Adatok
hooligansboy
3 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Eljött a hattyúdal ideje. Vége a műsornak és ezzel együtt az én írói karrieremnek is. Én is addig voltam érdekes, míg zajlott a verseny, ezek után bármit is írnék, nem nagyon olvasná senki, s ez teljesen jogos is, hisz én kérem-szépen csak egy bűvész vagyok, ki a témát…..
welll...a döntőben Danny Blue nyert. csak azt nem értem,hogy miért. a múlt heti produkciója (DVD-s) enyhén gyengére sikerült, ami köszönhető a lejátszó hibájának. kis technikai hiba, vagy a háttérből valaki leállította a lejátszást??? nem tudni. az azonban igaz, és ezt…..
hooligansboy
2008.05.17 23:06:07
Huszonnégy órán belül kiderül, hogy lesújt-e egy újabb ciklon Burmára. Ha igen, az hihetetlen pusztítást végezhet a kétmillió hajléktalanná lett burmai körében. Az országot irányító katonai rezsim ennek ellenére sem engedi be a külföldi segélyszállítmányokat, önmagában…..
A nevüket elhallgatni kívánó magyar szeretetszolgálati munkatársak megkapták a vízumot a katasztrófa sújtotta Mianmarba. A Baptista Szeretetszolgálat magyar munkatársai előreláthatólag pénteken érkeznek meg Mianmarba (Burma), ahol elsőként a Baptista Világszövetség helyi…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
a Danny mondjuk megfogta a szingli 20-30-as korosztályt. és mint tudjuk sokan vannak...