Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MindenNick Foglalt

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha még emlékeztek, a 3. Borítómustra-videónknak a két nyertese kérhetett tőlünk egy-egy filmet, amit mi bemutatunk majd. Most jött el az ideje az én alanyomnak, melyet KerG kért. Egy 2011-es, meglepően hatásos romantikus dráma...
Európa és a történelmi európai országok egyszerűen túl fognak lépni az eurokraták liberális hülyeségein. Mert tisztában vannak azzal, hogy Európa vagy továbbra is európai lesz, vagy nem lesz. Avagy a strassburgi csata a lőportfüst felszállása után...
MindenNick Foglalt 2015.06.02 20:20:13
Először is köszönöm mindenkinek a higgadt hangvételű hozzászólást (akinek nem inge...), nagyon ritka sajnos, pedig ebben a kérdésben különösen fontos lenne a konstruktív és tárgyilagos vita.

Nem olvastam végig az összes hozzászólást, lehet, hogy már mások is írták, amit mondani szeretnék, de akkor is szükségesnek érzem összefoglalni egy kerek(ebb) egészként.

Először is különböztessük meg az Európából és az azon kívülről érkező bevándorlókat, mi most csak az utóbbiakkal fogunk foglalkozni, terjedelmi okok miatt.

Két alapvető különbség van a korábbi "klasszikus", USA-ba, Dél-Amerikába stb. történő európai vagy pl. a magyarok Angliába történő bevándorlása és az Európán kívülről érkező bevándorlás között.

1. Az előbbi esetben a bevándorló és a befogadó között nem voltak alapvető kulturális eltérések.

2. Az előbbi esetben a bevándorló be akart olvadni a többségi társadalomba, de legalábbis annak hasznos tagja akart lenni és nem várta el, hogy eltartsák.

Ezek felett nem szabad elsiklani. Részletesebben:

1. A jelenlegi bevándorlók döntő többségében közép-ázsiai vagy afrikai területekről származnak, és egy teljesen más kultúrát képviselnek. Ami nekünk szent és sérthetetlen, az nekik nem feltétlenül az, és fordítva. Ehhez jön hozzá a vallás, ami az iszlám esetében különösen problémás. Én nem állítom, hogy az iszlám eredendően rossz, de tény, hogy sajnos a világ tele van olyan szervezetekkel, akik saját magukat iszlamistának tartják, annak nevében lépnek fel, és ami ennél is fontosabb, képesek megszólítani iszlám vallású embereket Európában. Számtalan adat áll rendelkezésre, hogy a francia, német, angol és svájci (!) hatóságok hány 1000 emberről tudnak, akiknek kifejezett céljuk terrorcselekmények megvalósítása Európában.

2. Már elnézést kérek, de ezt csak a hülye nem látja. Aki volt már Stockholmban, Párizsban, Londonban, Berlinben, Stuttgartban, vagy épp Rómában, és kicsit kinézett a saját fejéből, tudja, miről beszélek. Igen jelentős részüknek ESZE ÁGÁBAN SINCS beilleszkedni !!! Nem hajlandóak, nem céljuk, nem ezért jöttek. Nem tisztelik a mi törvényeinket és értékrendünket. Nem vendégként viselkednek. Saját maguk szegregálódnak (nem a nyugati szegregálja őket!), a saját törvényeik szerint élnek, és ezeket akarják ránk kényszeríteni.

Ez teljesen más szituáció.

Ugyan vessünk már egy pillantást arra, hogy a nemi erőszakok hány százalékát követik el bevándorlók Svédországban.

Én jártam Párizsban. A fél város (nem viccelek, az arány kb. tényleg ekkora!) olyan, hogy fehér emberként nappal (!) féltem végigmenni, pedig nem vagyok ijedős természetű. Számtalan emberrel beszéltem személyesen, franciákkal és nem franciákkal egyaránt, mind megerősítették, hogy bizonyos területekre az ember egyszeűen nem megy be, ha élni akar.

Vagy vegyük az angliai iszlám "erkölcsrendészet" esetét, amit már az előbb valaki felhozott. Ugyan mikor történt olyan, hogy pl. egy olasz bevándorló végigment Chicago utcáin, és aki nem sziesztázott délben, azt agyonverte, mert hogy Olaszo.-ban sziesztázni illik?

Ezek döbbenetes különbségek, melyek különösen ijesztővé válnak, ha az ember figyelembe veszi a bevándorlás méreteit.

Ez annyira más dimenziót nyit meg, hogy külön kiemelném:
Itt már nagyon régen nem arról van szó, hogy bejön 1-2%-nyi ember, akik színesítik és gazdagítják az adott ország kultúráját. Megfordult a kocka! Az eddigi befogadó ország kultúráját fenyegeti az eltűnés.

Hangsúlyoznám, hogy a jelenlegi volumenű bevándorlás már akkor is alapvetően megváltoztatná a helyi kutúrát, ha az összes bevándorló jóindulatú és becsületes lenne, és építő szándékkal érkezne az adott országba. Egész egyszerűen a darabszám miatt. Erre az elvre gyönyörű példa Koszovó, ahol az albánok annyira megsokasodtak, hogy egyszer csak azt mondták, hogy alapítanak egy új országot... Persze, értem én, sántít, mert nem bevándorlók voltak, de aki akarja, érti a lényeget: a tömegnek ereje van. 5% az kisebbség, de pl. 25 % az már egészen más... Ne feledjük a tendenciát: Európában iszonyú alacsony a születésszám, a bevándorlás mértéke viszont egyre gyorsul, ráadásul a bevándorlók termékenysége sokszorosa a helyi lakosságénak.

Szomorú megállapítások ezek, de amiket leírtam, azok tények. Ezeknek következményeik vannak, és attól, hogy valaki esetleg kikiált majd rasszista-fasiszta-trappistának, még nem fog a helyzet megváltozni.

Maga a cikk egyébként sajnos tényleg bűzlik a propagandától. Különösen nagy kár, mert így sokan, akik érzelmi alapon gyűlölik Orbánt, csak azért is támogatni fogják a korlátlan bevándorlást, anélkül, hogy tudnák, mit cselekszenek.