Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ornyim

0 bejegyzést írt és 867 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez nem a poszt, hanem egy videó, poszt délután lesz, Dzsubi szokásosan sírvaröhögős stíljében. (Nem ő baszta el, hanem én.) A videó viszont  mérföldkő a hazai realitytelevíziózás életében...
Három fontos dolog is történt tegnap: Lóri lett a szegény ember Jézus Krisztusa, Anikóról kiderült, hogy tényleg nagy rá a nadrág és lett egy Ginánk, de nem Lollobrigida...
ornyim 2016.10.10 08:36:32
Exhumálom magam a tegnapi kimaradásért, de hát jó munkás emberként sajnos nekem sem tud a nap minden pillanatában az életem középpontjában lenni a SA. A keddi adásban is van minden finomság, annak azért nem örülök, hogy Curtist meg Cookie-t nem egyszerre engedték be, ott biztosan…..
ornyim 2016.09.22 13:44:11
@Chuck Νorris: engem nem érdekel mire akar célozgatni, de legalább lenne egyenes, mert csak a szenvedő, vonagló ribit mutatja magából úgy, hogy közben két pasit is hülyít. mi volt például az, hogy látja, ahogy Adrián Brigi mellett fekszik és egyből kirohant Lacihoz, hogy na, akkor jöhetsz velem aludni, ha már ők is, mi is.. annyira gáz, de szerencsére Lacika faszán ott hagyta. egy nő ne csináljon ilyet, bánom is én, hogy a férfiak tökösek lesznek minél több numerától, de egy nő ne feküdjön össze boldog boldogtalannal. számomra Alexa egy nagy 0, mint ember. hát, ez van!
ornyim 2016.09.22 13:45:29
@SocialWorker: Dáviddal főleg.. mert biza' volt smaci a jacuban vele is. lassan az összes férfit kipróbálja.. az énektudása viszont kifogásolhatatlan ennek ellenére. mondjuk nekem ettől még nem lesz szimpatikus.
ornyim 2016.09.22 17:13:51
@Phantörpikus: Na, akkor vedd a fáradságot és olvasd el figyelmesen a kommentjeimet, ahol világosan szerepel, hogy a tehetségét egy percig sem kérdőjelezem meg, mert tényleg jól énekel. De sajnálom, nem szimpatikus. Amúgy meg nem írtam sehol, hogy szavazok-e vagy nem, és bármilyen hihetetlennek tűnik számodra, nem szoktam leszavazni azért, mert szereti a faszt.
Úgy vártam már az első tematikus hetet, mint Dina körmei a töltést (de most komolyan, valaki küldjön már be egy megszomorodott körmöst a villába, lassan akkorák a lenövések a kis kacsóin, hogy nagykorúsítják magukat és a saját lábukon hagyják el a villát), de erre, amit ma kaptunk, legvadabb,…..
ornyim 2016.09.15 12:01:02
@kamilla123: és akkor abban jár cigizni is. tök meleg van, biztos ott sincs máshogy, egész nap abban izzad, és akkor még be is fekszik este az ágyba, ugyanabba. nem értem.
ornyim 2016.09.15 12:02:23
@Patria: nekem még mindig sárga.
ornyim 2016.09.15 16:12:13
@kamilla123: minden szavaddal egyetértek :D a ruhák, amiket ráadnak, meg katasztrofálisak...
Fekete Vonat, petting és Nyertes Zsuzsa is lesz ma, szóval tartsatok velünk, harangozza be a tanítónéni-jelmezes Ördögh Nóri a mai adást. Persze megint a műsor végére pakolták az érdekfeszítőbb részeket, szóval előbb végig kell szenvedni Arnold szamárköhögését meg Keresztes…..
ornyim 2016.09.14 14:03:24
@PeniValdes: akkor én lassan milf leszek :(
ornyim 2016.09.14 14:23:31
@Pácsó Ármándó: Alexa is lehet lófejű :D
Reggeli körkapcsolás: mindenki csak néz kifele a bepállott pofájából. Valami ilyesmi lehet a pokol, ha még hozzáadjuk azt az embertelen testszagot, ami abban az ablak nélküli szobában megállhat. Még mielőtt megérkezne a levél, Tivy és Zseraldin Depardieu megbeszélik a cigiskanapén a tegnap estét, a…..
ornyim 2016.09.14 09:43:32
@MacákékIcukája: annyira mocskos szája van.. ezt a tesózást meg betaníttatták velük?
ornyim 2016.09.14 11:07:32
@Akasa27: még a végén megnyereti vele. senki se mer még csak házimunkát sem adni neki, nem hogy rápakolják a jelet. csak azt nem értem, miért félnek tőle? az lehet, hogy böriben volt, meg keménynek tűnik, de aki még egy nyomorult kis ágyat sem tud összerakni, az mégis mit tud? a f@szverésen kívül?
ornyim 2016.09.14 11:24:31
@Mók_Ica: nekem Zsoltika is nyújt élményt, én őt is csípem.
Mivel tegnap Sixx posztja elszállt, gyorsan összefoglalom a vasárnapi párbajt: A két főszereplő Viki és Lóri igazából nem esett egymás torkának, de azért volt némi kakaskodás. Lóri azt vetette a lány szemére, amit mindenki lát, hogy a kishölgy elég visszahúzódó természetű, egész addig, amíg…..
ornyim 2016.09.13 17:25:57
@moletty: egy dologért nem vagy nekem szimpatikus, a két szemöldököt nem kompadilis egymással. :D
ornyim 2016.09.13 17:29:35
@Voyoshka: ez lett volna az én kérdésem is :D Ádám az Dávid, Dávid az Ádám?

Tudjátok mi jutott eszembe most erről? - Einhorn az Finkl, Finkl az Einhorn. Einhorn....férfi!

:D :D
ornyim 2016.09.13 18:13:10
@Pácsó Ármándó: Dávid is lehet, nála még nem tudhatjuk :D
A teaser szerint lesz itt minden, sírás, meztelenkedés, alattomos berúgás, de én a 12-es karikára nézek, és pontosan tudom, hogy a legizgibb részeket ma sem fogjuk látni. Most tehát a szombat esti élőshow utáni lerészegedés lightos összefoglalása következik. Adrián bejelenti…..
A poszt, amit reggel 5 óta írtam elszállt, kösz Windows, meg a maces megszokás, hogy minden automatikusan mentve van, faszom a notepadbe, abba. Időm viszont sajnos most nincs újra összerakni a cuccot, kommentekben beszéljétek ki Részeges Micit meg a többieket, ó faszom, de idegbeteg vagyok most...
ornyim 2016.09.12 14:22:33
@VV Erőlegény: én sem látok benne semmi nőieset, főleg most, hogy hullanak a körmei, olyan gáz, szedje le az összeset akkor már. Számomra amúgy sem nőies senki úgy, hogy minden második szava káromkodás, na meg ez a tesózás, sérti a fülemet, nagyon!
ornyim 2016.09.12 16:12:24
@moletty: hidd el, van olyan, aki megteszi, és amint látjuk, meg is tette. valakinek elég annyi, hogy legyen nagy dudád, meg dugható legyél, ész, értelem nem számít. (sajnos)
ornyim 2016.09.12 16:29:14
@moletty: én még annyit se adnék neki, de gondolom kevesebbel nem érte be :D
  Póverdbáj, ugyan már, nem hajtja ezt semmi sehová. Addig itt lesz a kiemelés minden posztomban, míg legalább egy kibaszott játékelemben meg nem látom a Big Brothert. Jó hírünk van, visszatértek a sziluettek, az egyik vezet 52-48-ra a kiafaszagyerek versenyben, ami majd egy párbajban…..
ornyim 2016.09.09 15:49:38
@Funk You: a Nyerő párost nagyon szeretem :D annyit tudok röhögni rajta, meg tök jó feladatok vannak.
ornyim 2016.09.09 16:07:26
@Magentax: de ilyet ne állítson, mert kurva hihetetlen. :D De azért értékrendje se semmi, legrosszabb élmény, hogy belehánytak a cipőjébe. Vagy csak szerencsés, hogy ennél nagyobb baj még nem történt..
ornyim 2016.09.09 16:27:25
@Funk You: ami még jó benne, hogy nem arról szól, hogy lejárassák magukat az emberek, hanem normális körülmények között szórakoztatnak. kár, hogy csak 3 hétig tart, minden része izgalmas nekem :)
Megfogadtam, hogy nem teszek csúnya megjegyzéseket eme áriázós nagyeposz egyetlen résztvevőjének ruházatára sem, mert hát nem ők tehetnek róla, de most nem tudom megállni; szóval Ördögh Nóri úgy néz ki, mint az aldebrői virágkötő csaj a május elseji falunapon, két lángos után. Térjünk a lényegre.…..
ornyim 2016.09.09 12:44:40
@szörnycsi: még az is lehet, ma olvastam valahol, hogy felnyitják a sírját. remélem nem ezért :S :D
(aztakurvadebutavagyok)
ornyim 2016.09.09 13:41:08
@szörnycsi: hát, rá is férne a műsorra, mert ahogy látom, próbálnak mindent bevetni már... nem nagy sikerrel.
ornyim 2016.09.09 14:44:29
@Ditti82: olvastam, hogy oda készülnek.. Egyébként nem számoltak ezzel a készítők. Kiindulva a vv-ből, aminek van nézettsége, az alpáriság, butaság, önmegszégyenítés az, amire kereslet és igény van (sajnos). Ez a műsor meg nem erről szól, ide nem azért mentek be a játékosok, hogy magukból teljesen hülyét csináljanak (persze ez néha sikerül), hanem ők tényleg jutni akarnak valahova a zenei pályán. Mit is várunk? Ez nem tud heteken át szórakoztató és izgalmas lenni. Nem hiába nem futott be ez több országban sem...
Bencus konferál, ma van az I. Kiválasztás Napja. Ezen kívül eltöltünk egy laza fél órát screenshot-okkal és Bencus véget nem érő monológjaival illusztrálva arról, hogy hogyan tudunk majd szavazni. ..
ornyim 2016.09.08 16:23:57
@sapka: innen is látszik, hogy önkritika a béka segge alatt hever. Nyilván megvolt győződve róla, hogy aranytorka van.. ami mellesleg igaz is lehet, csak nem abban az értelemben, ahogy ott elvárható lett volna :D tele a világ szarral :D
ornyim 2016.09.09 08:38:39
@VV Erőlegény: De mi a garancia arra, hogy Lóri ezt a taktikát folytatja tovább?? Amikor valaki párbajra megy, mindig hatalmas ígéretekkel teszi azt. Ha visszajövök ez és ez lesz. Aztán van, hogy semmi se valósul meg belőle. Tény és való, hogy Viki nem sokat dob a latba ott. De ha jobban belegondolok, akkor más se. A veszekedés nem taktika.
Lehet azt mondani, hogy iszonyat tirpák embereket sikerült ebbe a szériába beválogatni, de most derült ki igazán, hogy a látszólag két biten szintetizálgató agyhalottnak hitt villalakók is képesek akkora luxusbörtön hajtotta csikágózást generálni, ami felér egy szépemlékű Iza-Krisztián…..
ornyim 2016.09.07 14:44:30
@kamilla123: az empátia keltés még nyerő is lehet :)
ornyim 2016.09.07 15:09:52
@Zabkása: ha Vivi nyeri meg, attól nem kell tartanunk, hogy ruhára költi a pénzt :D :D amúgy egyetértek abban, hogy nem tudna bánni a pénzzel és a sok külföldi és nem külföldi úgy használná ki, ahogy csak tudná.
ornyim 2016.09.08 07:48:56
@minden luk: Ha azt vesszük, akkor Viki is kimarad.. általában akkor kerül balhéba, ha valaki nekimegy, de egyébként lehet ezért is nem látjuk annyira a jelenlétét, mert kívülről szemlélődik. Ahogy el is mondta, hogy ő nem szeret minden nap mást. Szerintem ez még előnybe is helyezheti Lórival szemben. Nekem mindkettő közömbös, de igazán remélem, hogy Viki megy vissza, mert nincs kedvem még egy szerelmi vívódást végignézni, mint tavaly Edináék esetében. Főleg nem úgy, hogy az egyik szereplő az az alpári Dina. Szóval el Lórival!
Attól féltem, hogy a hétfői összefoglalók annyira feleslegesek, mint bukósisakot húzni a motorozó Darth Vaderre, mert gyakorlatilag tegnap már láttuk a mai műsor felét. De aztán csak kialakult, még, ha sokat is kellett rá várni...
ornyim 2016.09.06 14:36:10
@Nbl: ja, és Viki szerintem sminkben is elbaszott csúnya.. :D
ornyim 2016.09.06 15:20:54
@É2I: szerintem ez Zsoltinál is ösztönből jön, én simán el tudom képzelni, hogy ő kamerákon kívül is ilyen. De mindezzel együtt is sokkal szerethetőbb, mint ott bent néhányan.
ornyim 2016.09.06 15:48:07
@Kentacsdisz: de szomorú tény, hogy attól függetlenül, hogy ennyire ostoba kis valami, felkapott "celeb" lett. Mai világban igazából már semmit sem kell letenned az asztalra, elég, ha undorító vagy.. Száni.
A szombati élőshow után még mindenki szeret mindenkit, de a tv2 nagyot, nagyon nagyot, nagyon-nagyon nagyot dob (kár, hogy nincs irónia betűtípus), és behozza az Akadémiára Őt, Aki Majd Szerintük Megmenti A Műsort, pedig csak simán egy büdös paraszt suttyó állat, na de ez kell…..
ornyim 2016.09.06 12:46:23
@szörnycsi: hallod, azon kihűltem én is :D kurva szarul mehet a szekér, hogy ezeket akrják bevetni :D
  Már kilencedik adás óta nem tudjuk, mi a póverdbáj a Való Világban, de nem adjuk fel. Most például lehetett volna tekerni a formátumon egyet, de nem, a szokásos közönség basszon ki valakit + beküldünk egy újabb tengerimalacot a terráriumba, legyen kit gyűlölni + kiválasztás a semmibűl…..
ornyim 2016.09.05 13:06:00
@sassu: bármi benne lehet a pakliban, de ilyen alapon a Vivi szimpatizánsok támogathatták volna Zsófit, hogy maradjon benn.
ornyim 2016.09.05 13:28:36
@Zabkása: igazad van, el is felejtettem :D bár valószínűleg nem véletlenül :D
ornyim 2016.09.05 13:32:48
@sassu: én minden évben megfogadom, hogy nem nézem. aztán mégis oda-oda kapcsolok, de én is csak azért, hogy jókat röhögjek ezeken az embernek látszó véglényeken. Az meg nyilvánvaló, hogy az marad életben, aki a legnagyobb port kavarja, és, ha azt a mocskos szájával, megbotránkoztató viselkedésével képes elérni, akkor úgy. De ezektől sok mást nem is lehet várni.
A tegnapi beefben és könnyben gazdag adás után a változatosság kedvéért ma a beefelésé és a gimis osztálykirándulásos erotikáé a főszerep, majdnem körömtörésig fajuló seggfeszítésig, Zsóti pedig egy valóságos roast király, aki mindenkit leolt, de pozitív értelemben, nem bántásiból...
ornyim 2016.09.05 08:58:23
@Pácsó Ármándó: volt egy papagájom, azt is így hívták :D
(Nincs elmés beköszönő szövegem, ezért helyette csak azt jegyezném meg nagyon halkan, hogy immár hat napja nem tudjuk, hogy mit jelent a Powered By, bár a BeleValó vécépapíros értekezései során valakinek mintha kicsúszott volna a száján a "Nagy Testvér" szókapcsolat. De lehet, hogy álmodtam.) Bence…..
ornyim 2016.09.02 11:08:38
@Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka: igen, nem is tudom, miért vették ki? valljuk be, ezek a feladatok roppant unalmasak. Előre lehet tudni, hogy mi fog következni.. Értem én, hogy nehéz évről évre újakat kitalálni, és mindig megújulni, de ezt valahogy meg kellene oldani. Vagy nem kéne minden évben indítani egy vv-t, látszik is, hogy egyre esik az érdeklődés.
ornyim 2016.09.02 11:16:27
@Cérnahuszár: egy dologért szoktam szeretni, jókat lehet röhögni azon, hogy mekkora gyökerek :D ha Vivi addig benn marad, azt semmiképp nem hagyom ki :D
ornyim 2016.09.02 11:24:24
@Avanivi: annyiszor szavazol, ahányszor akarsz, szóval ne aggódj, javítható, többször is :)
Exküzé moá a késésért, rajtam nem múlt, hajnali egyig virrasztottam, hogy a korán munkába induló nép VV hogyvóttal indíthassa a kispénteket, de az RTL cseszett kitenni a tegnapi adás felvételeit az RTL Most-ra egészen mostanáig. Bencussal nyitunk, aki egy bárpultot támaszt, és úgy ejti a műsor…..
ornyim 2016.09.01 14:24:39
@sapka: kínjában zabbant lehet :D
Csá, csumi, csá! Hogy egy volt VV-s fenegyerek beköszönésével jöjjek. Hatalmas élmény itt lenni. Még úgy is, hogy az eddiegkhez képest lepkefing erejű adás volt a keddi. Ez van, ezt kell szeretni. Sixxet idézve: a karaktergyilkosság helyett ilyen esetekben inkább a gondolatébresztés a csapásirány,…..
ornyim 2016.09.01 10:43:42
@Magentax: szerintem azért nem szól, mert nem tud mit, annyira gyökér, hogy nem mer beszélni :D
ornyim 2016.09.01 10:51:55
@szociál: ez is megosztó. Bár én sem szerettem, de a show-t csinálta, és ide ez kell. Zsófika ücsörgéssel nem fog szórakoztatni ésatöbbi...
ornyim 2016.09.01 11:12:25
@Magentax: persze, igazad van, tujáskodásból itt nem élnek meg az emberek :D aztán ki tudja, messze még a vég ;) Vivi bemutatkozó kis filmjét még csak most néztem vissza, hát botrány, tipikusan az, amikor én szégyenkeze más helyett :D (mondjuk a többi se különb, tisztelet a kivételnek)
Tessék, itt a poszt, amit várt a kommentelőhad, itt lehet kibeszélni a hamarosan kezdődő döntő eseményeit, drukkolni valamelyik agyhalottnak és keseregni azon, hogy VV Attila két mondata többet ért, mint ez az egész évad, de hát ha egyszer így volt, akkor mit lehet tenni. UPDATE:…..
ornyim 2015.03.01 21:19:59
@ornyim: Jav. Dennis nagyon hajt a Fanni rajongók szavazataira. Ennyit sose hálálkodott érte.
ornyim 2015.03.01 21:27:45
@krisszvector: én is egyre inkább ezt látom. Hozzáteszem, hogy nem tudok szavazni. Köszi retek!
Gyásznap volt a vellában, amikor az ex-villalakók kiköltöztek, és nemcsak a szívfacsaró Robinett románc miatt, hanem azért is, mert mostantól újra az unalom posványába fullad a villalét. Jó hír, hogy már csak 2 napot kell kihúzni. Az előző esti bulika utózöngéivel nyitunk,…..
ornyim 2015.02.28 22:23:43
ornyim 2015.02.28 22:48:18
ornyim 2015.02.28 22:54:38
De kurvára vártam már, hogy egyszer mindenféle szégyenkezés nélkül elsüthessem már ezt a címet! Na, mindegy. Topolka kapott egy fekete rózsát, ennek még jelentősége lesz, Becks és Norbi a kamerába rázta a pélót, ennek meg nem, nagyjából innen indítunk. A kiégett fűben…..
ornyim 2015.02.27 20:54:44
@Krétagarbó: semmi, most van izgi :)
Laci szemet vetett Attila nadrágjára, amelyet egy kockázatos akció során igyekszik lenyúlni, miközben néhányan őszi legyeket megszégyenítve kókadoznak a kanapén. Először párnapajzzsal felvértezve ront rá a zuhanyrózsával támadó, gatyáját „spártai harcosként”…..
ornyim 2015.02.27 20:18:09
@Csak ügyesen!: csak ne legyél Fanni, hogy jaaaaj a műszempillám :D
Erről van szó, kéremszépen. Amikor már csak a végtelenített csicskag*cizés, meg Komisz kényszeres faroklóbálása töltené ki a műsoridőt, fel kell tuningolni a vellát néhány recyclingolt arccal, és máris jön a szerelmes turbékolás, a taktikázás meg a manipuláció, ahogy az a…..