Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kolbaszfromheaven

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha versenyt írnánk ki Magyarország turisztikai szlogenjéért, a címben látható kifejezés biztosan az elsők között végezne. Nóra ezzel a friss aerovivás élménnyel erősíti most ezt a sajnálatos sztereotípiát: Kis társaságunk ugy gondolta hogy a több éves nonstop munkák után…..
kolbaszfromheaven 2008.01.24 09:57:04
ROSZKORNYIFOG


Mottó: "Ha nem akar jól menni,
Muszáj kicsit szenvedni,
Muszáj szenvedni,
Muszáj szenvedni."

I

Egy fiatal ember ment végig a Korszki-proszpekten, egy poros, forró júliusi reggelen, a...-ni vámház irányában, lent, a folyóparton, ahol már az ötödik kormányzóság hivatalnokai kezdődnek.

- Jó reggelt, bátyuskám, Fjedics Nikomir! - kiáltotta jóízűen a háta mögött egy hang.

Kotyka megfordult, nevét hallva. De nem felelt rögtön. Hol is hallottam én, tűnődött magában, hogy a tüdővészesek haláluk előtt jobban érzik magukat, mosolyognak, jobbára történeteket mondanak el? Talán megbékélnek a sorsukkal?

Ezt csak egy pillanatig gondolta Kjola, aztán nevetségesnek találta az egészet. Eh, köpök rá! - suttogta halvány mosollyal, és még a kezével is tett egy mozdulatot, mintha csitítani akarna valakit.

A beszélő közben közelebb jött.

- Á, á, Petrics Nabukoszma! Fogadjunk, hogy nem emlékszik rám! De hogy is emlékezne, hogy is! Pedig Porfirovna Agászja beszélt Önről, galambocskám, még meg is invitálta, hehehe, hiszen tudja, a dohánytőzsde, no igen. De különben Agocska igazán szereti önt, csak hát ő olyan... hiszen tetszik tudni. "Kuropintyó, akvaszka..." és a többi, mint ahogy rólunk mondják, a norszki kormányzóságban. De azért tiszt, méghozzá élelmezési! - tette hozzá bizonyos tisztelettel, amit mindketten észrevettek. Roszkornyifog nagyon is észrevette ezt a tiszteletet, és az az érzése volt, hogy Kjekbaljekof is észrevette, hogy ő észrevette.

- Már nagyon is vidám vagy - gondolta magában, és elsötétült.

Kremja azonban tovább fecsegett, de nem vette le a szemét Afganisztovics Rudolfról.

- Hja persze, maguk bőrtokosak - mondta, nem minden elismerés nélkül -, tudja, galambocskám, hiszen nekem mindegy is. Maguk mindig csak gondolkodnak és káposztalevest esznek - honnan az ördögből szedik azt a káposztalevest! - dörmögött. - Na de sietek! Apropó, hogy el ne felejtsem, de igazán: maga is azt hiszi, hogy a teremtés kezdetén a végokok... szóval, nekem Nekrikocskov említette ezt, hogy bizonyos körülmények között... hiszen tudja!

- Tudom - mondta Roszkornyifog nyersen.

- Hát én őszintén szólva, úgy képzelem: ha vannak is végokok vagy végtelenség, mit bánom én: kérem, a párhuzamos vonalak csak találkoznak egyszer, nem igaz? de bizony találkoznak, még köszönnek is egymásnak, kezet fognak: akkor hát minek az egész, kérdem én öntől, Rocsmirkiktovloffonovics Mátya, kedves galambocskám? De most igazán sietek. Au revoir!

Roszkornyifog utánanézett. - Először a nyakát - mondta fájdalmasan. - Aztán kicsit megforgatom, kicsit jobbra, a hegyével, a gyomra felé, és nyugodtan, nem sietve, felmetélem. De miért nem esik jól nekem ez a gondolat, hogy jobbra, a hegyével? Miért tartom ezt szokatlannak, legalábbis? Úgy látszik, kicsit ideges vagyok.


II

E beszélgetés után két nappal Roszkornyifog felkelt, hogy meglátogassa Libidinovnát. Lent, a kapu alatt palánkokat raktak egymásra, egy kancsal munkásféle ember, bőrzubbonyban, aki, úgy látszik, kicsit be volt rúgva, és valami dalt dúdolt. Még meg is állt, hogy végigvárja. A szomszédból veszekedés hallatszott.

- Kátya, te ördög! - sipítozott a vénasszony. - Ki a szállásból! Ki a szállásból!

Valami repült a levegőben, közel csapott le. Egy fél papucs. Siránkozó gyerekhang vegyült a lármába. "De mátyuska, hiszen Jekaterinovna is... mátyuska, az isten szerelmére, gondoljon az üdvösségére!"

Hirtelen elhallgatott a lárma, mintha elvágták volna, mintha valaki betette volna az ajtót.

- Hogyne, majd éppen a rendőrség - dörmögött egy hang.

Roszkornyifog ferdén elmosolyodott, halványan, betegesen. Mi az - hökkent meg hirtelen -, csak nem felejtettem el Kolmikoffnak szólni, hogy Dunyocska is... De milyen ideges vagyok - tette hozzá merengve, miközben a káposztavágó kés nyelét háromszor egyforma ütemben beledöfte a vénasszony hasába. Olyan, mint a főzelék - villant át rajta, de csak egy pillanatra.

A test előregurult. Roszkornyifog gyanakodva nézte. Forró, gyermekies hála öntötte el. Érezte, hogy valami soha el nem múló változás veszi hatalmába. Hát ilyen - tette hozzá később -, de csak nem vagyok beteg? Aztán megnyugtatta magát.


III

Ugyanakkor a következő álmot látta Roszkornyifog. Úgy volt, mintha ők ketten, Kjebalklajovval, együtt volnának gyerekek, és egy nagy, sárga ház ötödik emeletén volnának, az ablakokban, melynek üvegén zöld penész volt és légypettyek. És akkor Mátya egyszerre csak elkezdte nyomni kifelé Kjebalklajovot. És csak nyomta kifelé az ablakon, és Kjebalklajov csak kiabált, hogy nem bírja - és Mátya nyomta tovább, és Kotyka alulról húzta a Kjebalklajovnak a fejét -, és már olyan hosszúra kihúzták őt, hogy leért a második emeletre, de még élt és siránkozott, öt méter hosszúra kihúzott szemekkel, nyögve, hogy csak Szemjonovnát ne bántsák. És Roszkornyifog érezte, hogy ezt nem lehet, nem szabad, de mégis húznia kellett, és ekkor Kjebalklajov egyszerre elszakadt, derékban, egy nyers, süket hangot adva.

Hideg veríték ütötte ki a homlokát. Halkan zokogni kezdett, tudta, hogy innen kezdve valami új, valami más dolog kezdődik, ami eddig még nem volt. De ennek a más, annak az új dolognak a leírása már nem tartozott az ő eddigi életéhez - az ő eddigi élete ezzel végérvényesen és örökre lezáródott.

kolbaszfromheaven 2008.01.24 14:33:53
A KÉNGURU


Norvég dráma öt felvonásban. A legszükségesebb kilencvenkét kötetet magyarázattal együtt bérmentve szállítja az "Egyedüljogosított Versenykívüli Schnabsen-magyarázó Részvénytársaság Kénguru Alosztálya" vízhatlan csomagolásban.

ELSŐ FELVONÁS

Előkelő berendezésű társalgó Wekerke bankárnál. Borús, őszi délután. Wekerke a pamlag bal sarkában ül, és újságot olvas. Nyafson, a fia, az előtérben fel és alá sétál, balfelé. Egyik kezét néha felemeli, mellyel végigsimítja az orrát. Ilyenkor másik keze idegesen megrándul. Jobbra, a háttérben, ingaóra, mely lassan és nyugodtan jár fél héttől negyed nyolcig. Ekkor kimérten üt.

WEKERKE
még kiolvas egy lapot. Felhúztad az órát, Nyafson?

NYAFSON
megáll, felnéz. Igen, felhúztam. Féloldalt fordulva átmegy a színen.

WEKERKE
halkan. Úgy. Tovább olvas negyed nyolctól háromnegyedig.

NYAFSON.
Még mindig esik. Szünet.

WEKERKE
félig ülőhelyzetbe emelkedik, mereven ránéz. Még mindig. Az éjjel is esett, az erdők egészen nedvesek lettek.

NYAFSON
félig befogott szájjal. Hjalmár itt volt?

WEKERKE.
Itt volt, miért kérdezed?

NYAFSON
gondolkozik. Csak úgy. Jobbról átmegy a színen, beleakad a szőnyegbe, és idegesen megigazítja. Az óra ketyegve jár háromnegyed nyolctól fél kilencig. Nyafson végigsimítja orrát.

WEKERKE.
Mi van az orroddal?

NYAFSON.
Semmi, az a daganat.

WEKERKE.
A nagyapádnak is így volt, Nyafson, de miért nézel olyan különösen.

NYAFSON.
Igen, a nagyapámnak, különös. Átmegy a színen, szünet. A nagyapámnak. Hosszabb szünet. És Hjalmár kisleányának. Nagy szünet. Hjalmár nagyon szegény, Hjalmár. Teljes szünet. A daganattól van. Vakáció.

WEKERKE.
Most elmegyek, Nyafson. Jobb lábbal lelép, lassan kabátot vesz, elmegy. Egészen besötétedik, kívül permeteg eső.

NYAFSON
hirtelen megfordul, az előtérbe jön. Arca végigvonaglik. Halkan. Én is elmegyek. Visszafordul és el. A függöny elernyedve, magától lehull.


MÁSODIK FELVONÁS

Hjalmár lakásán, asztalosműhely. Elöl asztal, lámpával, mindenféle szerszámokkal. Hjalmár éppen egy kasztnit farag, a háta és oldala már megvan, most az ajtót csinálja, azután lakatot készít bele. Butta, a felesége, enyvet főz kék lábosban. A lámpa füstöl: nagy büdösség.

HJALMÁR
két szöget ver be oldalt, egyet belülről. A csavarok kicsik, hozni kell újakat.

BUTTA.
Hjalmár, a csavarok nem kicsik.

HJALMÁR
visszafordul. Hogy gondolod ezt?

BUTTA.
Nem a csavarok kicsik, a lukak nagyok. Átmegy a színen, felhúzza az ablakredőnyt. Majd a kályhához lép, ebédet főz, kirakja, esznek, majd emészteni kezdenek.

NYAFSON
kopog, belép. Jó napot, Hjalmár.

HJALMÁR
felugrik. Kedves Nyafson, jónapot. Kérlek, foglalj helyet. Nos, nos? Szünet.

NYAFSON
féloldalt leül. Hogy vagytok?

HJALMÁR.
Ó, tűrhetően. Most ebédeltünk, a kénguru is.

NYAFSON.
A kénguru?

HJALMÁR.
Te nem is tudod, kedves Nyafson, nekünk egy kéngurunk van.

NYAFSON
komoran. Egy kénguru!

HJALMÁR.
Képzeld, a múlt héten beugrott az ablakon, egészen váratlanul. Bent tartjuk a kamrában.

NYAFSON
közel hajol, titokzatosan. A kénguru?!...

HJALMÁR.
Igen, a kénguru. Nyafson átmegy a színen, végigsimítja orrát.

HJALMÁR.
Mi van az orroddal?

NYAFSON
hirtelen leül, gyorsan és akadozva beszél. Hjalmár, beszélnem kell veled. Te csodálkozni fogsz, de egyszer meg kell tudnod. Feláll. Szünet. Hjalmár, az én lelkemen egy daganat van. Siket némaság.

HJALMÁR.
Wieso? Egy daganat?

NYAFSON.
Már régen beszélnünk kellett volna erről. A nagyapám, Hjalmár, a nagyapám. Daganat a lelken, amely felnyúlik az orrba... Valami atavizmus... Az egész családunkban ez a borzasztó dolog, daganat a lelken... érted?! Érted?! Borzasztó! Alulról fölfelé borzong. Érted?!

HJALMÁR
nyirkos félelemmel. Érti a Kozarek!

NYAFSON
kitágult szemgolyókkal. Az nem baj, majd az esztétikusok megmagyarázzák. Isten veled, Hjalmár. Viszontlátásra, asszonyom. Sietve kezet fog és el a balfenéken.

HJALMÁR
gondolkodva áll. Daganat... daganat a lelken... függöny.


HARMADIK FELVONÁS

Hjalmáréknál. Butta vasal, Hjalmár elöl ül egy széken.
Nyafson.

NYAFSON.
Eljöttem hozzád, Hjalmár.

HJALMÁR.
Igen, igen, eljöttél. Szünet.

NYAFSON
halkan, maga elé. Hjalmár, te kénguru.

HJALMÁR.
Mért vagyok én kénguru?

NYAFSON
mintha keresné a szavakat. Hjalmár, megmondom neked. Én tegnap rájöttem valamire, valamire. Titokzatosan. Tudod, Hjalmár, rájöttem, hogy mi mindnyájan kénguruk vagyunk!

HJALMÁR.
De Nyafson!

NYAFSON.
Igen, igen, Hjalmár. Mikor tegnap megmutattad nekem a kéngurut, egyszerre világosság gyúlt a fejemben. És rájöttem a mi nagy, borzasztó végzetünkre. A mi lelkünk olyan, mint a kénguru lelke, amely felszökik, magasra tör -: de nem tud megállni a négy lábán. Tehetetlenül vergődünk az egyetlen erős embernek, az apámnak a lelki szívóssága előtt. Az apám feleségül adta hozzád Buttát: - pedig jól tudta, hogy neki is...

HJALMÁR
derengve. Neki?

NYAFSON
tompán. Neki is daganat van a lelkén. Szünet.

HJALMÁR.
Mit, mit tegyünk?

NYAFSON.
Nekünk egy borzasztó nyomás, egy fenyegető felhő ellen kell küzdenünk, Hjalmár. Minden erőnket meg kell feszítenünk, hogy legyőzzük a daganatot... Érted, érted...? Idegesen mozgatja füleit. Most elég erről.

HJALMÁR.
Igen, azt hiszem...

NYAFSON
felugrik. Most megyek, Hjalmár, majd látogass meg, együtt vacsorázunk... Átmegy a színen, visszafordul, halkan, de erősen. És, Hjalmár - vigyázz a kéngurura...! Vigyázz a kéngurura!... függöny.


NEGYEDIK FELVONÁS

Hjalmáréknál. Butta a padlót súrolja, majd ablakot tisztít.
Hjalmár fel s alá jár.

BUTTA.
Igen, még mindig esik. Hjalmár a kezeit lefelé görbíti. Mi az?

HJALMÁR
különös orrhangon. Semmi. Nyafson nem volt itt?

BUTTA.
Itt volt, megnézte a kéngurut.

HJALMÁR.
Jól van. Lefelé mozgatja a kezeit.

BUTTA.
Wekerke eljön holnap.

HJALMÁR
előregörbített lábakkal fölemelkedik. Úgy.

BUTTA.
Mit csinálsz?

HJALMÁR.
Semmi, semmi.

BUTTA.
Bágyadtnak látszol: itthon maradsz? Tökfőzelék lesz.

HJALMÁR.
Tökfőzelék? Függöny.


ÖTÖDIK FELVONÁS

Hjalmáréknál. Hjalmár az ajtónál áll, jobb karja és bal lába kívül van, az orra is,
így beszél befelé egészen a felvonás végéig. Butta harisnyát köt keresztöltéssel.
Léghuzam.

BUTTA.
Mit állsz ott az ajtóban, ugyan gyere be.

HJALMÁR
révetegen. Semmi, semmi, a lábamat gyakorlom. Mindjárt jövök. Kifelé rúg.

BUTTA.
Wekerke jön.

HJALMÁR.
Annál jobb, annál jobb. Mindent meg kell tennünk, mondotta Nyafson.

BUTTA.
Mit is akar tőlünk ez a Nyafson!?

WEKERKE
belép. Jó napot itten. Hjalmárral beszélhetek?

HJALMÁR
az ajtóban. Azonnal, azonnal jövök.

WEKERKE.
Mi az? Nem jól érzi magát?

HJALMÁR.
Semmi, semmi - hm.

WEKERKE.
Egy régi tartozásunkról kell beszélnem önnek, Hjalmár úr. Kérem, nem foglalna helyet?

HJALMÁR.
Még nem lehet, még nem.

WEKERKE
zavartan. Kérem, asszonyom, csak folytassa a kötést. Hm. Szünet. Szürke köd. Butta azután feláll, és a kamrába megy. Wekerke gondolkodva ül. Hjalmár lassan, észrevétlenül belép, és helyet foglal egy széken, előrebukott fejjel, eleresztett tagokkal.

BUTTA
megjelenik az ajtóban. A kénguru megdöglött. Nagy csönd.

WEKERKE
zavartan. Hm.

HJALMÁR
lassan kinyitja szemeit, előrenéz. Ké... kéngoru? Bu... Butta... a ké... kéngoru... Egyszerre hosszan feláll, orra megnyúlik, ajka leliffen. Két kezét előretartja, lefelé görbítve. Lábait összehúzza, kinyújtja. Ugrik.

BUTTA.
Ó, Hjalmár!

HJALMÁR
nyelve kilóg, szemei becsukódnak, arcvonásain valami rémes, tehénszerű szelídség ömlik el. Az asztal tetejére ugrik, onnan a plafonra.

BUTTA
remegve. Hjalmár, megbolondultál, Hjalmár?

WEKERKE.
Pardon, ez furcsa.

HJALMÁR
óriási ugrásokban keresztülrohan a szobán, és nyeríteni kezd. Nyafson sápadtan megjelenik az ajtóban.

WEKERKE.
Íme, a te műved.

NYAFSON
halkan. A daganat... a daganat a lelken...

Függöny

kolbaszfromheaven 2008.01.24 17:00:36
Az nincs.. de helyette:


A FENE


Vígjáték három felvonásban. Előadják: Budapesten, Bécsben, Berlinben, Párizsban és Torinóban. Előadásra elfogadta a londoni National Theatre, a krisztiániai Swerdström-színház, a New York-i Whitehouse-theatre, Chicago és Buenos-Aires. Játszani fogják az antananarivói színtársulatnál, a Fidzsi-szigeten és az Első Zulukaffer Önképzőkör őszi idényén, valamint a dél-afrikai Bushman-Mulatóban. Jövőre színre kerül a Marson és a naprendszer intelligensebb bolygóin.

ELSŐ FELVONÁS

Jónásnak, a festőnek műtermében. Minden éppen úgy.
Megfelelő berendezés. Jónás és Hedvig.

HEDVIG.
Tehát megértett, Jónás. Egyikünk sem fog beszélni a múltról. Értsen meg: a férjem azt kívánja, hogy lefessen, és én engedtem a férjemnek. Ön tehát lefest: de a múltról nem beszélünk. Egy szóval sem szabad említenünk, hogy ön egykor forróan szeretett engem és megcsókolt, kétszer.

JÓNÁS.
Nagyon helyes, amint kívánja. Tehát egy szóval sem utalhatok arra, hogy megcsókoltam.

HEDVIG.
Kétszer.

JÓNÁS.
A nyakát, a frizurája alatt.

HEDVIG.
Azt is mellőznünk kell, hogy ez alkalommal átkarolt, és megharapta a fülemet.

JÓNÁS.
Valamint nem hozzuk fel azt sem, hogy akkor a bajuszomra lehelt egy csókot.

HEDVIG.
Meg a szemöldökére. Mindez többé eszünkbe se jut.

JÓNÁS.
Amint parancsolja. Most kegyeskedjék levetkőzni, én addig bemegyek a mellékszobába, hogy ne lássam. Megteszi.

HEDVIG
meghatva. Mily nemes! Nem akarja látni! Levetkőzik. Mikor a haját kibontja, az egyik copfja leesik a földre. Nagy mennydörgés. A plafonnak hirtelen leválik egy darabja, és könnyed bukfenccel Hedvig előtt terem. Ez a fene. Nagyon elegáns: úgy van öltözve, ahogy egy színész, mikor elegánsan van öltözve. Hasonlít Wilde Oszkárhoz, de látszik rajta, hogy Hegedüs Gyulát utánozza. A közönség kéretik, hogy nagyon figyeljen rá.

A FENE
fölveszi a copfot. Bocsánat, asszonyom, elejtette a - fésűjét.

HEDVIG
sikít. De kérem, micsoda jogon...

A FENE.
Ugyan kérem, nagyságos asszonyom, ne izéljen. Maga most nagyon örül, hogy én itt vagyok. A nők mindig örülnek, ha én ott vagyok.

JÓNÁS
belép, dadog. Dadadadada.

A FENE
elfogulatlanul. Szervusz, kis tökfej. Na nem ismersz? Én vagyok az izé...

JÓNÁS
tovább dadog. Dadadadada...

A FENE.
Na mindegy, hát én vagyok az izé. Rendben?

JÓNÁS
zavartan. Ha parancsolod...

A FENE
kényelmesen helyet foglal, és kilenc szójátékot mond. A hangulat kezd szabadabb lenni.

A FENE.
Tehát kegyed férjes nő, nagyságos asszonyom?

HEDVIG.
Mire gondol ön? Valami szuggeráló van a modorában. Csak nem azt akarja, hogy csaljam meg a férjemet? Nem tudok ellentállni ennek a...

E szavak közben egészen besötétedik, semmit sem látni, csak a fenét, aki vörössel van megvilágítva. Megható hangulat.

A FENE
előrehajol. Milyen szép két ember vagytok ti. Mindketten összerezzennek. Fiacskáim, szeressétek egymást. Újabb összerezzenés. Ezt mondta Jónás apostol barátom is. De ő nem úgy értette, hehe. Újabb összerezzenés. Na persze, ugye, ő nem úgy értette, mi? Kis hamisak. De ti olyan gusztusosak vagytok nekem, tudjátok mit, öleljétek meg egymást. Az jó, mi? Na, ne féljetek semmit, én vagyok a jó fene bácsi. Én szeretem az ilyesmit. Te meg ülj az ölibe, leányom, most egy nagyszerű dologra tanítlak meg titeket. Csókoljátok meg egymás hátát: az se utolsó. Merüljetek egymásba: hiszen ez az élet. Ugye, milyen egyszerű ez, és nekem kellett jönni, hogy megmagyarázzam, kis mamlaszok? Ugye, a kis malacok milyen utálatosak, mikor a pocsolyába böfögnek, és mégis ilyenkor a kéjek angyalkái muzsikálnak a fülükbe. Minden órádnak leszakaszd virágát, mondják a hülye költők. Szakasszátok, fiacskáim, szakasszátok... Igyatok snapszot, az jó erős - faljatok kaviárt, meg keménytojást - mámort vegyetek - harapjátok meg egymást - és legyetek malacok, gyermekeim, legyetek malacok - kis malacok - rózsás, picike malacok - én kis malackáim.

Reszkető csönd. Aztán egyszerre világos lesz, és megjelenik a férj. A fene feláll és szójátékot mond.

A FÉRJ
kövéres úr, kissé vízfejű. A száját állandóan nyitva tartja. Beszélni nem szokott, csak makogni, de a szája egyik szögletéből állandóan csurog a nyál. Hát... hát... hát...

A FENE
szellemesen. Mulattattuk őnagyságát. De most megyek. El.

A TÖBBIEK
egy ideig még összevissza dadognak és hebegnek, éreztetve, hogy a fene mennyivel okosabb náluk - aztán el.


MÁSODIK FELVONÁS

Hedvigéknél. Lipótvárosi zsúr. Jelen vannak: A festő;
A spiritiszta; Hőgyösi Sputzné és Molnár Ferenc.

A FENE.
Most egyedül akarok maradni őnagyságával, tehát mindenkit el fogok kergetni egy olyan szellemességgel, amely világhírű lesz, ha beüt a darab. Odamegy a spiritisztához. Izé vagyok.

A SPIRITISZTA.
Nagyon örülük.

A FENE.
Adjon kölcsön tíz forintot.

A SPIRITISZTA.
Pardon, nem adhatok.

A FENE.
Hiszen akkor maga nem spiritiszta, hanem egy közönséges spiripiszkos.

A spiritiszta ijedten el.

A FENE
odalép Hőgyösi Sputznéhöz, a festőre mutatva, hangosan. Ez hát a híres festő?

H.SP.-NÉ.
Igen. Ismeri?

A FENE.
Csodálója vagyok.

A festő boldogan felül.

H.SP.-NÉ.
Na hallja, ezt szépen elkergette. Maga nagyon rosz szájú ember. De a férjem, az megadná magának is. Annak több esze van, mint magának.

A FENE
jéghidegen. Több esze nem, legföljebb tábesz-e.

Hőgyösi Sputzné gyorsan el.

A FENE
odamegy Molnár Ferenchez, aki szundikálva ül egy széken, és megáll előtte.

MOL.FER.
zavartan feláll. Molnár vagyok.

A FENE.
Nagyon szép. Tudja, múltkor a bibliát olvasgattam - ajánlom figyelmébe, nagyon szellemes könyv - és ott volt egy aforizma, hét sovány tehénről, akik megettek hét kövéret, és éppolyan soványak maradtak. Most azon spekulálok, hogy vajon, ha a kövérek ették volna meg a soványokat - azok még jobban meghíztak volna?

MOL.FER.
De kérem, kihez van szerencsém - - ?

A FENE
egy pillanatra lekapja a fejbőrét, és villámgyorsan visszateszi ismét. Mol. Fer. régi barátunkra, Heine Henrikre ismer. Gyorsan el.

HEDVIG
a fenéhez. Maga... maga szuggerált engem. Maga olyan okos.

A FENE
könnyedén. Igen. Valamire kérni akartam.

HEDVIG.
Nos?

A FENE.
Egy szívességet tehetne, tudja, már Jónás miatt is. Jöjjön ma le ide, mikor Jónás is itt lesz, de - egy különös szoknyát vegyen fel magára.

HEDVIG.
Különös? Hogy érti?

A FENE.
Hát tudja, olyan szoknya legyen, hogy elöl szoknya legyen, de - hogy is mondjam csak? Hátul ne legyen szoknya.

HEDVIG.
Micsoda?!

A FENE.
Ez a szoknya, ez a szoknya, ez egy fél szoknya legyen. Maga egész nyugodtan bejön, de mindig szembe fordul velünk. A szoknya kifogástalanul omlik le elöl, és senki sem sejti, hogy hátul - hogy is mondjam csak? - semmi sincsen.

HEDVIG
gondolkodik, aztán szárazon. Várjon meg. El.

JÓNÁS
rekedten bejön. Mit csinálsz itt?

A FENE
közömbösen. Ó semmit. Őnagyságával beszélgettem. Valamit megbeszéltem vele.

JÓNÁS
vérbenforgó szemekkel, hűvösen. Mit? Mit?

A FENE
a fülébe súgva megmondja neki, hogy mit.

JÓNÁS
felordít.

A FENE
kötekedve. Tudod, az olyanféle lesz, mint egy plüsstakaró: elöl szép mintája meg bolyha van, de ha az ember megfordítja, hát csupasz. Vagy mint egy görög stílben épített nyaraló.

HEDVIG
visszajön. Más szoknya van rajta. Mindig szembe áll a két emberrel. Nos, nos, mulatnak az urak?

A FENE
nagyon víg. Ó, igen, pompásan.

JÓNÁS
zordul. Igen. Vészjóslóan forognak a szemei.

A FENE.
Hogy és mint nagyságos asszonyom?

HEDVIG.
Köszönöm... Jónáshoz. Miért oly szótlan, piktor úr?

JÓNÁS.
Semmi, semmi... Hirtelen felordít. Hedvig! Forduljon meg!

HEDVIG
elsápad. De mi ez? Miért?

JÓNÁS.
Forduljon meg! Azonnal! Parancsolom! A háta mögé akar menni.

A FENE
védi Hedviget. Ohó!

HEDVIG
hidegen. Soha.

JÓNÁS
tombol. Nyomorult! Nyomorult! Forduljon meg! Forduljon meg! Forduljon meg!

HEDVIG
jéghidegen nyújtja karját a fenének. Kérem, doktor úr, vezessen föl. Lassan, ünnepélyesen megfordul. Jónás vadul előrehajol. Hedvigen mindenütt van szoknya. Jónáson a megkönnyebbülés, a közönségen a csalódás sóhaja fut végig.

JÓNÁS
ugrál. Ó, nagy nő! Nagy nő! Elrohan.

HEDVIG ÉS A FENE
visszajönnek.

HEDVIG.
Borzasztó! Ilyet elhitt rólam. Azonnal írok neki, megírom, hogy menjen a fenébe.

A FENE.
Pardon. De majd én diktálom a levelet!

HEDVIG.
Na hallja, az csak természetes. Maga kedves fiú! Megcsókolja.

A FENE
diktál. Nyalom a szivit. Ma este ott leszek magánál. Nálad, te nagy, vörös, véres száj, te lihegő, kilógó nyelv, te undok, te édes, te hím! Bengáli világítás, alkonyat, Chopin-zene. Nagyon megható jelenet.

HEDVIG.
Szent Isten! Nem így gondoltam!

A FENE.
Az asszonyok sohasem azt gondolják, ami az eszükbe jut, hanem az jut az eszükbe, amit gondolnak. Még két ilyen aforizmát mond, azután megeszi a közönséget.


HARMADIK FELVONÁS

Az I. felvonás színe.

A FENE
kivesz a zsebéből különféle, körülbelül 15 levelet, és rendezgeti őket. Kezdem már unni a dolgot. Most be fogom fejezni, mert még a nyakamon marad a nő. Jónás!

JÓNÁS
kijön. Mit akarsz?

A FENE
levelet ad át neki. Ez neked szól. Jónás el.

HEDVIG
berohan. Adja vissza a levelet! Nem adtam oda. Nem szabad megkapnia.

A FENE.
Sajnálom. Már odaadtam.

JÓNÁS
kirohan. Miféle levél ez?

HEDVIG.
Ah, az én levelem! Nyakába borul.

A FENE
levelet vesz ki. Nem. Az még itt van.

HEDVIG.
Hát akkor...

A FENE.
Bocsánat, ez más. Két újabb levelet vesz ki. Ez az igazi.

JÓNÁS.
Ez az? Ide vele, ide vele. Elrohannak.

A FENE
lapozgat. A teremtésit, kezdem már összekonfundálni. No. II.

HEDVIG
kirohan. Nem az én levelem!

A FENE.
Bocsánat, nagyságos asszonyom, elfelejtettem. Itt van. Újabb levelet ad át.

JÓNÁS.
Ah, ez az én levelem! Ez az ő levele! A mi levelünk, a ti leveletek, az ők levele! A mi leveleink, a ti leveleitek, az ők levelei... Ragozva elrohannak.

JÓNÁS
visszajön ragozva. Az én leveleim, a te leveleid... Hol a levél? Hol az igazi levél? Bőszülten tovább ragoz.

A FENE
diadalmasan. Itt volt a mellényzsebemben! Több levelet vesz ki, melyeket izgatottan el- és visszakapkodnak egymástól. A jelenet mintegy tízszer ismétlődik, közben a fene bűvészmutatványokat produkál: így pl. Hedvig orrából, Jónás füléből, az asztalból, a súgólyukból leveleket húz ki. Nagy zavar.

HEDVIG
türelmetlenül. Tudja mit, azt hiszem, elég volt már a bonyodalomból. Most oldjuk meg a drámai csomót. Két szolga behozza a drámai csomót, és a szín közepére teszik. A fene ünnepélyesen felbontja, míg a zenekar Wagner "Csaljuk meg Szigfridet" című motívumát játssza.

HEDVIG.
Hiszen nem a levél a fontos. A lényeg a fontos. Gyerünk. Szerelmi mámorban elrohan Jónással.

TABLEAU:

A FÉRJ
bejön. A fenéhez. Köszönöm, kedves Blau. Itt a pénze. Pénzt ad neki.

A FENE
a súgólyukig előrejön, egy széles mozdulattal megmutatja a közönségnek a pénzt. Franciául. Voilà.