Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Amerika24

6324 bejegyzést írt és 638 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
      " Azt hiszem, az életben egészen pontosan meghúzható a fiatalság és az öregség közötti határvonal. A fiatalság az egoizmussal ér véget, az öregség a másokért élt élettel kezdődik. Az én véleményem a következő: a fiatalok sok élvezetet és sok szenvedést kapnak az élettől, mert csak…..
    Sárhelyi Erika: Hétköznapi józanság . Csak apró vágyakkal él az ember. Beéri azzal, ha ágyát megvetik, ha az éjre ráköszön a reggel, s ha ősszel eső, télen a hó esik. . Mert mivégre az ezernyi álom, hogyha újra és újra ébredni kell? Hiába lépne át minden…..
    Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,nekem szülőhazám itt e lángoktól öleltkis ország, messzeringó gyerekkorom világa.Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ágas remélem, testem is majd e földbe süpped el.     Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepelegy-egy bokor, nevét is,…..
Természetesen az idei évben sem maradhatott ki a kaszinótojás a sonka mellől! ... Most pedig az elmúlt szombaton lekváros buktákat sütöttem. Régen volt már, kapós is lett!A medvehagymát is eszegetjük a regelik, illetve az uzsonna mellé. De a hirtelen változó időjárás miatt már most virágozni…..
    Gyöngy a csillag, úgy ragyog, gyöngyszilánkokként potyog, mint a szőlő, fürtösen, s mint a vízcsepp, hűvösen.   Halovány bár a göröngy, ő is csámpás barna gyöngy; a barázdák fölfűzik, a bús földet díszítik.   Kezed csillag énnekem, gyenge csillag fejemen. Vaskos göröngy a kezem, ott porlad a…..
    . Nem emel föl már senki sem, belenehezültem a sárba. Fogadj fiadnak, Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva.   Fogj össze, formáló alak, s amire kényszerítnek engem, hogy valljalak, tagadjalak, segíts meg mindkét szükségemben.   Tudod, szivem mily kisgyerek – ne viszonozd a tagadásom; ne…..
Minden, ami Amerika! Nélküled... 2024.03.27 11:48:53
      Nélküled . Eső dobol, ajtó recseg, villám, zöld fényü ég - én itt vagyok, te meg amott, s köztünk a messzeség. . Bár ezer mérföld lenne csak s a vad, villámos ég, ami közénk áll - akkor, ó, remény is lenne még. . De hogy azt általérje, már a vágyunk sem…..
Amerika24 2024.04.11 06:32:17
@margit2:
Nehéz az élet egyedül.Vannak kemény napok, és van hogy minden könnyebb.
Azt mondták, az idő majd segít, de ez nem igaz.
Egy ruhadarab, egy pohár, apróságok vissza hozzák őt, s napokig itt van a gondolataimban.
Azért az jól esett, hogy írtál. Köszönöm, hogy gondolsz rám.
    .   " Egy napon csendes lesz az ember. Már nem vágyik az örömre, de nem is érzi különösebben kisemmizettnek, megcsaltnak magát. Egy napon az ember tisztán látja, hogy mindent megkapott, büntetést és jutalmat, s mindenből annyit kapott, amennyi érdeme szerint jár neki. Amihez gyáva volt,…..
    HÚNYT SZEMMEL...   Húnyt szemmel bérceken futunk s mindig csodára vágy szivünk: a legjobb, amit nem tudunk, a legszebb, amit nem hiszünk.   Az álmok síkos gyöngyeit szorítsd, ki únod a valót: hímezz belőlük fázó lelkedre gyöngyös takarót. .   /Babits Mihály/  ..
      "  – Álmom? Az van. Szeretném, hogy ne legyen vége a nyárnak. …szeretném, hogy örökké nyár legyen. Hogy járjak az utcán, és mint kamillavirágot, gyűjtsem az emberek mosolyát. Minden mosolyban egy-egy Nap van. Egy egész garmada. És senki sem sajnálja, mindenki osztogatja. Nem fizetek,…..
Amerika24 2024.03.23 07:17:58
@margit2:
Próbálkozom, de nagyon nehéz minden, egy teljesen új élet ez, amit egyedül kell megvívnom.
      " Falusi fecskecsapat röppen fel a ciprusligetből, köröznek a magasban, hegyes szárnyukkal végigkaristolják a derengő égbolt vásznát. Hangtalanul hull le az első harmatcsepp – sűrű, éltető –, és kitessékeli az éjszakát." /Narnie Abgarjan : Élni tovább /  ..
    "Mindenkinek megvan a maga igazsága. Mariamé egyszerű, egyszerűbb nem is lehetne: bármennyire is fáj az ember lelke, bármennyire is sír a szíve, tartsa tisztán a világnak azt a darabkáját, amelyet rábíztak. Mindössze ennyit tud tenni az üdvössége érdekében." /Narnie Abgarjan : Élni…..
Amerika24 2024.02.24 07:24:40
@margit2:
Ha elkezdődik a kinti élet a kertben, talán könnyebb lesz.
És igazad van , számítanak rám, amit tudok segítek nekik, és ők is nekem.
          Olyan vagyok ma, mint a szél, szaladni vágyom szüntelen. Könnyű testtel, láthatatlan, csak futnék át az életen. Nézném fentről nemtörődöm', a létfolyam mint kavarog. Nem zavarna semmit bánat, csak lennék, mint az angyalok. S mi vagyok? Csak halk lélegzet, mondat végén a három…..
Vénusz és Mars gyermeke Tél... 2024.01.31 06:35:46
         Olyan fagyos minden. Úgy érzem mostanában, kísért a múlt.     Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hogy melegednének az emberek. Ráhányni mindent, ami antik, ócska, Csorbát, töröttet s ami új, meg ép, Gyermekjátékot, – ó, boldog fogócska! – S rászórni szórva mindent, ami…..
Margit2 blogja Fánk ( szalagos)... 2024.01.30 13:58:00
Az idén sem hagyhattuk ki a farsangi szalagos fánk megsütését. Szerencsére most is nagyon finomra sikeredett.Persze sütöttem előtte az előző héten kókuszos sárgarépa kuglófot, amit étcsokoládés pudinggal és tejszínhabbal ettük, valamint burgonyás gofrit is, mert sós is kellett azért.... De a fánk az…..
      "  Tollas kis jószág a remény,Lelkünk ágára ül,Fújja szövegtelen dalát,És sosem némul el,"   ...és mégis...   " Rubint-torkú teszteli a szárnyait.   Nem ismeri az utat, de elindul egy olyan tavasz felé, amiről hallott." .  /Emily Dickinson/  ..
Amerika24 2024.01.31 05:56:53
@margit2:
Nekem még minden olyan hideg, fagyos.
Reménykedve várom a tavaszt, akár csak a madarak.
    . " A toronyban elhallgatott már az órák zengése, de a kongás szétrepült az éjszakában. Megérintette az alvó falut, a kihűlt kéményeket, a meleg párnákat, az élőket és a holtakat. Szétáradt az erdők felett, hol némán állnak a fák, és a csend gyalogútján puhán ballag az Idő. Az erdő…..
Amerika24 2024.01.08 19:08:21
@margit2:
Nehéz volt az első karácsony a férjem nélkül.
Igen, itt voltak a gyerekeim, unokáim, talán ettől könnyebb lett egy kicsit elviselni az ünnepeket, az apró csillogást, a kicsi karácsonyfát, ami csupán az unokák miatt lett felállítva. Tudom, náluk a karácsony egy fontos esemény, s azt szerettem volna, hogy később is megmaradjon, sőt így rögzüljön ez az ünnep.
Amerika24 2024.01.12 16:32:11
@margit2:
Igazad van Margit, ha semmim nem lesz, csak egészségem, akkor mindent meg tudok oldani, bárhogy legyen is.
Örülök, hogy össze jött a család, és igen, minden fáradságot elfeledtet a gyermekek öröme, ez így van.
        . Ágai Ágnes: Nevetve jöttem a világra Nevetve jöttem a világra,tréfának véltem az egészet.Aztán gondosan, szépen, türelemmelmegtanítottak sírni.Most már megy folyékonyan...
    SZAKADÉK   Két perc tátongó szakadéka köztzuhanva is fölnyújtom még kezem.Vagyok. Jelentkezem.   /Zelk Zoltán :Haikuk/..
Minden, ami Amerika! Január... 2024.01.08 19:03:54
     Január   Száll az idő, száll fölöttünk, Sebesebben, mint a madár, Gyűlnek az évek mögöttünk. S vajon, hol a véghatár: Nem tudja ezt a halandó, Csak annyit tud, hogy mulandó Minden itt az ég alatt – Életünk egy pillanat.   /Benedek Elek/  ..
      Megosztozunk a hazugságokonViselhetővé válik a fájdalomDarabkáira hullik a képzeletSokáig boldog voltam én veledDe nem tart örökké semmilyen mágiaAmi megszületett meg kell halnia Zivatar esőfelhő húú de sötétA hajlékony álom megnyalja köldökétTudom hogy egyszer én is annyi leszekMint a…..
      Nélküled Elmúlnak így azt estjeimnélküled, csillagom.Olyan sötét van nélküled,szemem ki sem nyitom.   Olyan nehéz így a szívem,hogy szinte földre ver,le-le hullom, de sóhajomutánad felemel.   Olyan csönd van így nélküled,hogy szinte hallani,amit még utoljáraakartál mondani. . /Váci…..
        Csörög a fagyos föld... .Csörög a fagyos föld, hideg van,hópihe fészkel a hajadban,gyűlnek a varjak az egekben,gyűlnek a gondok a szívedben. Hópihe fészkel a hajadban,járod a világot magadban,ó, mitől annyira remegtél,itt a csirátalan, örök tél. Járod a világot magadban,melegednél…..