Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kakukkvoltam

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Aki valaha is készített már hómpédzset, az bizonyára találkozott már a jelenséggel, amikor a Google kibassza eltávolítja az oldalát keresőjéből, mert ilyenolyan módszerekkel igyekezett javítani helyezését. Minthogy a Homár még nem foglalkozott vele és elég általános…..
kakukkvoltam 2008.02.27 22:45:06
A rejtett szövegben a cégünk szolgáltatásának különböző rokonértelmű megnevezései voltak, különböző írásmódokkal, különböző ékezethasználattal, és különböző helyesírási hibákkal, illetve elgépelésekkel. Hiba volt? rendben. De a vitának nem erről kellene szólnia.
Nem sikerült megértenetek a probléma lényegét, de erről egy picit a T. Homár is tehet, mert lehagyta a levél első bekezdését. Ott leírtam, hogy nem az oldalgazda, hanem a keresőt használó érdekeit érzem sérülni. Azért az kiderül vastagon a beidézett részekből is, hogy az oldalgazda büntetésének jogát nem vitattam ezen tényleg kár lovagolni.
Inkább azt kellene vizsgálni, hogy a kereső felhasználó tisztában van-e azzal, hogy egyes oldalak eleve kizártak a gugliból.
Persze a felhasználó szeret releváns találatokat kapni, de megéri-e olyan áron, hogy önkényesen eltávolítnak oldalakat?
Főleg, hogyha egy nagyobb rendszert zárnak ki, egy kis aloldal hibája miatt egy egész egyetemi szervert mondjuk?
Mondom, mégegyszer, engem, mint a keresőt használó embert lepett meg az, hogy minden ok nélkül az -addig kedvenc- keresőm nem "talál" meg egy oldalt. Ezt jó tudni, erre akartam figyelmeztetni más keresőt használókat is. Ez a lényeg.


Ui.:
1. Sokan azt írják, hogy ha kijavítom, akkor 30 nap múlva automatikusan visszakerülök. Majd kijavítom, aztán meglátjuk, de nem hinném. Ugyanis a megadott linken le van írva, hogy a visszakerülés elbírálása attól függ, mennyi bizonyítékot szolgáltatok arra nézve, hogy én jóhiszeműen jártam el, és mennyi bizonyítékot szolgáltatok a kereső-optimalizáló cég ellen.
(ÁVÓ: hibáztál, de most az egyszer megbocsátunk, ha küldesz nekünk jelentést)
2. Ha mindezeket a szövegeket nem rejtetten rakom fel, akkor az nem baj? Mert csak az lesz a különbség, hogy rondább lesz. Vagy majd belekötnek abba is?