Regisztráció Blogot indítok
Adatok
presshelsinki

630 bejegyzést írt és 82 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A II. világháború keserű tapasztalata, a hidegháború és a nukleáris fenyegetés késztette az ENSZ-et és tagállamait, hogy hetven éve elfogadják az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Az önmagában is fontos, hogy a „nemzetek” deklarálták az alapjogoknak egy olyasfajta…..
43 ezen a napon kezdték el tárgyalni a XX. század egyik legnagyobb jelentőségű jogvédőjének, Szergej Adamovics Kovaljovnak (1930) a bűnperét. Akkor már egy éve le volt tartóztatva és kilenc évig még nem szabadulhatott...
Nem csak a filmekben alakított nagyot. Mikor a valóéletben igazán nagy volt a baj, nem tétovázott közbe lépni. A német megszállás alatt az sem riasztotta vissza, hogy a Gestapo kémkedés gyanújával lefogta és három hónapon át fogva tartotta és kínozta. Szabadulása után elég…..
A gazdag és nagylelkű Miklós igyekezett titokban segíteni szomszédain. Mindez azonban kitudódott, és Miklós igen népszerű lett városában. Aztán püspökké szentelték fel. A Miklós napi ajándékozáshoz ő adott mintát...
A civil Helsinki-mozgalom a Szovjetunióból indult. Akinek valamennyire van fogalma arról, mit is jelentett Brezsnyev diktatúrája, azt tán elcsodálkozhat ezen. Csakhogy éppen itt, ezen az átokverte vidéken voltak olyan bátor és eszes nők és férfiak, akik úgy találták, a Helsinki Záróokmányban (1975)…..
Tegnap délután furcsa emailt kaptunk Gabay Dorkától, a Magyar Idők újságírójától. Nem értettük a kutyafuttában megfogalmazott, zavaros, különös helyesírású szöveget, ezért visszakérdeztünk. Mire bocsánatkérő választ kaptunk, mégpedig azzal, hogy tekintsük a kérdést „tárgytalannak”. Annak…..
Komoly lendületben volt az ellenzéki liberális politika az 1840-es évek elején. Ezt a lendületet Széchenyi István egyre rosszkedvűbben, sőt sértve szemlélte. Van azonban úgy, hogy a sértettség és az „aktuálpolitikai szándék” eredeti eszméket terem. Széchényivel ezt történt: a magyar politikai…..
Delejes hatása van egy senki által nyilvánosan fel nem vállalt, névtelen blogocskának a kormánypárti sajtóra: nincsen olyan posztja, legyen az bármennyire is paranoid fércmű, amelyet át ne venne azonnal a kormánymédia és országos jelentőségűre fel ne fújna a fideszes sajtópropaganda. A blog mostani…..
A zseniális magyar képzőművész többször is menekülni és emigrálni kényszerült. A világ iránti érdeklődése nem csak vizuális természetű volt, a politika már fiatalon izgatta, és később is megőrizte érdeklődését. Moholy-Nagy László (1895–1946) aktívan politizált, a…..
John Miltonnak (1608–1674), a nagy angol költőnek és Oliver Cromwell titkárának az Areopagitica című röpirata szerint a könyvek cenzúrája keresztyénietlen dolog, vagyis idegen a reformált vallásoktól. Afféle pápista vircsaft, amit semmiféle biblikus vagy antik hagyomány nem igazol. Mint írja: „egy…..
A Szent Márton legendájából vett jelmondata szerint élt: nem futamodott meg a munkától. És nem futamodott meg a nehézségektől sem. Márton Áron (1896–1980), a katolikus egyház gyulafehérvári püspöke különösen nehéz időszakban szolgálta vallási közösségét. Hosszú börtön és még hosszabb házi őrizet,…..
Tegnap Orbán Balázsnak azt kellett megmagyaráznia a parlamentben, miért nincsen Nikola Gruevszki, egykori macedón kormányfő tranzitzónában. Ma pedig a Facebookon arról ír, miért nincsen igaza a Magyar Helsinki Bizottságnak, amikor bírálta az államtitkár magyarázatát. A bejegyzés személyeskedő…..
A fél ország azt találgatja, vajon hogyan és miről hallgatták meg Nikola Gruevszki egykori macedón kormányfői a magyarországi menedékjogi eljárásban. A meghallgatáson elhangzottak természetesen titkosak, azokat a közvélemény nem ismerheti meg, mert számos érzékeny értesülést tartalmazhatnak. A…..
Különös, de a magyar történelem egyik legrosszabb évében (elég sok volt belőle), 1919-ben született meg egy jogszabály, amelyik korát megelőzően politikai jogokat biztosított a nőknek, legalábbis egy részüknek. A választójog – legyen az bármilyen széles körű – azonban…..
A szociáldemokrata mozgalom nagyasszonya volt a magyar történelem második női országgyűlési képviselője. A két háború között a társadalmi igazságtalanságok ellen küzdött. Antifasiszta volt. A háború idején bujkálni kényszerült, a koalíciós időszakban próbálta megakadályozni pártja beolvasztását a…..
A kormány és politikusai az elmúlt 48 órában kénytelenek voltak többször is nyilatkozni az egykori macedón miniszterelnök, a börtön elől Magyarországra szökött Nikola Gruevszki menedékjogi eljárása ügyében. Ezek a nyilatkozatok ellentmondásosak és újabb kérdéseket vetnek fel. Felidézzük a kormány…..
Nem a brassói felkelés vezetett el Ceauşescu és a rezsim bukásához, de a világ számára itt vált egyértelművé, hogy Románia éhezik, és a diktátor támogatottsága egyáltalán nem egyöntetű az országban...
Magyarországon 2015 óta példátlanul kegyetlen jogi szabályozás határozza meg a menedékjogi eljárások gyakorlatát. Mi történik akkor, ha egy volt európai kormányfő kér itt védelmet? Az egykori macedón kormányfő ezzel próbálkozik. Meglátjuk, hogyan birkózik meg a kényes-kínos üggyel a kormány és…..
Nem ritka dolog az, hogy egy törvény elnevezése nem fedi annak valós célját és tartalmát, vagy éppen ellentétes azzal. Az ausztrálok „őslakosokat védő törvénye” is ilyen volt. Merthogy éppen ez a norma teremtett jogalapot a „bennszülöttek” szisztematikus és kegyetlen…..
A környezetszennyezés feltárására és a környezetvédő mozgalmakra mindig dühödten reagálnak a diktatúrák. A nagyhatalmú vállalatok sem szeretik, ha civilek legyeskednek a profitszivattyúik körül. Ha a korrupt és brutális politikai hatalom szövetségre lép a gátlástalan…..
Sehogyan sem akar elindulni az a nagyívű börtönépítési projekt, amellyel a kormány enyhíteni kívánja a börtönzsúfoltságot. Szeptemberben „meglett” a megoldás: ha már a vállalkozások nem kapkodnak érte, építsék inkább maguk az elítéltek a börtönöket. Ez jól hangzik ugyan, de nem sok teteje van. A…..
A Bastille-t már nem számított a „régi rend” első számú börtönének, amikor megostromolták és az ott őrködő néhány tucat svájci gárdistát meg invalidust meglincselték. A szentpétervári Téli Palota „ostroma” pedig távolról sem hasonlított ahhoz, amit később…..
„Győzött az információszabadság Strasbourgban!” – jelentettük be diadalmasan éppen két éve. És nem túloztunk. Az Emberi Jogok Európai Bíróság (EJEB) Nagykamarája előtt zajló perben ugyanis valóban jogfejlesztő, európai jelentőségű ítélet született. A bíróság…..
A kormány új közigazgatási bíróságok felállítására készül. Szakmai indokai nincsenek az új bírósági rendszer létrehozásának. Az új bíróságokról szóló, a magyar jogállamiság szempontjából is kiemelt jelentőségű fordulatot zárt ajtók mögött készítik elő. Sem a jogászi szakma, sem a közvélemény nem…..
Börtönrazzia során 222 órás munkaidő felhasználásával sikerült egy-egy merülőforralót vagy SIM-kártyát megtalálni a raboknál. Szeptember 23-án a büntetés-végrehajtás, a rendőrség és az adóhivatal emberei, nem kevesebb, mint 3835 fő (!) vett részt egy „összehangolt országos biztonsági vizsgálat…..