Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kiricsizoltan

1622 bejegyzést írt és 1532 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ki ne ismerni Aladárt és családját, na meg a híres Máris szomszédot? Gyerekként ezen a mesén is jót szórakoztam, és mi tagadás az egyik kedvencem is volt. És büszke vagyok, hogy ez is a magyar meséket gazdagítja. Most tekintsünk vissza az időben kicsit, és nézzük meg a mese…..
Rövid, súlyos betegség után, életének 74. évében, szeptember elsején elhunyt Polgár András író, akinek többek között a Lindát, a Kémerit és a Szomszédokat köszönhetjük. A forgatókönyvíró, dramaturg temetése csütörtökön 14:00 órakor lesz a Megyeri úti temetőben.…..
kiricsizoltan 2010.09.15 13:33:08
@algi: nekem ilyesmiről nem beszélt. inkább a Gát nyilatkozta, hogy lenyúlták tőle a Robog az úthengert.

RIP. örülök, hogy beszélgethettem Polgár Andrással anno a sorozatokról, sajnálom, hogy 74 évesen elhunyt. még egy kötetet is adott nekem ajándékba.
66 éve volt a D-nap, azaz a normandiai partraszállás, ehhez képest a Cornelius Ryan-regényből forgatott Leghosszabb napot sehol sem adják, és a Ryan közlegényt is csak a France2, 20:35-től. Háborús filmekben azért nem lesz hiány: 15:40-től a Cinemax2-n az elrontott Market…..
Januárban indult az MTV beszélgetős retró magazinja Hogy volt?! címmel, írtunk is róla anno beharangozót, amiben egyből elő is hozakodtunk egy témajavaslattal: "És egy kérés a szerkesztőkhöz: Rockenbauer Pálról mindenképpen legyen egy műsor, és a Másfélmillió…..
kiricsizoltan 2010.03.09 12:24:07
@Pikk Dáma ♠: hello :)

nem adhatom oda, szerkesztőségi tulajdon.
kiricsizoltan 2010.03.09 13:04:30
@efes: csak hobbyszinten :))
kiricsizoltan 2010.03.09 13:17:45
@Pakkolo: hogy mi?

azokat nem én írom, hanem sixx és hamlet. én már egy hónapja nem írok ide.
comment:com Hajdú Péter álma 2010.02.08 16:22:00
Hajdú Péter megcsinálta. Nem hiába mentette el vezető szocialista politikusok számát, nem hiába szólította apukának Medgyessy Pétert, vagy hogy annyit vacsorázott Friderikusz Sándorral. Így visszatekintve pedig még az sem volt rossz befektetés, hogy annyiszor csináltak belőle…..
kiricsizoltan 2010.02.09 11:57:31
@Atro: teljesen mindegy, hogy szereted-e vagy sem, mert szabózé hasonlata tök másról szólt :) a nézettségről.
A múltkori NDK bábfilmes bejegyzésünknél Chromo nevű olvasónk hívta föl a a figyelmünket egy másik jó kis kelet-német nyugat-német bábsorozatra, amit szintén vetített a magyar televízió is az átkosban. Az eredeti címe Jim Knopf und Lukas der Lokomotivführer volt, és a sztorit…..
kiricsizoltan 2010.01.27 13:28:44
@Énszóltam: ezen a címen ment a magyar tévében?
kiricsizoltan 2010.01.27 13:36:09
@Chromo: közben javítottam mindent. én köszönöm az ötletet.

a címlap miatt most nem akarok erőlködni, h írják át, mert lehet, h mire eljutnának odáig, már le is kerül az index blogketrecből. másrészt igazából, aki szereti a retrót, az elnézi ezt a bakit, aki meg nem szereti, annak meg úgyis mindegy :))
kiricsizoltan 2010.01.27 19:28:35
@Énszóltam: bele is írtam a posztba! köszönet.
Tudjuk, hogy sok idegesítő hiba, baki volt benne, de mégis nagyon szívünkhöz nőtt a Tűzvonalban, éppen ezért megelőlegezett bizalommal várjuk a negyedik évadot, hátha ott több gondossággal fogják csiszolgatni a forgatókönyvet.Ezzel kapcsolatos friss hír viszont, hogy a…..
Valószínűleg Hajós András vezeti a magyar médiában a legtöbbet bukott sztárok listáját. Hiába, Hajós stílusát velünk ellentétben kevesen kedvelik. Friss hír, hogy a TV Paprika vezetősége a továbbiakban nem tart igényt az énekes főzőtudományára, vagyis nem rendel több…..
kiricsizoltan 2010.01.26 15:20:27
@Hajós András: valóság, vagy nem valóság, a koncepció rossz volt, nyáry krisztián nem volt jó választás, féloldalas lett a duó is, meg a műsor is. sztem egyébként lehetett volna folytatni, csak nyáry helyett más szakáccsal, és jobb időpontban.
kiricsizoltan 2010.01.26 16:09:41
@misbelief: nekem is úgy tűnt :))

de hát a hajós azt állítja, hogy ezt mondták neki. vagy mi.
kiricsizoltan 2010.01.26 17:00:30
@Hajós András: beszélj barbbal
comment:com Nincs ingyen szex 2010.01.25 16:30:00
Nem is indulhatna jobban egy hétfő este, mint A Simpson család (18:35 HBO Comedy) egész estés mozijával, amiben Homer katasztrófa sújtotta övezetté változtatja Springfieldet. A folytatáshoz sem árt mozicsatorna, ugyanis a Cinemaxon lesz Hal Hartley A hétfői lány (20:00) című…..
kiricsizoltan 2010.01.25 22:07:09
@Nadine: azelőtt nem nézted? csak most?
Ma is egy olyan filmmel kezdjük az ajánlót, ami már javában megy, de ha odakapcsolunk, akkor még a jó részét elkaphatjuk. Az Aki király akart lenni című moziról van szó, ami tudom, hogy kommersz, de mégis többször újranézhető, vasárnap délutáni mozizásra pedig kiválóan…..
kiricsizoltan 2010.01.24 22:05:09
@Nadine: ez nem igaz. 2009-ben már két lány és csak egy fiú írt ajánlókat, tehát több napipasi volt.
kiricsizoltan 2010.01.25 01:41:45
@nyomasek_bobo: még a holnapi retró posztomat olvassátok el légyszi.

én is köszönöm, hogy olvastatok, és kommenteltetek.
kiricsizoltan 2010.01.25 22:06:13
@vadász2: erre szokták mondani, hogy nem megyek, hanem küldenek :)) de egyébként köszi a figyelmet, meg a kommenteket, utoljára még írtam egy retrósat, ha érdekel, a mai posztok között találod.

a napicsajok meg lehet, hogy visszatérnek, mert úgy néz ki, hogy a barbon kívül sixx és hamlet írják majd az ajánlókat :)
Régen volt ilyen kellemes szombatunk, az idő kopogós, igazi téli, semmi dzsuva, meg nyák, a hó sem olvad, tök jól megmaradt, lehet menni sétálni, kirándulni, még a nap is süt egy kicsit, az influenza járvány meg épp szünetel. És a nappalok is már észrevehetően hosszabbodnak.…..
kiricsizoltan 2010.01.23 21:03:36
@miszerint: a termetes fasz lenne, a női mell megfelelője? érdekes. rakjak be olyan képet, ami a termetes fasz női megfelelője? hmm? akkor lenne csak nagy rinya.

egyébként amikor lány írja nálunk az ajánlót, akkor félmeztelen pasik szoktak itt feszíteni. nekem nem okoz vérbőséget, az igaz, de nem is akadok ki rajta.

az "egészséges"-t der bestének válaszoltam, aki fiú.

amúgy a "nem kell ezt ennyire komolyan venni" lehet, hogy nem érv, de észrevételnek, jótanácsnak abszolút jogos, úgyhogy vedd annak.

@reccs: ráadásul a nők szokták legjobban szemügyre venni a meztelen csajokat. jó kritikusan, centiről centire :D
kiricsizoltan 2010.01.23 21:42:17
@nyomasek_bobo: nem is kicsivel, hanem sokkal jobb minőségben. kösz, lecseréltem!
kiricsizoltan 2010.01.25 17:36:03
@Spielberg: meglepő dolgot mondok: van neve. ott a szövegben.
comment:com Hírek tarhonya mellé 2010.01.25 12:01:00
Roma gyász című sorozatával Szandelszky Béla, az Associated Press fotóriportere érdemelte ki a MÚOSZ Nagydíját a 28. alkalommal meghirdetett Magyar Sajtófotó pályázaton, amelynek eredményeit pénteken hozták nyilvánosságra Budapesten. További részletek itt.Az Egyenlítő című…..
kiricsizoltan 2010.01.25 14:01:00
@Pikk Dáma ♠ / bip-bip: a többi rész mondjuk nekem nem tetszik, csak az első
kiricsizoltan 2010.01.25 14:16:41
@Nadine: dallast?? hallgatva?? nem értem.
kiricsizoltan 2010.01.25 14:34:08
@Nadine: jaaa, értem, a kránitz lajosra mondtad, hogy dallas! :) ez nem állt össze. igen, az értékelhetetlen. a bujtor tudott bele vinni egy csomó humort, meg érzést. egyébként jobb, mint az eredeti, mert végeredményben bud nem színész, ezt ő maga is leszögezte.
Aki esetleg még nem tudná, a 2000-es évek első évtizedének végén járunk, manapság blogok, honlapok tucatjai foglalkoznak sorozatokkal, arról nem is beszélve, hogy millió sorozat készül millió témában. Úgyhogy érdekes visszaolvasni, hogy a hetvenes években hogyan birkóztak ezzel…..
kiricsizoltan 2010.01.25 12:05:09
@Nadine: azért jó, hogy helyre rakta
kiricsizoltan 2010.01.25 12:59:47
kiricsizoltan 2010.01.25 14:22:19
@Hamlet: :)) rátapintottál a probléma lényegére, amivel én is szembesültem, mikor elkezdtem retró dolgokkal foglalkozni. hogyan lehet megkeresni abból a hatalmas méretű digitalizálatlan kásahegyből (az összes régi újságra gondolok Népszabótól Filmszínházmuzsikán keresztül a Lányok Asszonyokig és a Füles magazinig) a nekem fontos cikkeket? merthogy nincs digitalizálva, tehát nincs keresőkérdés, ami kidobná, hogy 79 nők lapja, február.

de a műhelytitkot nem árulom el :D azért titok
comment:com Indexre téve 2010.01.22 16:30:00
Ma van a magyar kultúra napja, úgyhogy talán mondani sem kell, hogy lesz egy csomó kultúrműsor, amiket ráadásul őszintén ajánlunk, mert tényleg jó választásnak ígérkeznek.Kezdhetünk például az Eltüsszentett birodalom című magyar mesefilmmel, amiben még szegény Soós Imre…..
kiricsizoltan 2010.01.22 21:42:58
@vadász2: jó hogy szóltál, bocs, jav
kiricsizoltan 2010.01.23 14:35:38
@Rikiki: abszolút jogos, amit mondasz, de a port.hu, meg a filmtortenet.hu tartalomleírásában is benne volt, ilyenkor soha nem tudom, hogy beleírjam-e vagy sem.
Két héttel ezelőtt láthatták a nézők 70 év után először a Megálmodtalak című Vaszary János-filmet, amelynek a háború zűrzavarában nyoma veszett, illetve, mint utólag kiderült, a tekercsek 70 éven keresztül egy ebedi ház padlásán, majd egy párkányi lakás polcain…..
kiricsizoltan 2010.01.22 19:27:57
@Nicket regisztrálni 1 perc: trollt moderálni meg 1 másodperc
kiricsizoltan 2010.01.22 21:53:00
@Nadine: na mit mondtam, hogy troll :)

érdekes módon pikk dámát, meg fedort még soha nem moderáltuk, mert szólt valamiért.
Közleményt adott ki az MTV a Népszabadság tegnapi értesüléseivel kapcsolatban. "A Népszabadság  értesülésével ellentétben a Magyar Televízió nem tervezi az idén 400 ember elbocsátását. Csökkenti ugyanakkor a kiemelt fizetésűek számát. Az idén csoportos…..
kiricsizoltan 2010.01.22 19:38:10
@Pikk Dáma ♠ / bip-bip: ilyen értelemben mindig is bulvárosak voltunk és emiatt a lehetőség a celebek/zsidók/komcsik/buzik/ufók/akármik nyilvános gyalázására mindig is vonzotta a hülyéket. annyi a különbség, hogy mostanában több poszt jelenik meg, mint pár éve.

egyébként lehet, hogy emiatt is tűnik úgy, hogy durvultak a kommentek.

@Nadine: ezt igazából ennyire nem tudom megítélni. vissza kéne olvasni pár évvel ezelőtti posztok kommentjeit, hogy mekkora volt az arány.

@sarasvati: bezony, valószínűleg durvulni fognak a kommentek
kiricsizoltan 2010.01.22 20:55:26
@Nadine: :) ott a pont
kiricsizoltan 2010.01.22 21:27:24
@Nadine: :)
A Major – nevét hol rajongva, hol rettegve ejtették ki színésztársai, nevezték mágusnak és a Nemzeti Színház teljhatalmú urának is, akinek kényétől-kedvétől színészek százainak múlt a sorsa. Az MTV az elkövetkező napokban a 100 évvel ezelőtt született Kossuth-díjas…..
Február 7-én indul hosszú (?), rögös útjára Hajdú Péter és új műsora a Frizbi, ami egy közéleti beszélgetős talkshow lesz, mélyebb, komolyabb témákkal (már amennyire a műsor keretei ezt ugye engedik), mint az eddigi inkarnációi (az ATV adásán és a Story4 TV-n is volt…..
kiricsizoltan 2010.01.22 13:13:18
@Der Beste: meg a zámbó jimmy, őrá az egész commentcom szerkesztősége irigy, főleg a hajára.
kiricsizoltan 2010.01.22 15:58:36
@3G11: az ilyen debil fölvetésekkel az a baj, hogy ezt a posztot, és a kommentkom egyik posztját sem "a zindex" írta, hanem egyes szerzők, akiknek nem szól le vörös telefonon az uj péter, hogy mit szabad írni. na most erre biztos azt mondod, hogy te jobban tudod és de igenis, csak az a gond, hogy az összeesküvéselméleteknek a konteo.blogon a helye és nem itt.
comment:com A mocsár páviánjai 2010.01.21 16:54:00
Nem akarunk elkeseríteni senkit azzal, hogy a legérdekesebb filmek ma is a mozicsatornákra szorultak, amelyek ugye nem minden háztartásban nézhetők, ezért pótmegoldásként videótáras filmeket fogunk ajánlani azoknak, akik nem akarják/tudják dvd-vel megoldani a mozifilmnézést.…..
kiricsizoltan 2010.01.21 17:58:57
@Fedor: jó, akkor vegyük úgy, hogy a poén kedvéért elképzeltem ezt a helyzetet
kiricsizoltan 2010.01.21 18:19:50
@Nadine: ja, igen meg a barlangi szörnyeteg. csak épp akkor rendetlenkedett nekem a port.hu, uh ugrottam a film+-ról, aztán már nem mentem vissza.
A tegnapi nap híre, ami a mi kishíreinkbe már nem kaphatott helyet szerdán, természetesen az MTV kurátorok döntése arról, hogy mégsem adhatja el az MTV a labdarúgó vb közvetítési jogait. Összefoglaló itt.Nem maradhat ki a kishírek közül a rendkívül röhejes…..
kiricsizoltan 2010.01.21 13:59:09
@Nadine: akkor holnap l-karnitin lesz, oké? :)
kiricsizoltan 2010.01.21 14:54:08
@Nadine: az sztem egy baromság. fából vaskarika :)
comment:com A mélység szörnyei 2010.01.20 16:30:00
Ha valakit érdekel a 'Budapest ostroma'-téma, akkor azonnal hagyja abba az olvasást, és kapcsoljon a Duna tévére, ugyanis épp egy dokufilm látható ott pont az ostromról. Amúgyis túl kevés szó esik arról, hogy Budapest mennyire megsínylette azt, hogy harctérré változott, lehetne…..
kiricsizoltan 2010.01.20 17:15:17
@Der Beste: tudom, és tudtam is, hogy ki fogtok javítani. de be kell látnotok, hogy a rugby rövidebb szó :D
kiricsizoltan 2010.01.20 20:46:43
@moncsaku: pedig az se lenne rossz, ha túlzott önbizalommal megáldott lányokat győzködnének arról, hogy milyen rusnyák :)

javítottam, bocs.
kiricsizoltan 2010.01.20 21:51:48
@Nadine: 3 széria készült belőle anno, azokat ismétli folyamatosan az mtv. az m2-n most nem tudom, hanyadiknál tartanak éppen.
Októberben, amikor már világos volt, hogy Vágó István új műsora, a Párbaj megbukott, és 36 adás után a Tv2 leveszi a műsorról, még azt latolgattuk, hogy az új szezonban vajon februárban tér majd vissza, vagy csak márciusban. A Blikk akkori értesülései szerint már februárban…..
"Nekem már nem kell bizonyítanom semmit. Éppen eleget letettem az asztalra ahhoz, hogy nyugodtan élhessük az életünket a családommal."Ezt a Napi Ásznak nyilatkozta Győzike (hát ki más) azzal kapcsolatban, hogy visszatérne-e a képernyőre. Nekünk meg a fejünk fölötti…..
kiricsizoltan 2010.01.20 12:25:17
@Tsabi: de nem azt konstatálta, h elérte, amit akart :D
kiricsizoltan 2010.01.20 12:40:11
@Tsabi: a magyar nyelvben a "Nekem már nem kell bizonyítanom semmit" és az "Éppen eleget letettem az asztalra" mondatok nem ugyanazt jelentik, mint hogy "elértem, amit akartam, boldogan élhetek a családommal".

árnyalatnyi különbségek, de hát ettől szép a nyelv.
kiricsizoltan 2010.01.20 13:47:57
@Ronald: jaja, igen, azt győzike rendezte, forgatta, vágta, fizette, ugye? igazi polihisztor zseni.

győzike köré egy stáb, rendező, szerkesztők, operatőrök, producer stb készítettek egy realityt. ja, bocs, a forgatókönyvírókat kifelejtetem :D nyilván a karakter az nyerő volt, bárkivel nem lehetett volna eladni, de ennyi az, amit győzike hozzátett. meg a szerencsétlen evelynt és virágot. régen a vásárokban szakállas nőt mutogattak, meg is nézték sokan, az volt a program, essek hasra a szakállas nő "teljesítménye" előtt is?
A Fővárosi Bíróság szerint jogellenesen fogadta be az ORTT azt a frekvenciapályázatot, amelynek eredményeként az FM1 konzorciummal kötött műsorszolgáltatási szerződést, de az FB az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kérelemnek nem adott helyt. Bővebben az Indexen.Az…..
Kezdjük sejteni, hogy miért a Duna televízióhoz vágták hozzá azt a 2,4 milliárd forintot, amit a parlament nekik ítélt meg az MTV helyett. Az áldás miatt. A Duna tévé be van védve tisztességesen. Tegnapi hír ugyanis, hogy "Erdő Péter bíboros, prímás,…..
kiricsizoltan 2010.01.19 17:08:59
@Fedor: tényleg mindenki abban hisz, amiben akar. de mint televíziós esemény médiablogra kívánkozik. jó, hát hozzácsaptunk még néhány poént.
kiricsizoltan 2010.01.19 21:01:32
@Fedor: persze, tudom, hogy szmájlival mondtad. sztem nincs félreértés köztünk :)
kiricsizoltan 2010.01.20 11:04:55
@darkmirjam: há de látod, hogy megkapták a zsetont. ezek után szerintem nem kérdés, hogy működik-e a dolog.