Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SZTE Eötvös Loránd Kollégium

90 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Waclaw Felczak Alapítvány januárban egy pályázatot hirdetett meg „Az Ígéret Földje” címmel. A pályázat célja, hogy lehetőséget biztosítson magyarországi felsőoktatásban tanuló hallgatók számára a lengyelországi egyetemi életben való részvételre, nemzetközi tapasztalatok szerzésére, kutatások…..
2018. szeptember 11-én a külső Eötvös Esték első előadásának alkalmával Fábián Sárát hallgathattuk meg az Amigos Alapítvány működéséről, célkitűzéseiről.   Az alapokat 2014-ben egy egyetemista fiatalokból álló baráti társaság fektette le, céljukká a kórházban hosszas időt töltő, tartósan beteg…..
Néha kicsit fel kell pörgetni a reggeleket! Így a harmadik héthez érve elfogyhatott a lendület, főleg a kimerítő fröccspong-párbajokat követően. Megeshet, hogy csak egy kis pörgős trombitaszó kell a lelkünknek (a kávé mellett), és egyből nem is tűnik olyan vészesnek a hét. 1. James Morrison &…..
A szeptemberi napsugarak - pár esős nap után - felbecsülhetetlen ajándékot jelenthetnek számunkra. De természetesen a Nap, a napsugarak, a fény nem csak akkor boldogíthatnak bennünket, ha a természetben éljük meg hatásukat. Akkor is feltölthetik testünket, lelkünket, elménket, ha egy olyan zenét…..
Ha máshonnan nem, a kokain példája alapján mindenki hallhatott arról, hogy az orrba kerülő anyag képes onnan felszívódni és az agyba jutni, amit bizonyítanak azon hatások, amelyeket többek közt* a kommunizmus korabeli, izgalomtól sem mentes dokumentumfilmekből ismerünk. *Hát Maradonát meg mi…..
Tegyünk egy rövid utazást a brit szigetország indie zenekarainak magával ragadó világába! Sokunk örömére néhányukat majd hallhatjuk is Magyarország nyári fesztiváljain. Viszont ha nem szeretnénk annyit várni, akkor megnyugodhatunk, hogy már csak tizenkettőt kell aludni, és a…..
Egy kis válogatás - történelmi keretbe szedve - Berlinről, az első olyan városról, amit meglátogathattam és megtapasztalhattam benne, milyen is, ha a történelem sodrában áll, és miközben az alakítgat rajta, a város lépést  is tart vele. Berlin olyan, mint Johnny Depp teste, tele van tetkókkal és…..
Célegyenesben a Minority SafePack, az európai nemzetiségi kisebbségeket támogató kezdeményezés – a majd 70 millió ember életét jobbá tenni kívánó előterjesztés elfogadásához 2018. április 3-áig összesen egymillió aláírásra van szükség. Kép: www.minority-safepack.eu; http://iwsradio.blogspot.hu Az…..
Lassan hozzászoktunk ahhoz, hogy honfitársaink jelentős része úgy tekint Angliára, mint a Korlátlan Lehetőségek Földjére, sőt, sokan ennek szeretett nemzetünk elhagyásával nyomatékot is adnak. Pedig mostanában ott sem minden fenékig tea. - Tudvalevő, hogy az angolok hosszú idő…..
2017. december 7., este 8 óra. A poharak fröccsel, a Nagyterem fantasztikus hangulattal telik meg, hiszen kezdődik az Eötvös Loránd Kollégiumban a III. Fröccspong Bajnokság, ahol a sorsolás után 15 páros, először 5 csoportra osztva kezdi meg a tornát a körmérkőzésekkel! Fotó: Oláh Alex Az izgalmas…..
Most már biztosra vehetjük, hogy szép lassan, de annál mohóbban beférkőzött az ünnepi hangulat a város minden zugába. A Dóm tér nagy kavalkádja és a tömérdek égősor mellett én azért most egy kis őszi hangulatot idéznék fel. Már a Bortér és az őszi vásárok után, de még az adventi bódék inváziója…..
Let's chill out!  1. Dead Can Dance - Rakim2. Lido Pimienta - Humano3. City of the Sun - Second Sun4. Kike Pinto - Mi Corazon5. Kaya Project - Always Waiting6. Will Bates & Phil Mossman - White Peacock (I Origins Soundtrack)7. Barbatuques - Baiana8. Parov Stelar - The Lonely Trumpet9. Dead…..
A '70-es évek elején New York belvárosa pocsék volt. Vagy éppen izgalmas. Sok stricivel és olasszal. Martin Scorsese korabeli kulisszákba helyezte Robert DeNiro faszagyereket, meg Harvey Keitelt, az HBO pedig Maggie Gyllenhaal-lal es James Francoval elevenítette meg ezt a korszakot a The…..
A horvátországi Plitvicei-tavak ősszel nyújtják a legszebb látványt az évben, melyeket megcsodálhat mindenki, aki egy kis őszies felfrissülésre vágyik. 2-3 órás túrázásos, hajózásos, kacsafényképezgetős, vagy akár kemény 6-8 órás hegymászászos útvonalon is megcsodálhatjuk a tavakat. Még fájós lábbal…..
Az Erdélyi-szigethegység nyugati határát alkotó Bihar-hegység átadta magát az ősznek. A karsztjelenségekben hírhedten gazdag hegység számos kilátóval is elkápráztatja az ide látogatókat. Az egyik legismertebb ezek közül az 1.320 méter magasan fekvő Boga-kő kilátó, melyet meghódítva ez a csodálatos…..
Lehet hogy van benne olyan bandától is zene, ami kicsit extrém, de gondoljunk bele: akkoriban ezek az emberek nem arra keltek, hogy reggeli kávé mellett Indexet vagy Instagramot néztek. Forradalom volt, és a forradalomra azért illik emlékezni a scrollingozás közben. 1. 1956. október 24.: Nagy…..
2017. szeptember 23., szombat reggel 7:50. A kollégium előtt gyülekezik a csapat. A fáradtság apró jelei szinte mindenkin felfedezhetőek, de valamennyien izgatottan várjuk, hogy utunkra indulhassunk. Lajos rövid útiterv-ismertetője után elindulunk a Mars térre, hogy nekivágjunk a kalandnak. Első…..
Mint hányni a macifröccstől, szerintem ilyen a szerelem. Ez aztán itt egy lista a '60-as évektől (és korábbról) máig, de tökre vintage, meg nagyon románcos. 1. The Mamas & The Papas - Dream A Little Dream of Me2. Nat King Cole - L-O-V-E3. Vintage 'Animal House' / Isley Brothers - What Is…..
Sziasztok, mint azt bizonyára sokan tudjátok, idén fejezem be az ötödik évemet, azaz a tizedik félévemet, mint Eötvös-kollégista. Ennek alkalmából válogattam össze ezt a tíz számot. Vannak nóták, amik egész jól leírják egy-egy félévemet, vannak, amelyeket embereknek ajánlok, és van pár, ami „csak…..
Egy kellemes nyári éjszakán akár a fűben fekve, akár a Tisza-parton üldögélve, vagy akár a saját ágyában álmatlanul forgolódva az ember akarva-akaratlanul is elgondolkozik. Aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy már két óra eltelt, és csak agyalt, fantáziált, képzeletbeli vitákat nyert meg, és…..
Nincs is jobb, mint filmet nézni a szabadidőnkben, éppen ezért készült el ez a 2017-es filmzenei lista. Mindenki hallgassa sok szeretettel! :)Gyönyörű hétfőt kívánok mindenkinek! :) 1. A nagy fal2. XXX: Újra akcióban3. Szépség és a Szörnyeteg4. Halálos iramban 8.5. A kör6. Galaxis őrzői vol.…..
A vizsgaidőszak majdnem a végére ér, itt van néhány dal, amit én se tudok, miért rakok ide bele egy kontextusba, de egye fene, hátha jót tesz nektek is #egyveleg #medley #random 1. Timmy Trumpet & Savage - Freaks2. Alvin és a Mókusok - Kurva élet3. Amy Winehouse - Tears Dry On Their Own4.…..
Sziasztok! Ezúttal a földszint jelentkezik egy rendhagyó MMM-mel! Összeállítottunk Számotokra egy igazi, ízig-vérig földszintes válogatást, amellyel kicsit Ti is részesei lehettek annak a csodálatos életnek, ami a földszinten folyik. Ezek között a számok között mindenki megtalálhatja a kedvére…..
Láttuk Pogival, hogy Iza milyen jó kis összeállítást rakott össze nektek múlt héten német zenékből, úgyhogy mi is megosztjuk veletek a fav fritz rapet! 1. CRO - Traum2. Peter Fox - Haus am See3. Sido - Löwenzahn4. Alligatoah - Willst Du5. K.I.Z. - Ein Affe und ein Pferd6. Bushido - Alles Wird…..
Ez az MMM különkiadásom Németország északnyugati csücskéből, Aachenből! Az Erasmus-os mindennapi életem része lett a német rádió hallgatása, éppen ezért összefoglaltam nektek, hogy itt milyen német nyelvű zenéket lehet hallani. A 257ers előadótól a szokásoktól eltérően…..