Regisztráció Blogot indítok
Adatok
jenőke

0 bejegyzést írt és 1498 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tudjuk-e kik voltak azok, akik Magyarország részéről aláírták a trianoni békeszerződést? Honnan jöttek, és utóbb mi lett a sorsuk? Most van 92 éve annak, hogy a versailles-i Trianon kastélyban a magyar kormány delegáltjai aláírták a történelmi Magyarország feldarabolását…..
Lánczi Tamás miniszteri kabinetfőnök szíves közlése szerint „egy végletesen legyengített és szétzilált apparátust örökölt meg a kormányzat”. Egész eddig azt hittem, hogy az államigazgatás legtúlfizetettebb tisztviselője Lánczi kollégája, Megadja Gábor, de most…..
Nem kerül ki a büntető törvénykönyvből a vörös csillag mint önkényuralmi jelkép. Ezt Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára mondta pénteken Várpalotán, az 1952-es várpalotai kitelepítések 60. évfordulója alkalmából rendezett…..
Kigamitsu nagyúr az Oda klánbéli Nobuhide mellé állt a yobashui csatában, ahol kétezer lovas csapott össze kétezer lovassal. Oda Nobuhide később szövetségese lett Hakanori Taikonak, aki megölte Kigamitsu nagyurat. Tovább. Belloncourt lovagnak két szeretője volt, Monbeuilly márkiné…..
Lám, lám ... és egyesek azt mondják, hogy Matolcsy Gyuri be van havazva, mert döglődik a gazdaság, sok a tennivaló... hát nem! A jó Gyuri mindenre figyel, még arra is, hogy Schmitt Pál, illetve a volt elnökök juttatásai sarkalatos, vagyis kétharmados törvény legyen. Az egyszerű…..
Okostojás blog Mire készülnek? 2012.05.31 20:05:00
Mert ez az összehangolt össztűz az EU ellen nem lehet véletlen. Valamire nagyon készülnek. Gondolom arra, ami már a fülkeforradalom győzelme óta lóg a levegőben, a kilépésre. Ennek fényében már teljesen érthető az alábbi, mai három nyilatkozat: Az Európai Unió által javasolt…..
2012 júniusára ebben az országban minden megváltozik. Utána következik egy konszolidációs, nyugodtabb időszak. Lázár János, 2011. december 31. Tessék mondani: ez már az?..
 A ciklus feléhez érkezve egyre inkább érzékelhető, hogy Orbán hamarabb bukik majd meg, mint ahogy azt akár ő, akár a hívei gondolták volna. A tegnapi tévéinterjú nem csak azt mutatta meg, hogy a jelenlegi magyar miniszterelnök össze-vissza hazudozik, hanem azt is, hogy fogalma…..
jenőke 2012.05.31 12:39:16
@prof. DR. Igaz Magyar doctor professor:
Leszel olyan kedves, hogy megmagyarázod bejegyzésedet?
Tisztelt Elnök Úr, Drága Lacám!Remélem, nincsen ellenedre, hogy ily baráti hangnemben, per tu, írom a levelemet Hozzád, de hát, Te is tudod: én magam küldtelek arra a magas pulpitusra, ahol mostanság ütöd el az idődet; ha annak idején – többek között én –…..
Természetesen a megkoronáztatására. Hogy ez nem olyan könnyű ma itt Európa közepén? Ugyan már! Először is, az EU-ban több királyság is tag, másodszor pedig nem is olyan fontos az EU tagjának lenni. Legalábbis a Kedves Vezető szerint. De nézzük a tényeket. Mi kell ahhoz, hogy…..
jenőke 2012.05.30 02:30:03
Fülig Jimmy talpig világfi volt. Külsejére, modorára igen sokat adott, szerette a muzsikát, állandóan látogatta a filmszínházakat, és savanyúcukorkákat hordott magánál, mint a jótársaságbeli urak.
Feltűnő ismertetőjele volt, hogy szeretett mosakodni, amit senki sem értett. Szikár, vállas alakjához nem illett a kamaszosan sima arc, amely azonban csontos és széles volt, középen egy jókora szájjal és hatalmas fogakkal.
Őfelségem I-ső Fülig Jimmy naplója (szemelvények)
„Rájöttem, hogy uralkodni nem is nehéz, csak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.”
„Mostanában a könyvtárban pálinka helyett könyvet is néztem több alkalommal. Nagy uralkodók volt a címe, és tanultam ebből a szakmát. Itten van asz, hogy minden uralkodónak családi fája van, de amint látom, aszon nevek nőnek. Aszután áll, hogy egy uralkodó, bizonyos Bonepárti aszt monta, hoty kenyérrel és vassal Kínáig is eljut Franciaországból. Asz nem kunszt. Próbálja meg egy vas nélkül, ahogy én szoktam. Továbbá uralkodók kegyesek, leereszkedők és fent ségesek és nem tetsző egyéneket a vár fogán lelövetnek. Vagy pedig lefejezték a nyakukat.”
Meg eszt modják: "Uralkodása alatt népe felvirágzott és a főtéren egy szoborba megőregítették mását. Népe célját tűszte ki boldogulásul..."
„Van itt egy 8-adik Hendrik, asz mindég a hóhérnál tartott válópert. Igazán elvesztették érte fejüket a nők.”
„Nem is tudom, mitől leszek szomorú. Itten valami romlás, valami végzet lóg le a levegőből és fáj a szivem. Eszek itten dolgosznak békében, és egyszercsak lecsap derült égből a veszély, mintha a földből nőtt volna ki!”
És végül:
- Örülök, uram... Önről sokat hallottam... Hol kapta a kitüntetéseit?
- A Simon Arzt áruházban...
jenőke 2012.05.30 07:31:05
@Kalmár:
A CBA 2000-ben már volt piacvezető a magyarországi élelmiszerkereskedelemben. Jelenleg 35 ezer dolgozónak adnak munkát, mint magyar kiskerlánc.
A többinek is ennyi valóságtartalma.
Ennyit erről.
Régen minden jobb volt.   Minden közértben volt krinolin, igaz kolbász nem, de legalább mindenki meg tudta fizetni.  Nem kellett nézni barnul-e már a banán, mert megvetted és megetted egy évben kétszer barnán is.  Nem kellett izgulni devizaárfolyamon, mert amit hivatalosan…..
jenőke 2012.05.28 16:50:08
@Fabius:
Nem azt mondom, hogy nincs igazad. Azt mondom, hogy rossz a kiindulás, a következtetésed hamis.
Szerintem igaz az, hogy az önként vállalt kötelezettségek (legyen az akármi, így például a "szabadság" bármit is jelentsen ez a fogalom) biztosítják a szabadság érzetének legmagasabb fokát.
Ebből viszont következik a kompromisszumok szükségszerűsége, de nem a megalkuvás.
Morcos Bajusz házelnök tegnap aszonta a Nyírő József nem-újratemetésen: válasszuk szét az irodalmat a politikától. Ebben az esetben hajlok erre én is, sőt, tovább megyek: hagyjuk ki belőle Nyírőt, és foglalkozzunk kizárólag a politikával. Mert a székelyeknek adott pünkösdi…..
Elméne a vőfély messzi Hódmezővásárhely házához kikérni a leányt, ország boldogításához.  Aranyalma gurulóba, most vagyunk az indulóba! Három tepsi túrós lepény, a vőlegény derék legény! Panni néni! Jó lagzi, menjünk bele mulatni! Aki miránk bámészkodik, az…..
Nem sok szórakoztatóbb dolog van annál, mikor közjogi méltóságaink Európába mennek. Lehet valami külön vírus csak nekik, ami a határt átlépve megtámadja és maga alá gyűri őket, mert mire megérkeznek a célállomásra addig általában a legalapvetőbb három dolgot…..
jenőke 2012.05.25 07:04:41
@rodeo36:
Pedig Orbán mondta és ő nem mars. Még marad nehány napig.
jenőke 2012.05.25 09:41:03
@pumukli 12:
Mindenkit irányítson?
Ki mondta, hogy közlekedési rendőrlámpa?
jenőke 2012.05.25 09:50:00
@belekotty: Mélia?
Jó ideje fogy a magyar. 1981 volt az utolsó év, amikor pozitív volt a természetes szaporodás-fogyás egyenlege. A demográfiai helyzet rosszabb is lehetne, ha az eltelt idő alatt a határon túli külhoni magyarok migrációja az anyaországba nem fékezte volna a csökkenést.…..
jenőke 2012.05.25 09:23:54
@prosperitas:
Sokat írtál, keveset gondolkodtál.
A ciklus első felét kitöltötte a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz. (KDNP nevű formáció csak a parlamentben létezik, népszerűsége kimutathatatlan, ezért jelzem csak Orbán Viktor pártját.) Nézzük, meddig jutottunk. Minden adat, amelyet közlök, nyilvános és…..
jenőke 2012.05.24 14:11:06
Okostojás blog A barmok országa 2012.05.22 20:36:00
  Egy kormánypárti politikus visszautasította azt a meglátást, hogy az előzetes regisztráció az általános választójog szűkítése lenne. Ellenkezőleg - tette hozzá - demokratikus megoldás. Mivel a választások napja előtt meghatározott idővel kellene regisztrálni, ez azt…..
jenőke 2012.05.23 11:12:27
@_Okostojás_:
Kedves Okostojás!
Amiről megfeledkeztél, az a kamarák megszállása.
Igaz, erről nem szólt a marhaszakértő, viszont része a kívánt eredményt hozó választásnak.
Például szert lehet tenni kamarai vezetőre vissza nem térítendő támogatással, államtitkári címmel, és így tovább.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara már a meghasonlás útján van, ezért ott a rokonok (a mama és a testvérek) is besegítenek a tudatzavarosság elkerülése miatt.
Van még kamara, és sorra kerülhetnek a gördülő szakszervezetek is, nem folytatom.
Lesz itt választás!
Lesz itt választás?

Üdvözlettel: jenőke
A december 23-i törvények, az oligarcha-vitában adott válasz, a pártok pénzének elvonása már kevés ember számára hagyhatott kétséget, hogy Orbán mind a demokráciát, mind a nemzetet érdekesen értelmezi, saját magára vonatkozólag. A kormányfő kijelentései egyértelműen azt…..
jenőke 2012.05.22 10:41:11
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Szerintem már dolgozik Brutus Béla is. Ki tudja annak mi lesz az eredménye.
"Ms. Garrison: Who was in charge of the feminist movement of the early '60's?Cartman: A bunch of fat old skanks on their periods.Ms. Garrison: Right. But who was the fattest, oldest skank on her period?" "Garrison: Ki vezette a kora 60'-as évekbeli feminista mozgalmat?Cartman: Egy…..
jenőke 2012.05.21 21:09:35
„Főméltóságú Úr!

Szószegők lettünk – gyávaságból - a mohácsi beszéden* alapuló örökbéke szerződéssel** szemben. A nemzet érzi és mi odadobtuk becsületét.
A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból*** egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk!**** A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.

Teleki Pál
1941.ápr.3.

*
A mohácsi csata 400. évfordulója alkalmából 1926. aug. 29-én Mohácson elmondott kormányzói beszédre történik utalás. Ebben Horthy a szerb-magyar harcok közös emlékeit elevenítette föl a török ellen, történelmi példával hangsúlyozva a két ország közötti érdekközösség fontosságát.

**
Az „örökbéke szerződés” nem más, mint a magyar és a Jugoszláv Királyság között 1940. dec. 12-én aláírt Megállapodás, amelynek 1. cikke a két ország között fennálló „állandó béke és örökös barátságot” rögzíti.

***
„mondvacsinált atrocitások” a magyar és a német kisebbség ellen elkövetett kellően alá nem támasztott üldözéseket jelenthette.

****

A „hullarabló” kifejezés a Jugoszláv Királyság szétesésére utal arra, hogy egy „halott” valójában megszűnt Királyság „romjain” a németekkel és olaszokkal karöltve Magyarország is kivette részét a „feldarabolásból”.
Az ország területe Bácska, a Baranya-háromszög, a Mura-vidék megszerzésével 10.700 km2-rel gyarapodott, közel egymillió lakossal.
Orbán Viktor Chicagóba utazott. Isteni szerencse, hogy nem az ezerkilencszázhúszas években vagyunk, mert senki le nem mosta volna róla, hogy nem Kapóne Albert szeszipari zugkereskedőhöz utazott ki a zárjegy nélküli házipálinka piacot bővíteni, és a Közgép mutyiforma szabadalmát…..
Gréczyblog A Gyurcsány-"ügyről" 2012.05.20 18:06:00
Sokáig gondolkodtam azon, megírjam-e ezt a választ Széky János nyílt levelére (Gyurcsány Ferencnek, saját kezébe, ÉS, 2012/18., máj. 4.) A hezitálás oka az volt, hogy úgy látom, a szerző fejében már összeállt egy kimozdíthatatlan ítélet, amely a balliberális…..
Okostojás blog Orbánista lettem 2012.05.19 18:20:00
Mert igaza van a Kedves Vezetőnek! Ne kapjanak a pártok állami pénzeket! Most amikor vészhelyzet van, minden fillér számít. Bár halkan megjegyzem, Kusza Szem győzelmi mámorban úszik és dicshimnuszokat zeng a költségvetésről, de mindenki tudja, hogy az unortodoxia felkent papja…..
- Ez a világnapellenesség világnapja.- Pontosan 20 éve jelent meg a Morbid Angel death metal zenekar kísérletező gyermeklemeze, a Corpus Maximus Demonicus, vagyis magyarul a Micimackó és én kézenfogva a fűrészboltban.- 1320-ban ezen a napon kezdek el ólmot önteni a fajdok fülébe.A…..
Az országgyűlés előtt az új Btk-tervezet. A három csapás után itt az ipiapacs és az ász az adu-szabály is. Az új büntető törvénykönyv tervezete minden eddiginél szigorúbban lép fel azokkal, akik szándékosan vagy gondatlanságból nem viszik partra a Balatonba sodort…..