Regisztráció Blogot indítok
Adatok
György Rudas

36 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Zseppelin utazási iroda útjára neveztünk be idén, hogy ismét láthassunk egy-két olyan helyet, mely a gondolatbeli bakancslista előkelő helyén szerepel. A buszos út eleje és vége komoly kilométerekkel terhelt volt, de valahogy csak el kell jutni az érintett helyekre.  Az első napi célállomás a…..
Rouent elhagyva a Szajna mentén haladtunk és kiértünk a tölcsértorkolathoz, ennek északi oldalán Franciaország egyik legnagyobb kikötője van Le Havre, melynek szélére csak egy röpke pillantást vetettünk, mi útba ejtve a széles öblön átívelő modern hidakat a déli oldalon fekvő üdülővárosba…..
Amikor ezt az utat választottuk tudtuk, hogy az út ezen programja a csúcspont, a döntés oka. Sok képen láttunk, a korábban itt járt barátok beszámolóit is hallottuk, de személyesen átélni ezt az élményt mégis más. És most, még egy kis merengés a buszon a háborúról és a vele járó borzalmakról, de…..
A tegnapi sűrű nap után mára egy csendesebb programot ígért az itiner. Első látogatásunk az idegpályák kisimítására alkalmas Frehel fok volt, találkozás az Atlanti óceánnal. Korábban már volt szerencsénk a Cabo da Roca és a Land's End vadregényes és meglehetősen viharos fokain járni, így…..
Utolsó előtti nap, kora reggel indulás. Első állomásunk Vannes, Morbihan megye központja volt. A város a rómaiak alatt is már fontos tengeri kikötő, ezáltal kereskedelmi központ volt és fekvése miatt a birodalmi villongások középpontjában szerepelt. Ma nyugis kisváros bájos óvárossal, szép…..
A Zseppelin utazási iroda négynapos, „Délvidéki kirándulás,  a magyar emlékek nyomában” útján egy régi vágyunk megvalósítására került sor, a déli tájak általunk még nem látott részeit kereshettük fel.  Az út Zala (Mayer) György munkásságával kezdődött a Hősök terén és azzal is fejeződött be az…..
Az éjszaka kellemes (és meglehetősen hangos) kakas kukorékolással volt teli, de kipihentebben folytattuk az utat dél felé. Első napi célpontunk Szendrő volt, ahol a Duna partján álló várat látogattuk meg. Első ránézésre megállapítottuk, hogy nem kell Pisába elmenni ahhoz, hogy ferde tornyot lássunk,…..
Reggel korán indulás a mindenki számára várva várt hajókázásra. Szerencsénk most sem hagyott el, gyakorlatilag csak a mi csoportunk volt a hajón és a Flamingó méltóságteljesen haladt velünk a Kis Kazán szoroson. Az ígért záporoknak se híre se hamva, végig ragyogó napsütés kísérte utunk. A…..
Ezen a napon sem unatkoztunk, bár a délelőtt hosszú buszozással telt, míg Temesvárra nem értünk. A városba bebuszozva megállapítható, hogy a panelek állapota nagyjából az  építése kori szintet tükrözi, de annál nagyobb a kontraszt a belváros felújított épületeivel. Temesvár – ahogy régebben…..
A budapesti repülőtéren meglepetéssel tapasztaltuk, hogy milyen kis létszámú csoporttal utazunk a rég óhajtott úti céljaink felé, de a 10 fős csoport végül is ideális méretű a látnivalók és az ismeretszerzés szempontjából. Miután megérkeztünk Madridba, még a szálloda való érkezés előtt egy kis…..
Reggel izgatottan vártuk, mennyire jön be az ígéret, másik busszal utazunk. Nem volt ez lényegtelen kérdés, hiszen az út leghosszabb etapja várt rögtön ránk a portugál tengerpartig. Tudni kell ehhez, hogy amikor a spanyol birodalom fénykorában kinőtte Toledót, mint fővárost, a király úgy jelölte ki…..
Miután megérkeztünk Portugáliába ideje átnézni, merre is jártunk eddig és fogunk járni a közeljövőben. Jól érzékelhető, hogy milyen ügyesen választották meg az utazás szervezői a szálláshelyet, mert innen indulva lehet leggazdaságosabban a csillagtúrákat indítani közép és észak Portugália…..
Ezen a napon a tudás, a menekülés és a jelenések voltak utazásunk célkeresztjében. Első állomásunk a legrégebben alapított portugál egyetem városa, kedvenc krimiíróim egyike, Jose Rodrigues dos Santos főhősének, dr. Tomas Noronhának szülővárosa Coimbra volt. Már meg sem lepődtünk, hogy a Mondego…..
Templomok és gyönyörű kisvárosok a mai kínálat. Utunk Leiria városánál vitt el az EB-re épített új stadion mellett. A stadionnak az a különlegessége, hogy szabályosan belevágták a sziklafalba, az egyik kapu mögött közvetlenül egy nagyjából 30 méteres függőleges sziklafal meredezik, így csak három…..
Furcsa este és reggel, pakolás és a csomagok berakodása a buszba, költözünk a második, egyben utolsó portugáliai szállásunkra a nap végén. De addig még sok minden vár ránk. A tengerpart közeli úton majdnem Lisszabonig mentünk, majd az öböl vonalát követve nyugatra fordultunk és elhagyva a…..
Elérkezett a nagyon várt nap, az ismerkedés az ország fővárosával Lisszabonnal. Amíg a közel egy órás autóbuszúttal beérkeztünk a nagyvárosba, addig ismerkedtünk történetével. Lisszabon a Tejo folyó ( spanyolul Teho-nak, portugálul Tezsu-nak ejtendendő ) tölcsértorkolatának jobb partján…..
Búcsú Portugáliától, ismét egy hosszú buszozás, szerencsére többszöri megszakítással, melyeknek során helyes kisvárosok főterei voltak főleg a célpontjaink. Utolsó portugáliai állomásunk Evora volt, itt is, mint minden ilyen városkában a templom uralja a főtér egyik oldalát. Ami meglepő volt,…..
Ma az egész napot Toledo felfedezésének szenteljük. Bár általában minden turista kirándulás egy napot szentel ennek a városnak, ez sokkal többet érdemelne. Mi a szerencsés kezdésként ajánlott kilátóval kezdtük a városnézést, ahonnan kiváló rálátás nyílik erre a páratlan fekvésű királyi városra. A…..
Mai utunk Madridtól északra a hegyek közé vezetett. Az autópályán haladva láthattuk az elesettek völgyében épített emlékművet hatalmas keresztjével. Maga az emlékmű a spanyol polgárháború mindkét oldali áldozatainak állt emléket, a hegybe hosszasan bevájt barlangban jelképes sírokkal, a végén a…..
Bármennyire is fáradtak voltunk az egész napos kirándulás után, még belefért egy esti, éjszakai madridi séta. A Sol környéki elegáns épületek az esti kivilágításban nagyon jól mutatnak, a hangulat pedig igazán délszaki, itt az esti hűvösebb időt kihasználva nagyjából ilyenkor zajlik az élet, az…..
Kellemes 3 órás repülőút után érkeztünk este Malagába, ahol a bérelt gépkocsi átvétele után egy közeli szállodában töltöttük az éjszakát, majd reggeli után indultunk első három napi programunk helyszínére Sevillába. Az út első részében a hegyek között azzal szórakoztunk, hogy hányszor jelzi tábla a…..
1990 nyarán voltunk Sevillában, így némi előképpel rendelkeztünk a kötelezően megnézendő látványosságokról. A beugró emlékképek elsősorban a hőséget ( augusztus eleje volt ) idézték, de aztán szép lassan előtolultak az akkori élmények is az ismétlés kapcsán. Mielőtt a legfőbb látványosságokra sort…..
Sevilla kihagyhatatlan, ötcsillagos látnivalóiról nagyon sokan írtak már, de a személyes benyomások mindig kicsit mások és számos gyakorlati tanáccsal is lehet valami pluszt vinni az élménybeszámolókba. Ennek szellemében igyekszem ezt a részt felépíteni. Szerencséje van a turistának, mert ezek a…..
Sevilla után a tengerparti szállásunkra mentünk Torremolinosba, a meghitt kis 160 négyzetméteres dupla konfortos és tengerre néző erkélyes kis apartmanunk ideális helynek bizonyult a pihenéshez és az egynapos csillagtúrák kiinduló pontjaként is. Első kirándulásunk mindannyiunk kedvenc andalúziai…..
2015-2018 Ronda ( 2016 október 4 ) 2016.10.12 23:18:00
Andalúzia hegyei között bújik meg egy kis város, melyet Rondának hívnak. A magyar nyelven furcsa nevű település azonban alaposan rácáfol az általunk gondolt értelmezésre, mert a sziklába vágott  mély szurdok által kettéosztott település és a rajta átvezető híd nagyon is szépnek bizonyul és…..