Regisztráció Blogot indítok
Adatok
etipek

0 bejegyzést írt és 89 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szóval ott tartottam, hogy izomlázasan, de annál büszkébben viseltem a V3 fáradalmait. Sokat pihentem, aludtam, csak regeneráló lazákat futottam.  Volt némi esély rá, hogy a rákövetkező vasárnap leutazzak Debrecenbe félmaratont futni, de elvetettem, mert úgy éreztem, hogy nem…..
Apu kevésbé, de azért fejben összerakja a kiságyat. Várnak a nőgyógyászra, mert nyaral.  Kép innen Sziasztok! Ha már terhes hét, én is mesélek valamit. Évekkel ezelőtt pont azért szakított velem az ex, mert nem lett gyerekünk. Huszonéves szereplők. Egy év nagy szerelem,…..
1. Amint képes lesz önmagát mobilizálni, az első dolga az lesz, hogy beleesik a kaktuszba/lámpaburába/üvegasztalba stb, de sosem olyan helyre, ahol simán el tudnád intézni a dolgot annyival, hogy "bucc".2. Mivel minden olyan kütyü érdekli őt, ami gombokkal működik, ezért nagy…..
Szóval a reptérről Gergőhöz indultam, vagyis az egyeteméhez, mert ki akart menni a media markt-ba fényképezőt venni. Az egyetemnél találkoztunk, majd egy ellenőr invázió miatt (12 ellenőr) végül csak a negyedik metróval tudtunk tovább indulni. Estére pizzát meg sört vettünk.…..
etipek 2011.04.26 10:54:40
Bármennyire is szeretnétek a postnak nem sok köze lesz a melegszendvicssütőhöz. Szóval ma reggel mikor felkeltem (10:00), eldöntöttem, hogy elintézem azt a pár dolgot, amit el kell, és beszerzek egy melegszendvicssütőt. Na, kb ennyi közöm volt ma hozzá. Szépen lefürödtem, meg…..
Számomra a tanulság, hogy faluban nem ismerkedek, mert ott mindenki ismer mindenkit és csak a keverés megy.A kép innen Sziasztok! A történetem kb. két éve történt. Már jó ideje nem volt párkapcsolatom csak ien 2-3 hetes. Az eggyik brátnőm véárostól nem messze lévő faluba…..
Ahogy már írtam a hétvégén meglátogatott Gergő. Előtte pénteken volt egy lájtos buli, nem maradtam túl sokáig, de kb mindegy, mert ha 10kor fekszem le, akkor is tudok délig aludni, nagyon elnyom ez az idő. Szombaton megjött Gergő, kicsit itt voltunk, majd bementünk a központba, a…..
Leléptem, nem hagytam mást, csak egy papírcetlit rajta egy rövid üzenettel.    Üdv Mindenkinek!   Ma találtam rá erre az oldalra, és annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem leírom eddigi egyetlen szakításom tanulságos történetét. Nem lesz rövid, de úgy gondolom,…..
Ez mindig érdekelt: miért mindenki az msn-t használja ismerkedéskor?Vége annak, ami még el sem kezdődött… Üdv minden Szakítósnak! Egy kedves lány ismerősöm (17) történetét írom le nektek, nevezzük V- nek az illetőt. Amit leírok, azt a Vele folytatott…..
w Magyar Gyermek XI. 2010.12.19 10:33:00
Jézus, Hanuka, hajléktalanok, Stohl - gyerekeknek. ..
etipek 2010.12.19 18:25:44
Kedves Árpád!

A csernobili részhez szeretnék pár dolgot hozzátenni:
-A baleset után nem sugárzás szennyezte be a környéket, hanem olyan izotópok, amelyek sugároznak. Sajnos olyan mennyiségben, hogy az általuk kibocsátott sugárzás halálos sugárdózist is okozhatott.
-Nem nagyon értem azt a részt, hogy a hatóságok miről döntöttek: Az erőműbe, vagy a városba mehetnek turisták?
-Szerintem említésre méltó, hogy eddig is szarkofág fedte a balesetet szenvedett reaktort.
-Az utolsó előtti mondatod sajnos úgy ahogy van, hibás. Az urán és a plutónium különböző izotópjai rendszerint óriási felezési időkkel bírnak. Ez azt jelenti, hogy az aktivitásuk még nagy mennyiség esetén is kicsi. Ennél is fontosabb, hogy alfa-sugárzók. Az alfa sugárzás levegőben néhány centimétert terjed. Tehát semmi baja nem lesz senkinek, ha nem dörgölőzik hozzá egy az egyben a tiszta uránhoz vagy plutóniumhoz. Ha ezek tokozva vannak (üzemanyagban, vagy bombában) akkor meg főleg nincs mitől tartani. Bajt akkor okozhatnak, ha a belőlük álló port valaki belélegzi, vagy lenyeli, mert az alfa-részekcskék csak az emberi testen belül okoznak bajt. Igaz, ott nagyot.

A kiégett nukleáris üzemanyag, na az már gondot okoz, ugyanis kb az egész periódusos rendszer megtalálható benne, köztük rengeteg olyan izotóppal, melyek gamma-sugárzók, így megfelelő árnyékolás szükséges az átmeneti tárolásukhoz, és különösen megfontolt döntés szükséges a végleges elhelyezésükhöz.

Tudom, hogy ez nem egy tudományos folyóirat, elnézést, ha szőrszálhasogatónak tűnök. De rendkívül fontosnak érzem, hogy azok a gyerekek (és felnőttek), akikhez eljut ez az újság, ne éljenek tévhitben, és ne féljenek olyan dolgoktól, amiktől nem kell.
Interneten ismerkedni szigorúan tilos, ezt már sokszor elmondtuk. Ugyanakkor megértem a levélírót, szörnyű a netes húspiac, erről már volt egy korábbi posztunk, és semmi okosat nem tudok hozzáfűzni.A kép innenKedves Szakítósblog! A történet netes társkeresés közben…..
Tiniszerelem: szünetben egymást hívogató párok, suli után titokban műkörmösöző nő és az msn-ben turkálás szépsége.A kép innen Sziasztok Szakítósok! Úgy éreztem nem kell megírjam a történetem de aztán rájöttem hogy beleillik a dolog. Vagyok én 2 évvel ezelőtt (17)…..
Hosszú poszt a kezdetben hármasban éldegélő álomtrióról, akiket végül a salsa heve választ szét.Aloha! Előre szólok, hogy hosszú lesz! Két évvel ezelőtt áprilisban véget vetettem egy rémes kapcsolatnak. Megkönnyebbültem! Na de jött a tavasz, a jó idő, s mit ad isten,…..
Tesis a világ / valami imát / motyogjál a WC-ben / aztán csináljad tovább Ezt a posztot már hónapokkal ezelőtt megírtam, (csak akkor a kukába basztam) amikor még csak terv volt a kötelező, mindennapos testnevelés bevezetése, most már azonban törvénybe lesz foglalva. Ebből nem…..
etipek 2010.07.13 16:06:25
bocs, nem olvastam minden kommentet, remélem nem mondok olyat, amit kiveséztetek már.

több gond is van a poszttal. egyrészt rudi (induktív módszert követve) kijelenti, hogy azért, mert neki szar fasisztoid tesitanárai voltak, ezért minden tesitanár az. ez nem igaz. van ilyen és olyan is.

aztán kijelenti, hogy a gyengébb mentális képességűek könnyen fejlődhetnek, a gyengébb testi alkatúak meg nem. ez sem igaz. ha valaki butább, mint az átlag, kőkemény munkával is csak gyengébb eredményt érhet el, mint okosabb társaik, ugyanakkor, ha valaki gyengusz, az is kimehet a pályára futni, elkezdhet fekvőket nyomni (igen, otthon, önszorgalomból - vegyük úgy, hogy ez a házi a tesiórára), és egészen biztos, hogy meglesz az eredménye. mindkét esetre jellemző, hogy sok befektetett munka árán is csak szerényebb eredményeket lehet produkálni, de azok elegek a helytálláshoz.

a mai magyar fiatalság testi adottságaiból tavaly nyáron volt szerencsém mintát venni, mikor szörföt oktattam 2 hónapig. csak a csipsz a fagyi és a kóla/fanta megy. az éttermi színvonalú étel az mehet a levesbe, ők nem esznek cordon bleu-t meg ilyen rissz-rossz dolgokat...
így lehet az, hogy a 8-12 éves gyerekeknek nagyobb pocakja és melle volt, mint a legdurvábban alkoholizáló egyetemista szaktársaimnak.
nem vagyok orvos, de van egy olyan tapasztalatom, hogy az emberi test csak egy ideig toleráns. lehet szopatni cigivel, zsírral, ezzel-azzal egy darabig (akár évtizedekig) büntetlenül, de aztán beüt a szar. csőstül. és az drága lesz a társadalomnak, és az egyénnek egyaránt.

amúgy a maxwell-egyenletek némelyikét (pl. div B = 0) simán el lehetne mesélni TF-en is. cserébe neked csak korlátra kell menni, lóra nem :)
végül kiemelném, hogy a BME-n mennyire jó volt a tesi. választhattál kismillió sport közül, a falmászástól kezdve a fallabdáig. tollas és pingpong is volt azoknak, akik nem akartak semmi durvát (hozzáteszem, hogy ezeket is lehet durván csinálni).
Reggel korábban keltem, mintha dolgozni mennék. Időben el akartunk indulni Fűzfőre. Előzőleg egyeztettem Antival, hogy mi, hogy legyen, végül az én kocsimmal vágtunk neki. Flórián téren fél nyolcra beszéltük meg a találkozót. Én ott voltam, ő késett. Mikor megjött elindultunk…..
A Vili én vagyok, szerény személyem már lassan tényleg akkora mint egy gyilkos bálna. Addig nincs is gond amíg nem kell levetkőznöm, merthogy ruhában kurvajól nézek ki. Na nincs meg a 60-90-60 de van helyette 95-75-85 kb nem mértem, de az biztos hogy ez kurvára messze van egy…..
SvÉDország Craziest kravall ever! 2010.05.16 20:12:00
Hej Hej! Bár az Utekravall (Szabadtéri nagy buli) már több mint egy hete volt, de azért szeretnék pár szót (2184 szót) ejteni erről a legőrültebb kravallról... Itt a LiU-n időről időre, kb. 2 havonta szerveznek egy-egy Kravallt a diákok a diákoknak, ami sosem ingyenes és mindig…..
"Mint első kommentemben írtuk: jó volt. Bővebben: nagyon jó. Részletesebben: A repülőn már furcsa volt, hogy a pilóta közölte, hogy „mi még leszállhatunk”. De nem is tulajdonítottunk nagy jelentőséget, mivel Viki és  Zsolt magyar és svéd zászlók…..
Elöszőris vegyél két különböző süteményt, akkor jó ha mindkettő nagyon étvágygerjesztő. Csokiból elég egy tábla milka. Vidd haza őket és csomagold ki. Oszd el.  Kiválasztod a két süteméynből azt, ami szerinted finomabb. Ezt megeszed, a másikat beteszed a hűtőbe a…..
etipek 2010.05.02 13:08:32