Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dózsa Gyöngyi

5 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Biztosan mindenki nagyon örül neki, hogy beköszöntött a jó idő. Nem szeretnénk ünneprontók lenni, ám úgy gondoljuk, hogy fontos beszélni róla, hogy a napsütéses meleg napok nem csupán a strandszezont, a külső hallójárat-gyulladás szezonját is elhozza számunkra. Ez a betegség…..
Hallásunk egészsége érdekében elengedhetetlen a füleink napi ápolása, tisztítása. Azonban nem mindegy, hogy mindezt hogyan tesszük, a helytelen technika vagy eszközök alkalmazásával ugyanis több kárt okozhatunk, mint hasznot. Összegyűjtöttünk néhány fontos alapszabályt annak…..
A XX. század kezdetén a hallókészülékek elektromossá váltak. A hallásjavító eszközök területén az első igazi mérföldkövet Alexander Graham Bell tette le. Az amerikai fizikust az motiválta a kísérletezésre, hogy felesége maga is hallásproblémával küzdött, rajta szeretett…..
A jelen kor hallókészülékei már tartalmazzák a mesterséges intelligencia csíráit, de én még emlékszem azokra az időkre is, amikor még csak csavarhúzóval tudtuk beállítani a hallókészülékeket. Most induló sorozatunkban a hallásjavító készülékek történetét,…..
Sokan gondolkodnak így: „Nem hallok jól, ez tény. A hallásvizsgálaton megállapították, hogy hallókészülékre van szükségem, ez is tény. Oké, de minek nekem két hallókészülék, elég, ha az egyik fülemre hallok, az is jobb, mint a semmi”. Vagy mégsem? És mit is jelent a…..