Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tamáspatrik

335 bejegyzést írt és 2159 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Csütörtökön (december 5-én) a győri Jedlik Ányos Szakgimnáziumban egy alig 17 éves diák késével többször megszúrta osztályfőnökét, mert úgy gondolta, hogy jogos sérelem érte, amiért meg kell büntetnie tanárát. Az 51 éves tanárnőt a támadást végrehajtó diák osztálytársai mentették ki szorult…..
Tamáspatrik 2019.12.08 22:41:18
@Ekrü: Természetesen nem a kínaiak a elsők, csak 180 millió válogatott diák, mondhatni elit gyerek eredményét mérik a keleti részeken az össz. 1,5 milliárdból. Nem a kevéssé fejlett középső és a nyugati országrészt mérik.
Nagyon sok liberálisnak nevezhető oktatási rendszer jól teljesít, pl. észtek, finnek.

Ezzel együtt a túl nagy liberalizmus is káros a gyereknevelésben, ez is bizonyítottnak mondható.
Tamáspatrik 2019.12.08 22:51:09
@Hórukk: Ja, hagyjuk már ezt, hogy egy elfogult tanár a rossz érdemjegyekkel tönkreteszi a gyerek életét.

Megnehezítheti, azt igen. Ha nem kapja meg időben a matekoktatást, akkor pl. lemarad, esetleg nem veszik fel az egyetemre.
Ez azonban bepótolható. Elvégzi majd levelezőn. Nehezebb így? Igen. Ugyanolyan diploma? Igen.
A legtöbb ember életét sokkal inkább az apa és az anya hibái ronthatják el, vagy nehezíthetik meg. A családi közeg sokkal többet számít az iskolánál.
Tamáspatrik 2019.12.08 22:54:46
@marczy: A magyar oktatási rendszer még ott tart, hogy tölcsérrel kell betölteni a gyerekek fejébe a tudást, ráadásul az IDEOLÓGIAILAG helyes tudást. A fejétől rohad. Alapanyagnak tekinti a gyereket, akit megfelelően formálni kell.
Mi lenne, ha a jövőben nem törne ki többé háború az olaj miatt? Erre van is esély, ha megvalósul a következő évtizedekben a zöldenergia forradalma. Ez most úgy hangozhat mint egy szenzációhajhász, demagóg reklám, vagy esetleg fellegekben járó idealizmus. Látni fogjuk azonban, hogy kemény érdekek…..
Tamáspatrik 2019.12.08 11:30:27
@midnight coder: Egyre inkább van politikai akarat ez irányban. Erdőtüzek vannak, áradások, hőhullámok, amelyek régebben mind ritkábbak voltak, egyre többen látják a helyzet romlását. Pénz tehető mögé, ha van elég politikai akarat. Érdekek is vannak ilyen irányban, pl. energiafüggetlenség. A gazdaság is nyerne azon, ha például napelemeket telepítenénk Afrikába, a fejlett országok is, a fejletlenek is, a környezet is. A tehetetlenségi erő túl nagy és az öreg politikus elit gondolkodásának rugalmatlansága a másik fő akadály.
Tamáspatrik 2019.12.08 22:13:10
@nemecsekerno_007: "befektetők pénze van mögötte és azok meg profitot akarnak" Éljen. Ez a jó. Te ingyen teszel bármit is? Szerintem csak ha hülyének néznek.
Hogy zagyválod össze a Grtétát a "tőkésekkel" azt meg már nem is értem, hogy a kettőnek mi köze egymáshoz. Semmi.
Nem paranoiás ez egy kicsit?
Tamáspatrik 2019.12.08 22:14:45
@Online Távmunkás: Most mindkettő kis részét adja még a világ energiatermelésének, viszont egyre többet csökkenő áron. Nehéz megfogni az árát, mert napelemet és szélkereket fel tudsz szerelni otthon, de mini hőerőművet nem tudsz létrehozni.
Ha valaki szavainak hitelt adunk az azt jelenti, hogy rááldozzuk időnk és energiánk egy részét, mert valamit remélünk cserébe. Nem vagyunk ugyan még biztosak benne, hogy a mondanivalója megállja a helyét és számunkra valóban használható lesz, azonban átmenetileg megelőlegezzük ezt neki. Mennél…..
Tamáspatrik 2019.12.08 11:19:11
@civisvarosi: Egy ilyen logika alapján a vallás még akadálya is lehet az emberek közti együttműködésnek. Pl. régen a református és a katolikus nem nagyon állt szóba egymással, az is ilyen akadály volt, legalábbis nem házasodhattak.
   Németh Zsolt bocsánatkérésre szólította fel az Index-et mivel az elsőre antiszemitának nevezte Roger Scrutont. Később az Index "leantiszemitázott"-ra javította a cikkét.  Most tekintsünk el Bayertól, Lovastól, Tőkéczkitől, Döbrentei Kornéltól, a 888.hu-tól,  attól, hogy az újfideszes ideológus…..
Tamáspatrik 2019.12.06 22:00:43
@incze: Egyetértek, nem antiszemita, de megbélyegző szöveg és erősen demagóg (leegyszerűsíteni próbálja a dolgokat).
A szélsőjobboldali észjárásra jellemző, hogy az elvont folyamatokat, törvényszerűségeket bolsi trükknek tartja, az egész társadalomtudománnyal együtt (amely ugye nem ad kézzelfogható eredményeket).
Csak személyekben tud gondolkodni, minden egyes személyeken múlik. A primitív ember is mindent megszemélyesít, képtelen elvont gondolkodásra, és mivel sokan vannak ilyenek (akik az iskolában tanulták, de mint haszontalanságot egyből kidobták) a sorosozás simán bejön.
A törököknél Soros helyett Güllen van és güllenisták. Mindig kell egy megszemélyesíthető ellenség.
Jelentős probléma, hogy akik egy terület kiváló szakértői, olyasmiről is kifejtik a véleményüket, amihez nem értenek. Az interdiszciplináris tudás általában hiányzik, ezért nem ritkán olyan állításokat tesznek, amelyek nem megalapozottak, t.képp az történik, hogy egyfajta érzelmi, ösztönös…..
Tamáspatrik 2019.12.02 19:37:19
@MAXVAL bircaman közíró: Azért mondasz ilyesmit, hogy " az igazi hatalom máshol van, s a megválasztott elnök csak egy báb", mert abból a nézőpontból vizsgálódsz, ahol minden személyes alapról dől el. Én nem tudom, hogy igazad van-e vagy nem, de én inkább a "modernista" látásmódhoz vagyok közelebb. Tehát hogy van egy rendszer és még a leghatalmasabb vezető is a RENDSZER foglya. Nem szükséges feltételezni, hogy egy nagy hatalmú láthatatlan csoport mozgatja a szálakat, bár lehetnek ilyenek, de szerintem ők is a rendszer foglyai, az ő lehetőségeik is korlátozottak, mert szabályok szerint játszanak.
Ha nincs rendszer, akkor önkényuralom van, despotizmus. Egy Sztálin vagy egy Mao szó szerint bármit megtehetett, bárkit likvidálhatott, a régi kínai császárok szintén. Aki elfogadja, hogy a világ alapvetően ilyen, szinte korlátlan szereplőkből áll, az mindenhol összeesküvéseket fog látni.
Én ebben nem nagyon hiszek, sokkal inkább az elvont, rendszerszerű logikában. Tudományos megközelítésnek mondanám.
Tamáspatrik 2019.12.05 00:19:25
@MAXVAL bircaman közíró: Teljes tévút a hatalommánia.
Nem érzed annak a szónak a varázsát, hogy VÁLLALKOZÓ? Vállalni az élet kockázatát, bátornak lenni, a bukás lehetőségével is szembenézni, valami maradandó létrehozásának reményében.
Mindenki valamilyen módon, értelemben vállalkozó kell, hogy legyen, VÁLLALJON valamit az életben. Az emberek hordják a vállukon az életet nem az elvont állam, ami csak szükséges rossz.
Zéró tőkével nem tudsz vállalkozni semmivel: egyenetlenül van elosztva az emberek között az ész, az energia, stb. Nem mindenki ugyanarról a pontról indul. Igazságot tenni nem lehet, mindig vannak bizonyos dolgokban "gazdagok" és az élet nekik fog kedvezni a "szegényekkel" szemben.
Az amerikai Deneen Utálom a liberalizmust A liberalizmus kudarca c. könyve alighanem egy profi marketingmunka, tele napjaink olyan közhelyeivel, amilyeneket az átlagos, felületes ismeretekre vágyó olvasók közül sokan szeretnének hallani. Lehetne bőven kritizálni a szerző igencsak felületes…..
Tamáspatrik 2019.12.01 11:40:13
@Ad Dio: Abban egyetértünk, hogy nagyobb szerepet kaphatnának a politikában a különféle, közvetlenebb (nem pártpolitikai) érdekképviseletek. A "nemzeti konzultációk" pl. paródia szinten mennek, a népszavazások az utóbbi időben szintén.
Tamáspatrik 2019.12.01 11:42:46
@MAXVAL bircaman közíró: Nem létezik olyan, hogy "keresztény birodalom". Jézus megmondta, hogy az ő királysága nem ebből a világból való.
Központosított államhatalmak már léteztek jóval a liberalizmus előtt, többnyire pozitív szerepet töltöttek be. A liberalizmust kritizálók nagy többsége nemzetállam-párti, a szélsőségesen liberális pedig úgy gondolja, hogy nemzetállamra, de államra se nagyon van szükség, ami nyilvánvaló tévedés.
Tamáspatrik 2019.12.01 22:37:01
@MAXVAL bircaman közíró: Értem, a hagyományhoz való visszatérés (ami marad logikusan), az is egy erős hatású eszme.

A keresztény egység eszméje viszont azért is nehezen kivitelezhető, mert ott van Latin-Amerika, ahol több keresztény és ma már mint Európában, tehát a kereszténység központjának elvileg ott kell lennie. Ráadásul katolikus, amely szerint minden más eretnekség, Észak-Európa ugyanúgy mint az USA nagy része vagy az ortodox oroszok. Nem nagyon egységes a kereszténység ma már.
Lassan egy héttel ezelőtt volt 100 éve, hogy Horthy Miklós bevonult Budapestre, és tetemre hívta a "bűnös várost". Ezzel együtt fellángoltak az érzelmek mind a két oldalon, de vajon melyik oldalnak van igaza? Ha ennyire egyszerű lenne a kérdésben igazságot tenni, akkor valószínűleg nem Horthy Miklós…..
Tamáspatrik 2019.12.01 11:34:10
@Veszéjben a lyogállamiság !: Mohácsnál nem voltunk egyedül, tekintélyes nyugati zsoldos sereg is részt vett a csatában. A Habsburgok fő szövetségesei voltunk sokáig. Szopóágon.
48-49-ben senki nem volt velünk, mindenki ellenünk volt, főként a nemzetiségek. Elértük mindig, hogy vagy rossz szövetségeseket válasszunk vagy pedig egyedül maradjunk teljesen, a csodában bízva. Ez azért messze áll attól, amit reálpolitikának szokás nevezni, hiszen nem méri fel jól a valós erőviszonyokat és meggondolatlan.
Tamáspatrik 2019.12.01 11:35:53
@unstar82: Szerintem is, Horthy szerepe sokáig pozitív volt, teljesítette azt, ami egy ilyen nehéz helyzetben egy államfőtől elvárható.
A magyar társadalom egyik gyenge pontja az, hogy nem nagyon vannak nálunk pozitív mintái az önmagunkért való kiállásnak, a konfliktusok aktív felvállalásának. E téren szerintem jelentősek a hiányosságaink. Nyilván ez nem csak ránk jellemző, hanem az európai országok jó részére, de például egy…..
Az X-generáció a ’60-as évek közepétől a ’70-es évek végéig született nemzedék. Nálunk ekkor már megszűnt a terror, a rendszer enyhült és eljött a „gulyáskommunizmus” ideje. A gyerekek az érzékeny antennáikkal azt vették le, hogy a világ, ahova születtek nem lehet annyira rossz, mert sok hülyeséget…..
Tamáspatrik 2019.11.25 21:45:30
@teéjesenmindegy: Nem azt akarom mondani, hanem arról írok, amit ismerek. A borsodi zsákfalvak népéről nem tudok.
Egy generáció esélyei, lehetőségei is fontosak. Pl. diplomával a kézben az a generáció már talált valamilyen tűrhető állást, akár könyvelőit, tanárit, ügynökit. Középfokú végzettséggel jobban szenvedett, többféle munkát kellett vállalkozásban, vagy alkalmazottként még hétvégén is, hogy elérje azt az életszínvonalat. A rendszerváltás előtt a diplomának önmagában nem volt akkora előnye. Később megint leértékelődött fokozatosan.
Tamáspatrik 2019.11.26 06:46:13
@teéjesenmindegy: Egy tanári fizetés sokkal alacsonyabb volt a rendszerváltás előtt mint egy szakmunkásé, politikai okokból magasan tartották a munkás osztály fizetését. A rendszerváltáskor ennek vége lett.
Tamáspatrik 2019.11.26 06:47:03
@Laptop7712: Jogos.
A konzervatizmus alighanem a legképlékenyebb politikai fogalom, alkalmazzák a közel-náci rezsimektől kezdve a reakciós ideológiákon át a piaci fundamentalizmusig mindenre. Következik ez elsősorban a konzerváció (a megőrzés) tárgyainak változatosságából. Mégis, ha közös nevezőt akarok találni, akkor…..
Kép forrása: www.alamy.com Amíg az amerikaiaknál és az EU országokban történtekről nap mint nap rengeteg hír jelenik meg, az oroszokról ezzel szemben jóval kevesebbet tudunk. Sem az orosz városokat látogató magyar turisták, sem az ott tanuló, sem az ott dolgozó magyarok száma nem jelentős ahhoz…..
Tamáspatrik 2019.11.20 22:48:01
@MAXVAL bircaman közíró: Egyszer már leráztak minden béklyót, 1917-ben. Meg is itták a levét rendesen.
Nem tanultak belőle, azt hiszik, hogy a szoci rendszer megdöntése volt a hiba. Holott a rendszer nem működött jól sosem, a bukása kódolt volt. (Valszeg. a háború után létrejött nagy birodalom hosszabbította meg a létét 70 évre.)
Hibás következtetést vontak le a történelmükből.
Tamáspatrik 2019.11.21 21:50:55
@MAXVAL bircaman közíró: Én ezt nem egészen így látom és a történészek többsége sem. Szerbiát védte le, a Balkánon akartak pozíciót szerezni. Az orosz tábornokok berajzolták a térképen, hogy eljutnának akár Berlinig is, ami az I.vh-ban nem jött nekik össze, a II-ban már igen. Nagyhatalmi harc volt a német és az osztrák birodalmakkal, nem valamiféle segítség a franciáknak vagy angoloknak.

A helyzet sokkal bonyolultabb volt persze, a monarchia ellen esélyesebbek voltak a szerbek mellett kiálló oroszok, a németek viszont attól féltek, hogy túlságosan meg fognak erősödni emiatt, és a német főparancsnok meggyőzte a politikusokat, hogy álljanak a Monarchia mellé és üzenjenek hadat az oroszoknak, mielőtt azok fel nem fejlesztik a haderőt. (Sokkal kevesebb géppuskájuk volt az oroszoknak a hibás hadi fejlesztés miatt a háború elején mint a németeknek.) A németek számítása bejött, és tényleg fel tudták őrölni az oroszokat pár év alatt, miközben tartották a nyugati frontot. Az I.vh-ban még nem játszott akkora szerepet az ideológia mint a II-ban.
Tamáspatrik 2019.11.23 12:02:38
@MAXVAL bircaman közíró: Ez egy eléggé ellentmondásos dolog a legtöbb ország esetében, hogy habár a gazdasági kapcsolatok annál erősebbek, mennél közelebb vannak, és pl. az orosz-német viszonylatban is létezik egymásra utaltság és komplementaritás, de a konfliktusok száma is megnő a közelség miatt. Mint a sakktáblán a fekete-fehér úgy jönnek létre a szövetségek a legtöbb esetben.
Most is van olyan félelem, hogy mivel az angolok és oroszok a kontinens két szélén vannak, összefoghatnak mondjuk a franciák vagy németek ellen. Ez geopolitika, ami az ideológiai elveket sok esetben felülírja. Szerintem eléggé szomorú, nem ritkán gyerekes, sok kis formátumú politikusok homokozója.
Az alábbi cikket Alain de Botton -  "Why some countries are poor and others rich?" videója ihlette, a saját gondolataimmal kiegészítve itt-ott.. 196 ország található a Föld nevű bolygón.Közülük 25 nagyon gazdag, azaz az egy főre eső átlagos vagyon évente meghaladja a 100.000 USD-t.Sokkal több ország…..
Tamáspatrik 2019.11.21 21:33:32
@math0: Lazíts le egy kicsit, ne vedd ennyire kajakra. Az IQ méréseket annyira nem kritizálom, csak megjegyzem, hogy egyfajta mérés és minden fajta mérés valamennyire tökéletlen.
Egyrészt van olyan, hogy az ember egy kor után fokozatosan érzelmes vén f@sz lehet, ami akár egy Mérő szintű kaliberrel is előfordulhat. Az elhülyülés ellen úgy lehet tenni, hogy az ember tudatosan végez új fajta szellemi erőfeszítést igénylő tevékenységeket. A politikusaink nagy része például láthatóan nem tudja, hogy erre lenne szükségük. :)

Ami viszont közvetlenebbül kapcsolódik a különféle IQ-k kérdéséhez, hogy egyrészt a korrelációkat nem vitatom, hogy vannak. Másrészt a gyakorlatban ezek mégse annyira jönnek ki, mert igaz, hogy egy intelligens tehetséges ember sok mindenben jó (korreláció), de nem fogja tudni ezt mind megvalósítani, pl. jól teniszezik, de mégis orvos lesz, mert ez egy biztosabb pálya, több orvosra van szükség mint top teniszezőre. Esetleg zongorázgat még néha, de azt sem fogja tudni végigvinni.
Kis Jóska viszont jóval alacsonyabb IQ-val mégis esélyes rá, hogy egy-két téren jó legyen, pl. jól zongorázik vagy teniszezik, és habár nem jobb ezekben a magas IQ-jú srácnál, de nincs más választása mint ezt fejleszteni, ezért ő lesz a zongorista. A lényeg, hogy az IQ nagyjából, többé-kevésbé képesség jellegű dolog, a gyakorlatban viszont kifejlesztett képességeket látunk.
Egy matektudós, ha nagyon rákoncentrál egy témára, akkor nem valószínű, hogy fogja tudni ez idő alatt az érzelmi intelligenciáját fejleszteni, egy gyerekét nevelő anyuka (esetleg alacsonyabb IQ-val), viszont rákényszerül, hogy minden percben fejlessze az empátiáját. Ilyesmikre gondoltam.
Egyébként nem vitatom, egy intelligens ember érzelmileg is ált. belátó és nem fog bunkó módon viselkedni.
Tamáspatrik 2019.11.21 21:37:20
@midnight coder: Az emberek sötétebb, ösztönösebb oldalaira játszottak rá, Lenin vagy Hitler, ilyen is van. Egy jó vezető nem feltétlenül ilyen, viszont ha érzéketlen tuskó akkor utálni fogják a beosztottak és visszatartják az információt, rontják az előremenetelét.
Tamáspatrik 2019.11.21 21:38:52
@Tamáspatrik: Egyébént nem csak a politikusok, de a magyar lakosság jó része sem tudja, mit lehet a fokozatos elhülyülés ellen tenni. A politikusokat ez nem is zavarja, sőt.
A szintlépés a nagyobb hozzáadott értékű és környezetbarát, fenntartható gazdálkodást jelenti – főként a növénytermesztést értve ez alatt. Köztudott, hogy nálunk jelenleg a nagyüzemi technológiára épülő szántóföldi tömegtermelés viszi a prímet, a gazdálkodók jövedelmének nagy részét eléggé…..
Az ország rossz, az utóbbi évszázadban egyre rosszabb állapotba került. De messze nincs olyan rossz állapotban, hogy Orbán stabilizálni tudhassa benne az uralmát. Korosodó honfitársunk folyamatos radikalizálódása a politikai rendszer alakításában (az egyre koncentráltabb propaganda, az…..
Tamáspatrik 2019.11.17 22:58:34
@civisvarosi: "ilyen nem nagyon van se nyugaton a németeknél, se keleten az oroszoknál" Honnan tudod, mi van az oroszoknál és mi nincs? Mindenki nyugatra figyel, de az egész orosz és balkáni társadalom egy nagy fekete lyuk, senki nem tudja, ott mi történik. Így valósítjuk meg párhuzamosan, lájtosan ugyanazt mint ők, mert nem vesszük észre, hogy az ő szintjükre csúszunk át.
Tamáspatrik 2019.11.17 23:05:16
@civisvarosi: "ezek a túltámogatott termelő beruházások mennyiben piacképesek. a tankönyv szerint nem nagyon. mert ezek legalább részben csak azért eszközölték, hogy az államtól készpénzhez jussanak. kell a világnak az az évi 150 ezer bmw, amit debrecenben szerelnének össze? ezt nem tudja senki. a bmw sem tudja. nagyon régóta azt mondom, hogy a termelő multikat vegyesvállalati formában lehet fenntartani. a válságok ide vezetnek el. és a szolgáltató szektorban részlegesen lehet nacionalizálni."

Vicces dolgokat írsz,:))) én nem égetném magam olyasmikkel, amiről gőzöm sincs. Emiatt nem írok pl. a nők lelki problémáiról. Ez a szöveg kb. olyan szintű volt a részedről.
Nem jobb lenne a cégeket Rákosi elvtárs módjára inkább államosítani?
Az egyes országokban a középosztályok anyagi helyzetének relatív romlása nem feltétlenül annyira rossz hír, amilyennek látszik. Egyrészt ha x generáción keresztül meg is szoktuk, hogy jobban élünk mint a szüleink, akkor sem vehetjük természetesnek, hogy minden következő generációnak jobban kell…..
Tamáspatrik 2019.11.07 19:37:44
@midnight coder: A középosztálybeliek alapvetően képzett emberek, általában felsőfokú végzettségűek. A lumpenizálódás viszonylag ritka körükben, leginkább szenvedélybetegségek, pl. alkoholizmus lehet az oka. Rugalmas gondolkodásuk miatt többféle állásra alkalmasak, a fix 8 idős munkakör helyett inkább 2-3 részmunkaidőst, vagy alkalmi munkákat fognak végezni. Amennyi munkát a gépek elvesznek, annyi új munkakör létre is jön, inkább a szolgáltató szférában.
A gyengén képzett alsó-középosztály, az USA-ban, briteknél és sokfelé, ott valóban van lumpenizálódás.
Áttörés kell az oktatás terén, nem lehetetlen, meg lehet csinálni, hogy ne csak bizonyos készségek és teljesítmény számítson, hogy ne érezzék úgy, hogy ki kell vonulniuk a társadalomból, ahol ők csak lúzerek lehetnek az öldöklő versenyben. Ha a diagnózis elég pontos és van akarat, összefogás, akkor ez a fajta lumpenesedés is megállítható.
A kiegyenlítődés egy nagyon általános természeti jelenség, amelynek egyik speciális esete csupán a piaci kereslet-kínálat törvénye. Az mutatja, hogy mennyire egy általános törvényről van szó, hogy még az állatvilágban is találunk hasonló eseteket, például a majmok kurkászási szokásaiban is létezik…..
Az idő nem tartozik világunkat leíró alapvető változók közé a kölcsönhatásokat leíró modern atomfizika szerint. Az egyik neves atomfizikus, Carlo Rovelli: Az idő rendje című könyvében abból a megfigyelésből indul ki, hogy az alapvető kölcsönhatásokat leíró egyenletek nem tartalmaznak időt, mindkét…..
Erkölcsi tekintetben általában senki nem tökéletes, de az csak ront a helyzeten, ha az alapelvek sem tisztázottak egy társadalomban. Érdemes sorra venni, hogy milyen irányokból milyen jellegű etikai szempontú megközelítések merültek fel az utóbbi időben. Amiatt is fontosnak tartom ezt, mert az igazi…..
Hogy a nálunk jóval nagyobb országokkal is fel tudjuk venni a versenyt, ahhoz néha kisebb-nagyobb trükkökre is szüksége volt sportolóinak. Nem egy esetben a taktika volt az, amiben újat hoztunk. Erre a legjobb példa az Aranycsapat, amelynek szövetségi kapitánya Sebes Gusztáv feltalálta a totális…..
"Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük."  (W.A.) Hazánkban -- mint a legtöbb közösségi inkompetenciától szenvedő frusztrált országban -- a…..
Tamáspatrik 2019.10.20 22:03:50
Wass Albertet íróként kell először is megítélni, mert nagyon sok író tévedt el politikusként (pl. József Attila is rokonszenvezett a komcsikkal).
Erre az irodalomtörténészek képesek:
merce.hu/2019/07/16/a-nemzeti-giccs-anatomiaja-1-resz/ van 2. és 3. rész is

Idézet:"A vége az lett, hogy nem írói erényeivel fogja meg hű olvasótáborát, nem kisrealizmusa biztosítja helyét a kánonból hiányoltak között, hanem az, hogy olvasójának ártalmatlanított, esztétizált, giccsesített formában alkalma van újra és újra átélni azt, amit Erdélyről, székelységről és a tulajdon rendíthetetlen magyarságáról a hasonló olvasmányok és a nemzeti-konzervatív diskurzus hatására amúgy is gondol."

"A közösségi imperatívusz költészete szükségképpen rossz értelemben elvont és világtalan maradt, hiszen semmiféle vonatkozásban nem állt a közösséget alkotó egyének valóságos élettapasztalatával."

"A zavartalan élvezethez az kell, hogy ez az identitás-tükör makulátlan legyen. A zavaró foltokat el kell távolítani. A giccsirodalom ezért mindig történelmet hamisít, alternatív történelmet gyárt."

"Olyan művek, amelyeket olvasóik azért vesznek a kezükbe, hogy újra és újra azt találják meg bennük, amit amúgy is tudni vélnek; hogy újra és újra megerősítse őket vélekedéseik igazában. Erre azért van szükségük, mert személyes tapasztalataikban, napi gyakorlatukban, az őket ténylegesen körülvevő világban semmi nem támasztja alá ezeket a vélekedéseket."

"És mégis tíz körömmel ragaszkodniuk kell hozzájuk. Ha nem így tennének, támpontok és kapaszkodók nélkül maradnának egy olyan világban, amelyből semmit sem értenek immár. Mivel csak azzal hajlandóak szembesülni, amit tudni vélnek, nem képesek vélekedéseiket más véleményekkel ütköztetve felülvizsgálni. Az állami emlékezetpolitika, a népi képzelet mitologémái és az „igazi magyar irodalom” egy olyan zárt diskurzustérré álltak össze, amelyből csak nagy áldozatok árán lehetne kitörni. A benne élőknek ezért van szükségük valakire, aki megóvja őket a számukra érthetetlen elvek és szempontok alapján működő külvilág ellenséges törekvéseitől."

Egyszerű a képlet: az ideológiai céllal készült irodalmi alkotások mind velejéig hamisak. Nincs bennük egyetlen szereplő sem, aki hiteles, élő lenne, csak szócsövek...
Tamáspatrik 2019.10.21 20:18:15
@cívisvárosi: Az irodalmárok döntik el. Nekik tudod ez a szakmájuk, az életük, irodalmi művekkel foglalkoznak.
Egy sem mondta, hogy igazán jó író, max. közepes.

Elég olvasni a Funtinelli boszorkányt, jellemző Wass mű, kb. 100 oldalig bírtam, addig érdekes volt, ott rájöttem hogy hiteltelen.
Ha az írót elragadja a hév, nem emberekről ír,hanem papírmasé kreálmányokról.
A brazil vagy török szappanoperák is lehetnek "érdekesek". Hitelesek viszont semmiképp...
Tamáspatrik 2019.10.21 20:23:04
@cívisvárosi: Egyszerű. Csurka jó drámaíró volt. Túllépett viszont a saját kompetenciáján és olyannal foglalkozott, amihez nem ért. Az csak egy szál, hogy a népi írókhoz csatlakozott, azt a csoportot választotta.
Fő hibája az volt, hogy eldramatizálta a politikát, létező ellentéteket nem csupán kimondott, hanem igencsak kiélezett. És mindentudónak állította be magát, pedig széles látóköre az nem volt neki. (Pl. Egyáltalán nem ismerte a vonatkozó kutatásokat, csak osztotta az észt.)
Csoóri inkább, aki tetőtől-talpig népi író volt valóban, de ő is belecsúszott a próféta szerepébe, túl nagy volt neki a kabát. Úgy gondolta, hogy ezt várja el tőle a közösség, aztán belegörcsösödött a szerepébe.
Egyébként írónak jó volt mindkettő.
A progresszivizmus (baloldali radikalizmus, baloldali utópianizmus) lényege a haladásba és az egyenlőségbe vetett hit. Minden hit lényege pedig az, hogy van valami -- objektív (megosztható) értelemben tapasztalatilag igazolhatatlan, racionálisan beláthatatlan, így a szó átfogó értelmében…..
Tamáspatrik 2019.10.20 22:20:19
A progresszivizmus most is fejlődik, a gondolkodásunk is fejlődik. Íme egy film, ami ezt bizonyítja:
index.hu/kultur/media/2019/10/09/unbelievable_netflix_sorozat_egy_szexualis_eroszak_miatti_nyomozas_pulitzer_dijas_tortenete/
Arról szól, hogyan kell bánni egy nemi erőszak áldozatával. A konzervatív gondolkodásban ilyenről nincs szó, ez annál kifinomultabb.
Fejlődés mindig zajlik, bár nem mindig vesszük észre, azokat, amelyek sikeresek pl. a zebra előtt megáll az autós és átengedi a gyalogost vagy a gyereket nem verjük, egy idő után természetesnek vesszük.
Nagyon sokszor zsákutcába futunk, a konzervativizmus pont ezekre lő, és próbálja kiszűrni, nagyon helyesen.
Ettől még a progresszivizmus nem lesz am-blokk hibás.
Nem rokon-ságról, hanem csak rokon-szenvről van szó Orbánék ultra-konzervativizmusát mutatja, hogy nem azokat a teljesítményeket tartják fontosnak, amelyet a magyarok évszázadokon át felmutattak, vagy amire képesek lennénk, inkább valamiféle erőltetett és hasznavehetetlen ősi vérségi kötelékeket…..
Tamáspatrik 2019.10.19 10:20:45
@megamovieboy: "Ez a magyar választás: idegen slepp, vagy magyar slepp" Honnan veszed, hogy "idegen slepp?????" Mi az idegen. Egy 85 éves paraszt bácsinak ha a szomszéd faluból odaköltözik valaki az is "gyüttment." Létezik ilyen. Az ő szintjén határozod meg magad lényegében.

Egyébként magyarokat eddig még szinte kizárólag idegenek nyomtak el, emiatt vagyunk vakok a saját zsarnokainkra.
Tamáspatrik 2019.10.19 10:28:26
@megamovieboy: "az elit kezében ott lesz az adatbázisból rólad szóló adat, amit fel tudnak használni ellened" Mondd már meg, hogy mi a francra fogják felhasználni ellened? Az USA kormányát hol érdekli, hogy nálunk Kis Jóska mit csinál? (Egy dolog érdekelheti őket, ha terrorista sejt tagja, ÉS az USA-ban szervez valamit, különben nem.)
Orbánék kezében a lista viszont jó, mert pontosan tudják, hogy kit nevezhetnek ki egy adott állásra, kit bízhatnak meg egy munkával és ki a "megbízhatatlan", azaz a politikai hűségét nem bizonyított személy. Vagy kiadják az ellenzékiek nevét olyanoknak, akik felhasználják ellenük. Damoklész kardja lóg az aktív ellenzékiek felett, egy diktatórikus fordulat idején.
Én már éltem diktatúrában, ott van mitől félni. Pl. kirúghatják az embert az egyetemről, vagy megkeseríthetik az életét mindenféle mondvacsinált indokokkal. Amilyen szinten aktívan a kormányzat szekerét tolni nyalás lehet bizonyos esetekben, az ellenzéki kiállás olyannyira bátorság.
kép forrása: Nemzeti Sport Afrikából származunk Gondoltuk volna, hogy azok a hosszútávfutásban verhetetlen kenyai és etióp futók, akik egymás között döntik el a sorrendet, voltaképpen ők a mi őseink? Az afrikai fennsíkon élőkről azt tartják, hogy gyerekkorukban néha azzal szórakoznak, hogy…..
A legtöbb ember a demokráciát választja, kivéve ha létbizonytalanságban érzi magát, és általában vannak olyan politikai erők, amelyek erre rájátszanak.  Háromféle politikai rendszer Léteznek anarchikus, demokratikus és diktatórikus vezetésű országok és még inkább ezek sokféle átmenetei. Az…..
Tamáspatrik 2019.10.17 22:18:44
@laci_52: Már hogyne lehetne. Hitlert is demokratikusan választották meg. Ha olyanra szavazol, aki koncentrálni akarja a hatalmat és felszámolja az egyensúlyt biztosító intézményeket, akkor a demokrácia ellen szavazol. A demokrácia egyik fontos vonása a hatalommegosztás.
Tamáspatrik 2019.10.17 22:25:39
@pitcairn2: Ja, a demokráciák fejlődése is lassú folyamat volt nyugaton is, viszont jóval régebben kezdték és nem szakadt meg mint nálunk. A skandinávoknál nem volt annyi háború és diktatúra, de egy folyamat volt mindenképpen, emiatt is jobb minőségű jelenleg a miénknél. Ők azt tapasztalták, hogy alapvetően jó. Chile a mi szintünkön van jelenleg gazdaságilag, ők azért nem akarnak egy Pinochetet látni, mert elég véreskezű volt, más kérdés, hogy rendbe tette a gazdaságot. A történelmi tapasztalatok nagyon számítanak, hogy egy ország mennyire elkötelezett a demokrácia mellett. Nyilván ahol frissebb mint Botswana-ban, ott nem lesz olyan szintű, legfeljebb a felszínen. Azt sem értem, hogy Dél-Afrika mért kapott magas minősítést, inkább anarchikusnak mondanám, ezt valszeg nem mérik a minősítők, csak a diktatórikus tendenciák irányába mérnek.
Tamáspatrik 2019.10.17 22:30:04
@midnight coder: Chile szerintem a miénkhez hasonló szinten áll. (A forint és a chilei valuta dollárhoz viszonyított pillanatnyi árfolyama csalóka képet mutathat). A fejlettebb országok elvileg kifinomultabbak és az intézményeik is azok, a demokráciát biztosító intézményeket is beleértve. Nem mindig teljesül ez, pl. az USA esetében például nem (ha a fejlettséget a GDP-vel mérjük persze). Viszont attól még kevésbé fejlett ország is választhatja a demokráciát is kitarthat mellette, ha látja az előnyeit a diktatúrával szemben.