Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PriTek

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy nem mindennapi, de ugyanakkor zseniális ötlet, ami gyakorlatilag nulla forintból összehozható, ráadásul rendkívül mutatós!               Egy-egy szokatlan anyag felhasználásával is fantasztikus adventi díszt…..
PriTek 2011.11.17 11:42:13
A XIX. század óta szokás adventkor koszorút készíteni, a koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.
Készítésének szokása Magyarországon is meghonosodott, és sokkal gyorsabban elterjedt, mint a karácsonyfáé. Ennek okát a hagyományos aratókoszorúnak megfelelő alakja adja: a kör és a kereszt az ősidőktől fogva folyamatosan jelen van az emberi műveltségben, már az ősember is megörökítette barlangrajzain, és azóta is minden gyermekkel újjászületik a világ minden táján. A körkereszt két alakból álló rendszerét minden 2-3 éves kisgyermek rendeltetés szerint használja első lerajzolt ábrái között.

A magyar műveltségben a kör öl, Boldogasszony ölelése. A boldogasszonyság köre a Teremtő fényének örök, minden időben való óhajtása, kérése, annak őrzése, karolása.
Az egyenlő szárú keresztet a magyar nép a teremtés alkotó szavával, a Teremtő kiáradó fényességének életet és biztonságot adó Igeszavával nevezi meg. „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett... És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” (János 1)
A körkeresztben teljesül be a fény óhajtása. Népünk tudása szerint Isten azon a ponton lép be világunkba, ahol az Ige két szára metszi egymást. A keresztény szentképeken egyedül Jézus fénykoszorújában van benne ez a kereszt. Belső késztetésre, világszerte lerajzolják ezt a gyermekek, sőt, szemekkel és lábakkal ellátva emberré alakítják. Így az, hogy Isten a saját képmására teremtette az embert, minden gyermekkel vele születő őstudás.

Jézusnak nem emlékünnepe a Karácsony, mert Ő valóban minden évben újra és újra közénk születik, az emberiség minden egyes tagjába, külön-külön. Csak a kör és a kereszt együttes használatával érvényes a koszorú valódi jelentése, az óhajtott és a beteljesült vágyakozás, várakozás általi belső rendeződés, mely alkalmassá teszi lelkünket a Karácsonykor közénk születő megszemélyesült Fény befogadására.

Advent első vasárnapján, ebéd után az egész család a konyhában marad, és együtt énekelve és imádkozva készítik el a koszorút.
A körkereszt vázat a férfiak fonják tizenhat fűzfavesszőből: nyolc vessző adja a kört, mely akkora, mint egy emberi ölelés, négy-négy vessző pedig a keresztet, melyeket egymáson is átfonnak, majd kihegyezett végeit beleillesztik a körbe. A keresztszárak fölött palántázóval egy-egy lyukat tágítanak, ebbe dugják a méhviasz gyertyákat. A fonatok közé lányok tűzdelik be az örökzöld Istenfa, a fenyő ágait, a tűlevelek nyitottsága az óra járásával megegyező irányba kell mutasson. Ez a Nap látszólagos égi útjának jelölése, a gyertyákat is ebben a sorrendben, a keleti, déli, nyugati és északi irányt követve kezdik el meggyújtani. A kereszt négy vége nem csak a négy égtájat jelöli, hanem az esztendőkörös változásrend négy nevezetes időpontját, a téli- és nyári napfordulatot, valamint a tavaszi- és őszi napéjegyenlőséget is.
A kereszt közepére száras csipkebogyók kerülnek. A vadrózsa Pünkösdkor virágzó Istenfa, termése az élet diadalát jelképezi: őszre érik meg, de a legkeményebb télben is megtartja piros színét.
A Galga mentén a gyertyák alá egy-egy piros almát is erősítenek, és az egész koszorút fölakasztják az asztal fölé, a mestergerendára. Elsőnek a kelet felé, másodjára a dél felé esőt gyújtjuk meg, harmadjára a nyugat és utoljára következik a Fény születésnek téli iránya, az északi.
PriTek 2011.11.21 20:09:42
@TrueY:

rendeltetés szerint=megfelelő közegben, környezetben

Az ős tudás (Weöres Sándor):

Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése.
Az emberalkatban rejlő ős tudás lényegileg mindenkiben azonos, érvénye teljes. Az ős tudás az egyetlen alkalmas alap; ami rajta alapszik, ronthatatlan, ami elgondoláson alapszik, szétmálló.
Az ős tudás végtelenül egyszerű, olyannyira, hogy szavakba nem is foglalható. Megegyezik vele minden, ami szükséges, nyugodt, szilárd; ellentétben van vele minden, ami csábító, izgága, hemzsegő.
Tíz hadsereg, száz pénzesláda, ezer okirat védettje elpusztul; amit az ős tudás birtokosai minden segítség nélkül létrehoznak, megmarad.
Aki a lényében rejlő ős tudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető; az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes.

A 4 éves verziódhoz:
Molnár V. József: Isten tenyerén - A gyermekrajzok üzenete

Üdv
magyar-magyar szótár Istenszéke 2010.08.04 05:37:08
Románia legnagyobb kiterjedésű vulkanikus hegysége. Az Istenszéke a Kelemen-vonulat legnyugatibb része. Északon a Dornai-medence és a Borgói-havasok övezik, a vulkáni hegytömb keleti határvonalát a Dormai-, Borszéki- és Bélbóri-medencék által kialakított hármas medence sor…..
PriTek 2011.10.05 22:47:58
Siránkozhattunk volna egy kört arról, hogy "bezzeg, amikor mi még kigyerekek voltunk, volt rendes foszlós kifli a boltban, aminek kalácsszerű tésztáját szinte szét lehett tekerni és úgy mártogatni a napközis kakaóba", de nem siránkoztunk, inkább röhögtünk egy nagyot és…..