Kezd nyilvánvalóvá válni, hogy nem leszek gasztroblogger, de sebaj ettől még a nap fényesen ragyog Budapest egén.
Az elmúlt egy hónapban a betegségtől kezdve a lakásom használati tárgyainak meghibásodása, csőtörés és a minden ló..asz lefoglalta az időmet, viszonylag keveset főztem, de akkor nagyon lelkesen, ebből adódóan a kis testem, csak a szénhidrátot enné, kevéssé álltam ellen e hívásnak. Idekamuzhatnék valami valami nagyon emlkedettet, hogy…
Kontakt: slowlivingsecrets@gmail.com
„Halva született szavak!” – jutott eszébe a számítógép-monitort nézve. A sírás kerülgette… miközben az örömért írt, az írás eksztázisáért. Ami megint elmaradt… ahogy egy ideje mind gyakrabban. Helyette keserűség, üresség… kiégettség. Nézte a halott szavakat, amelyek négy, az egész képernyőt betöltő karakterré álltak össze, hogy egyre gyorsabban villogva követeljék: MÉG! MÉG! MÉG!
Mintha megbolondult volna a komputer, holott őbenne tombolt…
A létezés papírvékony, ingatag perifériáján úgy döntöttem, elegem van a túlélés vergődéséből és megkeresem a megélés beteljesedését.
Szerettem volna úti batyu nélkül menni, de zsákomba önmagától csomagolódtak be a hasznavehetetlen, de tulajdonomat képző holmik: csalódások, megbántások, bizalmatlanság, kétségek, harag, nem-értés, felháborodás, sértődöttség.
Hátamra ugrott magától a pakk, nem tudtam nem magammal vinni. Jó súlya volt, már az első…
Mikor és miért alakul ki bennünk a megfelelés?
A legtöbb esetben ez gyermekkorban történik, mikor azt éljük meg, hogy ha nem 'bizonyos módon' viselkedünk, akkor megvonják tőlünk a szeretet. Lesznek gyerekek (olyan személyiségtípussal) akik ilyenkor harciassá válnak, akarattal, vagy zsarolással mégiscsak kiharcolják azt - de lesznek gyerekek, a lágyabbak, akik inkább megfelelnek majd az elvárásoknak.
Ebből nagyon mélyen, az alaprétegünk fölött…
Sokszor meséltem már nektek, de elkötelezett híve vagyok a brazil kult papucsoknak, az Ipanemának. A Boho-ban volt az idei kollekció bemutatója és szandálból is volt bőven, no meg hírből. Ugyanis idén Shakirával kollaborált a cég. A művésznő nemcsak egyedi, jellegzetes hangjáról, időtlen slágereiről és ikonikus táncmozdulatairól ismert (belefájdul a csípőm is...D), hanem sikeres vállalkozó is, tökéletesen megtestesítve mindezek által az Ipanema…
"Vigyázz magadra, fiam!
Tudd, hogy mindenki csak abból adhat, ami neki is van. Boldogságot boldog embertől kaphatsz, boldogtalantól soha. Segíteni az erős képes, a gyenge nem. Tudást az adhat át neked, aki maga is megtanulta és nem csupán hiszi, hogy tudja, hanem be is bizonyította. Célokról az beszélhet, akinek voltak és el is érte azokat, az oda vezető útról pedig az beszélhet neked, aki végigment rajta...
Tartásra nem taníthat megalkuvó,…
Azt hiszed lehetetlen vállalkozásról beszélek, amikor azt kérem tőled, hogy szeress bele az életbe? Pedig egyáltalán nincs erről szó. Sok ember csak félig éli az életét, nincs ami inspirálja őket, hogy egy fantasztikus életet élhessenek. Pedig a választ a címben találod meg, és neked kell létrehoznod a saját valóságodat, azt az igazi életet, amire olyan nagyon vágysz.
Hogyan lehet ezt megvalósítani, ez itt most a kulcskérdés. Tegyük fel, hogy…
Bernát már megszokta, hogy anyukájával él. De azért néha szeretett volna becsajozni, ami érthető. Próbálkozott ő mindenhol, de nehéz a társkeresés.
Tinder. Nehéz terep. Bernát kitartóan húzgálta jobbra a lányokat. Egyszer csak...Match! Bernát nem hitt a szemének! Nézte a lány fotóját. Bakker, még jól is néz ki! Hosszú barna haj, őzike szemek...Pont az ideálja. Milyen szép lány! Talán túlságosan is szép. Szia! - írta neki a lány. Hogy mi? A lány…
Nagyon klassz napom volt. Aludtam egy nagyot, társakkal, barátokkal beszéltem, pihentem, kikapcsoltam napközben, este pedig gyűlésre mentem.Mondjuk az nem jött be annyira, de nem ítélkezem, ez csak a privát véleményem. Szerencsére az évek alatt megtanultam kizárni az olyan megosztásokat, melyek zavaróak a számomra. Az időtartás még mindig a vesszőparipám, de nem én vezettem a gyűlést, szóval ezt is elengedtem.
Szép nap volt, ma is úgy gondolom,…
A lenmag hatóanyagai
Vitaminokban (A, B, C, D és E) gazdag, és ásványianyag-tartalma is jelentős: kálium, foszfor, magnézium, kalcium, kén, vas, cink, nátrium, klór mangán, szilikon, réz, fluor, alumínium, nikkel, kobalt, jód, alybdenum és króm is van benne. 100 gramm lenmag kalóriatartalma 450, 28 gramm rostot, 41 gramm zsírt és 20 gramm fehérjét tartalmaz.
A lenmag bőségesen tartalmaz természetes olajokat, ráadásul olyan omega-3 zsírsavakat ,…
GYÓGYÍR A GYOMORNAK
A köles a gyomor egyik legjobb gyógyszere. Amellett, hogy könnyen emészthető, a magas rosttartalmának köszönhetően megtisztítja a bélrendszert. Tehát böjtöléskor és tisztítókúrák idején nélkülözhetetlen, de érdemes beépíteni a mindennapi étrendbe is. Íme, néhány példa arra, hogy miért. Nem tartalmaz glutént, lisztérzékenyek, sőt a laktózérzékenyek is fogyaszthatják. Erős lúgosító hatása van. Alacsony a kalóriatartalma mégis…
A szezám parányi magvait összetételük rendkívül értékes táplálékká teszi. Telítetlen zsírsavakat nagy arányban tartalmaz, tömegének több mint felét olaj teszi ki. Jelentős mennyiségű A-, B1-, B2-, E-vitamin van benne. Kalciumban különösen gazdag, de más ásványi anyagoknak, így például káliumnak, foszfornak, magnéziumnak, vasnak is bőséges forrása. Lecitin-, szezamintartalma miatt a fogyasztása a magas koleszterinszintűeknek különösen előnyös,…
"Egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s…
"A Szentlélek nem egy kézzel fogható alak, hanem a lelkünkben kell keresnünk." /Joanna Courtney/
Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében Ámen.
Jézus Krisztus nevében Ámen.
---
"Pünkösd napján az embereknek ott a helyük, ahol a szívük." (Bódi Attila)
A film egy lényeges közlési forma. Hiszen olyan képi világgal dolgozik, amely segít nekünk megérteni bizonyos dolgokat. A kultúránknak is fontos része a mozi, mind a mai napig. A kor előrehaladtával, az élet minden területén fejlődést tapasztalhatunk. Nincs ezzel másképpen a filmes világ sem. A hang és a képi minőség talán a legszembetűnőbb változások. Top mozifilmek 2024-ben, szép számmal akadnak, amelyek tartogatnak némi meglepetést…
EGYSZERŰ BABAHÁZ... Kinek van szüksége drága játékokra ;)
1 perc mini video:
https://www.facebook.com/reel/3724581827765298
Kommunikáció csak akkor lehetséges, ha feltört lényedben egy dallam, amikor megjelent benned az öröm, amikor megtapasztaltad az igazi boldogságot - akkor van mit megosztanod. Akkor nem csak kommunikáció, nem csak verbális, szavak általi kommunikáció lehetséges, hanem elindul valami más is, egy sokkal magasabb síkon. Megjelenik egy mély, belső kapcsolat - lényetek szintjén találkoztok, és ez az igazi kommunikáció.
Osho
Gimis koromban nyaranta mindig mentünk építőtáborba, nem kaptunk pénzt a munkánkért, lehet, épp ezért volt olyan élvezetes az egész nyár, szabadok voltunk, imádtunk mindent, bármivel is találkoztunk akkor. Az almaszedéstől a levendulavágásig mindenre jelentkeztünk, ott voltunk a Balatonon, délutánonként megfürödtünk benne, este disco-ba járjunk a lányokkal és a fiúkkal. Sok ismerősünk lett, mert szinte mindenkit a barátunkká tudtunk fogadni.…