Regisztráció Blogot indítok
Adatok
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt)

0 bejegyzést írt és 49 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mint tudjátok, kb. 3 hete útjára indítottam egy kihívást: szabaduljunk meg együtt 100 tárgyunktól 1 év alatt (pontosabban december 31-ig). A kihívásban 3 játékos számára kilátásba helyeztem egy ingyen fair trade kávézást/teázást velem valahol Budapesten, 2015 januárjában. A…..
A magyar diplomácia első emberét egy orvosokból és dietetikusokból álló csoport segíti céljai elérésében. "Igen, lehet, hogy kihívás és beleroppan az életünk és a karrierünk, de ez viszi előre a tudományt. A lehetetlen legyőzése, a korlátok lebontása!" - nyilatkozta…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.28 03:10:08
@Knapp75: +1 igen, a vastag bőr lesz itt a megoldás

meg talán gerincet is növeszthetnének neki és társainak
vagy politikusnál ez ellenjavallt és élettel összeegyeztethetetlen művelet lenne?
Korábban puritán és plebejus kormányzást ígért Orbán és Szijjártó is. Idézzük Szijjártó egyik 2006-os közleményét, amiben a "luxusbaloldalt" támadta. SZIJJÁRTÓ: "Az embereknek elegük van a luxuskormányzásból. A Fidesz szerint az emberek számára fontos döntéseket…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.28 02:16:09
@ZSírfeka: hú, a balos emberek úgy elfordultak a tolvaj MSZP-től, hogy utána a Fideszre meg a Jobbikra szavaztak tömegesen
nem véletlenül erős a Jobbik olyan helyeken, ahol
a balos ember sem intelligensebb a jobbosnál
eleve ugyanazok az emberek szavaznak ide-oda egyik választásról a másikra
azt ugye te sem gondolod, hogy 8-12 év alatt ennyi új választó született, teremtődött a semmiből az országban, hogy most már a Fidesz és Jobbik ural szinte mindent
nem kispofám, a balos ember az nem balosnak született, csak egy-két választáson oda szavazott, majd amikor Orbán adott neki nyugdíjemelést, 20 kiló lisztet meg 5 liter olajat, rezsicsökkentést stb, akkor Orbánra szavazott
mellesleg a Fidesz pont annyira nem jobboldali, mint az MSZP, csak nem internacionalista, hanem irredenta, soviniszta, konzervatív és még inkább vízfejű állam mániás
szóval így einstandolta a balosok szavazatát és a nemzethy, fasiszta kispolgárok szavazatát is
ja meg több a Fideszben már a volt MSZMP tag, párttitkár, ex-ügynök, mint a Maszopban
na ki is a Kádár-rendszer méltó örököse?

mert ugye Orbán nem a rendszer ellen harcolt, hanem azok ellen, akik a rendszert csinálták
neki tökéletesen megfelel a diktatúra, ha ő ül a szemétdomb tetején
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.28 02:31:08
@Bona Fides: a magyar politikus külföldre is menekít pénzt (még útlevelet is szereznek hozzá mindenféle harmadik világbeli országokból), de ingatlant Magyarországon vesz, mert ott van még növekedés az ingatlanárakban, plusz ugye a termőföld haszonbérletének adómentessége ami ugye 5 éven felüli szerződéseknél van

a magyar politikus azért vesz magyar ingatlant, mert az adójogi szabályozást és mindenféle az ingatlan értékét befolyásoló döntést ő hozza meg
egy holland ingatlanban nincs sok biznisz, csak a piaci értéknövekedést tudja elkönyvelni, ráadásul nyugatra drága a föld, nem is eladó, nem is vehet jellemzően külföldi polgár (termőföldet)
a magyar ingatlannál ugye haszonbérlet, EU-s támogatások leakasztása, kisajátítások, infrastruktúra és közműépítések esetén, belterületté nyilvánítás, ilyen-olyan támogatások megállapítása
ezernyi trükkel lehet egyik napról a másikra többszörösére növelni az ingatlanja értékét
és minden trükknél ott van a politikus döntése vagy egy hivatalnok aktusa, aki persze a zsebében van

nem véletlen, hogy a magyar parlament tagjai kiemelkedően nagy földvagyonnal rendelkeznek világviszonylatban is (mármint arányaiban nézve)

egy olyan országban, ahol a pénz értékállósága valójában egy búgócsiga szemű kuruzsló kezében van és semmi fedezete nincs a papírfecniknek, az ingatlan még mindig jó befektetésnek számít

amúgy ne féltsd őket, van még ezernyi befektetésük, csak ugye a nyilvános ingatlannyilvántartás miatt az ingatlan vagyonukat lehet jól feltérképezni
az, hogy a kertben dunsztos üvegben mennyi aranyat ástak el, az sose fog kiderülni
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.28 02:44:44
@Andrassy Gabor: igen, Horthy nem volt főnemesi származású, le is nézték a főnemesi családok, de a mai Fidesz-Maszop bagázsnál még mindig előkelőbb nemesi származású volt
a félcigány, proli, betyárkörtés seggű paraszt, zsíros nyakú komcsi párttitkár ősökkel rendelkező mai "elit" a Horthy-rendszerben kardlapozva lett volna, ha jár a szájuk

nekem nincs nosztalgiám a Horthy-rendszer iránt, csak mókásnak tartom, hogy ezek a fiatalok egy olyan rendszert állítanak most piedesztálra, restaurálják a külsőségeit, ahol az ő őseik senkik voltak és az ország is egy beszorított állapotban vergődött, sokáig kitaszítva a nemzetközi közösségből

a Habsburgok által vezetett monarchiát már csak azért sem éltethetik és nosztalgiázhatnak iránta, mert az túl nemzetközi volt, olyan EU-san internacionalista, bizonyos értelemben az EU előképe is, nemzetek feletti kormányzattal, szabad munkavállalás, szabad utazás, a magyarság ott már nem többség
Ha valamire ráírják, hogy valamitől mentes, rendszerint örülünk. Mert a -mentesség azt sugallja, hogy nélküle jobban járunk. Talán azt is, hogy eddig rutinszerűen rosszul jártunk. Amikor először olvasol egy hirdetésben ecetmentes parfümről, feltételezed, hogy ez jó dolog…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.27 10:59:49
@Cocu: igen, nagyjából ennyit jelent szülőnek lenni
na most ennek fényében én nem értem, mások miért tekintik a szülői szerepet tekintélyelvű, megbéklyózó, fegyelmező, idomító szerepnek

veled teljesen egyetértek, nagyon szépen megfogalmaztad, a gyerekért mindent, helyette semmit :) ennyi a lényeg, ezt jelenti szülőnek lenni, felelősen, felelősségre és boldogságra nevelve, testben és lélekben növekedve
így valószínűleg nem lesz neurotikus se a gyerek, se a szülő
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.27 11:06:19
@antisystem: FlybyWire-t nem olvastam fentebb, csak Bona Fides-t, arra reagáltam, ha más betámadta, az az ő sara
én csak leírtam, ennyire hárító, másokat hibáztató a hozzáállása
nem csak a gyereknevelésben, minden másban is másokban találta meg az élete csődjéért a hibát
magában sose kereste, sose vállalta a felelősséget
ez zavart főleg
egyetértek, hogy nem mindenkinek kell gyerek, de olyan embertől a gyerektelenség melletti harcos kiállást nem tudok mosolygás nélkül elfogadni, aki maga cseszte el, de ahelyett, hogy ezt elismerné, hárítja a felelősséget, karmol-harap, vagdalkozik
kurvaállam, kurvatársadalom, kurvaiskola, mindenki felelős a sorsáért, csak ő nem...

vicc kategória, de sajnos itt egy bírói szakvizsgázott jogászról van szó, aki most is lehet, hogy emberi életekről dönt kormánytisztviselőként ilyen beteg lélekkel és fröcsögő gyűlölettel
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.28 02:02:56
@antisystem: "hatékonynak lehet, hogy hatékonyabb, de gondolj bele, hogyan tiltogassa azt az emberfia a mondjuk 16 éves lányának a tekintély piedesztáljáról" - a szülői szerep az még mindig nem a tekintélyelvűséggel egyenlő... ezt mindig el kell mondanom, az a baj

"mos őszintén, szerinted mit tud csinálni valaki, aki mondjuk 45-50-55 évesen szembesül azzal, hogy az életében valamit visszacsinálhatatlanul elrontott? - ha nem azt, hogy egyfelől tehetetlenül dühöng, másfelől megpróbál legalább megóvni másokat is, hogy hasonlóan járjanak, mint ő???" - igen, én értem, hogy ő elbaszottnak érzi az életét, ez nem teszi igazolhatóvá a fröcsögést, azt, hogy mindenért másokat hibáztat
az egyén életéért, pláne a családjáért elsősorban maga felel
az államot (ami mellesleg neki pénzt ad a munkájáért, de ő gyűlöli, de akkor miért is nem vállalkozik, lesz a maga ura?), a társadalmat hibáztatni mindenért... picit hárító, felelőtlen hozzáállás
én is tudom, hogy túl sok a belepofázás az emberek családi dolgaiba, de azért ha valaki mindenkiben látja a hibát, csak saját magában nem, az picit gyanús, cseppet sem lesz hiteles, pont másokat nem fog megóvni a saját hibáinak megismétlésétől, mert nem reális a helyzetértékelése, a saját szerepét a saját élete alakításában elbagatellizálja, így másoknak se tud tanácsot adni
ez így csak panaszkodás
Egy régi, már csak ritkán használt dögkút alján kialakított garzonban találkoztunk a Külügyminiszter Úr szüleivel. "El kellett adnunk mindenünket, hogy a Péter negyedik háza összejöjjön. Nagyon szerette volna már megkapni, és tudjuk, hogy milyen szomorú tud lenni ha nem…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.27 04:30:32
@kewcheg: ja, és ha a munkahelyen a főnök gané, akkor a melós szépen felmond és megy nyugatra, már ha van elég esze és tudása hozzá
ugyanez a politikussal, ha gané módon viselkedik, senkiháziként visszaél a hatalmával, közpénzekkel, akkor a lábával szavaz a magyar, emigrál
mármint az értelmesebbje

ahol olyan emberek lehetnek vezető politikusok, mint Orbán, nulla munkatapasztalattal, Lézer Jani, aki Rapcsák lótifutijaként indult, Szíjjártó, akinek a nevéhez egyedül az elmúltnyolcévben folytatott dac kampányt tudom hirtelen kötni, az az ország ennyit tud

ezt már nem lehet Kádár-rendszerben való neveltetésre fogni, ez már a rendszerváltás utáni generáció
ez az igazi, tiszta magyar lélek kikristályosodása
egyre inkább azt érzem, amilyen a nép, olyan a politikusa is
de legalábbis megérdemlik egymást
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.27 10:50:20
@mohaa: szerintem a keleti nyitás során annyit házalt dúsgazdag közép-ázsiai diktátorok háza táján, hogy ráragadt a cipőtalpára pár köteg pénz és aranylemezke, amivel arrafelé felszórták a sivatagot porzás ellen
aztán otthon meg nem győzte lekaparni

KGBélát is megdobták autótól kezdve minden földi jóval az oroszok

keleten (oroszok, kazahok, türkmének, üzbégek, azeriek) nagyon megbecsülik a vendéget, onnan nem jön el senki üres kézzel

egyesek megpimpósodott kumiszt és cirfafosást, mások meg pár köteg pénzt kapnak arrafelé
Petike csak nem ugrik el, amikor megdobják valami földi jóval?!

én nem állítok semmit, csak kérdezem!
A minap rájöttem, mi az, ami igazán zavar az olyan gyorséttermekben, mint amik a plázákban vannak. Az történt, hogy egy szemetes melletti asztalnál jutott csak hely, így hosszasan megfigyelhettem a szemét bedobásának és ürítésének a folyamatát is. Ottlétem kb. 30 perce alatt a…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.26 03:54:34
engem elsősorban még mindig az étel minősége zavar a gyorséttermekben, iszonyatos fost árulnak horror áron
persze jól becsomagolva

@HTünde: a saját edényt nem veheti be a konyha, pultos stb
abban a pillanatban bírságolna az ÁNTSZ vagy be is zárnák a helyet
amúgy nem is praktikus
a saját műanyag, üveg, doboz elsősorban az otthon saját kezűleg elkészített étel hurcolására való
ezzel ki is kerülhető a fos gyorséttermi kaják zabálása

megjegyzem ahol élek, ki hamburgeresek, nem McD vagy BK, sokkal jobb minőségben nyomják, csak egy picit drágábban, mint a nagy amerikai láncok
igazi marha, valódi bacon és tojás, szuper zsemleszerűségek pirítva
és csak egy vékony papír borítékban adják a hamburgert
azt vettem észre, minél szarabb minőségű a kaja, annál több a csomagolóanyag

a 10 szalvéta felmarkolása nálam akkor játszik, ha allergiás, taknyos vagyok, olyankor erre elhasználom, ez szerintem nem pazarlás
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.27 05:17:03
@HTünde: hát izé, a McDonald's-nál és hasonlóknál aljább ételt nem sokat ettem életemben
szerencsére én nem Magyarországon vagyok kénytelen étkezni, itt pedig magasan jobb a minőség még az olcsó éttermekben is, mint

mondjuk igazi marhahúsos ételek egy McDonald's menü áráért

étteremben szakács készít ételt, a gyorsétteremben meg egy droid
zongorázni lehet a különbséget

tegnap adtam egy esélyt a McDonald's-nak, majd elhánytam magam a reggeli menüjüktől
olcsó volt, de akkor inkább ma felkeresem a sarki kis hamburgerest és ott tényleg marhát eszek a magvas buciban, sok saláta és egyéb zöldség, jó a tejes tea, jóllakok egy mekis lófasz árából
jó, ez nem Magyarország...

a szalvétát meg ha ingyen adják (itt minden étteremben a falon vannak szalvéta adagolók, odasétálsz és annyit húzol le, amennyit akarsz), akkor annyit veszek el, amennyit akarok, abba fújom az orrom akár egész nap is, így nem kell zsebkendőt magammal vinni
és én allergiás vagyok, szóval támogatom ezt
az a sóherség legalja, hogy szívószálért, szalvétáért, extra szószokért könyörögni kelljen (tipikus magyar vendéglátós mentelitás)
legyen kirakva, hidd el, itt nem veszik el az emberek csak mert ingyen van
én is annyit, amennyit használok, bár nem feltétlenül azonnal, de elhasználom
tiszta szalvétát sose dobok ki, elteszem és használom máskor
Provokáló vagy inkább elgondolkodtató a cím? Sok mindenre vonatkoztathatjuk ezt a kérdést. Én most magunkra értem ezt a tárgykört. Magunk alatt a kultúránk, civilizációnk összes emberét értem. Mikor vesztettük el az őszintén és tisztán szeretni tudást? Miért hagytuk és…..
Az emberek a hörcsögtől származnak. Vagy hörcsöggé fejlődnek. Ezt még nem döntöttem el. :) De az biztos, hogy van közünk ehhez a cuki állathoz, habár annyi vackot, mint amit mi halmozunk fel a lakásainkban és a munkahelyünkön, a Föld komplett hörcsögpopulációja sem tudna…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.26 04:45:37
én azt látom, hogy az emberek a lomok halmozását, felesleges dolgok gyűjtését sose unják meg, amíg csak a saját kis világukban élnek, senki nem szól rájuk, csak magukkal kell dűlőre jutniuk

én akkor világosodtam meg, amikor kb. 10 éve örököltem (sajnos) egy lakást és a lakásban és a tárolóhelyiségekben annyi lom, számomra felesleges dolog volt, hogy majdnem egy évbe került, míg a szabadidőmben sikerült megszabadulni tőlük (köbméterekben mérhető lomról van szó, de persze a nagy része nem tipikus lom, szemét volt, hanem ruha, műszaki cikk, tartós élelmiszer, bútor)
azért telt ilyen hosszú időbe, mert mindent megpróbáltam elajándékozni, rászorulókat találni, akiknek kell, alapítványoknál házaltam, hogy a bőrcipőket, elegáns és egyáltalán nem kopott ruhákat, bútorokat elvigyék ingyen, juttassák el rászorulóknak
több alapítványnál is közölték, hogy ők csak pénzzel foglalkoznak, semmi más adományt nem fogadnak el
na itt lett elegem és szépen lomtalanításkor, rendes szemétszállításkor kidobáltam a ruhákat, mindent
sajnos az első alkalommal a hajléktalanok szétdobáltak mindent az elvitelre kihúzott szemetesekből, ezért utána már csak szétvagdosva dobtam ki ruhákat

rájöttem, hogy senkinek nem érték már az a több millió forintnyi holmi, ezért megsemmisítettem
pazarlás?
lehet, de amikor más ember által felhalmozott tárgyakat kell pakolni, zacskókba rakni, válogatni, akkor az az igazi megvilágosodás, hogy én ilyet nem akarok magam után hagyni

amíg valaki csak a saját lakásában, a saját kis életében él, nem kell más kacatjait kerülgetni, addig általában nem jut el addig a felismerésig, hogy ez mekkora időrabló, helypazarló, pénztemető szokás

az ember vesz egy lakást, amit aztán a tárgyai foglalnak el, nem is tudja élvezni igazán, de mivel a tárgyait az ember betegesen szereti, ezért tőlük nem irigyli a helyet, az elfoglalt négyzetmétereket, bezzeg ha egy ember költözne be azokra a négyzetméterekre, akkor az máris mennyire zavarná, mert az lélegzik, szarik, fingik, eszik, morzsál, vizet és áramot fogyaszt, és hozza a saját tárgyait
a saját tárgyak viszont csak hangtalanul ülnek a sarokban, lepi őket a por, de legalább nem emberek, akikkel ki kellene jönni valahogy
igaz, foglalják a 2-300000 forintba kerülő négyzetmétereket a lakásunkban, de elnézzük nekik ezt a mérhetetlen visszaélést az erőforrásainkkal, a helypazarlást, a haszontalanságot, mert nem ismerjük fel, hogy jobb, egyszerűbb lenne az élet nélkülük
mások tárgyai, mások személye ugyanakkor idegesít, elviselhetetlen számunkra

tárgyakhoz ragaszkodni totális zsákutca, a tárgy nem szeret téged, nincs viszonya hozzád, hasznossága alapján kellene megítélni, nem egy hozzá fűzött hamis, patológiás érzelmi viszony alapján

a selejtezni képtelenség bizony egy elmezavar, a döntés és felelősségvállalás képtelenségére utal
A nyári olvasmányaim között volt Leo Babauta cikke, amiben arról írt, hogyan alakította át 7 szabály segítségével az életét úgy, hogy az sokkal egyszerűbb lett. A 7 szabály némelyikét annyira érdekesnek találtam, hogy lefordítottam a listát. Íme: ***UPDATE*** A…..
Íme egy új, modern, tényleg liberális szemléletű mese kisgyerekeknek, mely megvédi őket a klerikálfasiszta maradiságtól. Volt egyszer, hol nem volt, a Nagy Homoksivatagon is túl a liberális köztársasági államformájú Pedolandia Királyságban három fiútestvér: Buzinkó, Homox…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.23 06:47:38
érdekes mese, a mesélő pszichéjéről fest leginkább erős képet
miért foglalkozik egy állítólag heteroszexuális férfi állandóan a buzikkal?
milyen félelem lappanghat emögött?

nekem nem a szívem csücskei a buzik, főleg azok, akik pusztán abból akarnak tőkét kovácsolni, hogy ők az azonos neműeket szeretik és még fel is vonulnak, de a dohányzókat se csípem, csak ne előttem csinálják, de tolják az arcomba a szenvedélyüket, ennyi a kívánságom
pont így vagyok a vallással is, aki semmi mást nem tud felmutatni, mint vallásos gőgöt és ebből akar megélni, pláne ha másokra ezt rá akarja erőszakolni az taszító
pont annyira undorító a vallásos dogmák beleerőszakolása a gyerekek fejébe, mint amikor egy pedo belenyúl egy kisgyerek bugyijába
a papok valamiért mindkettőben jeleskednek

gondolom a mese szerint a Putyin-szigetvilágban egyáltalán nincs buzerancia
de gondolom kábítószer-fogyasztás és AIDS se, az iszlám se erősödik, semmi nem történik, ami a keresztényi áhitatot megzavarná
a Putyin-szigetvilágban megtalálták a megoldást mindenre, az a lehetséges világok legjobbika, az egyetlen probléma a nyugatról beözönlő mocsok, de pont ez a jó, így mindig van egy ellenségkép, akiket lehet gyűlöltetni a néppel
(EU, NATO, liberális értékek, demokrácia, ateizmus, muszlimok, az ateista, lelketlen kínaiak, akik bekebelezik a Távol-Keletet, a Cion bölcseinek népe, az eleget szülni nem akaró szingli, bárki, akire a tökös Vlagyimir cár rámutat)

amíg dől az olaj, addig mindenki elfogadja a cár megoldásait, van pénz a legőrültebb tervekre is

Szaúd-Arábiában is így megy ez, minden a szent tradíciók köré épül, hagyományos családmodell, nőknek kuss, olajpénzekkel be van fogva mindenki szája, néha akasztanak vagy fejeznek le buzikat, közben a felső réteg külföldre jár burezanciáját kiélni és kokaint szívni homo prostik seggéről

mellesleg a hanyatló nyugaton (Pedolandia Királyságban) Homox és Vanessza nem lesznek páriák azért, mert "abnormális" hetero kapcsolatban élnek és gyerekeik születnek, sőt támogatja őket a társadalom

a Putyin-szigetvilágban meg megy az ellenségkép gyártás, hiába, a vallások így működnek, Vlagyimir cár-próféta-messiás-judo mester-isten majd megmondja, hogy ki a barát és ki az ellenség
könnyebb úgy az élet az egyszerű embereknek, hogy nem kell önállóan gondolkodni
A többség úgy gondolta, egyszerűbb és kényelmesebb maradni, hiszen akkor is kapnak egy kis szabadságot, míg ellenkező esetben szabadok és függetlenek lesznek, ami szép és jó, de a jövő bizonytalan, és a gyerekeket is etetni kell valamiből – olvasónk gondolatai a skót…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.20 10:07:37
épeszű, nem fanatikus népek általában akarnak függetlenedni, ha az nem élet-halál kérdés, nincs éhínség, nincs valódi elnyomás, csak múltba révedő üresfejű nacionalista hőzöngés vagy érzelmi töltetű különállás

érzelmileg, identitásában ma is lehet skót aki csak akar

a skótokat meg most senki nem nyomja el
jól élnek, ingyenes az egyetem, amit ugyan féltenek a londoni kormánytól, de még mindig jó
a mesés kőolajvagyon meg kimerül nemsokára 2020-ban már csökken a kitermelés, az átvállalni előirányzott államadósság-hányad elég nagy teher lett volna a pár millió skót számára

a királyi családot sem vesztették volna el, hiszen maradt volna Erzsike az uralkodójuk, ez az egyik teljesen tiszta pont volt, sok más meg bizonytalan

én is örültem volna érzelmi okokból a skót függetlenségnek, persze kibicnek semmi se drága, de már az is nagy eredmény, hogy teljesen demokratikusan, szabadon véleményt nyilváníthattak erről a kérdésről, nem övezték a népszavazást zavargások, nem jelentek meg kis zöld emberek és nem szavaztak kamu skótok, hogy 130%-os legyen a részvétel a népszavazáson, sőt a külföldön élő skótok nem is szavazhattak (ugye máshol, Európa sötétebb felén meg hirtelen magyarrá tett bozgorok és szlovmagyarok is ikszelnek)

a skótok szerintem sokkal harciasabban kezelték volna a helyzetet, ha az angolok elnyomják őket és/vagy nincs mit enni, valós elnyomás van és a jövőjük a tét

a jövőjük így is biztosítva van, a UK-n belül is maradnak skótok

az okos ember azt is tudja, mikor kell pattognia, a határontúli magyarok meg nem tudják, illetve távirányításra pattognak Budapestről távvezérelve

a skótok érzelmileg a függetlenség mellett álltak, a racionalitás meg a maradás mellett döntött

az, hogy nem esett egymásnak a UK-párti és a függetlenségpárti tábor, már eredmény
sok helyen ez sem alap

szerintem a világ népeinek többsége szívesen lenne úgy "elnyomva", olyan napi problémákkal "megverve", mint a skótok manapság

nem a függetlenség az érték, hanem az emberhez méltó élet és a kulturált döntés, érvelés képessége, az, hogy nem esnek egymásnak állat módjára az emberek még egy ilyen nemzet jövőjét alapvetően befolyásoló népszavazás kapcsán sem
Egy kellemes pénteki nap a a Kijevtől mintegy 30 kilométernyire található Bojarka városában. A srácok nagyon örülnek az 5-ös számú gimnáziumban (úgy látszik, Ukrajnában még mindig él az intézményeket csak számmal elnevező szép szocialista hagyomány), hogy matek óra helyett…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.19 04:12:45
@libbancs: felnőttek beszélgetnek, ne trollkodj bele
látod, jobberek közt is van, aki érvel, de persze te nem ilyen vagy
mi ha nem is értünk egyet a jobber kollégával, próbálunk érvelni
neked ez nem megy, fogd a kis lapátodat, vödrödet meg a körte formádat és irány a homokozó
csak nehogy az ovis elvtársaid megverjenek, mert kicsit homokos lettél

érted OVis=OrbánViktorista ;)
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.20 08:14:09
@Lémusz: "egy elmebeteg gyilkost soha többé ne engedjenek vissza a társadalomba, Jelenleg ez nem így zajlik, és ez szerintem a túlzott liberalizmus következménye." - ez nem a liberális felfogás miatt van, hanem a bűnözővédő felfogás eluralkodása miatt
hogy a magyarországi "liberálisok" ezt a bűnözővédelmet tették meg központi kérdésnek a tevékenységükben, az sajnálatos, én őket nem is tartottam sose liberálisnak

liberálisként éppen hogy az egyén felelősségét hangsúlyoznám, hogy az életéért, egészségéért, kimondott szaváért, tanulmányaiért, bűntetteiért, nyugdíjáért és sikereiért is vállaljon felelősséget
cserébe az állam vonuljon ki sok területről, csökkentse minimálisra az adminisztratív vízfejet, hozzon jó, nem kiskapus szabályozást, ne szóljon bele a vallási, magánéleti kérdésekbe és főleg kevés adót szedjen be
azt hiszem ezt a vonalat egyetlen magyarországi párt se követte eddig

mind baloldali volt, az állami vízfejet növelte és korrumpálódott, benyomta a rokont, havert a pozíciókba, nőtt a vízfej, több lett az adó

hogy ez egyik emellé a balosság mellé nemzeti mákonyt, betyárkörtés seggű kuruc romantikát, a másik internacionalista, korrupt szabadosságot pakolt köretként, az csak szemfényvesztés, nem annyira változtat azon, hogy mind a szocializmusban felnőtt választóréteget akarták a gondoskodó állam képével magukhoz csábítani

"A határon inneni és túli magyarság viszonyáról rögtön megváltozna a véleményed, ha eltöltenél egy hetet Erdélyben, vagy ha részt vennél mondjuk egy néptánc találkozón. Egy pohár jó bor, és egy pálinka társaságában életre szóló barátságokat lehet kötni határon túli magyarokkal. Persze a 2004-ben tartott népszavazás a kettős állampolgárságról tőr volt a szívükbe, ami a határainkon belül élő magyarság megítélését erősen befolyásolja számukra." - na mesélhetnék, hogy általános iskolás korom óta hány osztály és évfolyamtársam volt határon túlról beavászkodott
általános iskolás osztálytársam Romániából szökött magyar kisfiú, 14 éves kora után ment a javítóintézetbe, annyi bűncselekményt követett el
14 éves koráig sajnos semmit nem tudtak vele kezdeni
hazudott folyton, persze buta volt, nem tanult
nem magyarul beszélő roma volt, vörös hajú, szeplős magyar Erdélyből olyan színmagyar névvel, hogy ma Jobbik vezér lehetne vele
minden lehetőséget megkapott, de nem élet vele

egyetemen már kifejezetten irritált, hogy mindent a seggük alá toltak a határontúliaknak, holott felvetette őket a pénz
utóbbi nem baj, csak amikor benyögték, hogy itt magyarnak vallják magukat, otthon meg románnak, aztán itt is, ott is kapnak pénzt, az picit irritált

ukrajnai évfolyamtársam simán lefizette a határőrséget anno, hogy tartózkodásit szerezzen (akkor még volt ilyen)
és a korrupciót éltető viselkedésüket hozták Magyarországra is

felvidékiek, vajdaságiak gyűlölték a magyarországiakat már a 90-es években is
persze a pénz az kellett nekik, de amúgy a hátatok mögött köpnek rátok

néptánc találkozón, táncházban már voltam, nagyon nyomják a néptáncot, mint őseink egyetemes magyar kultúráját, csak közben nekem az őseim nem parasztok voltak (nem szégyellném, ha azok lettek volna, de hát nem azok voltak), szóval szerintem akinek nem ez a kultúrája, az nem kell, hogy szeresse
én is majdnem elhittem, hogy ez az én kultúrám, aztán rájöttem, hogy ez legalább olyan erőltetett egy magyar polgári család leszármazottja számára, mint a feka gangster rap-ért rajongani
nem az én kultúrám, nem az identitásom része
a magyarság nem a parasztokból állt, mint azt most sokan próbálják hangoztatni, a paraszti kultúra nem az egyetlen része volt a magyar kultúrának
csak hát abból lehet nemzeti érzületeket korbácsolni, a szlovák, német, zsidó polgári származású családok leszármazottjai szerintem nyugodtan mondhatnak nemet a parasztromantikára

amúgy egy bolgár, szerb vagy román táncestet én pont annyira élvezni tudok, mint egy magyart, sőt...
mivel nem akar beszippantani és átformálni az identitásomat, nem nyomják le a torkomon mindenütt, ezért talán még jobban is élveztem
én ezeket távolságtartóan tudom csak nézni

a jó bort, sört, társaságot tudom értékelni, nem kell ahhoz magyarnak lenniük

"máig várom a 60 millió román bevándorlót" - izé, ha nem is 60 millió román, de pár tízezer ukrán, orosz és szerb bűnöző már be is áramlott az EU-ba éppen az irredenták melldöngetése közepette elfogadott kettős állampolgársági törvény és a korrupt hivatalnokok miatt
erre mint az EU egyik határának védői, nem lehetünk büszkék

"Sok székely emberrel beszéltem már, de erről még nem hallottam." - ó, te kis naiv, nem fogják a szemedbe mondani

"A nemzeti baloldal pártja ma a JOBBIK." - baloldali pártra sose szavaznék, márpedig csak, a nemzeti meg számomra nem azt jelenti, ami a Jobbiknak

mondjuk úgy, hogy nem központi kérdés a nemzet számomra, de sok mindenről el lehet terelni a figyelmet ezzel a bűvös szóval, sok ingyenélőt, semmihez sem értő embert el lehet látni ál-munkával, nagyon is valós fizetésért a nemzetpolitikai szarakodás keretében
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.20 08:27:17
@Lémusz: "A 2010-es választásokat az MSZP-SZDSZ koalíció nyerte meg a FIDESZ-nek 8 évi kormányzással, a 2014-est pedig a liberális oldal az állandó hisztériázással és marakodással. A kettős állampolgárok szavazata elhanyagolható a belföldihez képest." - ezzel egyetértek, igen, a ballibek maguknak vesztették el és a Fidesznek nyerték meg a választást anno

de miért kellett a határon túliaknak állampolgárságot adni?
semmi észérv nem indokolta, csak orosz mintára szórják az útleveleket a széljobberek, keltik a feszültséget a térségben a szeparatista törekvések erősítésével

a kettős állampolgárok szavazatának bekasszírozása volt a Fidesz-KDNP elsődleges motivációja a törvény elfogadtatásával
Mikola már 2006-ban megmondta, hogy ezzel akarják bebetonozni a hatalmukat 20 évre
ez volt a szándék, magyar adófizetők pénzén jól tartani a szlovmagyarokat meg a romániaiakat, ukrajnaiakat, akik ezért cserébe leszavaznak a Fideszkére

Mikola legalább őszinte volt, amikor ezt így kimondta
Tudjuk: van, aki szerint a magyarok is a Szíriuszról származnak. De van egy népcsoport, amelyikről ezt még hajlamos elhinni az amúgy misztikumra nem fogékony ember is. Ők az Afrikában élő dogonok. Saját vallással, nyelvvel, kultúrával, számrendszerrel, tudománnyal rendelkező…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.19 03:39:39
"Saját vallással, nyelvvel, kultúrával, számrendszerrel, tudománnyal rendelkező nép"

nos a tudományról picit más az elképzelésünk a poszt szerzőjével

nyelve, vallása lehet más sok népnek, mondjuk a muszlim népek tengerében azért csoda, hogy megmaradt a saját vallásuk, a sokféle nyelv azért nem ritka Afrikában, az arab északi résztől dél felé haladva azért elég sok nyelv előfordul, bár vallásilag eléggé sivárrá tette a vidéket az iszlám

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: egyetértek, a legviccesebb és a magyaroknál átvételre leginkább érdemes dolog talán ez az alacsony tetős vitatkozó helyiség
sok agyrázkódásos baleset lenne a magyar országgyűlésben, ha a plafont leszállítanák alacsonyra, bár Orbán Viktor szerintem így is simán fel tudna ugrani a foteljéből és ugrálva fröcsöghetne, olyan kis töpszli, a szép szál Gyurcsányi Fletó meg még ülve is beverné a fejét, szóval ez is arra lenne jó, hogy az ellenzéket megrendszabályozzák

a Szíriuszos sztori azért elég meredek, nyilván nem tudták, csak hitték, hogy három csillagból áll
érdekes, a Szíriuszt ismerték, de belső égésű motort, aszpirint, telefont azt nem tudtak feltalálni a nagy tudományukkal
jó, hagyjuk már ezt a természeti népek nagy tudományát...

"A dogon férfi bölcsek gyűlnek itt össze, hogy megtárgyalják a vidék aktuális dolgait, de hogy ne alakuljanak ki heves viták, a helység teteje igen alacsony." - talán helyiség
a helység az település, város, falu
a helyiség meg épület, épületrész, szoba, terem stb.
ezt mindig el kell mondanom, az a baj

majd a nyugati feministák jól rájuk hozzák az ENSZ-et, amiért a menstruáló nőket elkülönítik
ez amúgy rengeteg népnél szokás, a Föld több különböző pontján is
Pápua Új-Guineában is így csinálják, meg Afrikában is, szóval ez valami nagyon ősi szokás lehet, de majd most jól betiltják

az ilyen elzárt törzsek mostanában nagyon jól élnek az ilyen turistáknak éneklésből, táncolásból, varázslásból
még új, meghökkentő szokásokat, legendákat is kitalálnak nekik, hogy érdekesebb legyen a turista útja és otthoni beszámolója

pl. délebbre a pigmeusok énekelnek (gajdolnak) és táncolnak a turistáknak, holott a történelem során sose volt náluk ez szokás, csak ugye a turista Afrikában érdekes és levideózható dolgokat akar látni, nem halkan, csendben, nyugisan bóklászó pigmeusokat
szóval a turistavezetők, kísérők megfizetik őket, hogy kifessék magukat, gajdoljanak és körbe állva táncoljanak, hogy az orosz, német, amerikai, japán turista tudjon mit videózni és mutogatni otthon a haveroknak

Pápua Új-Guineában ugyanez... amíg a turistacsoport ott van a "frissen felfedezett" törzsnél a first contact-ként hirdetett turistaúton, addig nem beszélhetnek indonéz nyelven, csak bennszülött nyelven és a fém eszközöket, Real Madridos pólót és a kínai műanyag papucsot is el kell dugniuk és fűszoknyát és pénisztokot kell viselniük

biznyic iz biznyic

az meg, hogy valaki Afrikában a helyi nyelv mellett franciául és angolul is folyékonyan beszél, nem a műveltség jele, egyszerűen adottság, ez inkább képesség, készség, mint tudás
egyszerűen többnyelvűként nőnek fel, a környező népekkel franciául, angolul és arabul kommunikálnak, szóval ez csak egy magyar számára tűnik műveltségnek, akinek még készségként sincs már meg az, hogy németül, románul, szlovákul üzleteljen, mint anno Trianon előtt
az európai nemzetállamokban iskolába kell járni a nyelvtanuláshoz
az afrikaiak meg csak használják valamilyen szinten
ahogy pl. Dél-Kínában is mindenki beszél mandarinul valamilyen szinten, de a helyi nyelvet, a Min Nan-t persze mindenki beszéli, meg esetleg kantonit, ha olyan helyen él, az máris 3 nyelv és még iskolába se járt az illető, lehet, hogy csak egy földművesről van szó

tudomány, műveltség, kultúra az valahol máshol kezdődik
illetve kultúrának bármit nevezhetünk, egyesek szerint az emberszabású majmoknak is van kultúrájuk, fene tudja
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.19 12:38:29
@Egy Hun Hunniából: "Darwin szerint az ember a majomtól származik"

szerintem ezt Darwin nem ezt írta, hanem azt, hogy az ember és a majom közös őstől származik
ősük közös, nem a mostani majmoktól származik az ember

amúgy ha az emberek megmaradtak volna a Bibliában nyújtott világmagyarázatnál, akkor még ma is kecskét és juhot terelgetnénk

akik megkérdőjelezték a Bibliában (és más szentnek hitt könyvekben) leírt "okosságokat" vagy azokon túllátak, még ha egyház tagjai is voltak a kor követelményei miatt, másodlagosnak tartották a hitet a tudással szemben és a tudomány dolgaiból legalábbis száműzték a hitet, azoktól ment előre a világ
igen, az ateistákról és agnosztikusokról van szó
a tudósok nagy része ilyen

hinni lehet sok mindenben, a hitet bizonyítani lehetetlen, a hívőt meggyőzni is lehetetlen, ha valaki az emberiség gyerekkorában jellemző gondolatokkal akar élni, az az ő baja, a többség megtermeli a GDP-t, ami eltart sok ilyen szittya szíriuszit
komolyan venni nem kellene, mert csúnya dolgokhoz vezetett eddig is

részemről a vallásos műveket még erkölcsi sorvezetőnek se használnám, nemhogy tudományos érvelés alapjának
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.19 12:41:03
@Egy Hun Hunniából: ja, próbálj megtudni valamit a világról, a természetről
megsúgom, vallással, babonákkal nem fog menni :-DDD
Ma olyan korban élünk, amikor egy fotósnak akkor sincs szerzői joga a képeihez, ha a gépén egy majom nyomja meg az exponálógombot. Akkor gondoljatok bele, milyen viták lehetnek egy milliókat érő fotós hagyaték körül. Vivian Maier története nem ért véget a képeinek kalandos…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17 07:32:32
@bestpixel: igen, ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni

itt elég tiszta a jogi helyzet, egyszerűen a jogok örököse más, mint a tárgyak fizikai birtokosa, tulajdonosa
a hagyatékot felvásárló meg nem tudta kideríteni, hogy ki a valódi szerzői jogi jogosult
valljuk be, talán nem is igyekezett annyira kideríteni, hiszen akkor fizetni kellett volna
most helyette megtette egy ügyvéd

felháborodni ezen a történeten annyit tesz, hogy az illető nem érti a szerzői jogi rendelkezéseket

ja, szerintem a fényképész, művész még életében rendelkezhetett volna arról, hogy halála esetén mi legyen a sorsa a képeinek, szerzői jogainak
ha az lett volna a célja, hogy a széles közönség szakadatlanul élvezhesse, akkor így rendelkezett volna
nem tette, most valami távoli rokontól függ
az ilyen jogi problémákat meg lehet előzni, csak ahhoz gondolkodni kellene előre
79 évvel ezelőtt hirdették ki a III. Birodalomban az állampolgársági törvényt. A történeteket figyelemmel kísérők számára ez a döntés nem volt váratlan, hiszen Hitler 1933-as győzelme után sejteni, tudni lehetett, hogy ez bekövetkezik. §1. (1) Az állampolgár, aki a Német…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17 03:38:35
a poszt szerzője simán feljelenthető lenne holokauszttagadásért, a cím kisebbíteni próbálja a holokauszt jelentőségét

a cím helyesen, politikailag korrekten így KELL hogy hangozzon:

"A XX. század legszörnyűbb napja, amikor a legrettenetesebb kifejezések kerültek egy törvény szövegébe"

ki kell hagyni az "egyik" szót!
nem a XX. század egyik legszörnyűbb napja, hanem a XX. század legszörnyűbb napja
hiszen ha csak az egyik legszörnyűbb, akkor azzal kvázi relativizálja a szerző a holokauszt súlyát, ami mint tudjuk semmi máshoz nem hasonlítható szörnyűség, az emberi történelem legeslegsötétebb eseménye, nem pedig az egyik legsötétebb eseménye!!!

amúgy a zsidókra most is rájár a rúd:

www.latin-amerika.hu/hirek/aktualis/2262-2014-08-30-10-54-18

a hülye guatemalaiak se tudják még, hogy mit műveltek, kivetették maguk közül a kiválasztott, felsőbbrendű, mindenkinél különb nép tagjait, majd jól porig bombázzák őket és a világ végezetéig kártérítés fizetésére kötelezik őket

meg is érdemlik!
a zsidókkal senki ne baszakodjon, mert megtorolja az istenük (illetve ők maguk) hetedíziglen
ez az ő vallási, faji törvényük, amihez még a szekuláris zsidók is tartják magukat

szóval jobb a békesség, mindenki hagyja őket békén!!!!444!!
A leggazdagabb orosz médiabárókat és olajmágnásokat is térdre kényszerítette. A nem kívánatos, „rendszerellenes elemek” kiiktatása, politikai hatalomtól való távoltartása érdekében nem válogatott az eszközök között. A Jelcini privatizáció idején meggazdagodott, az orosz…..
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.14 05:44:49
@jogalany: Hitler és Sztálin nem voltak zsidók

a magyarokat sem szeretem jobban, mint az oroszokat, miért kellene?
nézz utána hogy milyen pogromok voltak az orosz földön a zsidóság ellen
nézz utána, hogy kik szerkesztették a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét: az oroszok

ma is zsidóznak, antiszemita kifejezéseket használnak az ukrán vezetésre, olvasgass youtube kommenteket, nézd meg, hogy a putyinisták milyen antiszemita médiahadjáratot folytatnak a ukrán zsidóság ellen
cionista hatalomátvételről beszélnek az ukrán forradalom kapcsán
közben a keresztény agymosott orosz kisember fasisztázik, mert még azt tanulta a szovjet időkben

szörnyű gyűlölet él az orosz népben a környező népek iránt
az ukránokat, lengyeleket, balti népeket mindig is ki akarták irtani, néhányszor már majdnem sikerült is a történelemben

sajnos még finoman is fogalmaztam az oroszokkal kapcsolatban, vissza kell fogni magam, mert kimoderálnak, de az igazság szerintem így is átjön annak, aki ismeri a történelmet

az orosznak a demokrácia, emberi jogok, szabadság annyit jelent, mint egy iszlámistának a nők és melegek jogai

persze elismerem, ezek is életképes álláspontok, ott ahol kialakultak és ahol van megfelelő fedezete ennek az embertelen rendszernek
a muszlimoknál és az oroszoknál is a nyersanyagok kitermelése, olaj, gáz, meg a hatalmas embermennyiség a garancia arra, hogy ezek a gondolatok fennmaradhatnak, rendszert alkothatnak, van bázisuk, van anyagi fedezet, lehet belőlük állami ideológia

nem is lenne velük baj, ha a muszlimok és a ruszkik is a saját népüket sanyargatnák csak vagy egymást irtanák az ilyen diktatúrák, nem más, szabadságra, emberi méltóságra vágyó népeket
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.14 06:00:10
@Tudományos libsizmus: nem gondolod, hogy talán azért támogatják a szabadságkereső ukrán népet a magyar libsik, mert az ukrán vezetés nem náci?
mondjuk ukrán zsidó elég sok van most már az ukrán vezetésben
hogy is lehetne akkor az ukrán nép náci, ha zsidók vezetik?
ez a nácizás, fasisztázás bizony ősi bolsevik szokás

a nácizmus, fasizmus, bolsevizmus egyaránt autoriter, a gazdaságban, társadalomban totális állami beavatkozást eredményező, jogfosztó rendszerek, ideológiák, így egymás testvéreinek tekinthetők
a bolsevizmus, kommunizmus, fasizmus és a nácizmus mind szocialista gyökerű
egymásnak nem ellentétei
ellentétük a piacgazdaság, a szabadságjogokat tiszteletben tartó demokrácia, a nyugat

az oroszoknak nem a nácikkal, fasisztákkal van bajuk (hiszen ők maguk azok), hanem a szabad gondolkodással, egyéni felelősségvállalással, a számukra teljesen értéktelen demokráciával, a választással, a változással
nekik erős kéz kell, ami korbácsot ragad és végigver rajtuk
ebben az idomításban, a vakhit kialakításában részt vett a kereszténység is
keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.15 04:39:12
@mrZ: csak mielőtt még jobban belemerülnél az ukránok lenácizásába, tájékoztatnálak, hogy a ruszkik oldalán megszámlálhatatlanul sok francia, szerb, görög és más neonáci is harcol manapság
nem állítólagod neonácik, hanem
őket az EU-ellenesség, a pánszláv szélsőséges és ortodox felsőbbrendűséget hirdető idegengyűlölő ideológiák és a Moszkvából leosztott milliárdok mozgatják

nem hiszed? ezek a franciák
www.youtube.com/watch?v=dxQpz-9-zpM

lehet keresni szerbekről is videókat, tele van szerb szélsőségesekkel Kelet-Ukrajna

az a csodálatos, hogy ugyanakkor Putyinka képes volt a Kadirov-féle csecsen junta segítségét is igénybe venni, így szakállas muszlim csecsenek is harcolnak az EU-felé kacsintgató mérsékelt ukrán kormányzat ellen

Putyin pénze minden trigger happy nácit, muszlimot bevonzott most oda
meg persze ott vannak a szerencsétlen orosz kiskatonák, akiket halomra lőnek egy idegen földön és az anyjuk meg esetleg darabokban kapja vissza a hullájukat
és ebben a mocskos háborúban még az orosz kiskatonára tudok legkevésbé haragudni, őket viszik rabszíjon
a csecsen, a neonáci szerb és francia, spanyol, EU-ellenes őrültek az igazi probléma

ugye az is világos számodra, hogy az összes nyugati EU-ellenes szélsőséges, neonáci pártot, akik most Putyinkának tapsolnak és szopják a kis faszát, azokat mind az orosz titkosszolgálatok pénzelik, KGBéla bumfordi moszkovitasága erre egy elég penetráns példa.
igen, a Dzsobbikot is a ruszkik pénzelik

ők belülről próbálják gyengíteni az Uniót, ez pedig elévülhetetlen bűne a moszkovita szélsőségeseknek, ez az igazi hazaárulás