Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gomorra21

0 bejegyzést írt és 1789 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A La Gazzetta dello Sport fájdalmas távozókról ír, a lap szerint Cristiano Giuntoli fiatal tehetségek értékesítését tervezik, Matías Soulé és Dean Huijsen nyáron elhagyhatja a klubot, távozásuk pedig 30-30 millió euróval gazdagíthatja az Öreg Hölgyet, és erre az összegre szükség is lesz a nyári…..
gomorra21 2024.05.07 00:26:54
@Pedro32: ha Zirkzee hátrébb kerül, az számára egy ideális poszt lehet, de kérdés, hogy elbírná-e a Motta féle foci a mezőnyben kevésbé erős Vlahovicot. Motta felfogását felületesen tanulmányozva úgy tűnt, hogy nála kardinális jelentősége van annak, hogy az elsőszámú támadó szabadabb szerepkörben visszalép, és létszámfölényt teremt.
Az biztos, hogy Vlaho és Zirkee együtt, plusz akár Chiesa az egyik szélen az nagyon erős támadó potenciált jelent, csak nehogy felboruljon a csapat. Nekem tetszik, hogy a jelenlegi Bologna a mindenkori Juventushoz hasonlóan nagy hangsúlyt helyez a gól elkerülésére.
Massimiliano Allegri a római döntetlen után a DAZN munkatársainak értékelte a mérkőzést, és már a Salernitana elleni meccs fontosságáról is beszélt. „Kockáztattuk ma a meccs elvesztését, egy olyan meccs elvesztését, amit nem tudtunk megnyerni, különösen a második félidőben, ahol több kedvező…..
gomorra21 2024.05.06 12:13:01
@Lanzafame: A híres toszkán cinizmust használja pajzsként, hogy ne kelljen lemondania a fizuról. Hónapok óta a fő projekt, ahelyett, hogy a csapat győzelmén járna az esze.
gomorra21 2024.05.06 15:25:59
@juve2121: ha visz előre a flow, és az aztán megtörik, akkor arra az edzőnek kötelessége valahogy reagálnia. Az inter elleni meccs óta tart egy hullámvölgy. Te milyen edzői lépést látsz, hogyan próbált Allegri reagálni a megroppanásra? Szerintem hónapok óta nem reagál sehogy.
gomorra21 2024.05.06 17:09:13
@Pavel1988: Allegri a lovak közé dobta a gyeplőt - erre van, aki úgy reagál, hogy alibi üzemmódban kibekkel.
Gatti ellenkezőleg, ő túlhevül. Látszik, hogy felb@ssza a langymeleg, céltalan tili-toli. Én speciel meg tudom éretni.
A Juventus a Bajnokok Ligája-indulást jelentő bajnoki helyek egyikéért zajló versenyfutás talán utolsó és legfontosabb csatáját vívja vasárnap este. A tabella harmadik helyén álló zebramezesek megőrizték pozíciójukat a Bologna botlásának köszönhetően, s az AS Roma otthonába látogatva, négy…..
gomorra21 2024.05.06 15:18:47
@venember83: ha "lassú, körülményes és technikátlan" a védősorunk, szerintem nem az a megoldás, hogy megszálljuk az ellenfél 16-osát, és beállunk, mert a tegnapi meccsen is többször megtörtént, hogy a körbepasszolgatásnál sikerül elcsennie a labdát az ellenfélnek. Kockázat van ebben is.

Elléphettünk volna legalább a Gasperini féle három védős, három támadós felállás irányába. A három belső középpályásra épített játék kuka, a középpályára összpontosítja a játékunkat miközben ott nagyon 2 dimenziósak vagyunk. Ha a támadóinknak a számát növelnénk meg, legalább egy kontrát könnyebben végig tudnánk vinni. Nagyon gyakori, hogy a támadónk elkezdi vinni a labdát a kapura, de még nagyon messze van, nincs a közelben segítség, ezért visszapasszol.
Arról nem beszélve, hogy Allegri középen a biztonsági passzt várja el, és a szélen szabad többet kockáztatni. Minden amellett szól, hogy a támadó harmadban több játékos kell, akik adott esetben szét tudják húzni az ellenfél védelmét.
Középen két szűrő pedig megoldaná a középpályás védekezést, és a biztonsági passzokat. Ennyi pont van bennük.

Szerintem egy ilyen átszervezéssel még bőven lehetne/lehetett volna játszani az Allegri féle felfogást. A védelmünk nem lenne jobban kiszolgáltatva, de az előrejátékban sokkal tudatosabban építenénk a keretben rejlő lehetőségekre.
Romeo Agresti értesülései szerint nemrégiben egyeztetés volt a Juventus és Adrien Rabiot édesanyja/ügynöke között. A kapcsolat a Juventus és az ügynök között nagyon jó, Adrien Rabiot viszont nem kívánja elsietni a döntést, és feltehetően a jövője kapcsán fontos a jövő évi edző kiléte is. A francia…..
gomorra21 2024.05.06 12:30:40
@Wizzurah: "Szerintem pont csatárokból nem állunk rosszul"
Van egy ifi seconda puntánk (Yildiz), meg egy szélső, akit seconda puntának pasználunk. Emellett van 3 center.
Miliknek és Keannek a rossz formájában szerintem az is benne van, hogy amikor ők feljönnek párban, akkor érezhető, hogy már nem akarunk gólhelyzeteket teremteni. Elég, ha lekötik a védőket. Szóval egy technikásabb támadóra mindenképpen szükség van az egyik center helyett.
Juventus FC blog Dühöngő 2016.03.19 22:39:46
Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen). A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ezért ettől tartózkodjatok! Mindent bele!…..
gomorra21 2024.04.29 17:07:45
@Rikoo: ja, nem úgy értettem, hogy nem szabad üvöltözni, hanem hogy van-e emellett még hozzáadott értéke az edzőnek. Az üvöltözés önmagában kevés. Pirlo is írja a könyvében, hogy ő a legrosszabb helyen ült az öltözőben, mert a dühöngő Conte mindig abba az irányba dobálta a vizes palackokat XD .. vagy valami hasonló. Én mostanság már nem nagyon látom, hogy az üvöltözésen túl mit tesz hozzá Allegri.

Azt aláírom, hogy a játékosok mentalitásában is van bőven probléma, de én ezt annyiban árnyalnám, hogy amikor az egyik legizgalmasabb, legnagyobb szívű játékosunk, Chiesa nem a posztján játszik, és elaprózza a tehetségét, és ettől frusztrált, akkor eredmények hiányában érthető, ha elveszíti a hitét az edzőben. Így pedig nehéz másokat motiválni.

Én abban tudok bízni, hogy ha ő a helyére kerül, olyan csapatjáték áll össze, amiben jól érzi magát, akkor képes lesz másokat is motiválni, és vezérként jelen lenni a csapatban. Emellett az is egy fontos elem, hogy ha az edző Danilót és utána Rabiot-t nevezi ki kapitányoknak, akkor ez egy döntés, amit a többieknek el kell tudni fogadni. Remélhetőleg az új edző alkalmasabb kapitányokat fog kinevezni.
gomorra21 2024.05.05 20:10:13
@venember83: RIP.
A mai nap folyamán Romeo Agresti több játékos kapcsán is friss és feltehetően megbízható értesüléssel szolgált, az egyik ilyen játékos Dean Huijsen, és az újságíró szerint a Juventus nem következő évben számít a fiatal védőre, hanem 2025 nyarától számol a jelenleg mindössze 19 éves spanyol…..
gomorra21 2024.05.03 14:13:18
@Pavel1988: hát, ha az angolt kicsit tágabban értelmezzük (britt, angol-szász), akkor itt volt Ramsey, és itt van a fantasztikus Illing jr. Na, én Ramseyt ki nem állhattam. Motiválatlan volt, és langyos, puha.
De inkább a másik irányból nézem a kérdést. Az a generáció kiment, akiknek a 2000-es évek közepéig tartó Serie-A bűvöletében nőttek fel. Szóval miért jönne ide?

Az angol futball nemzet. Nagy klubok, csodálatos, teltházas stadionok. Kicsit olyan, mintha az ízfokozós gyors kajákon felnőtt gyerek elé lerakod a főzeléket. Rövid távol kudarc. A jelenlegi játékosmozgásoknak pedig már rövidtávon működniük kell. Nehéz elképzelni, hogy kisebb fizuért eljön egy kiváló játékos az angolhoz képest csóró libalegelőkre játszani, és mindezt éveken keresztül jó mentalitással, motiváltan.
Számunkra ez mást jelent. Mi tudjuk, ki volt az a Di Natale, hogy mit jelentenek a kiscsapatok. Hogy mit jelentett a Parma, és mit jelentett a Chievo.

Arról nem beszélve, hogy egy britt játékos tanuljon meg idegen nyelvet? Vicc kategória. Úgy tudom, Bale-nek is a fő problémái közé tartozott Madridban, hogy meg se próbálta megtanulni a spanyol nyelvet, és teljesen elszigetelődött.
Nem egyedi eset, ez elég általános.
gomorra21 2024.05.03 16:44:24
@Pavel1988: kizárni nem lehet - én Ramseynél sem zártam ki. Őszintén reméltem, hogy ő jelenti majd a különbséget.
Nem jött össze:/

Na de van egy másik vonal, amit én többször említettem: én olyan játékosokat látnék szívesen, akik 1-2 erősebb szezon után nem akarnak tovább állni. Smallingnél ettől már nem kell tartania a Romának, 30 évesen átjönni a calcio-ba, az egy okos, élelmes döntés egy hátvédtől.
Spence jó idényt fut? Szuper! Meddig lesz a Genoában? Nyárig?
gomorra21 2024.05.03 17:21:16
@Pavel1988: "Tévez, Vidal, Pogba" Előbbi kettő két problémás fickó. Nem vagyok biztos benne, hogy a vezetőség, és maga az edző feltétlen marasztalni akarta őket.
Látható, hogy Allegri nem az ilyen típusú játékosokat szereti (Conte törte be őket, és neki volt egy kiállása az ilyen vérmérsékletű játékosok előtt.) Pogbát biztos, hogy sajnálta Allegri, őt tuti meg akarta tartani, és ezt érezhette Pogba is, mégis elment. Azért nehéz a kérdés, mert mindhárom eligazolás fájdalmas sztori. Én azért azt el tudom képzelni, hogy egy kicsit keményebb típusú edző megküzdött volna Vidallal/Vidalért, és akkor ő megtartható lett volna.

"Viszont ha nincs meg benne a kellő minőség akkor előbb választok egy Greenwood szintű tehetséget."
Senki nem zárkózik el a minőségtől. Menjenek a scoutok a francia bajnokságba nézelődni, ott is van sok minőségi játékos, cserébe Juve kompatibilisek is, kisebb a rizikó.
A legújabb sajtóértesülések szerint a Borussia Dortmund erősödő érdeklődést mutat a Juventus fiatal védőjátékosa, Dean Huijsen iránt, aki a jelenlegi szezont kölcsönben az AS Roma kötelékében tölti. A mindössze 19 esztendős Huijsen 2021-ben a Malaga együttesétől érkezett Torinóba, ahol az U17-es…..
gomorra21 2024.04.30 16:52:42
@rabsic02: hát, a kötelező távozók után a keretünk egyáltalán nem lesz idős, szóval én nem félnék egy két Jorginho féle rutinosabb játékostól. Sőt.
Juventus FC blog Mercato 2018.09.29 19:48:50
08.12. HIVATALOS: Filip Kostić 2026-ig tartó szerződést írt alá a klubbal, átigazolási díja 12+3 millió euró 08.10. HIVATALOS: Nicolò Fagioli 2026-ig hosszabbított a klubbal. 07.20. HIVATALOS: 41+8 millió euró fejében Glieson Bremer csatlakozott a Juventushoz, 2027-ig kötelezte el…..
gomorra21 2024.04.19 19:02:24
@Ethan Hunt: egy korszak vége.
gomorra21 2024.04.30 13:43:17
@Rikoo: Khephrent kéne onnan első körben behúzni, mielőtt elviszik őt is a dögevők. (Én egy ilyen profilú játékost nagyon várok.)

@venember83: csillogó nevek meg távolodnak. Koopmeiners úgy tűnik, egyre közelebb a Poolhoz.
Amúgy ha Motta veszi át a csapatot, a hard-core passzológép Jorginho jól működhet a csapatban. Brazil-olasz karmester a brazil-olasz edzőnek. 2 erős év még lehet benne.
gomorra21 2024.04.30 15:23:35
@Rikoo: amúgy szerinted Jorginho egy Motta féle rendszerben a középpálya tengelyében lenne? Úgy láttam, hogy mintha a (papíron) középső középpályás sokszor a hátvédek helyére lépne vissza, szóval ott egy vérbeli vkp játszik, vagy nem? (Shyr Kahn írt egyszer egy elég részletes elemzést a Bologna taktikáról, ott úgy emlékszem, külön kitért erre a posztra is.)
A Milan elleni mérkőzést követően a Tuttosport szerint a mester két szabadnapot adott a keretnek, mert nagyon feszült a helyzet, elégedetlenség, csalódottság és keserűség jellemzi a csapatot, és így remélhetőleg ki tudnak kapcsolódni a játékosok. A keretbeli elégedetlenséget jól mutatta például a…..
gomorra21 2024.04.29 13:09:37
@Rikoo: nyilván nem az eredményeket hasonlítottam össze, hanem a meccs képet. Akkor valóban ott voltak azok a játékosok (pl. CR), akik képesek voltak egyénileg megoldani. De csapat szinten elképesztő volt amit műveltünk. Össze nem lehet hasonlítani azt a tudatos, szervezett játékot, amit a BL döntő évében játszottunk, és a 18/19-es szezont. Előbbiben mindenki tudta, hogy mi a dolga, magabiztosak voltunk, és emaitt technikailag mindenki a legjobbját hozta. A 18/19-es szezonban nem tudtuk lekezelni a labdát.
gomorra21 2024.04.29 15:59:31
@Pavel1988: Rabiot-nak kéne vinni a csapatot a hátán, az adottságai, a múltja, a csapaton belüli pozíciója és a posztja is erre predesztinálja. Ő lehetne a vezér, aki felrázza a csapatot.

Meglepően jók a statjai, de hát a Milan ellen a 3 belső középpályásunk statjai a következőek a whoscored-on: Rabiot: 7.4, Locatelli: 7.6, Cambiaso: 7.2. Na most ez önmagában fura, ilyen értékeléssel meglepő, hogy nem 2-3 góllal vertük az ellenfelet, mert a statokból kiindulva rengeteg jó megoldást választottak a meccsen a középpályásaink.
A statok alapján Locatelli volt a legjobb, és Cambiaso csak a 3. a sorban. Igaz, ha valakiben benne volt, hogy képes húzni valami váratlant, az pont Cambiaso.
Gondolom az, amikor lassan felér az egész csapat az ellenfélhet, és elkezdjük őket teljesen meddőn körbepasszolgatni, az statisztikailag jól hoz a konyhán. Locatelli egyedül passzolt majdnem annyit, mint a másik kettő együtt. De a szerelésekkel is meg lehet pörgetni a statokat, pedig egy egész csapatos védekezésnél nem olyan nagy szám a középpályán szerelni, mint ha támadó csapat játékosaként egy gyors kontrát kell hatástalanítani.
Rabiot sajnos nem közelíti meg a tavalyi formáját, nagy kérdés, hogy ennek mi lehet az oka.
gomorra21 2024.04.29 18:10:36
@Leram7: Kicsi Dybusz egészen biztos, hogy jelenleg nagyon romon lenne nálunk. Ebben a környezetben láttuk már szenvedni, az nem hasonlítana a római formájára.
(Egyébként Pogbáról tudtuk, hogy nem nagyon fog játszani, csak az a meglepő, hogy ennek az eltiltás az oka, és nem a sérülés.)
Massimiliano Allegrit a Milan elleni gól nélküli döntetlen után a DAZN mikrofonja előtt először is Dušan Vlahović cseréjéről kérdezték, mivel a szerb csatár elég dühösnek tűnt a pálya elhagyásakor. „Szokványos csere volt, Dušan Vlahović jól teljesített, de friss lábakra volt szükségem a pályán. A…..
gomorra21 2024.04.28 16:01:08
@Evoken: Vagy nem érted a kérdést, vagy nem akarod érteni a kérdést. Senki nem vitatja, hogy vannak a keretnek gyengeségei. De alsóház alján kullogó csapatok nem okozhatnak csak azért gondot, mert vannak a keretnek gyengeségei. Ez olyan, mint amikor a magyar válogatott döntetlent játszott a Feröer szigetekkel. Az egy egyértelmű edzői kudarc.

Nyilván a Milan ellen nem ciki a döntetlen. Ezt a Milant ebben az állapotában illett volna legyőzni, de a döntetlen nem katasztrófa. A kiscsapatok elleni elmaradt győzelmek a katasztrófa. De még egyszer írom, tegnap az Allegri fanok kezdték el az egész keretet szidni, ami világosan mutatja, hogy mindenki érzi: ezért a teljesítményért valakinek el kell vinnie a balhét.

Világos, neked az fáj, hogy sokan nem elég méltányosak az edzővel. Nekem meg az fáj, hogy sokan nem elég méltányosak a csapattal. Vannak játékosok (elsősorban Allegri kedvencei) akiket ki kell pörgetni, de van egy mag, akik tehetségesek, és hajtanak, és egy normális, korszerű felfogás mellett jól tudnának teljesíteni.
gomorra21 2024.04.29 13:00:35
@Evoken: "akkor tényleg nem értem mire is vagy kiváncsi, valamiért te akarod mindenáron kihegyezni Allegrire ezt az egész témát." Ez egy Allegri interjú alatti kommentsor. Nem érted, hogy miért beszélünk Allegriről?

Amúgy vicces ez a szőrszálhasogatás, amit művelsz.
"egyesek meccsről meccsre képesek az egész keretet úgy beállítani, mintha a Salernitana játékosairól lenne szó."
Ennyit írtam. Kicsit túltolod itt a dolgokat. Olyan ez, mintha egy publicisztikán kérnéd számon, hogy miért nem száraz tényeket közöl. A komment pedig olyan, mint a publicisztika. Színezni szabad, hazudni nem. Ezt az idézett mondatot csak rosszindulattal lehet úgy értelmezni, hogy én mások szájába adok olyat, amit nem mondtak.

Te is színezed a dolgokat: nyilván nem az a kommentelőktől a legdurvább kritika a játékosok felé, hogy a "a keret minösége minimum véleményes", ezt te is tudod. De értem mire akarsz célozni, úgyhogy nem kezdek el ezen rugózni.

Amúgy az utóbbi időszakban olyanok az eredményeink, mint az alsóház végén vergődő, kiesés ellen küzdő csapatnak. És ebben az időszakban az edzőnek nem volt egy épeszű változtatási ötlete. Vagy volt? (Egyébként annak, hogy képtelenek vagyunk váltani, az egyik eredője, hogy a potenciális szélsőhátvédek Cambiasot leszámítva használhatatlanok, és ezek a játokos mind Allegri kedvencei. DS meg Sandro már biztos, hogy nem lenne a keret tagja, ha nem Allegri az edző.)

Persze, hogy megtörténik, hogy egy erősebb csapatot megver egy gyengébb csapat. Benne van a pakliban, és nem dől össze ettől a világ. De most ez egy tendencia. És az, hogy komolyan azon gondolkozunk, és számolgatunk, hogy a következő 5 meccsen össze tudunk-e kaparni 6-7 pontot, az eléggé döbbenetes. Közben pedig meg tudjuk tippelni a következő meccs kezdőjét, mert Allegri nem fog váltani.
gomorra21 2024.04.29 14:09:29
@Evoken: a kerettel kapcsolatban nekem mindig az a kérdésem, hogy vajon az aktuális edző érzi-e, hogy kik azok a játékosok, akik nem elég jók, és milyen profilú játékosokra lenne szüksége. Nyilván hozzá kell nyúlni a kerethez, mert vannak benne erős hiányosságok, de míg pl. Motta szerintem zömében azokat a játékosokat küldené el, akikre nincsen szükségünk, addig Allegrinél ez valószínűleg nincs így. Illetve Mottának van egy olyan elképzelése, amibe okosan is lehet igazolni, míg Allegrinek egyszerű, és extra drága lenne a mercatója: minél több olyan klasszis játékost hozni, aki egyéni párharcokban jó, és a csapattársak támogatása nélkül is képes villogni.
Gianluca Di Marzio, a Sky Sport szakértője nemrégiben a Juventus edzőhelyzetéről beszélt, és megerősítette az elmúlt hónapok pletykáit, miszerint a Juventusnál nyáron váltás várható. „Az utód tekintetében azt tudom mondani, hogy Thiago Motta a kiválasztott szakember, de arról nem tudok nyilatkozni,…..
gomorra21 2024.04.28 14:28:18
@JeetTrader: szerintem nem vagyunk azon a szinten, hogy két ilyen drága játékos cserélje egymást.
gomorra21 2024.04.28 17:28:15
@JeetTrader: az mondjuk benne lehet a pakliban, hogy Motta nem akar Vlahoviccsal dolgozni, mert nem elég jó mezőnyben. Eléggé eltér, amit Allegri kér egy centertől, meg amit Motta. Én mondjuk örülnék, ha megpróbálkoznánk a szerbbel jövőre, őt a Juve kompatibilis játékosok közé sorolom.
A középpálya erősítésén túl nagyon jó lenne cserélni a kiöregedett, bérletes szélső hátvéd sort. Sokkal jobban variálható lenne a keret.
A Juventus bejutott az Olasz Kupa döntőjébe a Lazio ellenében, így Massimiliano Allegri csapata kedvező lelkiállapotban készülhetett a Milan elleni szombati presztízsmeccsre. A Milan a torinói mérkőzést Davide Calabria, Fikayo Tomori és Theo Hernandez hiányában kénytelen letudni, miután a fenti…..
gomorra21 2024.04.27 21:35:06
@danimester1: te egyáltalán nem tartod furának azt, hogy egy elképesztő lejtmenetben van a játékunk hónapok óta, és semmi szerkezeti váltással nem próbálkozunk? Szerintem ez nehezen védhető. Én nem azt láttam, hogy nem hajtották szét magukat a játékosok, hanem hogy nincsen ötlet. Egy jó ötlettel pedig egy jó edző igazán előállhatna (ahogy évekkel ezelőtt tette is ezt ilyen helyzetekben Allegri).

Nagyon frusztráló lehet, hogy az a taktika, hogy fussatok előre, majd valami lesz. Ívelgetünk Gattira, hátha a középhátvédünk gólt szerez. Szóval ami egyértelműen látszik, hogy az edzői feladatok nincsenek jól ellátva. Az nem megy, hogy egyrészt Allegrit véditek, másrészt pl. Locatellit kritizáljátok. Ha Allegrinek baja lenne a regista Locatelli munkájával, már lekaphatta volna. Tesztelgethetne más játékost ezen a poszton, de akár el is felejthetné ezt a szerepkört. Ez csak egy példa. A lényeg, hogy ha Allegri nem változatja karakteresen a kezdőnket, az azt jelenti, hogy neki ez megfelel.

A 2015-ös szezon volt az, ahol a szezon első felében semmi sem működött, de Allegri állandóan keresgélte a megfelelő kezdőt. Buktáról buktára kereste, aztán végre megtalálta, és jött a menetelés. Idén nem keresgélünk. Ez van, ami van. Megyünk előre, majd csak lesz valami. Mint egy 90-es évekbeli angol másodosztályú csapat.
gomorra21 2024.04.27 21:51:09
@venember83: miért nincsen Paredes? Itt volt, beépíthette volna. Talán azért nem építette be, mert Locatellivel volt elégedett. Amúgy Locatelli sem volt regista, ezzel az erővel másokat is tesztelhetne idén, ha akar. Kisebb meccseken játszathaná Nicolussit, de próbálkozhatott volna Rabiot-val is. Szerintem a válasz egyszerű: neki az kell erre a posztra, amit Locatelli hoz. Lehetne picit pontosabb, de karakteresen mást nem vár el a poszttól.
gomorra21 2024.04.28 00:36:40
@sleepy8: "Nem hiszem, hogy például egyes játékosok gyorsabban fognak sprintelni, vagy esetleg le tudnak kezelni egy labdat azért, mert Motta lesz a vonal mellett."

Allegri utolsó évében (18/19-ben) konkrétan képtelenek voltak a játékosok lekezelni a labdát. Egy méterre pattant mindenkitől a laszti. Aztán jött Sarri, és ugyanazoknak a játékosoknak nem voltak labdakezelési gondjai. Szóval szerintem ebben pont tévedsz.
Nicolò Schira friss értesülésekkel számolt be Michele Di Gregorio kapcsán, az újságíró értesülései szerint Cristiano Giuntolit a kapus Angelo Peruzzira emlékezteti, s a Juventus elképzelése az, hogy a Monzától csatlakozik az olasz hálóőr a következő idényre, s ő lesz Mattia Perin utódja, tehát…..
gomorra21 2024.04.26 12:38:41
@Leram7: "Vlaho, Soulé, Yildiz, Chiesa, Milik + még 1 támadó szélső és a jövő évre kész is a keret ezen része."
Én először a középpályát raknám rendbe, ami kategóriákkal van lemaradva. Ha ehhez szükség van arra a pénzre, ami Soulé eladásából származna, én beáldoznám.

@JeetTrader: "Ha 40et kapunk Suleert akkor adjuk el! Kb ilyesmi értékben van Kephren Thuram aki viszont sokkal jobb fogás mint Sule" Abszolút egyetértek! nagy minőség növelés lenne ő a középpályán. Szerintem nem lesz elég a Souléből származó kess a csapat megerősítésére, de Bremert is el kelll adni. SZerintem a csapatunk a két PL rajongó értékesítését könnyedén túléli.

@alexGicamo: nálam Perin olyan kapus, mint amilyen támadó volt Morata. Rendes srác, tökéletes csere, de mindkét poszt hatalmas vasakarattal jár, és éhséggel. Akiben ez nincsen meg, abban nincsen meg. Perin mióta cserekapus? 5-6 éve? Egy igazi bajnokot nem motiválna, hogy ennyi ideig a csak a Coppában védhet. Ha ő kapná meg az 1-es számú mezt, az szerintem egy jófej gesztus lenne a klub részéről Perin példamutató magatartásáért. De a Juve kapus posztja ennél többet érdemel.

@Shaky79: azon az egy éven már ne spóroljunk. Ha hozunk egy új edzőt, új szemléletet, sok új játékost, legalább az első számú építőkocka ne változzon az első évben. Szerintem ez egy jó megoldás, hogy hozunk egy kezdő szintű kapust Szczesny mögé, aki jövőre előlép.
gomorra21 2024.04.26 18:01:07
@Pavel1988: ja, akkor már világos, hogy miért tiszta, és egyenes Carnesecchinek a tekintete, Di Gregorionak pedig miért olyan, mint egy simlis bűnözőnek;)
gomorra21 2024.04.27 12:50:38
@Shaky79: Szczesny nagy bravúrokra képes, de amit elsősorban kiemelnék, az a hidegvére. Amikor ritkán belekerül egy hullámvölgybe, bámulatos azt látni, hogy milyen nyugodtan, pimaszul kezeli azt a helyzetet is. Itt a blogon többen elég durván kritizálják ilyenkor, hogy visszavehetne az arcából, én pont az ellentétét érzem. Ez nála a super power. Kötél idegei vannak, ha hibázik, az nem azért van, mert nem bírja a nyomást.
Nem-olaszként a Juventus kapujában mindig is idegen test leszel. Szerintem pont emiatt marad ki a jelenlegi legjobb kapusok szűk listájáról, mert túlságosan ideiglenes jellege van. A lengyel, aki Buffon, a Juventus örök kapusa után jobb híján hordja az 1-es mezt. Idővel egyre jobban el fog homályosodni az emléke, hisz rossz kor jutott neki, de nem érzem, hogy bármi panaszunk lehetne rá. Viszont Perin mellette egy rendes kis srác. Vélhetőleg megkapja a kezdő kapus pozíciót - valamelyik közép erős csapatban, de nem nálunk. Kettejük közül Szczesny az, aki elbírja a Juventus 1-es mezét, Perin ehhez kevés.
Nincsen karaktere.
Egy kapusnál a legfontosabb dolog, hogy legyen karaktere.
A Juventus célja az olasz bajnokságban mindössze annyi maradt, hogy az élmezőnyben végezzen, s ezzel biztosítsa helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában, azonban van még lehetőség arra, hogy a csapat egy trófeával mentse a nehezen menthető szezont. A zebramezeseknek ehhez meg kell őrizniük az…..
gomorra21 2024.04.25 20:03:43
@juve2121: "A keretet nem Allegri állítja össze. " Hát, azért a 3.évében azt se mondanám, hogy független tőle a keret.
gomorra21 2024.04.26 12:49:02
@juve2121: úgy futkároznak a játékosok a pályán, mintha az első meccsüket játszanák együtt. Nincsen kohézió a csapatban. Kicsit túlbonyolítod a képletet szerintem. Ha "nem klasszis" játékosoknak nem adsz erős instrukciót, hanem elvárod, hogy majd egyéni villanásokból megoldják a meccset, akkor edzőként nem készíted fel őket a meccsre. Nem jönnek az egyéni villanások? Milyen meglepő.

Ha év elején megkérdeznek bármelyikünket, hogy vajon ezeknek a játékosoknak szükségük van-e egy kötöttebb, szervezettebb játékra, vagy hagyjuk őket szabadon játszani, és bízzunk az egyéni villanásokban - mit válaszolsz?
Romeo Agresti a minap arról beszélt, hogy naivitást feltételez a gondolat, miszerint ez a Juve ismét a legmagasabb szinten fog teljesíteni Massimiliano Allegri távozásával. Bizonyosan jót fog tenni mindenkinek, ha egy más jellemzőkkel rendelkező edző veszi át a csapat irányítását, de ahogyan már…..
gomorra21 2024.04.25 20:01:31
@Rocky80: annyira nem követem már a többi bajnokságot, hogy erre valami fokmérővel tudjak szolgálni. A PL kluboknál van olyan, ami az emlékezetemben úgy él, mint kisebb csapat, aztán kiderül, hogy azóta kitömték. Az Aston Villának drágább a kerete, mint a miénk? Wow.
Kiábrándító, de már nem húzom föl rajta magam. Inkább lesz@rom.
Allegrinek nem leszek ellendrukkere, ha elmegy, de arra sem vennék mérget, hogy követni fogom a szárnyalását/vergődését.
Az erős feltételezésem, hogy rossz konstrukciót kínál: klasszisokkal bekkelve kiharcolni kis szerencse segítségével a 3 pontot. Ez ma már nem eladható.

Amúgy volt itt egy kérdésed, hogy topcsapat vagyunk-e. Nyilván nem. Voltak hibák sok irányból, de Paratici volt az, aki elrántotta a kormányt, nehogy kátyúba menjünk, és cserébe bezuhantunk a szakadékba. Szerintem a csapat teljesítménye Allegri felé is védhető lenne, ha a visszatérésének az első évében lennénk.
Nem ő okozta az igazán nagy bajt, de nagyon vakon van, és képtelen kivezetni minket a sötétből.
gomorra21 2024.04.26 11:08:53
@venember83: szerintem edző váltás esetén biztonságosabb lenne, ha maradna 1 évet. Átmeneti évet én nem kezdenék új kapussal.
A Juventus egy korábbi játékosa, Alen Bokšić a La Gazetta dello Sport riporterének nyilatkozva osztotta meg gondolatait a zebramezesekről ,s természetesen szó esett a Torinóban töltött évekről és a jelenlegi csapatról is. "Ha a Juvéra gondolok, az első kép a Borussia Dortmund ellenében elveszített…..
gomorra21 2024.04.25 11:36:45
gomorra21 2024.04.25 20:02:11
Fabio Caressa a Sky Sport Italia műsorában a Juventusnál várható változásokról beszélt, s a híres újságíró szerint bőven lesznek változások a keretben. „A Juve változni fog, Cristiano Giuntoli megkapta a jogkört erre, személyesen őt bízta meg ezzel John Elkann a részvényeseknek írt…..
gomorra21 2024.04.23 16:32:12
A Lazio elleni Olasz Kupa-elődöntő visszavágója előtt Dušan Vlahović a L'Équipe számára adott riportot, s ebben a nyilatkozatban csalódottságának adott hangot az idei és az elmúlt év kapcsán, de azt is elmondta, hogy szeretne valamilyen fontos trófeát nyerni az Öreg Hölgy mezében. „A…..
A Juventus továbbra sem találja formáját, a zebramezes csapat péntek este kétgólos hátrányból felállva ért el 2:2-es döntetlent a kiesés elől menekülő Cagliari otthonában, s mindez azt jelenti, hogy az elmúlt tizenkét bajnoki forduló alatt mindössze 12 pontot gyűjtött. Massimiliano Allegri csapata…..
gomorra21 2024.04.23 00:47:51
@Shyr Kahn: Calafiori a védelem jobbszélén játszott?
gomorra21 2024.04.23 13:28:19
@Apuleius: XD
Miralem Pjanić a Juventus (és a Barcelona) pénzügyi megfelelését elősegítendő 2020 nyarán távozott Torinóból, ám elmondása szerint másképp is dönthetett volna, ha tájékozottabb. „Ha tudtam volna, milyen válságos pénzügyi helyzetben van a klub, nem írtam volna alá, mivel voltak egyéb jelentős…..
gomorra21 2024.04.21 21:56:53
@venember83: szerintem az lett volna a feladat, hogy a 2. BL döntő után a 4-2-3-1et kellett volna tovább erősíteni. Akkor Dybala középen játszott, körbe volt véve társakkal, a játékunk sarokpontja lehetett az, hogy hogyan fickándozik a sorok között. Aztán jöttek a szélsők, a 4-3-3, amiben Dybalának nincsen posztja, jött megint a foci, ami a"három robotoló szürke középpályás" suta játékára épül. Sarrinál még volt egy felívelés az argentinnal, de szerintem az igazi hiba az volt, Bernardeschi és Douglas Costa játékáért bedobtuk azt a focit, ami Dybalával működött. Egy jól működő csapat nem megerősítve lett, hanem felforgatva. Dybala nem volt sokoldalú játékos, de olyan meglátásai és megoldásai voltak, ami bőven a két említett szélső fölé emeli. Szóval nem mondom, hogy ne lehetett volna őt jobb játékossal lecserélni, de ezek hosszútávon gyengébb játékosok voltak.
Az olasz csapatok nagyszerű szereplésével az Európa-ligában és a Konferencia Ligában, eldőlt, hogy Itáliából jövőre bizonyosan öt csapat vehet részt a Bajnokok Ligája küzdelmeiben, így némileg talán csökkent a Juventusra nehezedő nyomás. A zebracsíkos csapatnak azonban muszáj gyűjtenie a pontokat,…..
A Juventus elveszítette a pert, amelyet egykori játékosa, Cristiano Ronaldo indított a klub ellen, s így csaknem 10 millió eurót, valamint az összeg kamatait köteles fizetni a portugál támadónak. A Sport Mediaset beszámolója szerint a döntőbíróság szerdán hozott döntése értelmében a Juventus 9.7…..
gomorra21 2024.04.18 01:09:50
@MdewC: én is ezt mondom. A zsoldost ki kell fizetni.
Remélem tud rajta venni három bóvli aranylabdát, hogy beérje a törpét XD
gomorra21 2024.04.18 13:21:11
@MdewC: amúgy szerinte CR-nek pozitív a Juventusos mérlege? Jó döntés volt idehozni? Viccen kívül kérdezem. Azt hozta, amit vártál, amikor leigazoltuk?
gomorra21 2024.04.18 13:21:37
Massimiliano Allegri a pénteki, Cagliari elleni idegenbeli meccs előtt arról beszélt, hogy az Öreg Hölgynek nehéz dolga lesz, mert a Cagliari a túlélésért küzd. „A Cagliari nem csupán négy pontot szerzett a legutóbbi két meccsen, de nyolc győzelmükből hatot hazai pályán szereztek. Azon csapatok…..
gomorra21 2024.04.18 13:18:43
@venember83: Jövő héten olyan csapat ellen lépünk pályára, amely első a vízöntő csillagjegyben született gólszerzők tekintetében. Két hét múlva jönnek a legjobb ballábas vegetáriánusok;)
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Kenan Yıldız válhat a megújuló Juventus arca, ezt pedig a klub a 2028-ig érvényes hosszabbítással erősítheti meg. A lap szerint a felek már megegyeztek a hosszabbítás tekintetében, a bejelentés pedig a BL-szereplés bebiztosítása után történhet meg, vagy…..
gomorra21 2024.04.17 22:00:58
@Pedro32: visszavonultatni? Minek? Ha egy játékosod konkrétan meghal a pályán, akkor oké. Platini 3 aranylabdát nyert a Juve 10-es mezében, és szerencsére utána sem lett visszavonultatva a mezszám.
Amúgy Del Piero lenne az első, aki ez ellen tiltakozna.
João Santos, Jorginho ügynöke kedden a TV Play számára adott interjút pártfogolja jövőjéről, miután számos pletyka szerint a középpályás szívesen visszatérne Olaszországba, ahol a Juventus és a Fiorentina esetleges érdeklődéséről pletykálnak. „Futball tekintetében Olaszországban nőtt fel Jorginho,…..
gomorra21 2024.04.17 17:39:09
@Shyr Kahn: viszont Conte lehet, hogy igényt tart a posztra.