Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Galsai D.

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Videóriportot készített az atv.hu munkatársa a bicskei menekülttábor két nigériai lakójával. Elmondták, hogy a Boko Haram terrorja elől menekültek Észak-Afrikán és Törökországon át, de Magyarország az első hely, ahol keresztény hívőként biztonságban érzik magukat.…..
Galsai D. 2015.07.03 01:09:13
Zseniális szívfacsaró demagógia az egész írás! Nagyjából tízszer akkora, mint a "plakátkampány", amit a megélhetési jogvédők a világ szörnyűségének állítanak be!
Keresztény emberként megpróbálok hinni ennek a Salamonnak, és ha tényleg üldözik, segítsünk neki amennyire az erőnkből telik! Amúgy ezt a kormány is mondta, s rajta kívül alighanem minden normális ember...
A baj csak az, hogy ezt a hollywoodi sztorit nem igazolja az estek 90%-a! Különös módon az illegális bevándorlók döntő többsége papírok nélkül érkezik, senkiről nem lehet tudni, hogy valójában kicsoda! Mindenesetre általában annyi pénzt adnak az embercsempészeknek, amiből elvben kényelmesen, repülővel eljuthatnának bárhová! Persze ahhoz kellenének VALÓDI, HITELES iratok...
A másik "apró" bibi, ami az elvont, belvárosi, szalon-jogvédők buksijába nem fér bele: az Iszlám Állam vezetői nem hülyék! A félhomályos klubok asztalainál lehet hörögve iszlám ellenesnek lenni, meg "leőrültezni" őket, de (sajnos!) ők amellett, hogy megszállottak, egy világot sakkban tartó szervezetet hoztak létre!
Csak a tornából felmentett ál-értelmiségiek nem látják át, hogy ezek közé a névtelen, igazolhatatlan tízezrek közé annyi alvó terroristát csempésznek be, amennyit akarnak! És nyilván akarnak, a maguk szempontjából akkor lennének hülyék, ha nem tennék!
A csak az Orbán gyűlöletből és néhány rózsaszín emberjogi közhelyből élő népek számára javaslom a Hír Ma portál tegnapi e témában megjelent hírét, írását!
Persze ehhez igazából nem is kellene ez a cikk, elég lenne a józan ész! Az IÁ "propaganda főnöke" gyakorlatilag szó szerint elmondja, hogy, s miképpen jönnek majd be Európába a menekültnek álcázott terroristák, aki aztán ott már könnyen szereznek fegyvert, robbanóanyagot...
Emellett már szinte eltörpül az a tény, hogy a menekültek 90 százaléka olyan országból jön, ahol nincs is háború! Tehát egyáltalán nem erőszakolt a kép: jön a muszlim elkötelezettségű jóember egy elvben békés országból (pl Koszovó), papírok nélkül, elmeséli halálos, szívbe markoló történetét, hogy miképpen akarta őt megölni a Boko Haram... Aztán robbant egyet a Nagykörúton...
Még egyszer leszögezem, nehogy valamelyik fél-liberális, fél- anarchista kommentelő félre értse: szívből sajnálom a mi jó Salamonunkat! Amennyiben valóban az, aki. Ha mindent igazolni tud. Ha a papírjai nem éppen egy esetleg IÁ által megölt emberé voltak...
És persze főképpen ha úgy viselkedik, nem tör-zúz a menekülttáborban. És ha az ország anyagilag bírja. Ugyanis az a 2 milliárd forint, amit most a nagypofájú EU most hozzánk vágott, az, ugye tudjuk, a jelen helyzet megoldásának töredékére sem elég!Persze, ismerem az ellenérvet: a kerítés is sokba kerül. Igen ám, de azt csak egyszer kell megépíteni! És a Debreceni és szerte az országban lévő menekült táborok környéki rettegő embereket, szétdúlt parkokat, összemocskolt határsávokat, elértéktelenedett lakásokat nem is lehet pénzben kifejezni!
Sajnos ezekre a kézzel fogható, és valóban HUMÁNUS kérdésekre a marha elvont, marha szabad, marha demokrata, marha kifinomult tyúkmellű, tornából felmentett értelmiségiek nem tudják a választ! Igaz nem is keresik... Nekik kielégíti a szellemi igényüket, hogy dögöljön meg Orbán és éljen Salamon!
Én, szintén értelmiségiként, helyettük is szégyellem magam! És bízom az egyszerű emberek józanságában, akik biztosan nem akarják megvárni néhány önjelölt hülye miatt az első vallási szír-kurrd csatát, az első nemi erőszakot, vagy éppen az első robbantást Magyarországon!!!
Galsai D. 2015.07.03 10:26:47
@a nagy hohoohooo: A nénikéd Jobbikos! Látod, ez az, ami tökéletesen jellemző rátok: nem olvasni, nem gondolkozni, nem tolerálni más véleményét - egy kis zsigeri jobbikozás, nácizás, és minden el van intézve, meg van magyarázva!
Amúgy, ha a Jobbik mond megfontolandó dolgokat - márpedig sokszor van ilyen! - azon is illene elgondolkodni! Ezt nagyjából a "tolerancia és liberalizmus iskola" első osztályában tanítják! Persze a valódi, nemzeti liberalizmuséban (Deák, Bethlen, stb),, és nem abban a nemzetgyalázó, ideológiai hulladékban, amit az SZDSZ itt hagyott, és te még most is ennek a hulladéknak az utolsó morzsáit rágcsálod! Ezért vagytok bukásra ítélve, ezért utál benneteket az ország elsöprő többsége! Ilyen blogokból éltek (a valóság dúsan termő fája helyett- hogy költőien fogalmazzak), boldogan olvassátok, hogy 16-an ugyanúgy gyalázkodnak, gondolkodás, megfontolás nélkül... És boldogok vagytok, elégedettek, becsapjátok magatokat, nem veszitek észre, hogy nagyjából ennyien vagytok összesen!
"Bontottcsirke" viszont például teljesen logikus, értelmes kérdést tett fel (ami egyben válsz is), de persze Te "hohohoooo" ezen se fogsz elgondolkozni!
Ha egyszer mégis olvasásra vetemednél: javaslom az ATV.hu (biztos ők is Jobbikosok!!!) mai anyagát e témában! Pontosan ugyanazt írja, elemzi, ugyanaz a végkövetkeztetése, mint nekem, illetve a Hír.Ma.hu -nak tegnap!
De Te csak gyalázkodj tovább bátran, maradj műveletlen, vak és ostoba, hála Istennek nem te döntesz, Te maradsz a "16" intoleráns, álliberális hőzöngő egyike...!
Azokat a menekülteket, akiket valamilyen oknál fogva üldöznek vagy nagyon komoly háborús helyzet alakult ki az országukban, továbbra is fogadja Magyarország, hiszen ők az életüket mentik – mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő az M1 aktuális csatornán…..
Galsai D. 2015.06.25 00:01:14
@almodhi: Nem siklunk el, pontosan értjük! Nektek inkább a Boko Haram, a véres terrorizmus, mint Orbán!És tényleg, de komolyan, de frankón, ültök otthon, írjátok ezeket a nácizmus nagyságrendű aljasságokat, és nyilván büszkék vagytok magatokra, hogy milyen igaz demokraták vagytok!!!
Itt gyalázkodtok, és közben zokogtok a véleménynyilvánítás szabadságáért...
Hörögtök, hogy a rezsicsökkentésnél NEM ELEGET csökkentettek, miközben 40 évig mindíg cak emeltek, Gyurcsányék évente többször is...
Mocskos szájjal, álnéven írtok aljasságokat, rágalmaztok, internetes pletykákat mantráztok, és közben a toleranciáról papoltok...
Náciztok, nyilasoztok, gyűlölködtök, de közben a liberalizmust istenítitek...
Zokogtok, átkozódtok, ha tíz forinttal emelkedik a kenyér ára, de tojtok arra, hogy a debreceni tábor környékén már a nyomorult ottlakók nem merik a gyerekeket kiengedni az utcára, a lakásaiknak pedig gyakorlatilag nincs ára...
Ültök a méregdrága számítógép előtt, iszzátok a hideg sört, és közben a Boko Harammal példálóztok...
Egy parlamentáris demokráciát, amelyik ráadásul most gazdaságilag is egy kicsit fejlődik (nem Fidesz propaganda, nyugati vélemény!), keveritek egy olyan diktatúrával, ahol falvakat fejeznek le naponta...
És büszkék vagytok a saját szélsőséges ostobaságotokra! Szörnyű, rettenetes, szomorú! Kiábrándító, hogy ennyire mértéktelen, arányt tévesztett, a minimális tisztességre és racionalitásra képtelen emberek élnek ebben az országban!
Ami reményt keltő: egyre kevesebben! Mert lehet, sőt kell bírálni Orbánt, sok szempontból van is miért, de a ti "anarchista köztársaságotok" az maga volna a vég! Orbán (és főleg egyes körülötte lébecolók) többször hibáztak, de nem véletlen, hogy az általatok üvöltött marhaságokat mantrázó pártok a megszűnés szélén 4-5 százalékon állnak! Ja, hogy ti nem vagytok azok, ti "civilek" vagytok, az "új köztársaság"?! Az általatok szervezett tüntetéseken már bemutatkoztatok: állandóan ugyanaz a 2-3000 ember, mindenki más ellen gyalázkodik, azt se tudják mit akarnak, a szónokok hebegnek-habognak, egy bővített mondatot nem tudnak végig mondani!
És most ez a Boko Haram... Szerencsére az emberek többsége kritikus, de nem hülye! Ti pedig olyanok vagytok, mint a leghülyébb terrorista: csak magát robbantja fel! Őszintén mondom: nem kár értetek...
Marad nektek a névtelen kommentelés, gyalázkodás,a gondolattalanság a meg nem értettség, az ócska kocsma filozófia... És ez azt hiszem, így van jól!
Heller Ágnes szerint nem kell vezér, vagy vezető az ellenzéknek, elég, ha feláldozzák magukat és pártjaikat a hazáért. Ha ennyit ért a ballib értelmiség mindabból, ami ma Magyarországon zajlik, akkor annál is nagyobb a baj, mint gondolnánk. Valamikor jelentős esemény volt a…..
Galsai D. 2015.06.15 13:32:36
@István Tamasi:
Istvan! No, itten van az eb elhantolva... A "fitymázásnál" meg a "mutyivezérnél"....
Most elkezdhetnék érvelni, Gyurcsány ingyen megszerzett (10 évre bérbe adott, s az évi bérleti díj IPPEG annyi, amennyi a vételi ár...) balatonaligai üdülőjéről, a zsidó gyárosoktól a kommunista após (a véres kezű Apró Antalról van szó...) által elrabolt Dobrev villáról, és a 2006 októberi eseményekről, amihez hasonló tényleg csak egykoron Kínában, a Tienannen téren volt...
De nem teszem... Egyrészt azért nem, mert, ahogy olvaslak, valószínűleg reménytelen lenne. Másrészt, mert néhány üzenettel feljebb már megírtam a lényeget...
Ami talán új: no éppen emiatt a hangvétel miatt tartják most már minden évben Szárszón a baloldal! Ami Nálad "fityma", az Hellernél a pártok nélküli lét, a nagy történész szerint a "meneküljetek"!
A stílus nyilván más, de a szellemi tartalom ugyanaz...
Zsigeri gyűlölet, a tények teljes figyelmen kívül hagyása, őrjöngés...
Igazából persze nem neked szól, de talán mégis...
Akkor lehet(ne) Magyarországon még egyszer (talán) demokratikus, nemzeti érzelmű, vállalható baloldali értelmiség, ha egyszer valaki Szárszón felállna, és valami hasonlót szólna :
"Ági néni, a korodra való tekintettel maradj, gyere jövőre is, de kérlek ne szólalj fel, mert ez az öncélú, állandó gyűlölködés, "kereszténykurzusozás" nekünk többet árt, mint a Jobbiknak! És Havas Henrik, te is maradj, de kérlek, este ne gyere azzal az ATV-s műsorodban , hogy mit mondtak neked, persze, név nélkül itt a háttérben, és ne hazudd azt, hogy Orbán azért nem beszél veled a tévében! És Kovács Laci bácsi, te már akkor lejárattad magad, amikor EP biztosként hazazavartak, mert azt se tudtad, mi az energetika...
És Feri, a Gyurcsányéktól, te, ha lehet ne is gyere, és ne hozd magaddal a jó Vágó Pistát, aki katolikus temetőt akart beszántani a választási kampányban... Ti egyáltalán ne gyertek, mert maga a jelenlétetek tök ciki, erre csak az a 4-5 százaléknyi munkásőr özvegy kíváncsi, az a 5-á00 ember, aki egy tüntetésetekre kimegy! Ugyanis veletek nincs baloldali megújulás, csak néhány megszállott gyűlölködő önálló estje!"
Hát, valahogy így....
A baj csak az, hogy a szárszói bulin, (és a balliberális értelmiség jelentős részében) éppen ez az egyszerű megoldás gyakorlatilag kivitelezhetetlen!
Ugyanis -aki egy kicsit is élt közöttük, mellettük, az tudja! - éppen az a baj, hogy ebben a körben olyan erős a szervilizmus és a tekintélyelvűség, mint egy szélsőséges szektában! Mondhat bármilyen gyűlölködő, ostoba marhaságot Heller, gyalázkodhat felszínesen Hava és Vágó, fasiztázhat Lendvai, bukhat meg ezredszer Kovács - ők örökkön itt maradnak ebben a posványban! A kicsinyesség, kommunikáció képtelenség, intolerancia képviselői ők, immáron hatalom és befolyás nélkül gyalázkodnak, sajnálják magukat, és verik szét a baloldal utolsó reményeit...
Valahol olyanok ők, mint a sztoriban az egyszeri japán katona, aki 40 évvel az elveszett háború után is várta a gonosz amerikaiakat, gyűlölködve, és csőre töltött fegyverrel....
De a szamurájoknál legalább volt hősiesség, férfiasság és némi becsület - ezek csak megélhetési csirkefogók!
Egy jobboldali (mint én!) örülhetne ennek, de tisztességes értelmiségi nem örülhet annak, hogy néhány kontroll nélküli hitvány figura végleg eltakarítsa a magyar közéletből a tradicionális baloldalt!
István! Ostoba gyűlölködéseddel te is mindig beversz egy szöget a koporsóba! De tudd, Farkasházy, Heller, Havas, Kovács, Gyurcsány, Vágó, Lendvai és a többiek legalább (?!?!) nem ingyen hülyék és szélsőségesek, nem ingyen szent hitből verik szét a baloldal utolsó reményeit! Önértékelési zavarosak, semmilyen bukásból nem tanulnak, egymás hülye, szélsőséges rögeszméit tapsolják - de nem olcsójánosok!!!
És Te?!
Galsai D. 2015.06.16 23:59:20
@"feketeésfehér"! (illaim)

Édes Istenem....! S még csak azt sem mondhatom, hogy meglepődtem! Amit leírtál, az a tökéletes, hibátlan kórképe annak, amiről én szóltam ! (Szerencsére még sokan!) Éppen erről van szó, kedves, kedvetlen "feketeésfehér"!
Erről a pökhendi, megfellebbezhetetlen, kinyilatkoztatós, elitista világképről! Amikor elhiszitek, hogy azzal, hogy " nyomokban sem érted Szárszó szellemét", azzal minden le van rendezve, érvekre már nincs is szükség, az eszme maga az ultima ratio!!! Így él, érvel, vagdalkozik Heller, "birkáz" le 2 millió szavazót Farkasházy, játssza az örök jól értesültet Havas, és meséli, hogy még Orbán is fél tőle... És így tovább, Szárszó alvégétől a felvégéig...
Nagyon ritkán írok kommentet, és igazából talán nem is túl elegáns leírni, de megjegyzésed után úgy érzem muszáj: a szárszói népek egy jó részét személyesen ismerem, kézen-közön találkoztunk, beszélgettünk, együtt dolgoztunk, stb, az elmúlt 25 évben... Csak egy példát mondok: Gréczy mesterrel egy munkahelyünk volt, néha írt abba a rovatba, amit én vezettem, meg is jelentek (nem politikai irományok voltak)... De ez amúgy nem fontos, nem akarok én is a "bennfentes szárszóiak" hibájába esni, nem is vagyok az, szerencsére!
Őszintén szólva nem az én bajom, de kívülről nézve is tragikomikus, ahogy te, és még néhány száz értelmiségi ezt a szellemi panoptikumot eszmei műhelynek tekintik! Ez valami olyan hitelvhez emlékeztet engem, mint azok a szekták, akik elvonulva a világtól öngyilkosok lesznek, mert a Marsról jön az Isteni Fény... Vicces belegondolni, vajon mit válaszolnál, ha megkérdezném: mi a búbánat az a csodás "szárszói szellem"?!
Egy rakás olyan emberpéldány hőbörög ott évről-évre, akik amúgy is állandóan szerepelnek, van hátterük, sajtójuk, szereplési lehetőségük, politikai kapcsolataik. Nincsenek betiltva, aktívan politizálhatnak, jól keresnek. Ehhez képest csak kárt okoztak - legfőképpen a baloldalnak!!!!! - ostoba, önhitt, teljesen a valóságtól elszakadt ötleteik csak a balliberális oldal végleges lejáratására voltak jók! És mindezt milyen pofátlan magabiztossággal! Emlékeztetlek az ominózus "baráti beszélgetésre", ahol tavaly kiosztották a szerepeket, hogy ki legyen MSZP miniszterelnök jelölt, ki ne, ki, kivel álljon össze! Idán meg Heller anyó az ostoba "hagyjuk a pártokat" dumával, meg Krausz a "meneküljetek"-kel... Elmebaj! Ez "szárszó szelleme"?!
Tényleg röhejes, hogy én, akinek aztán tényleg nem érdeke a nagy baloldali feltámadás, jobban aggódon a szociáldemokrata értelmiség jövőjéért, mint te!
Amúgy - tudtommal - ez egy inkább ellenzéki blog! Javaslom olvasd el AZ EREDETI cikket, hidd el, nem Orbán vagy Vona írta.... ! Még nem adom fel: hátha te még az a fanatikus vagy, aki egyszer észhez tér, és hajlandó gondolkozni....
És ha már benne vagy az olvasásban: keresd meg "illaim" nick nevű, jóindulattal főemlős, bejegyzését! Sajnos az a helyzet, hogy Szárszó szelleme nagyjából ezen az íven húzódik: a Te nagyképű etatizmusodtól" illaim" elhanyagolt falusi budi szintjéig... Remélem legalább az utóbbi elgondolkodtat, és egy kicsi szégyelled magad! Továbbra is bízom benne, hogy felnő még egy balliberális értelmiség, akikkel lehet értelmesen beszélni, népről, hazáról elmélkedni, de ha nektek ez jó, így akkor hajrá,! Irány a 2018-as választás, Gyurcsányal, Hellerrel, beszédképtelen anarchista "civilekkel"! Cél a 10 százalék!!!!
Galsai D. 2015.06.15 00:35:43
Rettenetes állapotban van a magát baloldalinak valló értelmiség! Ők azok, akik semmit nem tanulnak, de minden fontosat elfelejtenek....
Szigorúan konzervatív értelmiségiként akár örülhetnék is ennek, de nem teszem. Sokkal jobb lenne leülni egy kávéházi asztal mellé, és legalább valamiféle elvi-politikai vitát folytatni egy pohár sör mellett, amit a 90-es évek elején még lehetett..
De - visszakozom - már akkor is csak egyes kivételesekkel lehetett... A többség akkoriban is végtelenül intoleráns és és sértődékeny volt. Azzal lehetett viccelni, amit ők toleráltak, de azon aztán kötelező volt hahotázni.. Kereszténység, nemzet, haza, 56'- mind-mind a hivatalos, de a társaságban is lecsapódó gúny tárgya volt.
És fordítva is: "szent" témákról, "szent" emberekről egy rossz szót se, semmilyen összefüggésben! Már az idő tájt is dívott a módszer. ha egy önmaga zsidó származását büszkén vállaló emberre bármi kritikai megjegyzést tett valaki, pillanatok alatt megkapta a stigmát: náci, antiszemita!
A kommunizmussal (ill. létező szocializmussal) ugyanez a helyzet, ugyanez a vérforraló kettős mérce: 56 halottai, a Kádár-korszak megnyomorítottjai, a párttitkárok, káderek, besúgók: " ugyan hagyd már ezeket a régi dolgokat!" . A Szálasi korszak (egyébként igazán tragikus és fájó!) áldozatai: azok voltak az igazi áldozatok, vezekelni értük örökre, azoknak is akiknek még a tág családjában sem volt nyilas!!!
És akkor még, ráadásul, ez a mostani "szárszói kör", bicskanyitogatóan pökhendi és magabiztos is volt! Mögöttük volt az SZDSZ, és láthatóan biztosak voltak benne, hogy örökké tart a majális! Két igen jellemtő idézet azokból az időkből, kollégák, médiában élők szájából, akikkel ráadásul szívélyes viszonyban (!!!!) voltam:
" Jegyezd meg D. a művelt világban csak az számít értelmiséginek, aki baloldali!"
" D., mi liberálisok mindenki véleményét, nézetet toleráljuk, aki azt mondja, amit mi!"
Ez utóbbi persze némileg ön ironikus megjegyzés volt (amikor egy vitában már nem volt érve az embernek), de mégis hiszem, hogy több mint jellemző...
Ami most zajlik Szárszón, és az egyéb balliberális értelmiségi körökben, az ennek az alaphelyzetnek a szomorú, szánalmas, olykor felháborító végkifejlete! A kontrollálatlan belterjesség végeredménye: Heller meg akarja szüntetni a pártokat, Krausz Tamás pedig "menekülésre" szólítja föl az egybe gyűlteket! Tudom, hogy ezért sokan megköveznének, de kérem mindenki gondolkozzon el rajta: Farkasházy, Heller, Gyurcsány, Vágó Pista és a többiek, akkor lettek volna boldogok, ha megáll két rendőrautó a szárszói Teddy-lak kapujánál...
De nem jött oda a kutya se... Maradt a szomorú, nyugdíjas találkozó, szelektált résztvevőkkel, szelektált gondolatokkal, állandó lózungokkal, állandó, biztos, belterjes tapsokkal...
Egy másik - szintén nyilván sokak számára eretneknek számító - megjegyzés: a nemes buli után Farkasházy ősszel visszamegy bohóckodni sok százezerért a Heti Hetesbe, Havas az ATV-be, Vágó a DK-ba, Lengyel a különféle kutatóintézeteibe... Egyszóval jó fizetett bölcselők, "osztják az észt", lökdösik a baloldali sakkbábukat, minden kockázat és erkölcsi alap nélkül...
Ez az egyre szánalmasabb évenkénti találkozó nyilván a meggyőződéses és gondolkodni képes baloldaliaknak (köztük a néhány tisztességes, valóban baloldali politikusnak!) fájhat a legjobban... Nekik lehet szörnyű szembenézni azzal, hogy milyen bűn volt odadobni Kéthly Anna szellemiségét, néhány önjelölt, egymást reklámozó, támogató, egymás vállát lapogató, cinikus értelmiségi érdekében, és intenciói szerint... Mostanra, hogy már nincs a kezükben tényleges hatalom, egyre inkább kiderül, hogy "meztelen a király"! Marad a röhejes, semmiről sem szóló "jobbikozás", a "meneküljetek", a belvárosi kávéházak asztalánál gyártott, kispályás politikai szerep osztás, a fasírtos nyafogás Farkasházy birtokán...
Mindenkitől elnézést kérek, azért, mert ilyen hosszú voltam! De higgyétek el, az általam már sokszor leírtak igazolódásának örömét felülmúlja az keserűség és sajnálat, amit a TISZTES baloldali felebarátaim sorsa iránt érzek! Vigyázzatok magatokra, hátha még nem késő...!