Regisztráció Blogot indítok
Adatok
_orchid_

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azon a napon Magyarországon minden a legnagyobb rendben zajlott, akár csak az előző, vagy azt megelőző napon, nem beszélve a megelőző hét csütörtökéről, ami a Nemzetegyüttgazdálkodási és Propagandaminisztérium szerint a minden rendben zajlás tekintetében kiemelkedőnek…..
Most, hogy Orbán és szabadságharcosnak hazudott csapata törött karral dörgöli bevert, véres orrát, nem árt összegezni, hol tartunk.Magyarország az elmúlt másfél évben sereghajtó lett. Gyurcsány, majd Bajnai a világválság szorításában - magánnyugdíjak ellopása nélkül -…..
 Az első, szörnyülködő reakciók után kezd egyre világosabban kirajzolódni a kép: a kormány frankhiteleseket mentő csomagja a zsenialitás határait súrolja. Persze előre nem lehet tudni, hogy végül mi lesz az eredménye a kezdeményezésnek, hiszen az óriási bukás, és az…..
_orchid_ 2011.11.02 09:07:34
Teljesen véletlenül keveredtem erre a blogra. Elolvastam idörendi sorrendben visszafelé, de ennek az írásnak vannak okos megállapításai is, de vannak képtelen állításai is amiken teljesen fennakadtam.
A cikk írója egyoldalúan, figyelmen kívül hagyva- számtalan téves következtetést vont le a pénzromlás "áldásos" államháztartási kihatásairól. Az egyetlen pozitív hatása ami viszont elenyészö, az a többlet áfa bevétel, amivel a pozitívumok sora ki is merült. De ez is kérdéses.
A cca. 10000 milliárdos deviza adósság (a teljes 20625 mrd-ból kb. a fele) finanszírozása a pénzromlás miatt ellehetetleniti az állam müködését, miután az infláció cca 5%, ami a 10000 mrd-os HUF adósságon könnyít ugyan, a vele szemben álló - 1 év alatt - kb.20%-nyi deviza leértékelödésel szemben, ami viszont tragikus mértékü !
A devizahitelesek adósságának forintra konvertálása pedig egyszerüen képtelenség (cca 5000 milliárdról van szó ami állandóan emelkedik.)
Ha 200 ezernek embernek sikerül is kiszállnia az ördögi körböl, mi lesz a többi 800 ezerrel ? Hajlétalanok országa leszünk ?

A külföldi tulajdonú bankok esetleges ellehetelenítése látszólag kedvezne a magyar bankoknak (megjegyzem magyar bank csak a takszövök, az OTP 60% külföldi kézben van. nyrt lévén) csakhogy magyarországon nincs elegendö hitelezhetö töke, mindenképpen szükség van külföldi tökebevonásra.
Az említett "Ft leértékelödés jó az exportöröknek", mondat igencsak sántít, mert az exportra termelö cégek az alapanyagaik jelentös részét kénytelenek importból fedezni, mert nem mindig, söt szinte alig tudja hazai forrásból fedezni, mert sokszor nem az ár hanem a minöség a probléma + az energiahordozo nem import ?
Az Ft leértékelödés + infláció ráadásul drágítja, csökkenti a belsö fogyasztást, a kkv-k rohamos recessziója a munkanélküliséget növeli, ezáltal csökken az állam bevétele, nem beszélve a munkanélküli, szociális járadékok megugrásáról. A fekete gazdaság felerösödése szintén egyre nagyobb probléma lesz.
Az állami adóbevételek nagyon valószínü elmaradása, pedig maga után vonja az adóterhelés emelkedését, ami a 2012-es ktgvetésben visszaköszön, ez további recessziót eredményez. A minimálbér drasztikus emelkedése pedig soha nem látott munkanélküliségi hullámot fog eredményezni. Az egykulcsos is már kétkulcsos !
A gazdaság kiszámíthatatlansága pedig egyszerüen elképesztö, nem is tudom a Matolcsy az eszement intézkedései hatására hogyan várja el hogy itt bárki beruházzon hosszútávra.
De azt gondolom hogy kár folytatni, mert ezek az alapvetö hatások törvényszerüek, függetlenül attól hogy a voluntarista gazdaságpolitikusaink kijelentö módban mit szeretnének vizionálni.
Az infláció és az árfolyam további romlása tragikus hatású lesz mindenkire nézve, a devizahitelesek 80%-ára azonnali, a többiekre pedig lassú pusztulás vár.
Az állam pedig a 20000 milliárdos tartozását (fele HUF másik fele DEV) egyre magasabb kamattal tudja csak finanszírozni, ami további 100 milliárdok ablakon kidobását eredményezi. Lásd
www.akk.hu lapon mekkora a felvett rövid és hosszúlejáratú devizakölcsönök kamata (6.7-8% közötti), ráadásul már a kutyának sem kellenek.
Na szóval, elöbb-utóbb elérkezik az igazság pillanata, Orbán és Matolcsy kénytelenek lesznek beismerni hogy Marx Károly csak egyszer született és azóta sem tudott reinkarnálódni.

(Egy tátott szájjal ámuldozó kisvállakozó....)
w Lassú hajnal 2008.11.24 08:30:00
A magyarok istene lusta dög. Most sikerült felfogni, hogy tényleg nincs pénz.   Ld. még: Hitel, világ, stádium..
_orchid_ 2008.11.24 18:22:45
Hegyi Beszéd.
Van 2 nagy vezetöm GF, és OV, meg vagyok én a Nép aki kapni akar. Közeleg a NagyIdöpont.
A NagyIdöpont-ig GF és OV is megosztott és homályban tartott engem a Népet. A NagyIdöpont elött GF ígért nekem 2000 fabatkát , OV 3800 fabatkát, azért hogy engem vezethessen. Mindkettö tudta hogy kapni akarok, de azt is hogy nincs a Spájzban fabatka, és ezt még az OV embere a SpájzElnök is többször mondta nekem a Népnek. De mivel én a Nép kapni akarok, nem hittem a SpájzElnöknek, de azért óvatosságból inkább GF -et választottam, gyanús volt OV 3800 fabatka ígérete. Meglepetésemre a NagyIdöpont után GF vezetöm elment a Faluba és elmondta nekem a Népnek a FaluBeszéd-et: a 2000 elé tegyek egy vizszintes vonalat úgy lesz igaz, és megígérte hogy ezentúl nem azt mondja nekem a Népnek, ami kedves a fülemnek. Nagyon mérges vagyok, én a Nép aki csak kapni szeret. Ezek után én a Nép persze elvárnám hogy OV vezetö is kiálljon elém és töredelmesen bevallja nekem, hogy bizony-bizony öt is rendszeresen elragadta a hév és nekem a Népnek olyant ígért, ami nincs a Spájzban.
De nicsak mi történt ? az elvárásomnak megfelelöen szépen kiállt elém és megnevezte önnönmagát mint az Embert Aki Még Sohasem Hazudott. Gyanús ez az Ember Aki..
Azután hazug GF vezetöm szólt nekem, hogy fizessek azért ami korábban ingyen volt, de mivel én aki csak kapni akarok ez nekem nagyon nem tetszik. Igazmondó OV közben ott áll hazug GF mögött és GF minden mondata után felváltva hol fejbe vágja, hol meg seggbe rúgja, a kettö között pedig engem a Népet uszít a hazug GF ellen. Mivel mindenképpen kapni akarok, elkezdek megint óvatlan lenni, a legközelebbi NagyIdöpontban mégis inkább igazmondó OV-t fogom választani, talán tud valamit amit senki más. Fúj hazug GF. Most ott tartunk hogy igazmondó OV megoszt engem a buta Népet, pedig én ártatlanul csak kapni szeretnék....
Az Intel mérnökei San Franciscóban vezeték nélkül "vezették" az áramot egy lámpába. Egy 60 wattos égőt hoztak működésbe. De a lényeg, hogy úgy küldték az áramot a lámpához, hogy közben nem okoztak kárt sem a környező tárgyakban, sem az emberekben. A vezeték…..
_orchid_ 2008.08.25 17:45:02