Ha hétfő, akkor szokás szerint ismét egy régi reklámokból álló válogatást osztok meg veletek. Egészen biztosan sokan emlékeztek a műholdas televíziók betörésének idejére, amikor szombat reggelente a számunkra különleges rajzfilmeket néztük, amelyek között még a reklámokat is érdekesnek találtuk.Ezekből a szombat reggeli reklámokból hoztam nektek ismét egy összeállítást.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN,…
Tesztünk tárgya, a PS exkluzív Stellar Blade eddig elkerülte a figyelmemet. Annyit tudtam róla, hogy egy harcos, kardozós játék érkezik, ahol a női főhős megjelenésére legalább annyi figyelmet fordítottak, mint a játék teljes kidolgozására.
Ráadásul ez egy olyan stúdió első konzolos címe, amely korábban gyenge minőségű és tartalmú mobiljátékokat készített.
Mivel az interneten bőven van pornó és rossz akciójáték, semmilyen formában nem…
A gépem nem egy erőmű: 8 GB RAM, Intel Core i3 processzor, és az integrált Intel HD 4400. Hűha! Ide már nem fér be semmi extra, de hát az élet szép, még akkor is, ha csak low grafikán.
A Bayonetta-t választottam, mert imádom a stílusát, és kíváncsi voltam, hogy a gépem mennyire nyögi majd az akciókat.
Nos, belevágtam a mélyvízbe, és elindítottam a játékot. Először is, be kellett érnem az alacsony grafikával, hogy egyáltalán életben maradjon a…
Ha vasárnap, akkor szokás szerint játékokat igyekszem a figyelmetekbe ajánlani a Heti TOP5 rovat keretén belül. Ezúttal ismét szétnéztem a hazai aukciós oldalakon érdekes régi játékok után kutatva. Szerencsére ismét találtam szebb darabokat, így érdemes lesz ezúttal is velem tartanotok.
Vágjunk is rögtön a közepébe és merüljünk el a régi játékok világába!
Európa kvartett - A kártyajátékok mindig népszerűek voltak a gyerekek körében. A hazai…
A Men of War első részét sosem próbáltam ki (és a többi részt sem), így meglepetésként ért a második rész megjelenése.
Tudomásom szerint 2019-ben már megjelent egy Men of War II, ami az Arena nevet is viselte, de ennek nincs köze a mostanihoz. Az az online játék volt, és a szerverei 2021-ben leálltak. Így az új Men of War II akadály nélkül lehet az első rész teljeskörű folytatása, részletes egyjátékos és többjátékos lehetőségekkel.
Mivel…
Bár a tenisz a világ egyik legnépszerűbb sportja, a videójátékok terén valamiért sosem voltak elkényeztetve a rajongók.
Ha figyelmen kívül hagyjuk a Mario és Sonic által fémjelzett játékokat, akkor csak néhány elkeseredett próbálkozást látunk a 2000-es évekből (vagy még régebbről), és nagyjából két egymással versengő sorozatot: a Virtua Tennis-t és a TopSpin-t. Közös bennük, hogy körülbelül 13 éve nem jelent meg új rész belőlük.
Ezt személy…
Amikor a 5G-ről beszélünk, talán itt az idő, hogy elhagyjuk a "következő generációs technológia" kifejezést: a szabvány már 2019-ben bevezetésre került, és bár még nem terjedt el teljes mértékben, a szakértők már most a 6G-re fókuszálnak.
Valójában már túl vannak ezen a szakaszon, figyelembe véve, hogy a technológia 2018 óta fejlesztés alatt áll, és sok piaci szereplő az implementációs folyamat felgyorsításán dolgozik.
Az ipar egyik…
Ismét egy régen várt mérföldkőhöz érkezett a rendezvénysorozatunk, reményeink szerint ahogyan Székesfehérváron már negyedik éve tartjuk a rendezvényünket a Fejér Vármegyei Levéltárral együttműködésben, most elkezdünk egy hasonló együttműködést a Pest Vármegyei Levéltárral is. Ezúton is köszönjük szépen a lehetőséget és a támogatást az intézmény dolgozóinak. Ezzel terveink szerint egy újabb, évenként kétszer visszatérő helyszínünk lesz Budapesten.…
Első pillantásra talán nem a játékhoz ideális konfigurációnak tűnik, de hát, a PC-s világban mindig akadnak kihívások, nemde? A grafikai beállításokat letoltam a legalacsonyabb szintre, és belevetettem magam a San Francisco-i kiber-kriminális szubkultúrába. Az első benyomások nem voltak rosszak - a játék futott, és sikerült belemerülnöm a történetbe.
Azonban ne várjunk el csodákat az alacsony grafikai beállításoktól. A textúrák néha homályosak…
Ezúttal ismét a TikTok csatornánk tartalmából hoztam nektek egy játékot bemutatásra. Ezúttal egy hazai fejlesztésű logikai játékot igyekszem majd bemutatni nektek, ami nem lesz más mint a 80-as évek logikai játék bummját meglovagoló Bognár Bolygók.A játékot sajnos viszonylag kevesen ismerik pedig igazán érdekes darab.Most egy rövid videó segítségével igyekszem bemutatni nektek a játékot és annak a működését.
Ha tetszik a videó, akkor azt…
Az HKEPC jelentése szerint kiszivárgott egy 144 oldalas dokumentum, amelyben a Strix Point és Strix Halo alapú Ryzen processzorok specifikációi találhatók.
Az AMD még nem hozta nyilvánosságra a következő generációs Zen 5 APU-k részleteit, azonban a szivárgásnak köszönhetően sok érdekesség derült ki.
A Strix Point (STX) 12 Zen 5 maggal és 24 szállal rendelkezik, valamint 12 MB L2 és 24 MB L3 gyorsítótárral. Ez az APU 8 WGP-t fog tartalmazni,…
Az infravörös és éjjellátó kamerák már nem újdonság a mobilokban, ám általában az infravörös érzékelőt csak a csúcskategóriás készülékekben, az éjjellátó infravörös egységeket pedig a strapabíró, terepen használható mobilokban találhattuk eddig.
Most viszont a kínai másodvonalbeli Umidigi egy átlagos okostelefonba integrálta mindkettőt.
Az új Umidigi G6 5G például rendelkezik infravörös LED-del és 2 megapixeles infravörös kamerával az arcok…
A gépem specifikációja korántsem a legújabb, 8 GB RAM, Intel Core i3 processzor és egy integrált Intel HD 4400 grafikus kártya. Bár sokan nevetnek az ilyen konfiguráción, én még mindig hiszek abban, hogy a játék azok számára is elérhető kell legyen, akik nem rendelkeznek a legújabb hardverekkel.
Az első dolog, amit bekapcsolva vettem észre, hogy a grafika beállításait a lehető legalacsonyabbra kellett állítanom, hogy egyáltalán játszhassak. De…
A mai szkennelés áldozata ismerős lehet mindenkinek, hiszen a majdnem ikertestvére annó már szerepelt itt a blogon. Az 1985-ös Train inserthez képest ugyanis ez a kicsike csak a számában, az évszámában...és egyetlen kisebb képében tér el. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy szerepeljen ez a variáns is.
MÁR CSAK KÉT HÉT ÉS ITT VAN ÚJRA A FIGURAFESZT
Ahogy a Banggood-tól megszoktuk, mindenféle kategóriában tartogatnak meglepetést.
Ebben a cikkben meglehetősen sok termék kapott helyet, és kivételesen csak egy áruházból válogattam. A termékek nagyobb része, néhány kivételtől eltekintve európai raktárból érkeznek, ahol nem, ott jelezni fogom. Természetesen kínai raktár esetén is rendelkezésre áll vámmentes szállítás.
A cikkben minden termék EU vagy kínai raktárból rendelhető, EU…
Ahogy a Geekbuyingtól megszoktuk, mindenféle kategóriában tartogatnak meglepetést.
Ebben a cikkben meglehetősen sok termék kapott helyet, és kivételesen csak a Geekbuying áruházból válogattam. A termékek két kivétellel európai raktárból érkeznek.
A cikkben minden termék EU vagy kínai raktárból rendelhető, EU raktárnál nincs plusz áfa és vámkezelés, kínai raktárnál pedig elérhető a Priority Line vámmentes szállítás, ami az esetek…