Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Üvegtigris Étterem És Panzió

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Teljesen elképesztő, állatias viselkedést tanúsított naiv vendéggel és családjával az Üvegtigris Étterem üzletvezetője, amikor beszóltak neki, hogy miért hajtottak el egy mozgássérült kislányt az üres étteremből, amikor az a vécét kereste. Először rájukcsapta az ajtót,…..
Üvegtigris Étterem És Panzió 2013.10.28 18:57:43
Tisztelt Tékozló Homár! /Marcell Ivanov/

Nem tudom mi késztette arra, hogy az Üvegtigrisben történt storyt mások szájába adja és nem egyes szám első személyben írja meg, hiszen ön volt az érintettje az eseménynek. Talán van miért titkolnia a kilétét?
Nyilván írói munkásságának köszönhető a dolog, mint ahogy az is, ahogyan a történetet a maga száj íze szerint színezte ki.
Meg kell, mondjam nem örülünk az ingyen reklámnak, mert a tényeket elferdíti, hazug módon,próbál manipulálni és hatni olvasóira.

Eközben pedig, minősíthetetlenül ír kolléganőimről és az üzlet vezetőjéről, megalázza és újságíróhoz nem méltó hangon beszél velük és róluk.

Tisztelt Uram szemben az ön állításaival, köszönhetően az étteremben működő zártláncú videó rendszernek tájékozódni tudtam az esetről és a következőket mondhatom,
természetesen a felvételek segítségével bizonyítani is tudom, hogy nem mond igazat.
A kislány, akit ön felhasznál a történetében az édesapja segítségével „elvégzi”dolgát és nem kell a bokorba mennie, a mosdót használja, majd miután a fiútestvére meg iszik egy üdítőt leülnek a teraszon és rendeltek egy ebédet, elfogyasztása után békében távoztak.
De nyilván a történetnek ez a része azért kerülte el a figyelmét, mert így nem lenne elég drámai.

Éttermünkben a mosdó használatát sok más helyhez hasonlóan csak a vendégeink számára biztosítjuk ingyenesen, a kirándulók számára, akik ezrével érkeznek Garancsi-tó környékére nem tudjuk ugyan ezt nyújtani, nem azért mert „állatok, bunkók” vagyunk, ahogy ön írja, hanem mert a területen nincs csatornarendszer, csak zárt rendszerű szennyvíz tároló, aminek a költsége kiemelkedően magas.
De vissza a történetéhez, talán nem lehet véletlen, hogy önt a minap egy másik budapesti helyen szintén veréssel fenyegették a Matiné Bisztróra gondolok.
Uram én az étterem tulajdonosa nem fenyegetem önt veréssel, hozzáteszem megértem azt a kollégámat, akinek a feleségét lebunkózta, hogy ezek után kitessékelte az étteremből.
Én egyszerűen azt gondolom amit Comte-De-Buffon mondott „a stílus maga az ember”.
Természetesen visszautasítom sértő megjegyzéseit, amit kollégáimra tett, hazug, hamis története miatt pedig feljelentést teszünk, mert ártott jó hírünknek.
Végezetül üzenem minden volt és leendő vendégünknek, hogy nem vagyunk rosszabbak, mint
az, aki magát újságírónak nevezi, de szakmai becsülete nincs. Felhasznál egy gyereket, hazug történetéhez, hogy aztán annak védelmezőjeként tetszelegjen.

Jeges tisztelettel: Széplaki István