Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Wedgend

0 bejegyzést írt és 59 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mikor celebek zenei ízléséről van szó, leginkább azokról lehet hallani, hogy melyik énekesnő kivel kötött életre, de leginkább néhány hónapra szóló örök barátságot. Most viszont a VH1 segítségével csodálkozzunk rá kik azok, akikről nem is gondoltuk volna, de ha zenéről…..
Aki eddig nem tudta volna eldönteni, hogy részt vegyen-e a Tankcsapda következő budapesti koncertjén, azoknak eláruljuk, hogy igazi celebsereg teszi majd tiszteletét június 14-én a Budapest Park VIP-jában. Idézzük: "Orosz Barbara, Istenes Bence, Árpa Attila, Beck Zoltán (30Y), Tóth Gabi, Tóth Vera,…..
Ahogy a podcastben is hallhattátok, Zoli ajánlására még ott megrendeltem a Keresztapákat. Remélen nem okoznak majd csalódást. A Harry Pottereket azért vettem, hogy meg legyen az egész széria. A 7.1 kifejezetten nem tetszett, a 7.2 már igen, de hát akkor már ne hiányozzon egy…..
Öt lövéssel végeztek egy szír paradigmaváltóval a Váci utcában. A filozófust gondolkodás közben érték a golyók. „Valószínűleg a paradigmák összemérhetetlensége miatt kialakult szóváltás okozta a vesztét. A rendőrség nagy erőkkel olvassa Thomas Kuhn: A tudományos…..
Wedgend 2013.01.22 12:58:55
Reggel csináltam a képet, időközben úgy látszik kapcsoltak az illetékesek :D ..
Te jó ég, komolyan ezt kell majd a meccsek montázsainál végigszenvedni? Ez valami nagyon ocsmány. Az sem teljesen világos, miért egy ismeretlen német énekesnő dalol egy lengyel-ukrán rendezésű tornán. Mondjuk 4 éve sem volt jobb, mikor Shaggy lett a kiválasztott...   Hol vannak…..
...minden bizonnyal a Pizza Forte kemencéiben készülnek. Nagy fanjuk vagyok és véleményem szerint tényleg ők készítik a legjobbakat, pedig már kóstoltam nem is keveset. Sajnos utóbbi évben többször is árat emeltek, de a pizzáik kárpótolnak érte. Amit nagyon tudok ajánlani…..
Ha valaki megúszik egy 2 hónaos plágium kivizsgálást, hogy az irományának 90%-a Control+C, Control+V, az bizony csakis a korlátlan lehetőségek hazájában lehet.A LEX Schmitt mindenesetre jó tanács lesz minden jövendőbeli diplomamunkásnak, (kis)doktorisnak. Ha az opponens…..
A folyamatos áremelések helyett egyben rendezné a MOL az áremeléseket. Jövő szerdától végtelen forint lesz egy liter gázolaj. „Már dolgozunk azon, hogy fel tudjuk tüntetni a fekvőnyolcast a kútfejek kijelzőin is. Addig csak a fizetésnél tudják majd csak meg vásárlóink az…..
Az esetek nagy százalékában eredeti nyelven szoktam nézni sorozatokat, magyar felirattal. Elvből nem utasítom el automatikusan a szinkronokat, de bizony sok esetben ront az összhatáson. Vannak sorozatok, amelyek (magyar) szinkronnal egyszerűen nem működnek jól. Ilyen pl. a…..
Wedgend 2011.09.23 20:21:11
Öcsémmel megnéztem a Game of Thrones utolsó részét szinkronosan is, meg pár részbe így belenéztem. Szerintem elég gyenge lett a szinkronja, van több ember, akinek a hangja után kb. idegbajt kaptam, annyira nem illett a színészhez. Legnagyobb gond Tyrionnal van szerintem, de Daenerysé se sikerült igazából (végén a beszéde nem hozta az a hangulatot, amit angolul nézve igen). Ami nagyon szokatlan volt, az Robert király, akit Gesztesi Károly szinkronizál, akinek teljesen más hangja van, mint az eredeti színésznek, de ez nem feltétlenül vett el az élvezhetőségből. A fordításra a csúnya szavak túlzott kerülése a jellemző, nem értem miért egy eleve 18+os műsorban, így picit komolytalanná válik pár párbeszéd.
Összességében azt mondom, hogy Tyrion miatt mindenképp agolul érdemes nézni.

A House-t kezdtem el magyarul nézni, az 5. évadig tettem így. Ott a hangok jól el vannak találva, és a fordítással sincsenek gondok, ami szokatlan, hogy 2 központi szereplő hangja is lecserélődött(House és Wilson), ezt meg kellett szokni. A probléma a magyar TV-s adással volt kapcsolatban, volt pár rész, ami eredetileg tobb volt, mint az átlagos adásidő, mert a Foxnak volt fölösleges 10 percük, és hagytak még rá, ezek viszont a Magyarországon vetített részekben meg lettek rövidítve, egyik részben egy kulcsfontosságú jelenetet hagytak ki az egyik karakter motivációja szempontjából, onnantól néztem angolul.

Spartacus is kritikán aluli magyarul, ott többek közt Batiatus, Crixus és Onemaeus hangja helyettesíthetetlen.

Volt pár amit felváltva néztem pl 24, Numb3rs, ezekre azt mondanám, nem olyan rossz a szinkron, de valahogy angolul jobban élveztem.
Tudom, sikeres ember nem lehet, aki TV2 híradót néz és igazat is adok neki. Mentségemre, tudatosan tényleg nem néztem, de kapcsolgatáskor (egyébként siralmasan szar műsörök mennek különösen 6 és 7 között) láttam ezt a képet és kicsit kiakadtam. Az elmebeteg norvég állat, aki…..
Wedgend 2011.07.27 12:38:39
Szerintem a magyar kapcsolat kihangsúlyozása értelmetlen, ahogy az itteni sajtó rákeresett a "kiáltványában" a "Hungary" vagy "hungarian" szavakra, ugyanúgy megtette ezt egy angol/osztrák/szlovák/stb. újságíró a saját országával. Ahoz mondjuk ilyen TV2 szintű elmebaj kellett, hogy ilyen magyarzászlós kép elé bephotoshopolják.
Az 1500 oldalas irományában megtalálták, hogy van egy magyar származású ismerőse, tiszteli Hunyadi Jánost (mondjuk azt szerintem más értelemmel ruházza fel), és járt Budapesten. 1500 oldalból mondjuk ez legfeljebb 1 oldal... Az is kiderül, hogy világjáró volt, valószínűleg sok város közül az egyik Budapest, ami tetszett neki.
Azért fújják fel ennyire a "magyar kapcsolatokat", mert az átlagembereket jobban érdekli a dolog, ha közelebb van hozzá. Szánalmas, szenzációhajhász dolog ezt úgy előadni viszont, mintha ez a "közelség" meghatározó lenne, pedig nem is fontos.
A játékok említéséről pedig... Sajnos ez nagyon divatos manapság, a játékokban keresni a bűnbakot, ez egyfajta struccpolitika, hárítás, hogy nem a társadalom a felelős, hanem "a játékok". Ahogy az interjú vendége is mondta, annyira lehet a CoD-ból megtanulni lőni, mint a karatejátékokból sportolni. A MW2 már az első napokban eladási rekordokat döntött, több millió játékosból 1 lövöldözni kezd, valószínűleg a játék a hibás...
A másik, amit nem említettek az interjúban, már érdekesebb: a WoW. Azt mondja, fedőtevékenységnek használta a wowozást, azt, hogy sokat van otthon, az ismerőseinek azzal álcázta, hogy interneten játszik, pár utazását pedig klántalálkozó nevén titkolta. Ezzel elérte, hogy a környezete ne kérdezősködjön a dolgairól. Hülyeség elnne itt elővenni a játékot, bármi más hobbival elérte volna ugyanezt, de érdekes, hogy az online játékok ennyire elszigeteltnek számítanak a társadalomban.
Magyarország több szempontból furcsa hely.A kb 4234282 pontból álló lista 4234281 másik jellemzőjét kihagynám, úgyhogy kicsit elmélkednék a hazai koncertszervezésről, koncertlátogatásról. Budapesten az utóbbi hetekben láttam szerteszét a városban, hogy Busta Rhymes koncertet…..
Wedgend 2010.11.24 14:31:14
Amit írtál fordítva is igaz, van olyan hogy nagy zenekarokat benyomnak kis helyekre. Idei példa a Rise Against, aki a Rock Am Ring nagyszinpadán adott koncertet (www.youtube.com/watch?v=d8y6rE2tn9Q), nálunk hol kell játszainuk? Dürer kert...
Vagy az Iron Maiden(!!!) még 1998-ban járt erre, hol kellett fellépniük? a kicsi E-klubban, a rajongók fele be se jutott... meg is értem miért inkább a Szigeten lépnek fel...
Évente 1-2 nagyobb koncert van Magyarországon ami teltházas, nagyobb helyen + a fesztiválok, jöhenének nagyobb zenekarok többet, és igen, nem ártana egy közepes méretű hely (áldozzuk be az egyik plázát eme szent célért, abból úgyis sok van)
Rossz PC játékok sorozat Wow 2009.02.06 09:28:00
Felhívták a figyelmem, hogy az Index bulvármagazinjában írnak rólam. O.o!Kérem szépen, tudhattam volna, csöcsökkel sokkal nagyobbak a lehetőségek ;)Csak még azt nem tudom, hogy olyan hírek mellett szerepelhetek, mintLábujjszopás: perverzió vagy művészet?Sorra vetkőznek a…..
Fido egy érdekes dolgot fedezett fel az új Call of Duty-ban. Már a legelső részben kicsit kínosan lekopizták az "Ellenség a kapuknál" film csatajelenetét, de most már úgy látszik, hogy vállalják is a másolást. Ugyanis a pályán Jude Law hasonmása megtalálható, aki…..
Wedgend 2008.11.11 19:50:47
Felesleges a Terminator 3-as játékot a Battlefieldekhez hasonlítani. Croow kommentje jól összefoglaja a lényegetElolvastam a kommenteket, és azt kell, hogy mondjam, hogy nem fogtok fel valamit. A Battlefield és a Battlefrontnál tudjuk, hogy csak löni kell és kész(bár az is multiba,…..
Ez is egyike azoknak a játékoknak, ahol csak akkor tudod meg igazán, hogy mitől rossz, ha te is kipróbálod. Félek, hogy nézve annyira nem érződik a mérhetetlen értelmetlensége, szóval bízzatok meg bennem. Vagy csak nézzétek meg a Gamespot 2 pontos értékelését. És megint…..
Kis érdekes hülyeségre lelt Nandee a Call of Duty 2-ben: Ezeket a képeket a Cod 2 multijában csináltam. Szerintem akkor jönnek elő ezek a hibák, amikor az "Allow Donwloading" beállítás ki van kapcsolva, vagyis nincs engedélyezve, hogy a játék letöltsön egy szerverről új…..
Wedgend 2008.11.04 21:45:28
Rossz PC játékok sorozat Hurrá 2008.07.07 07:11:00
Youtube leszedte az összes videómat és törölte profilomat. Erre aztán jó kelni hétfőn! :)..
A héten kaptam egy e-mailt az ORFK/NNI-től... Mivel gyakran szivatnak kedves olvasók hülyeségekkel, azt hittem újra valami vicces embernek a kamu akármilye. Utánajártam a dolognak és teljes sokkomra, úgy tűnik valós az e-mail.Nem nagyon tudtam mi lehet az ok, de most lassan kezd bennem…..
Wedgend 2008.07.03 20:07:35
Wedgend 2008.07.03 20:17:08
Rossz PC játékok sorozat Update 2008.05.18 12:07:00
Jó hír, ma nagyon haladt a videó. Már csak 2 perc van hátra a szinkronból, azt kész is.Rossz hír, költözködés miatt felettünk kopácsolnak,fúrnak ezerrel, már reggel hét óta (de jó erre kelni!), azt baromira meguntam, hogy minden jelenetet 6x kellett felvennem, mert berregés van a…..