úr ekkor éppen beszélt) még nem volt megtérve*. Valójában lehetetlen is volt, hogy Jézus földi szolgálata idején bárki megtérjen, hiszen megtérni Isten…..
Sokat gondolkoztam, hogy legyen-e ilyen oldal, de végül is ha a tyúktartásra buzdítok mindenkit, akkor nem baj, ha megteremtem a lehetőségét annak, hogy vásárló és eladó egymásra találjon. Megkeresett egy cég, akik tojójérce neveléssel foglalkoznak, kitenném-e az…..
Veres István És Katalin
2015.10.31 20:50:00
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Ez így igaz. Viszont "a bűntudatra ébredés" azaz bűnbánat (metanoeó) és ebből fakadóan a gondolkodásmód megváltoztatása (metanoia) és ezt követően a bűntől való elfordulás (episztrephó), amely az ember döntése az maga a megtérés, Pál ezt hirdette (Apcsel.26:20). Ezt mutatja be a Tékozló fiú története is. Az újjászületés ezt követi, amely Isten műve a megtért emberben. Természetesen a megtérésben is részt vesz Isten (Róm. 2:4). Azt is mondhatjuk, hogy a megtérés, Isten Igéjének befogadása (Jn. 1:12) a fogantatás. De a fogantatás tényleg nem egyenlő a születéssel, noha egybe is eshet vele.
Shalom: István