Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zoley

0 bejegyzést írt és 92 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Visszaesett a Kínába beutazó turisták száma tavaly, Pekingbe több mint tíz százalékkal kevesebben jöttek, mint egy évvel korábban - derült ki a legfrissebb statisztikákból. Tavaly január és november között 118,2 millió turista érkezett a kelet-ázsiai országba, ami 2,47…..
Amikor az HSBC friss felmérésében azt vizsgálták, hogy hol éri meg a legjobban kivándorlóként élni, meglepő módon Kína ott szerepelt az első három ország között. Na, de hova menjünk Kínában? Melyik városba? Erre is megszületett a válasz. Nemrég a nemzetközi…..
Zoley 2013.11.18 15:42:43
@kbalazs: a kínai tulajdonnevek elég hülyén néznek ki magyarba fordítva. a legjobb megoldás a pinyin lenne, csak azt is érteni kell, tudni hogy kell olvasni.

cikkhez: én nagyon szimpatizálok a kínai nagyvárosi élettel, a településekkel, ökoszisztémával. csak mivel humán szakirányon dolgozom, így aligha tudok kijutni munka miatt (mégha csak üzleti út is)

kivéve ha megtanulok nagyon jól kínaiul. alapfokot tanulgatom :)
Megérkezett a fiatal és okos srácok egy csoportja Bukarestbe.  Így kezdődött: Délelőtt Bukarestben: Bukaresti belváros mongoljárás után Megérkeztek. Aki nem áll be a sorba, így jár. Lehetne ezeket a rendőröket a magyar bajnokikra is…..
Andrást érthetetlen módon lezsidóhülyegyerekezték a Nyugatinál lévő Tesco Expressben, amit ő levélben sérelmezett a vezetőségnél. A Tesco azt válaszolta, hogy beszólós alkalmazottukat a munkajogi szabályokat figyelembe véve figyelmeztették és frissitő oktatásban…..
TComment Ebből nem lesz veterán 2013.08.12 08:06:47
Bivalyerős, keveset fogyaszt és idehaza fullosnak mondják. Mindent megkapott, amit kell, futott 160 ezret, kiszolgált egy cégtulajdonost, élt 10 évet? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
A Jobbik feljelentést tett azok ellen a szülők ellen, akik gyermekeikkel együtt felvonultak a Pride-on; mondván gyermeküket veszélyeztették egyébként toleranciát hirdető magatartásukkal. Noha a Jobbik szellemi(?) páholyából kiszabadult gárdaavatáson számtalan olyan szülőt is fel…..
RG-t sokkolták a gyorsétteremben, amikor 2 hét különbséggel közel duplájára drágult a vegaburger. A személyzet megértő volt, azt javasolták, hogy egyen inkább valami olcsó húspépes cuccot: A vegetarianus szendvics  ára a Burger Kingben 2 hét alatt majdnem a duplájára…..
Vasárnap Párizsban tüntetést szervezett Action Antifasciste Paris-Banlieue csoport Clément Meric, párizsi diák halálának emlékére, akit egy csoport náci ölt meg. Magyarul itt olvashattok az esetről bővebben. Nézegess csillogó szemű antifasisztákat! Hommage à Clément Méric:…..
Hitler portré, Szálasi portré, horogkereszt és angolul Halál a zsidókra! feliratot is magára varrt a békés megyei Petrovszki Attila - civilben cukrász - aki most pénteken, a prágai Heroes Gate MMA-rendezvényen lép fel. A szervezők ígérik: Attila testét trikó fogja…..
Bear Grylls producerét megmarta egy kígyó a hivatásos túlélőember új műsorának forgatásán, de nagyon. Annyira nagyon, hogy az esetről készült képet csak az ugrás után mutogatjuk. Tessen kétszer is meggondolni az egérgomb buherálását. Mi szóltunk. Itt a láb, amit…..
Zoley 2013.05.06 08:59:30
hu.wikipedia.org/wiki/Andoki_l%C3%A1ndzsak%C3%ADgy%C3%B3
az angol oldalán van egy kép egy leszáradt lábú gyerekről akit antibiotikummal kezeltek... nem túl sikeresen.
A HírCsárda megszerezte a fővárosi taxisrendeletet. 1. § A taxisofőrök neve főleg Imre és János, a könnyebb megjegyezhetőség miatt.2. § Önvédelmi fegyverként legfeljebb másfél méter pengehosszúságú szamurájkard lehet a csomagtartóban.3. § A szélvédőn legfeljebb 2 db…..
Igen, joguk van demonstrálni, felvonulni, mivel kérvényt nyújtottak be és engedélyezték. De ez nem jelenti azt, hogy a társadalom támogatja, vagy mint egy agymosott tömeg, passzívan bámulja a szélsőjobboldali menetet.  Közeleg az Élet Menete és lassan itt van Május Elseje…..
Kifordult a világ a négy sarkából: ott tartunk ugyanis, hogy Bódi Sylvi Szilvi felöltözve jelent meg Hugh Heffner kokós-kúrós házibuliján! Sylvi  Szilvi (akkor is így írom bazmeg!) azzal magyarázza rebelliskedését, hogy ő tök más csaj, mint azok a laza erkölcsű…..
Februárban mutatták be Szlovákiában és Csehországban a "Vrahem z povolaní" (Foglalkozása: gyilkos) című filmet, amely az ungvári születésű Vas Károly azaz Karel Vaš egykori hírhedt, véreskezű csehszlovák kommunista ügyész és bíró viselt dolgait mutatja be az…..
A Dél-Amerikában készült új kémfotók azonnal felkerültek az internetre, így most mindenki megcsodálhatja az új modellt már a hivatalos bemutató előtt is. Santiago de Chile városába ment az új Škoda, hogy a világ egy távol eső pontján titokban elkészítsék az új kocsiról…..
Néhány hónappal ezelőtt a szíriai hadsereg gránátokat lőtt ki török területre, megölt öt embert, amelyből négy kisgyerek volt. A világ akkor a török katonai választ törvényesnek tartotta. Vajon Izraelt miért mérik kettős mércével? Aszád, szíriai…..
Zoley 2012.11.22 09:34:59
Azért, kedves szlovák barátom, mert előbb meg kéne nézni a mérleget.
sphotos-b.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/533842_291157634334432_433793731_n.jpg
ha a zsidóknak joguk van az önvédelemhez, ami náluk Gáza szétbombázását jelenti, a Hamasnak is van, mivel nem ők tartják blokád alatt Izraelt, hanem Izrael gázát.

kettős mércével pedig Izraelt mérik, az egész euroatlanti társaság.
Zoley 2012.11.22 10:59:11
@Csehszlovák Kém: "egy magyar-zsidó identitástudatú embertől ezt a jogot már elvitatod?
Hol is van a kettős mérce?" ő maga mondta hogy már inkább zsidó, látszik is, mit választott végül.

"Mert kimondattam veled, hogy a hazádat védenéd? :) Ugyanezt teszi Izrael is, ja, hogy neked szabad a hazád védeni, nekik meg nem? " Mások eltiprása, civilek mészárlása honvédelem? Kb annyira mint amit az USA csinál. A palesztin népnek honvédelem, mivel Izrael túrta ki őket onnan 45 után.

"javaslatom arra vonatkozik, hogy az 1918-as területi dezintegráció előtti államalakulatot Hungáriának nevezzük, mivel az nem csak az etnikai magyarok országa volt. " Javaslatod felesleges, a trianon előttit Szent Korona Országainak nevezték (ugye nem Nagy-Magyarországnak, mint tévesen nevezik)

"Több részletező posztot is találsz a blogon a témában, jó olvasást." köszi, jókat szoktam derülni a "történelmi" tanulmányokon.
Szerda este ismét összerezzenhetett a tech-világ gyomra, mert bejelentették a már mindenki által ismert TheirPhone 5-ös verziójának megjelenését, amelyet 199, 299 és 399 dolláros áron lehet majd megvenni (persze külföldön) és 16, 32, ill. 64 gigabájt beépített, és sehogyan sem…..
Zoley 2012.09.14 08:38:49
@Vödör: "Sőt dominósan az iphone 230k, a samu meg 190k!"
T-Mobile, Domino:

S3: 189 990 Ft
iPhone 4S: 194 990 Ft

230 a 32GB-s, de az S3-ban is 16GB kezdő tárhely van.
Lenhardt Balázs a Jobbik képviselője halottak napján gyalázta meg Károlyi Mihály emlékművét. Nem, a képviselő halottak napján nem a saját veszteségeire emlékezett, hanem megsértette másokét. Arra használta ezt a szomorú napot, hogy belerúgjon még egyet egy halottba. Károlyi…..
Zoley 2011.11.07 09:03:48