Regisztráció Blogot indítok
Adatok
p.man

62 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nehéz ügy bármilyen drone albumról írni, tekintettel arra, hogy akár egyetlen szóval is leírható a produkció: zaj. Felületesen nagyjából bármilyen hasonló anyagot el lehet intézni ennyivel, de az sem lehet véletlen, hogy az olyan zenekarok, mint az Earth, a Boris vagy a Sunn O)))…..
A Roadburn számomra az év fénypontja koncertek tekintetében. Aki ismeri a már lassan két évtizede, a hollandiai Tilburgban megrendezésre kerülő fesztivált, annak nem kell magyarázni, hogy ez miért van így; ekkor ragyog teljes pompájában és mindenki számára láthatóan a kemény…..
Lassan, de biztosan itt a tavasz, és ezzel együtt talán végre elindul a év érdemi része, legalábbis ami az új megjelenéseket illeti. Mert az addig rendben van, hogy tucatjával jelentek meg eddig is albumok, de az, hogy ezek összesített izgalmi faktora nem éri el egy hamburger menü…..
Az ugye megvan, hogy a hamarosan a magyar mozikba is eljutó Heavy Trip (Heavy Túra) kötelező mindenkinek, aki életében már legalább egyszer hallott a Beheritről, vagy az Impaled Nazareneről. (Ha egyikről sem, akkor irány a Suomi Finland Perkele, de ez most mindegy.) Szóval a filmben…..
Idén is jobbnál jobb albumok jöttek ki kedvenc előadóinktól, vagy éppen új felfedezésektől, és ezek jelentős részéről megemlékeztünk itt, a Rockstationön is, Ilyen mennyiségű megjelenés mellett óhatatlanul elsiklunk olyan anyagok mellett is, amik akár bővebb bemutatást is…..
A sűrű koncertősz még sűrűbb novembert hoz, szinte alig lesz nap, amikor ne lenne érdemes elcsípni egy éppen hazánkban járó bandát. Az egyszeri rajongó persze jól megfontolja, hogy mire költi a dolgos munkával megkeresett pénzét, mert mindenen – sajnos – nem lehet ott lenni. A hónap egyik titkos…..
A műfaji zenékkel az a gond, hogy egy idő után szükségszerűen önismétlésbe torkollik, és onnantól kezdve a befogadón múlik, hogy meddig tolerálja az egy helyben topogást. Ez talán éles mondatnak tűnik így, egy lemezismertető kezdőmondataként, de az Anaal Nathrakh új anyaga…..
Chelsea Wolfe aktualitását tűrhetően megmutatta a csütörtök kora este az A38 felé kígyózók sora. A megszokott arcok mellett csipkébe és fekete rúzsba öltözött goth lányok, barátnőjüket kísérő, informatikusnak tűnő figurák és Black Sabbath pólós öregedő rockerek…..
A San Franciscoi posztrock / black metal zenekar negyedik teljes értékű albuma, az Ordinary Corrupt Human Love július 13-től hivatalosan is elérhető, és a nagyszerűen sikerült albumról mi is megemlékezünk itt. A jó hírekből azonban nem elég: a jelenleg Egyesült Államokban…..
Péntek 13-ra igazítani egy lemez megjelenését mindig ügyes húzás, kevés ilyen dátum van, amit amúgy is megjegyez az egyszeri kritikus, talán április 20. és június 06. még ilyen. A Deafheaven negyedik lemezének azonban semmi köze a jeles naphoz, legfeljebb annyi, hogy ekkor jelent meg az Ordinary…..
Mario Lalli a desert rock megkerülhetetlen figurája, nélküle nem nagyon lenne Kyuss, meg Queens Of The Stone Age, meg nagyon semmi. Josh Homme-mal ellentétben Lalli a mai napig megmaradt underground figurának, és olyan zenekarokban nyomja, mint a kultikus stoner-blues Fatso Jetson vagy éppen…..
Ősszel, egészen pontosan a tervek szerint szeptember 28-án jelenik meg a seattlei grunge veterán Mudhoney sokadik lemeze, a Digital Garbage. A seattlei hangzás megkerülhetetlen formálói az igazi sosemvolt hősei annak az érának, amikor az MTV képernyője előtt ülve vártuk, hogy…..
Idén márciusban emlékeztünk meg az Earthless új anyagáról, ami a megszokott minőség mellett új impulzusokkal is gazdagította a San Diego-i trió amúgy sem kispályás repertoárját. A lelkesedésünk csak nőtt, amikor kiderült, hogy augusztus elején az A38-at is eléri a nyár egyik legmenőbb turnéja, ahol…..
Az Alice In Chains koncert másnapján jóval kisebb hírértékkel, de egy szűk kisebbség számára annál nagyobb jelentőséggel a doom japán királya, a Church of Misery is letarolta hazánkat. A Robotba szervezett bulival szemben szkeptikus voltam, tekintettel arra, hogy így ez egy szó…..
Az Orange Goblin az angol stoner underground elpusztíthatatlan gépezete. A június közepén megjelent The Wolf Bites Back a zenekar nyolcadik albuma, és bár drámai újdonságokra vagy meglepetésre senkinek sem kell számítania, Ben Ward és társai lazán hozzák a megszokott színvonalat...
Mostanában talán még kevesebb okunk van boldognak vagy büszkének lenni, mint általában, és az ilyen időkben különösen nagy értéke van annak, ami, ha csak átmenetileg is, de fényt hoz a sötét mindennapokba. És ahogy az lenni szokott, a segítség most is váratlan helyről…..
A belga Wiegedood egyre ismertebb black metal körökben, és ez nem feltétlenül csak az intenzív menedzsment-munkának és a folyamatos turnézásnak köszönhető. A trió az elmúlt három évben a De Doden Hebben Het Goed album-trilógiában a modern európai black metal egyik nehezen…..
Az első két nap krónikájának végén kínai black metalt és poszt rock világelitet ígértem az olvasónak, de a fesztivál utolsó két napja ennél sokkal többet ígért. Teljes albumokat végigjátszó szettek és alkalmi kollaborációk csúcsra járatva, az európai kontinensen…..
Az elmúlt egy hét nem volt egyszerű, Bell Witch, Tormentor, Weedeater, még belegondolni is rémisztő, hogy mindez alig pár nap alatt történt. A szerző azonban ezúttal kimaradt ezekből a jóságokból, azért, hogy egy még intenzívebb élményre tegyen szert: a világot a nyakába véve…..
A hetvenes években gyökerező zenék rajongóinak jó dolguk van mostanában, hiszen megjött a korábban beharangozott Earthless új albuma, és itt az új Monster Magnet is. Lehet, hogy Wyndorfék anyaga nagyobb figyelmet fog kapni, de jelen írás azért foglalkozik az Earthlessel, mert a Black…..
Az új Monster Magnet albumot sokan várták, de én egyáltalán nem voltam közöttük. Az utolsó maradéktalanul élvezhető anyaguk számomra a Dopes To Infinity volt, ezután már csak nyomokban bukkant fel a mindenre magasról tevő Negasonic Teenage Warhead zsenialitása. A prüttyögéssel…..
Lassan mindenkinek a könyökén jön ki, hogy az idei koncertszezon minden eddiginél ilyenebb meg olyanabb lesz, mi most mégis találunk egy újabb szempontot, amely szerint az idei tényleg odaver. Az alábbi összeállításban az underground legjava, melynek két közös nevezője: minden…..
A san diego-i heavy psych legenda, az Earthless durván egy hónap múlva jön ki új anyagával, ez pedig megér egy megemlékezést. A Black Heavent a Nuclear Blast adja ki március 16-án, április elejétől pedig Európa-szerte élőben is megmutatják, hol lakik az Úristen. Sajnos hazai dátum egyelőre nem…..
Már egy ideje kinn van az új Black Label Society, és a jubileumi tizedik sorlemez kapcsán úgy éreztük, nekünk is érdemes megemlékezni Zakk Wylderól és népi zenekaráról. Bevallom, sohasem volt felhőtlen a kapcsolatom velük, tekintettel arra, hogy azokra a zenekarokra, amik nekem…..
Azért arra nagy összegben fogadnék, hogy a Hobosexual új albumát nem várták akkora tömegek, mint mondjuk a Tool Chinese Democracyval felérő, "idén" megjelenő lemezét. Bevallom, én sem, tekintettel arra, hogy pár héttel ezelőtt még a létezésükkel sem voltam tisztában. A tavalyi…..