Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bjutiful

0 bejegyzést írt és 61 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
JogÁsz TGM és a magánügy 2020.12.02 16:05:41
Miután sírva-röhögve kiszórakoztam magam a Szájer ügy kapcsán a neten terjedő mémek tömkelegén, igazán dühös akkor lettem, amikor az ATV Egyenes beszéd című műsorában meghallgattam Tamás Gáspár Miklóst. TGM nem átallotta azt közölni Rónai Egonnal, hogy egyetlen szót sem hajlandó ejteni a Szájer ügy…..
bjutiful 2020.12.02 17:43:33
Az év, amikor Sandra Bullockot kilőtték az űrbe, DiCaprio túltolta a kokót, és Arany Pálma járt a leszbikus szexért. Folytatjuk évtizedösszegző sorozatunk, amelyben szembesítjük magunkat a korabeli toplistáinkkal, újranézzük a kedvenc filmjeinket, és bepótoljuk a hiányosságainkat. 2020 decemberében,…..
  A hagyományos társadalom családja általában idealizálva, szülők és gyermekeik biztonságos, meghitt közösségeként jelenik meg a közbeszédben, szembeállítva a jelenkor állítólagos válságával. Pedig a nagy halandóság miatt a mostoha- vagy mozaikcsalád legalább olyan gyakori volt a modern kor előtt…..
bjutiful 2019.11.10 02:00:05
2010-ben, második egyetemi évemben, az akkor már 10 éve legjobb barátnőm - szintén egyetemistaként - nagy kalandba vágott, Erasmus ösztöndíjjal Franciaországba készült, de ott sem ám valamilyen tessék-lássék vidékre, hanem egyenesen a Francia Riviérára! ;) Nem is volt kérdéses, hogy amint…..
  Domokos Lajos blogot ír Bekiáltás címmel. Legutóbbi cikkei a Kádár-korszakot értelmezték. Az első olvasottsága húszezer körül jár, a második még nem került föl az Index digitális felületére, de hasonló olvasottságot jósolok neki. Miközben a kitűnő blogger tegnap elismerte a Magyar Hangban…..
bjutiful 2019.07.14 23:54:56
@Kabai Domokos Lajos: Igen, látom hogy működik! Olvasom időnként, amikor látom, hogy írt! Nézem és látom ez megint nagyon hosszú, és tele van hivatkozásokkal Elolvasom, nagyon gyakran előfordul, nem értek egyet azzal amit ír! Ez egy vélemény valamiról, a magyarországi és a más országok politikai folyamatainak és összekapcsolódásainak történéseiről, valamint a történelmi események, múlt és jelen összehasonlításai! Valami amiben hitt és elherdálták, gyakran meg is hamisítják amiben jelen volt, és voltunk, és tevékenyen részt vett benne! Van valami álom, ami nem tud kiderülni, hogy is lenne jó ha élnénk ebben az országban!
Nem mindenki éli át ugyanúgy ami történt, és nem azonos a véleménye róla! Folyamatos az átértelmezése az elmúlt és a jelen eseményinek.
Nagyon szeretném tudni milyen a kommunista rendszer amiben éltünk, mi volt benne a rossz, honnan tudhatjuk ezt? Lehet, hogy nem abban éltünk, hanem szocialista rendszerben, no és az milyen, vagy milyen lett volna, ha jól csinálják? Hol tartanánk? No persze visszafelé élni nem lehet, de visszafelé gondolni ezerféleképpen lehet, úgy látom! Ahány szerző, annyi vélemény , igen a hely meg a tudat !!! Nagyon sokat hivatkozik különböző nem hazai szerzőtől való tanulmányokra, amit végképp nem lehet elhelyezni és összehasonlítani, mert nem ismerem a közeg viszonyait egymáshoz, nem biztos, hogy Én is úgy gondolnám ha olvasnám Őket!
Úgy látom néha mint szerző, csak a saját gyönyörűségére ölti egyik szavát a másikba!
A most megjelenő napi és hetilapokban folyóiratokban biztos erősen kigyomlálnák amit ír, de ettől még volna helye a más véleménynek egészen biztos! Néha úgy látom, ez nem más mint " nyilvános napló"... amennyiben az, akkor úgy olvasom...

Milyen rendszerben kellene élnünk? Tudja? Nem látok tökéleteset Magam körül és távol sem! Mindenki jön-megy elégedetlen! Minden országban elégedetlenség van... Európai Egyesült Államok ? Az Amerikai sem vált be, úgy látom !
bjutiful 2019.07.15 10:55:13
@Zöldi László: Rendben!
bjutiful 2019.07.15 15:38:23
@Kabai Domokos Lajos:

Nos, Én nem pocskondiáztam Önt! Nagyon távol áll tőlem!

Szomorú, ha ennyire nem képes tolerálni mások véleményét!

Azokat a műveket, amelyeket ajánlott olvasásra a számomra, megtisztelő! nagyon régen olvastam! Mindegyiket, sőt mást is lehet, hogy ez a gond? Azóta történt egy s más Velem is, meg Magyarországgal is! Nem ugyanazt jelenti ma már, amit harmatos lélekkel olvastam! Az életélményeinkről nem is beszélve!
Nem azt adta a számomra gondolatilag, amit Önnek, ez remélem természetes! Nem ugyanabban a körben nevelkedtünk! Mások voltak a családi körülményeink, tanáraink, élettapasztalataink, munkakörnyezetünk, kollégáink és a nagyon okos, tapasztalt, nagy tudású baráti körünk!

Az olvasnivalók ajánlását és a filmekét is köszönöm, ajánlom a bővítse és szélesítse információs és kultúrköreit, mert komoly felfedezésekre tehet szert, a változatosság gyönyörködtet, nagy meglepetéseket és örömet is okozhat talán!

Nem válaszolt arra, mi a kommunizmus mint eszme !

A bögrecsárdás handabandázásban még nem volt élményem, milyen az? Elsőre durvának találom! Mit értsek alatta?

A történelem elmúlt! Most van! Erre kellene megoldás!

Ne feledje, kis füzetekben való megjelenést javasoltam Önnek, vagy Naplót , no persze, ha még kérdéseket sem lehet feltenni az írásairól, akkor a napló a jobb, hiszen ezek megfellebbezhetetlen gondolatok, csak Magának írja, nincs is szükség sem eszmecserére, sem "közönségre" !

Sok sikert bármit is választ!
Tegnap este Bajáról busszal jöttem vissza Budapestre. Majd’ minden településnél megállt, így az út háromórásra sikeredett. Közben áthaladtunk a szülőfalumon és a közeli kisvároson is, ahová a múlt század ötvenes éveiben költöztünk. Emlékek sorjáztak bennem, majd óhatatlanul háttérbe szorította őket…..
bjutiful 2019.05.16 22:15:45
@Netuddki.: Van igazság abban amit írsz, de ez a Te iskolai élményeid sora! A feleség /barátnő/ soha nem tudja átélni azt, ahol Te voltál ott, a Te élményeid sora, azokból az évekből, csak Te tudsz emlékezni rá, hiszen veled történtek ! Az osztálytársak is csak Veled tudnak emlékezni, nevetni, a feleség nem volt jelen ezekben az években!
Ez Nekem olyan mintha egy kulcslyukon leskelődne valaki! Amikor mesélsz ezekről az évekről, és megosztod a történeteket a családdal, az nem tesz Őt osztálytárssá!
Nem az évek számítanak, hanem az együtt töltött évek történetei,
hogy Ők a Te osztálytársaid nem a feleségedé...Magánélet?
Macron nem csinált a nadrágjába, amiért Orbán és Salvini az öklét rázza. A populisták erősen beleszólhatnak az európai hatalmi viszonyokba jövőre az EP-választásokon. A politika megint fontosabb volt az értékeknél: a Mazsihisz kellemetlenül érintette, hogy Netanjahu nem áll mellé és nem ítélte el…..
bjutiful 2018.08.30 11:25:10
BEKIÁLTÁS MAGYAR NEMZET – VÉGE 2018.04.11 12:34:55
 A minőségi médiumok sora politikai érdekből szűnt meg, lett partvonalra szorítva, a leplezetlen kormánypropaganda szolgálatába állítva. MAGYAR NEMZET – VÉGE. Ez a gondolat ötlött fel bennem, amikor kora reggel kivettem a postaládából a gyászkeretes vezércikkel megjelent újság, egyelőre úgy…..
bjutiful 2018.04.11 22:34:29
???
BEKIÁLTÁS Ostobák országa 2018.03.27 20:39:21
 A választási plakátok szerint a pártok korlátoltnak tartják a választókat. Azt kérdezi az ismert politikai elemző, Lakner Zoltán a rádióban: „Miért ezekkel a semmit mondó üzenetekkel kampányolnak a pártok?” Elmondása szerint végigolvasott minden fontos programot. Bennük igazán attraktív…..
bjutiful 2018.03.28 22:14:29
@Kabai Domokos Lajos:

Hej,ez a türelem nagyon végtelen!

Mit remélsz?
Nagyon elhívatott vagy?
Ez már szinte önsanyargatás!
A kiváló rendezői munka az ország orbáni, minden eddiginél baljósabb kettéosztásának lett hordozója a pártállam március 15-ei ünnepsége révén. Aki már ismeri a címbeli minősítés eredetét, tudja, hogy nem olyan sértő, mint amilyennek elsőre látszik. Legalábbis nem úgy sértő, ahogyan gondolhatja,…..
 A magyar kormányfő eszköz lesz, vagy máris az a nagyok játszmáiban. Az orosz titkosszolgálat moszkvai székházában tárgyalt a 2010-es választások előtt az Orbán Viktor legszűkebb környezetéhez tartozott Simicska Lajos és Nyerges Zsolt – állítja a 444.hu-n megjelent, a Direkt 36 által…..
bjutiful 2018.03.13 08:37:21
@Kabai Domokos Lajos:

Köszönöm a válaszodat!

Tudom,hogy amit itt olvashatok,nagyon sok idő és munka,amíg ide felkerül.Amíg összetereled a választ előtte, olvasol sokfélét sokaktól,aztán
marad ami marad.

Nem is ez a gondom,hanem a stílus,a lekezelő stílus,ami mindig is volt,de ennyire érezhetően még nem öltött formát!

Haragszol,hogy nem érdeklődőbbek és olvasottak az emberek,és sok-sok órán hiányoztak az iskolából,amit azóta sem pótoltak!

Ez nagyjából így van,de aki ide ír,és Téged olvas,azért igazán van benne kíváncsiság,és ez bizony a javunkra írható!
No meg aztán a vélemény,valahogy kialakul,gondolom Te is így vagy vele.
mert ahhoz olvasni kell mást is.annak is van alapja,ha már odáig eljutsz,hogy kíváncsi vagy!

Az,hogy nem mindig azt olvassuk amit Te,az csak "színesiti" a palettát!
Az sem könnyű,hogy eldöntsd kinek is higgyél,ki mondja el egy helyzetben mihez tartsd Magad,egyáltalán hogy gondolkodj róla!

Erre vágytunk "virágozzék száz virág",de itt is van búzavirág,árvácska,meg rózsa is,kinek mi a tetsző!

Türelem...
Sebezhetetleneknek mondják az új orosz fegyverrendszereket. Alapjaikban kérdőjelezték meg Vlagyimir Putyin orosz elnök március 1-jei bejelentései az Amerikai Egyesült Államok közelmúltban nyilvánosságra hozott katonai stratégiai terveinek értelmét. Hozzá nyilvánvaló, hogy a belső hatalmi…..
A Piketty-vita miatt egy pillanatra a barikád azonos oldalára került az illiberális Orbán Viktor és Matolcsy György, illetve az őket maffiaállam létrehozásával vádoló liberális Magyar Bálint és köre. A magyar kormány és persze csatolt része Matolcsy György jegybankelnök gyakori állításai közé…..
bjutiful 2018.02.04 23:04:33
@Kabai Domokos Lajos:

Piketty könyve mikor jelent meg Magyarországon,illetve más országokban? Nálunk nem olvasták?Vagy ebből dolgoztak,ez volt a tankönyv?
Európa kirablásának története mikor vált ismertté,mikor már nálunk is megtörtént,vagy amikor minket és a többi körülöttünk lévő országokat is megvezették, megtörtént a csodának nevezett kifosztás?

Könnyen átlátható,egyszerű történet volt ez,miért nem vették észre és, tettek ellene?Masíroztak szépen bele a az újdonsült és azóta is sorban egyforma képességű vezetők, ebbe a mély gödörbe?
A fő irány itt a nyugati, és ezt ő tudja legjobban. Eddig még csak putyinoztak a New York-i és washingtoni megmondó emberek hazai szócsövei, amikor az általam is sokszor bírált Orbán-rendszer gyökereiről értekeztek. Most azonban száz évet ment vissza az időben Széky János, az Élet és Irodalom…..
bjutiful 2018.01.22 22:07:43
T.Lajos!

Idegen érdekek ránk erőszakoltak mindent?

Nem kellett erőszakolni,elhittünk mindent!Végigcsinálták velünk a forgatókönyvből azt folyamatot,ami mindig bevált a gyarmatosítás során is, kis ujjból rázták...

Aki eddig figyelemmel kísérte a folyamatokat a rendszerváltás óta,az ezeknek a folyamatoknak szinte minden passzusát látta,és tudta,főleg érezhette ,nem ez a jó irány./Akkor még jó volt a történelemoktatás/

Több kormányváltás történt Antal József /pedig Ő történész volt /óta,senki,de senki nem tudta hova rohanunk bele,milyen rettenetes csapdába csábították és lökték bele az egész országot?

Mindent eladtak,hogy felszámoljunk mindent,semmi nem lett helyette,csak a sok kölcsön,azt jó szívvel adtak,jó kis kamatokkal,ha nem jól táncoltunk,lehetett vele zsarolni,ez már rutin,aztán csak a sok munkanélküli!
A nagy örömmámortól megittasult emberek tömege pedig,hogy hitte, hogy szabadok leszünk mindentől és mindenkitől,és most jön a Kánaán! Hát az jött,a mai napig itt van,sőt!

Egyetlen okos államférfi nem volt aki azt mondta volna,gondoljuk ezt át még egyszer,kevesebb hagymáz,lassan következetesen építsük újra az egészet,úgy ahogy nekünk a lehetőségeink a tehetségünk a tudásunk lehetővé teszi!Kevés duma, sok szorgalmas munka!Észkombájn kormányok sora lökött rajta,még egyet lefelé,és süllyedtünk egyre mélyebbre.

Volt már kormányon mindenki,ennyire tellett a szellemi kapacitásból?

Most meg mi maradt, a veszekedés a koncon,mert még az EU-tol is le kell nyúlni,amit lehet,ami még maradt a fenekére vágni,aztán utánunk a vízözön! Már annyi sincs amennyi volt...

Kialakult az új arisztokrácia és mellette a nyomor...
 A nyugati támadások az orosz lakosság többségének elszántságát, Putyin melletti kiállását erősítik. Az egész el lett szúrva. Az európai parlamenti képviselők – köztük mindenekelőtt a lengyelek és a baltikumiak – az orosz propagandának az EU-országokra való hatásáról nyilatkoztatták ki…..
bjutiful 2018.01.21 15:56:21
@Emmanuel Goldstein:

Az oroszországi turizmus erősítése nem veszélytelen dolog!Nemrégen
külön repülőkkel hozták őket Hévízre a gyógyturizmus fellendítése érdekében,és sokan jöttek! A turizmus kapcsán nagy bevételre számítottak!
Először örültek a forgalom miatt,mert a bevétel az a legfontosabb!!Akkor még nem tudták mi ára,és a kevesebb több!

Amit Hévízzel tettek ott tartózkodásuk,gyógyvizes kezelésük és nyaralásuk ideje alatt,az nagyon pusztító volt!

Elborzasztották a többi más kultúrából érkezőket,ők nem is jönnek egy darabig,nagyon megcsappant a forgalom miattuk!

A viselkedés és hygénia kultúra nem hasonlított semmihez,nem volt közösségben elviselhető!

A kevesebb több!

Úgyhogy körültekintőbben,gondosabban a turizmussal...
bjutiful 2018.01.21 17:25:13
@Emmanuel Goldstein:

Igen,akkor erősen félreértettem! /Amit írtam,az sajnos igaz/

Kellene sokaknak Oroszországba utazni,megnézni az új világot,de sajnos az új orosz világ nézése már nagyon drága lett a változások óta!
Sajnálom nagyon,mert nagyon szívesen mennék!
Az internet világába, vagy a lakásának magányába bezárt-bezárkózott tömegembert gyakorlatilag nem lehet meggyőzni észérvekkel, amit még mindig nem ért az ellenzék. Nem gondolom, hogy a magyarországi választók többségét mozgósítani lehet az ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel: egy fasisztoid…..
bjutiful 2018.01.06 10:15:58
@Kabai Domokos Lajos:

Micsoda küzdelem,még azért is,hogy meg-és úgy értsék amit írsz,ahogy és aminek szántad!

Úgy látom nagy harc,állod a sarat,de kicsit rémisztő!Ez az ország,ahol élünk nagyon szétesett gondolkodásban,szellemileg pedig egészen elkeserítő!
Gratulálok,hogy újra és újra nekifogsz!
Nagy munkád és sok időd van benne látom!
bjutiful 2018.01.07 22:05:27
@Kabai Domokos Lajos:

Nagyon alapos vagy,de hogy van erre ennyi idő az életedből?
Látom, sokszor késő éjszaka írod a posztokat.
 A kontinens megosztását erősíthetik, ha nem kapnak észbe. Kert Attila, az Euronews televíziós csatorna magyarországi részlegének főszerkesztője igazolta, amit egy ideje sejtek: az Európai Unió tévéjénél egyre nagyobb befolyást szereznek a külön utasság hívei. A Klubrádió december 29-ei,…..
bjutiful 2017.12.31 18:34:00
@csakférfi:

A szilveszteri bólé már a hűtőben és a tatárbifsztek már elkészült /nem szeretjük a virslit/ mindjárt jönnek a pusztítók is!

Kellemes beszélgetős este elé nézünk!) Vége az évnek,rohan az idő!)

BUÉK,Szép és Sikeres Újesztendőt kívánok!:)
bjutiful 2018.01.02 09:53:16
@Kabai Domokos Lajos:

No,ezt hiszem a legkevésbé,hogy előbb-utóbb kialakul egy ésszerű középút!
Lehet olvasni valahol,valamilyen elképzelés ennek a megvalósításáról?
Vagy mindenki beszél róla,és szeretné,de még senki nem látta?
Ma reggel hallgattam Spírót és Vámost,azt mondták már háború van több éve,már ebben élünk,csak nem tudjuk,nem mondják meg nekünk,hogy ez már az,mert másként "vívják",és ezt a népség nem ismerte még föl!
Mire is ilyen optimista?
bjutiful 2018.01.06 10:07:47
@csakférfi:

A boldogságunk nem politikafüggő,ezt bátran állíthatom!Sőt akkor minden könnyebb,ha biztos alapokon állsz!:)
Iványi Gábor talán nem mindent mérlegelt a Soros-ellenes kampány miatti felháborodásában. Minden tiszteletem Iványi Gáboré, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkészéé, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökéé, a Wesley János Lelkészképző Főiskola professzoráé. Kitartó…..
bjutiful 2017.12.05 08:47:17
@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Iványi tényleg nem rossz ember,de most olyan csillagállást kapott,hogy ezt nem lehet kihagyni!
Ez jár neki,azért,amit vele és az egyházával tettek!
Abba kellene már hagyni az önpusztító hülyítést! Azt állítja a Heti Válasz mostani beharangozója, hogy a kétségtelenül cirkalmas elnevezésű Nagy Októberi Szocialista Forradalom valójában puccs volt. A Gergely-naptár szerinti november 7-ei eseményekkel kapcsolatban Hahner Péter szintén e fölött…..
 A Marton-ügy az eddigi leghatékonyabb eszköz lett a figyelemeltereléshez, nem mellesleg a budapesti Lipótváros egyik szellemi központjának megrendítéséhez. FELEBARÁTAIM! Miközben éjt nappallá téve keresitek a választ arra a kérdésre, hogy szexre felhívásként lehet-e értelmezni, ha valaki szexi…..
bjutiful 2017.10.26 23:27:48
Kedves Kabai Domokos Lajos!

2.) Marton-ügy:A budapesti Lipótváros egyik szellemi központjának szellemi megrendítése,mint eszköz? Erről nem olvastam,hogy ott szellemi központ lenne,hacsak nem a színházra gondol,mert akkor van még Budapesten egy pár ilyen szellemi csoportosulás,akkor miért csak ezt? Lejár Eszenyi szerződése? Vagy?

Szabad-fogás?

Szexis megjelenés és nyerésre áll a szórakoztatás!

A férfi felsőbbrendűsége süt a szavaiból!

Aránytévesztés:Abban az időben amikor még a fent nevezett szakmákban csak férfiak vettek részt,elvétve fordult elő nő,esetleg a kávét hozták be,milyen mondanivalója volt a nők számára ennek a "férfiuralomnak"?

Szerintem a következő:

A komoly feladatoknál csak a férfiak szava mértékadó,hiszen Ők irányítják a világot is,komoly munka ez,nem lehet nőket oda engedni ehhez az asztalhoz!

A nők helye a mulatókban van,az urak szórakoztatása a feladat,erre valók,no meg gyereket szülni,és kikapcsolódásnak ott a konyha!

Most is csak erre akarják Őket használni,hiszen jobbára még most is a férfiak irányítanak!Vezetik a sok TV-társaságokat, Rádióadókat és Reklámügynökségeket,Filmgyártással kapcsolatos intézményeket de a mai világban már nem megy ez az egyeduralom!Helyet követelnek a nők szinte mindenhol maguknak, rátermettek.tanultak,okosak és szépek, és élnek vele,ez már nem titkolnivaló!Fontos a jó külső ebben az iparban és használják!Ki így ,ki úgy! Kinek mi fér bele!
Amit most lát az a médiaipar,a férfiak kemény munkája! /Mad Men/

A médiaiparban a hatásmechanizmus nőkre /gyerekere és kutyákra/ épül!
A férfiak nagyon tudják mire vevők Ők a férfiak!Azt is a férfiak akarják tudni mire vevők a nők,így is néz ki!

A szexis megjelenést nehéz meghatározni,mert van akinek egy szép kézmozdulat borzongást okoz,van akinek pedig egy teljesen átlátszó ruhában lévő hölgy sem sok vizet zavar!Ma már mindent be lehet vetni!
Ki,hogy milyen öltözéket vél megfelelőnek bizonyos megjelenésekre,mivel ér el hatást ,az nagyon esetleges! A tudása figyelemkeltő vagy a személyiségével nyűgöz le, vagy a külsejével, a szép szemével,a gyönyörű hajzuhatagával,vagy a csipkekombinéjával,ami kivillan a blúzából,vagy együtt az egész hat, nehéz kiszámítani! A társaságok vezetői /zömében férfiak/ ezeket használják,hiszen pontosan tudják magukról mi az ami hat,Ők mire figyelnek fel,mire vevők! /nem a szemükre/!
Nem is értem miért csodálkozik ezen,hiszem maguknak csinálják!

Szeretném,ha a fenti véleményét úgy is megírná,mintha nő lenne,ugyanezekkel a szavakkal és mondatokkal,utána pedig figyelmesen elolvasná,érdekes volna!
BEKIÁLTÁS Putyin a Klubrádióban 2017.08.28 17:28:51
Az Oroszország-elemző bevallotta, hogy nem beszél oroszul. Vlagyimir Putyin orosz államfő újabb budapesti látogatásának napján a Klubrádió reggeltől induló minden negyed-, illetve félóránkénti híradásában, vezető helyen sulykolta a fővárosiakba, hogy „Forgalomkorlátozásokra, lezárásokra…..
bjutiful 2017.08.28 17:51:46
A posztszovjet országok felzárkózásának gondolatától hideg verejték lepi el a nyugat-európai vezetők homlokát. Azért mennek el X évre külföldre, mert szeretnének jobban élni – kommentálta Facebook idővonalamon az egyik nagyra becsült ismerősöm azt a grafikont, amit a Vasárnapi Hírek nyomán…..
bjutiful 2017.06.20 19:54:50
@David Bowman: Az EU-ban mindenkinek meg kellene vennie a szakembereket,akik a saját hazájukon kívül dolgoznak,és építik azt,elég érdekes viszonyaik keletkeznének az országoknak egymással!
Nem tudom a focisták árai,hogy alakulnak ki,de valami hasonló formán el tudnám képzelni esetleg.Itt a pénzt nem a kluboknak fizetnék,hanem az országnak,nem tudom melyik hivatal lenne a szerencsés,aki kasszíroz, és meghatározza a belefektetett pénzt, amit az adóinkból költöttek,nem kevés bevételi forrás lehetne.Azután a visszaosztás,hogy történhetne?
Csere lehetne, egy orvosért három jó kőművest stb...
A társadalom széles köreit megmozgató, tisztázó történelmi vitákra nálunk szintén nagy szükség lenne. Az állami dácsa parkjában, amely a grúz származású Lavrentyij Berija, a szovjet titkosszolgálat 1938 és 1953 közötti vezetőjének kedvenc találkahelye is volt, a…..