Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tündérfalvi A.

0 bejegyzést írt és 761 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Soha ilyen nehéz dolgom még nem volt hogyvolttal, mint ebben az esetben. A Gábor-Nóri ügy, amiről sem a TV2, sem senki nem gondolta, hogy az lesz belőle, eléggé felkavarta az állóvizet, ami a műsort egyébként övezi a sajtóban, és ez alól nem tudja kihúzni magát ez a blog sem,…..
Tündérfalvi A. 2015.04.28 13:37:49
@Tündérfalvi A.: javítás: " akkor miért élt még Gyula," helyett GÁBOR
Tündérfalvi A. 2015.04.28 13:59:05
@henrik_: Nem kellett tudniuk. De a normális, emberi reakció az lett volna, ha az A és a B között minimum számon kérik Gábort. De ezt vagy nem tették meg vagy nem mutatták nekünk.
  Gólem a parton, a kamera a homokban, az Éden Hotel lakói egy pokoli társasjáték résztvevői, mondja, de ezt ő maga sem gondolja komolyan. Jó, azt mégsem mondhatja, hogy egy bolondokházával kevert bordélyba zártunk pár paranoiás agyhalottat, illetve lehet mondta, csak nem ez…..
Tündérfalvi A. 2015.03.27 11:40:06
@Krétagarbó: Még jó, hogy a műsorból meg az jött le, hogy Lokival voltak egymás B tervei :)
Tündérfalvi A. 2015.03.27 11:53:15
@Krétagarbó: Egyébként én nem nagyon értem ezeket a B meg C terveket.
Mi ennek a gyakorlati megvalósítása?
Ha pl. Mariann-Bence és Apolka-Peti párosnál Peti és Mariann egymás B tervei, akkor ezt hogyan tudják kivitelezni úgy, hogy egyikük eredeti párja se szívjon? Mert ha meg szívhat, akkor miért nem állnak kapásból egymás mellé?
Tündérfalvi A. 2015.03.27 12:19:58
@kszanaksz: @raspberrypie: @Krétagarbó: Köszi :)
Szóval ezek a B tervek működés közben igazán csak egyirányúak.
@foxglove (F6): Általában minden ilyen műsorban valamiért automatikusan a kirekesztettel, kiközösítettel kezdek szimpatizálni. Nóri viszont nem váltotta ki belőlem ezt az érzést. Talán azért, mert mindig annyira mereven és lenézően, fensőbbségesen áll a többiekhez, annyira különbnek érezteti magát a többiektől. Olyan igazi buligyilkos alkat.
  Gólem már második napja kóvályog a pálmaligetben, de láthatóan ki szeretne szabadulni, és fenyegető léptekkel közelít a kamera felé, és aszongya, Milán bájosan ássa tovább saját sírját, a hotel meg két csapatra oszlik. Nahát. Órák száma: egy. Valami hat-nyolc éves…..
Tündérfalvi A. 2015.03.19 15:55:35
@csak mert: Valamelyik előzetesben Patrik a medencében magából kikelve üvöltözött valakivel. Szerintem az a rész még nem volt. Szóval, ha péntekig nem is lesz, akkor Patrik tuti, hogy még marad.
Tündérfalvi A. 2015.03.19 15:58:50
@ÉH3sZ: Miért?
A játéknak már régen vége, minden játékos itthon van, simán be lehet bárkit hívni akkor is, ha esetleg a játékban újra szerepelt.
Tündérfalvi A. 2015.03.19 16:49:16
@Mosoly az élet értelme: Nem. De valahogyan mégis sikerül megoldaniuk, hiszen eddig egyik sem szólta el magát.
Gólem egy jelenség a kis piros topánban a zöld domboldalon, mellkas alatt behúzott, kicsit feszülős, csíkos ingben, de mintha érezné, hogy ez most mellélövés volt, és feszeng, topog, bár az is lehet, hogy a reggeli utáni káfolás maradt ki a szórásból, nem tudni. Ma…..
Tündérfalvi A. 2015.03.14 19:47:09
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Anyukája nyilatkozott az ÉÉ-ben, amikor Apol elájult. Akkor mesélte, hogy az utazás előtt tudták meg az eredményeket. Szóval jogos, hogy a lány nincs a toppon, de mivel már tudta, amikor kiutazott, akkor vagy tegye félre és játsszon vagy nem kellett volna kiutaznia.
Fogalmam sincs, hogy mi van a szabályzatban. Nyilván megoldják, szerintem vannak tartalék játékosok.
Tündérfalvi A. 2015.03.16 23:36:01
@mokamini: Csak azokról beszél, akiket az fb üzenetekben említenek.
Vajon a meghívott vendégeknek a lelkükre kötik, hogy csak az éppen aktuális adás kapcsán mondhatnak bármit is? Nehogy véletlenül lelőjenek egy akár csak pár nappal későbbi poént is.
Múlt héten jött Milán, ment Norbi, jött Evelin, és ment is, Naomi pszichózisa egyre súlyosabb lett, Adri és Becks szerelme negédes mélységek felé tántorgott, masszív alkoholgőzt húzva maga után, Gólem felváltva hordott egy vagy két órát (MER’ FUSSA, GECI!!!!), Pjotr meg…..
Tündérfalvi A. 2015.03.10 07:51:29
@Ditti82: Adri, rajta meg Becks, akin Bence, aki fekvőtámaszban tartotta a többieket a hátán. Szóval Adri maradék agysejtjei nem sérültek jobban.

Jó a poszt :) Jó lenne, ha Naomi kiesése után Sixx meg tudná szerezni a stábtól Naomi összest, mert írják :)
Na, párválasztunk ma este, mondja az agyagból összepakolgatott rémember a csuklóján két órával, ezt baszki magyarázza már meg valaki. Mer’ fussa? Nem bízik az egyikben? Vagy miért? A tisztást, ahol a felkonfokhoz beáll, lassan jobban ismerem, mint a debreceni Csapó utcát, pedig…..
Tündérfalvi A. 2015.03.08 19:30:38
@beacska: De itt azt írták, hogy van olyan, amikor az új játékos védettséggel megy be és nem is tudja a többi játékos csak a ceremónián.
Tündérfalvi A. 2015.03.08 22:44:43
@beacska: Oké, köszi. Bocsi, hogy annyit kérdezek, csak elég sok minden nem egyértelmű így az első Édenem alatt. Szerintem mire vége ennek a szériának okosabb leszek :D Vagy nem.
Tündérfalvi A. 2015.03.08 22:47:46
@Majom1Parádé: De ha szimpi lesz a másik pár és adni akarnak nekik pénzt, akkor azt akkor is megtehetik, ha nem dobják el a gömböt. Mert akkor is megkapják a teljes pénzt és abból annyit adnak, amennyit akarnak.
Vagy arra gondolsz, hogy csak a gömbös pár egyik tagjának lesz szimpi a másik pár: Mert akkor értem.
Kimegyünk a hegyoldalba, és egy farmeres-Ramones-pólós Gólemet találunk ott, akinek kibaszottul fogalma sincs arról, milyen zenekar neve van a mellére írva, de nem is azért tartja a TV2, hogy rocklexikont írjon. Mélyvíz gyön ma, kinyílik Pandora katonaládája, és kijön belőle a…..
Tündérfalvi A. 2015.03.06 22:10:11
@BarBwire: Tudom, hogy hülyeség, de Berki és Pamela között működik a kémia még mindig.
Tündérfalvi A. 2015.03.06 22:21:52
@Majom1Parádé: De mivel rájuk vonatkozik, ezért elvileg az ismerőseik sem tudhatnak semmit.
(Órák száma: egy) Van ez a domb ott Costa-Ricán, amin Gólem a konfokat mondja, a talaj már kitaposva, a fű kiégve, kő kövön nem marad utána, vajon hány csapó kellett ahhoz, hogy a botrányosan szarul hangsúlyozott, természetellenes tempóban elmondott szövegeket felvehessék? 10?…..
Tündérfalvi A. 2015.03.05 12:07:15
@tomfree: De ha azzal a résszel nem foglalkozom, akkor mit nézzek? :)
Mert szinte csak ezek a zagyvaságok vannak az összefoglalóban.
Tündérfalvi A. 2015.03.05 14:38:13
@vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan: Ezt is olyan furán oldották meg. Miért nem derült ki, hogy Norbi miért döntött úgy, hogy megy?
Egy pár napos ismertség azért messze nem barátság, még ha akkor fokozottabban is élik meg az érzelmeiket. Főleg annak tükrében fura, hogy Norbi az éjjelik alapján egyáltalán nem egy felszínes partiarc, aki csak az élet napos oldalát ismeri.
A természetellenes hangsúlyozás és a környezetből való kilógás nem hivatalos világbajnoka, Gólem, a hegyoldalban fenyeget mindenkit a kezében tartott édenhoteles súgókártyákkal, majd elspoilerezi a mai epizódot úgy, ahogy van, kurvaélet. Barátság lesz tesztelve, mondja, majd a…..
Tündérfalvi A. 2015.03.04 17:54:16
@Mortanius: 2 lányt (Apolka és Nóri helyett) leszámítva a másik 8 éppen most szerepel. Azon a szexvideón, ami kiszivárgott a pasi biztosan új volt, a csajt nem tudom. Szóval szerintem nem biztos, hogy az a 10 ember jutott el a legtovább. Szerintem azért ennyire nem fogják lelőni a poént.
Tündérfalvi A. 2015.03.04 18:03:16
@Gonosz törpe: Diszkriminálsz! :D Macit láttad?
Tündérfalvi A. 2015.03.04 18:28:41
@kamilla123: Azokat nem láttam.
Nem tudom, nekem olyan érzésem van, hogy Peti és Apol nem maradnak együtt. Pedig aranyosak együtt.
  A múlt héten megtudtuk, hogy Gólem nem tud felolvasni, ill. betanult szöveget elmondani kamera előtt, hogy a hotelben BÁRMI megtörténhet, hogy az ivararány egy nehéz szó, a manipulálni meg pláne, de ha jól tematikázik az ember, akkor eléri, amit akar. Dominik szegény addig…..
Tündérfalvi A. 2015.03.03 14:52:19
@Almeron: Nekem is ez az első ÉH.
Itt írtatok olyasmit, hogy a döntőbe az kerül, akit a többi játékos megszavaz.
Ezt úgy kell érteni, hogy a végére marad 2 pár és azok közül választanak a már kiesettek egy párt?
A második pár pedig akkor (maradék) kap pénzt, ha az első pár egyik tagja eldobja a gömböt idő előtt?
Az utolsó adás egy nagy szeressük egymást gyerekek volt, mindenki mosolygott és sírt, főleg örömkönnyeket persze, és ha jobban megnézzük, csak Fanni volt gyökér, de hát tőle nem vártunk mást, ugye. Robin nyert, mert a Dennist utálók tábora inkább rá adta le a voksát. Hogy…..
Tündérfalvi A. 2015.03.02 17:00:45
@kszanaksz: Elvileg Robin egy szórakoztató valóság showban szerepelt, mint játékos.
Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy a fődíjat erkölcsi normák alapján adja vagy a játékban nyújtott játékosi teljesítmény alapján.
Tündérfalvi A. 2015.03.02 17:13:46
@Kosztarika(Ilyen vagyok): Igen. Igazad van abban, hogy nincs igazad. Meg nekem sincs igazam. :)
Tündérfalvi A. 2015.03.02 18:45:08
De kurvára vártam már, hogy egyszer mindenféle szégyenkezés nélkül elsüthessem már ezt a címet! Na, mindegy. Topolka kapott egy fekete rózsát, ennek még jelentősége lesz, Becks és Norbi a kamerába rázta a pélót, ennek meg nem, nagyjából innen indítunk. A kiégett fűben…..
Tündérfalvi A. 2015.02.27 08:56:00
-L
Ahogy Lilu a nézőket, úgy én is tengermély tisztelettel köszöntöm az olvasókat. Elfogulatlan reggelre virradtunk. A lakók egészen a szakadékig hajtották a bulibuszt. Lesz itt sírva vigadás, paréj részegség, könnyes búcsúzkodás és véres végrendelkezés. Az utolsó hétre se…..
Kisiklott a Tündérfalvi Express A párbajt megelőző pillanatok általában nem szoktak túl veretesek lenni, mindenki fejben már a stúdióban van, agyal, hogy hogyan is kell alanyt állítmányt egyeztetni és erősen trenírozzák magukat, hogy még véletlenül se csicskagecizzenek élő…..
Tündérfalvi A. 2015.02.24 00:09:29
@Csakazértis én vagyok a királynő: Zsu sajnos nem egy észlény és a fanjai az fb oldalon adják alá a lovat.
De nekem ma tetszett a BV és az összefoglaló is. Már értem, hogy honnan ered a sírva vigad a magyar mondás :)
Fanninak nem sikerült összeugrasztania a két lányt, elfelejtette, hogy őt jobban utálják, mint egymást és ezért nagyjából összezártak. Külsőleg meg Fanni volt ma a leggázabb a 3 csaj közül.
Egyébként sziasztok :)
Lassan a finisben vagyunk, és ezt mi sem mutatja jobban, hogy sűrűsödnek a dolgok a villában, azaz itt az újabb kiválasztás. Pedig a lakók, még a DRÁÁÁMAI párbajt emésztik, ahol a két szerelmest éppen csak nem állították ki egy hajó orrába, a Lukács Lacitól kölcsönkért…..
Sírás, rívás, búsulás, zokogás, picsogás, siratás, gyász, letargia, férfikönnyek! Ez volt a ValóVilág nettó 40 perce tegnap, a maradék pár meg két poptörténeti jelentőségű videoklip premierjének volt szentelve, és azt hiszem, sokat elmond erről az adásról, hogy inkább…..
Egy makacs nőt nehezebb rádumálni a faszija elárulására, mint Simicska Lajosból kihúzni, hogy ki a legnagyobb geci a Lajtán innen, mondja az ősi albán közmondás. Robin idegösszeomlást kap Edinától, Laci rapalbumot készítene, de hamisabb, mint az egyszeri fideszes százeurósa,…..
Tündérfalvi A. 2015.02.15 03:00:51
@csak mert: Tudom, és ettől el is vesztik a hitelüket. Nálam.
Tündérfalvi A. 2015.02.15 03:01:33
@minden reggel: Erre írtam, hogy elvesznek az illúziók.
Folytatódik Laci és Edina vívódása, aminek keretében mindketten bevallják, hogy vissza akarnak jönni, és felismerik azt a fontos igazságot, hogy egyikük vissza is fog. Hogy mi lesz utána, azt talán csak a telejósdások tudják, az viszont biztos, hogy Dóri rosszalkodott, és ez a…..
Tündérfalvi A. 2015.02.13 22:23:54
A mindig csodálatos Lilu celebrálja az összefoglalót, amitől a mezei néző cián kapszulára is haraphatott volna, annyira cefet unalmas is lehetett volna, de adjunk hálát az aranykezű és sasszemű villaszerkesztőknek, akik ebből a temérdek bélsárból is ki tudták meríteni a…..
Tündérfalvi A. 2015.02.13 00:25:59
@pomac_ [(k)an]ál: Erről lemaradtam, köszi :)
Tündérfalvi A. 2015.02.13 00:31:21
@Mók_Ica: És ilyenkor mindig felmerül bennem, hogy hogyan tudott Dani ellen visszamenni.
Bár Dani sem volt a szívem csücske, és ő Zsuval nagyon elcseszte.
Tündérfalvi A. 2015.02.13 10:47:30
@vastyúk is ..: Jaj, azt én írtam, de csak poénból, mert azon agyaltunk, mi lenne, ha döntetlen lenne. Azt hittem, hogy lejött :)
Harag, gyűlölet, idegesítő kijelentések és nézetek, de mindenekelőtt a felelősségvállalás teljes hiánya jellemzi a villalakók mindennapjait. Talán a szerkesztők is látták, hogy ebből semmi jó nem fog születni (nem hogy normális összefoglaló), így szépen bedobták az új…..
Tündérfalvi A. 2015.02.11 23:54:39
@Mók_Ica: Iza
A drámai kiválasztás, és a szerelmespár párbajra ítéltetése után nem sok vidámságra számítok a mai adásban, de Bencus rikítózöld pólóban feszítve valami farsangi bulit emleget, így talán megint lesznek vicces pillanatok, ha szerencsénk van. Ha meg nincs, akkor a szokásos…..
Tündérfalvi A. 2015.02.11 00:40:30
Tündérfalvi A. 2015.02.11 00:42:56
@pomac_ [(k)an]ál: Ha nem, akkor egyformán hallottuk félre :D
Tündérfalvi A. 2015.02.11 00:44:03
Laci meg Edináét mondana le a milliókról és az ajándék autóról. A naplementében Richard Calyderman nagyon romantikusat klimpírozik, de a háttérben azért Aurelió meglengeti a faszhelikoptert. A villa egyetlen hatalmas sustorgás, különböző leosztásban ugyanazt beszéli meg…..
Tündérfalvi A. 2015.02.10 01:09:57
@lukacstoncsi: Robint nem ismerte ki, annyira biztos volt abban, hogy nem küldi ki Lacival párbajra. Tévedett.
Az újabb tematikus hetet lezáró szavazás vészjósló eredményt hozott, a többség szerint ugyanis Fanni a legesélyesebb arra, hogy médiaszemélyiséggé váljon. De legalább ennek bekövetkezte előtt még vár ránk néhány biztonságos hét, ameddig csak egy BeleValó-ban…..
Tündérfalvi A. 2015.02.09 17:34:59
@Krétagarbó:
Köszi.
Tündérfalvi A. 2015.02.09 19:08:37
@sui.generis (the.ratkiller):
Az ostobák.
Miért nem kérték meg Robint, hogy keresse őket, amíg ők elbújnak a szaunában.
Oszt amíg Robin nem találja őket, addig akár dughatnak is, ha már ott vannak amúgy is jól elbújva.
És akkor nincs is bünti nekik sem, ha jól értem.
Tündérfalvi A. 2015.02.09 19:24:56
@másodpéldány: Már ne haragudj, de Fanninak az is hatalmas támadás, ha csak valaki egy pillanatra nem néz rá, nem vele foglalkozik.
Azt a lányt saját magán kívül senki nem érdekli és nincs is tekintettel senkire.
Szerintem is esélyesebb BB Évi sorsára, mert nehezen fogja feldolgozni, hogy a celebipar használja, majd kidobja, ha jön a következő, aki Fanninál is flúgosabb.