Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dr. Karap Gergő

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jó pár éve már, hogy a kormány átalakította a hazai cafetériarendszert, és az Üdülési csekket társaival, a különböző utalványokkal ki-, a Széchényi Pihenőkártyát vagyis SZÉP-kártyát pedig bevezette. Aki kap ilyet a munkáltatójától, az tudja hogy működik, a többieknek mondjuk: az éves juttatás 3 féle…..
Régóta tudjuk, hogy a fapados légitársaságok végtelen kreativitással találnak újabb és újabb lehetőségeket arra, hogy pénzt húzzanak le az utasoktól. Ezek sorába remekül illeszkedik a Wizz Air újítása: a reptéren vásárolható check-in előremenős jegy, amiben persze nem a pénzért gyorsabb sorba…..
dr. Karap Gergő 2018.11.18 00:39:58
@megamedve: Majdnem. Azokat a dolgokat, amiket újabbak kifogásolunk, nemrég még nem csinálták a fapados cégek. Tehát nem lehetetlen elkerülni az ilyen dolgokat, hiszen a közelmúltig sikerült is.

Azonban, hogy az árversenyt tartsák, a fapados cégek próbálnak ezzel-azzal ügyeskedni a profit érdekében. Azaz kevesebbet fektetnek a szolgáltatásba. Ezzel pedig a színvonal csökkenése jár.

Ezt vesszük észre, és ezt kifogásoljuk.
Lehet, hogy nem rendszerszintű, lehet, hogy csak bénázás, félrekommunikálás, új munkatárs, négynapos ünnep, technikai zűr, árvíz áll a háttérben, de egy megbízható cég mindezeket az akadályokat simán legyűri, és visszautalja a visszavitt termék árát egy hónapon belül - pláne, ha 5 napot…..
dr. Karap Gergő 2018.03.23 13:13:12
Egy diákigazolvánnyal a diákok és családjuk nagy örömére számos kedvezmény jár. Valószínűleg ezek közül az utazási kedvezmény a leggyakrabban igénybevett lehetőség, de diákként múzeumokba, mozikba, koncertekre is olcsóbban járhatunk, sőt, a biztosításoktól a hajvágásig terjedő skálán egy csomó…..
dr. Karap Gergő 2018.03.19 16:06:32
@.Manyecska: izgalmas és frappáns lenne, ha így találnának párt néhányan, akiket a be2 palira vett... :)
Nem könnyű dolog a párkeresés. A témába vágó korábbi Homár posztok alapján ráadásul nemcsak érzelmileg viseli meg az embert, hanem anyagilag is - és nem csak azért, mert puccos helyeken kell fizetni a vacsorát. Eddig azt gondolhattuk, hogy csak az Elittárs számlázási szokásai okoznak nyomorult…..
dr. Karap Gergő 2018.02.22 13:48:40
@Pörgike:
Nézd, én együttérzek veled, de a jogban az van, amit BIZONYÍTANI TUDSZ.

A magyar jogban pedig - ha ez vonatkozik a társkeresőre - a következő a helyzet.

Te nem tudod bizonyítani, hogy istenbizony rá se néztél az oldal egyik fotójára sem.
Ezt a cég tudná, neki meg nem érdeke. A regisztráció és az utolsó kilépés közötti idő között te igénybe vehetted a szolgáltatást, azaz böngészhettél, nézelődhettél. Lehet hivatkozni arra, hogy nem hoztál létre profilt, nem töltöttél fel képet, nem küldtél senkinek üzenetet, nem használtad a chat-et - ezt a másik fél kell, hogy bizonyítsa.
Én készséggel elhiszem, hogy nem éltél a szolgáltatással - de ezt számodra biztosította a cég, saját akarotodból nem tetted, miután megrendelted.
Ráadásul vann ak úgynevezett irreverzibilis szolgáltatások, mint például a biztosítás, vagy a lakásbérlet, ahol nem követelheted vissza a biztosítási díjat, meg a lakbért, azon a jogcímen, hogy nem volt károd, amit a biztosítónak meg kellett volna térítenie, vagy mégsem költöztél be a lakásba, amit kifizettél előre. (A szolgáltatást a biztosító teljesítette azzal, hogy rendelkezésedre állt és biztosítva voltál, a lakás bérbeadója pedig azzal, hogy rendelkezésedre bocsátotta a lakás: nem lakott benne, nem költöztetett be mást.)

Engem is bosszant, hogy ebben az esetben bizonyítási nehézségek miatt a információs kommunikáció sajátosságai és az ezekre vonatkozó jogszabályok erkölcsileg védhetetlen módon jogszerűen bennmarad egy havi díjad a társkeresőnél, de erről tanácsos gondolatban lemondanod, és a többi 5 hónap díjára koncentrálnod, amire teljesen jogszerűen, és vitathatatlanul jogalapod van a felmondás után.

Igaz, ha a 6.000 Ft-os díj a hat hónapos előfizetésnél kedvezményes összeg volt, számíts rá, hogy - akárcsak az internetszolgáltatók például - az első hóra eső kedvezményt is bevasalják rajtad, azaz levonják a visszatérítendő összegből a kedvezményes havidíj és a hathónapos kedvezmény nélküli díj különbözetét.
Tékozló Homár DIGI vs. UPC 2018.02.06 11:03:33
Kedves olvasó! A poszt elolvasása előtt kérlek szavazz! Nálad, egy szolgáltatóvetélkedőben a DIGI vagy a UPC állna nyerőre?  És most lássuk, az éles tesztet, amit Orsinak köszönhetünk.  Kedves Homár! Alább csatolom a Digi Távközlési Kft.-nél tett, több hónapos vesszőfutásom rövid…..
dr. Karap Gergő 2018.02.07 09:06:11
@Terézágyú:
Az nem megoldás, hogy a tulajdonos a saját nevére köti a szerződést?
Kifizeti a díjat, és bevasalja a bérlőkön utólag. Akkora plusszterhet nem jelent, a díjneten 30 másodperc egy számlafizetés.
dr. Karap Gergő 2018.02.08 15:29:02
@Terézágyú:
Az semmi, én mielőtt megszülettem, mondtam le a TV előfizetésemet, mert a kedvemért készítettek nekem egy sorozatot, és fizettek az alapötletemért.
Greyhound kálváriája kihozta belőle az állatot, levelét mintha Al Swearengen fortyantotta volna fel magából egy különösen rossz napján, így aztán irományát - bár teljesen érthetőnek minősítettük a benne feszülő indulatot - csak néhol kisípolva tudjuk a nagyvilág elé tárni. Ez ugyan némi…..
Hú, ebben a sztoriban valaki nagyon benézett valamit, bár nehéz eldönteni, hogy ki és mit. Mi viszont legalább megtudtuk, mi a különbség a szakértői és az igazságügyi szakértői vélemény között.  Telekom vs Ipad pro 12,9". 15 hónapja vásároltam a telekomnál egy Ipad pro fent említett készüléket.…..
dr. Karap Gergő 2017.09.08 10:57:29
@Nouby:
De maximum 4-5 litert. :)
Modorosblog Jogászbál 2012.01.22 12:37:00
Tényleg megtörtént. Sajnos. Szépreményű fiatalemberek társalognak egymással nagy hangon, nyilvános helyen. -Holnap jössz jogászbálra? -Hol lesz? -Symbolban. -Hát nem tudom, lehet. Igazság szerint már eléggé unom ezeket. Ugyanazok az arcok mindenhol. Egész Budapesten van…..
dr. Karap Gergő 2016.01.14 10:46:51
@mrbateman:
Nagy szerencséd volt, ha neked ennyi volt.
Államvizsgára megváltozott nekünk a Munka törvénykönyve, a Btk.-t 2-3 novella módosította drasztikusan, összetehettük a kezünket, hogy a Ptk. és a közigazgatási jog talán nem változott annyit. És ha végeztél valamiből V. évfolyam előtt, de a tárgyban a záróvizsgáig új tanszékvezető/tankönyv jelent meg, kezdhetted újratanulni az új rendszer előtt. (Nem 100%-ban a jogszabályok, de a kötelező eseti döntések, állásfogalalások, a tételek szerkezete, hangsúlyok, buktatókérdések változtak.)

Ma már megrándítom a vállamat hasonló esetben, de akkor, huszonévesen baromira nem esett jól. Kellett az a félév a záróvizsgára felkészüléshez - van még valahol olyan, hogy a záróvizsgáig változik a törzsanyag 20-30%-a?

(1998-2003, Miskolci Egyetem)
A minap komoly vita alakult ki annak a cikknek a megosztása és véleményezése kapcsán, amely a Pázmányon tanuló, érzékeny lelkű hallgatók egy csoportjának tiltakozó leveléről szólt. Miszerint nem tartják jó ötletnek, hogy kötelező tantárgy legyen egyetemükön a holokauszt…..
dr. Karap Gergő 2015.06.06 00:34:44
Én több teljes vitát olvastam a FB-on Pázmányosok posztjai alatt. És igen sok életképes, méltányos alternatívát olvastam (nem kötelező, de emelt kreditszámú óra, előadás helyett -személyközelibb - gyakorlat). Ezért sem érzem kicsit sem találónak a rájuk akasztott dehonesztáló jelzőket. Kifejezetten büszke vagyok rá, hogy nem élből elutasítás volt a jellemző reakció, hanem a jobbító szándékú figyelmeztetések, javaslatok. Mindenki arccal-névvel vállalta a fórumon véleményét. Aki nem ott olvasta a vitát, azért nem látott arcokat, mert az adatvédelmi jogszabályok szigorú értelmezése miatt a képernyőfelvételeket közlő média kitakarta ezeket. Egyáltalán nem volt arctalan tömeg, még a szavazás is nyilvános volt.
Amúgy a pszichológus sosem az embert minősíti, maximum a cselekedetét. Ez azonban nemcsak a pszichológusok számára megszívlelendő: minden anyának, oktatónak, vezetőnek elmondják felkészítés során. Úgy látszik, az ötéves pszichológia képzés alatt nem hangzott el elégszer, hogy minden hallgató megértse, felfogja ennek súlyát, jelentőségét. Kár.
A vallásra fókuszálás felvetéséről: a tantárgy az általánosan kötelező, hitéleti tárgyak között kapott helyet, a Bibliaismeret, a Kereszténység alapjai tantárgy mellett. Ott rendszeridegen, mert nem vallásról szóló ismereteket ad át. Ez az érv bizony ül, még akkor is, ha nem tartalmi, csak formai érv.
A hallgatók a kizárólagosságot is joggal kifogásolják: minden ember élete egyformán értékes, minden erőszakkal kioltott emberi élet Isten alkotásának meggyalázása. Jó lenne, ha erre a témában megszólalók mindegyike visszaemlékezne,mert hogy a Pázmányon ezzel ellentéteset nem tanulhatott, az fix.
Továbbá. Egy népirtás kutatása nem tesz védetté a többi népirtás során követett módszertannal, trükkökkel, folyamatokkal. Ezt bármely józan ítélőképességű ember könnyen beláthatja. Ahogy azt is, hogy - mint a nemzetközi történelem mutatja - bármikor válhat bárkiből olyan csoport, ami útban van a hatalomnak, vagy egyszerűen bűnbakként kijelölhető.
Ha a tantárgy bevezetésének indoklása az lett volna, hogy a társadalmi feszültségek csökkentése, a békés keresztényi szeretet elmélyítése érdekében történik, az valóban nem lett volna politikai állásfoglalás. De nem ez történt. Az izraeli nagykövet szerint az indok a fokozódó antiszemitizmus. Ez pedig ellentétes a krisztusi tanítással: Jézus sehol nem mondta azt, hogy embertársaink egy részét jobban, vagy rosszabban kell szeretnünk. "Szeresd felebarátod, mint önmagadat." Nincs kivétel, különbségtétel. Nem véletlenül...
Politikai állásfoglalásról: ha tetszik, ha nem, a holokauszt politikai csatározások csúcsfegyverévé vált az elmúlt 25 évben Magyarországon, a világon még korábban. Ez alatt azt értem, hogy a politikai tábor egyik oldala hangosan követeli az önvizsgálatot/bűnbánatot a másik oldaltól, miközben politikai tőkét kovácsol az áldozatok gyászából, félelméből. “Szavazz ránk, mi megvédünk; ha a másik oldal kerül hatalomra, azonnal veszélyben az életed.” A másik oldal azzal tömöríti egybe táborát, hogy “az önbecsülésünk, az önazonosságunk forog kockán, ha állandóan egy kisebbség problémáival foglalkozunk saját nemzetünk sorskérdései helyett. Szavazz ránk, különben nem élheted meg saját önazonosságod, és örökre a bénító bűntudattal teszik lehetetlenné, hogy 500 év folyamatos megszállás után szabad lehess.” A tantárgy ilyen módon történő bevezetése ezt nem feloldani, hanem az első oldal javára eldönteni igyekszik.
Ugyanis az attitűdváltoztatásra a kötelező tantárgy bevezetése nem alkalmas. Arra a pszichológia szakon oktatott attitűd-változtatási technikák lennének alkalmasak, melyeket kollégáimnak is ismernie kell, ha eredményesen levizsgáztak szociálpszichológiából. Ezen technikák között kötelezővé tett oktatás - éppen tapasztalt eredménytelensége miatt - nem szerepel. Ha valaki tényleg kíváncsi rá, kérdezzen, és megmondom, hogy szakpszichológusként mit tartanék jóval eredményesebb módszernek.
A más véleményen lévő minősítése, nem helyettesíti érveinek tételes, tartalmi cáfolatát. Már nem a '90-es éveket írjuk, a magyar közbeszéd ennél fejlettebb, tapasztaltabb - a stigmázást nem veszi be. :)

dr. Karap Gergő
jogász, munka- és szervezet szakpszichológus, pszichológia szakos tanár - szintén a Pázmány pszichológia szakáról