Regisztráció Blogot indítok
Adatok
wodahs krad

18 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Csonttörő (2000) – Bruiser Íme, George A. Romero egy régebbi alkotása a Csonttörő. A Romero-tól már jól meg szokott zombi-filmekkel ellentétben ez a film inkább valami sorozat gyilkosos próbálkozás akarna lenni, de még annak sem a legjobb. Pedig bíztam benne, hogy jó kis…..
A történet egy fegyházban játszódik, ahol 4 elítélt: Lassalle, Carrére, Marcus és Paquerette. Mind a 4 fogolynak megvan a maga bűne. Ezek közül szerintem a legdurvább Paquerette bűne, melyet most nem lőnék el, de annyit nem árt tudni a fazonról, hogy MINDENT fel zabál amit csak…..
Ezen a listán azok a 2013-as horrorfilmek szerepelnek, melyeket láttam és vagy érdekesek volta, vagy pedig azt hittem, hogy érdekesek. Nem is húznám, tovább az időt kezdjünk bele. 5. Vér bibliája Sok lesz kicsit Amerikából így hát jöjjön egy német horror a Vér bibliája. A…..
 Ezen a listán azok a 2013-as horrorfilmek szerepelnek, melyeket láttam és vagy érdekesek volta, vagy pedig azt hittem, hogy érdekesek. Nem is húznám, tovább az időt kezdem a 10.-el. 10. Halálos lejtő Hát igen a Halálos lejtő nem ok nélkül vált az utolsóvá. A történet maga…..
Halloween 4 (1988) – Halloween IV: The return of Michael Myers 10 év telt el azóta, hogy Dr. Loomis felrobbantotta magát a hírhedt gyilkos Mike Myers-el együtt. Csodával határos módon mindketten túlélték a robbanást. A 4. részben Mike egy szanatóriumban pihenget gúzsba kötve…..
Halloween 5 (1989) A történet ugyanott folytatódik ahol az előző epizód befejeződött. Michael Myers-t lelövik, aki beleesik egy árokba majd egy dinamitot utána dobva felrobbantják. De Mike-nak sikerült megmenekülnie, de mivel már nem képes tovább mozogni egy férfi veszi magához.…..
Halloween 3: Boszorkányos időszak (1982) – Halloween III: Season of the witch Nem könnyen jöttek az ötletek mit is írhatnék erről a filmről, mert pozitív dolgokat biztos, hogy nem. Először is semmi köze Mike Myers bácsihoz. mindössze annyi, hogy a rendező közreműködött…..
A vér bibliája (2013)- Blutsschwestern   Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Van szerencsém bemutatni egy tényleg jó német filmet, egy egész jó kis thrillert melynek címe Blutsschwestern. Furcsa mód amint megnéztem a filmet haladéktalanul írni szerettem volna róla, elvégre ritkán látni…..
Tales from the blog Minotaur (2006) 2016.08.24 08:13:00
A mítosz szerint mielőtt Mínosz királlyá lett volna, jelet kért Poszeidóntól, hogy vajon ő vagy fivére ennek a násznak az eredménye lett Minótaurosz lesz-e az uralkodó. Poszeidón Minósznak jósolta a királyságot és ennek jeléül egy fehér bikát küldött, amelyet Minósznak…..
Stan Winston, a világhírű vizuális effekt szakértő első önállóan rendezett filmje a Pumpkinhead volt. Az újdonsült rendező korábban olyan nagy sikerű filmekben működött közre, mint A dolog; a Péntek 13 – Véres kirándulás és hasonlók. Továbbá munkásságával 11…..
Engem ért az a megtiszteltetés, hogy bemutathatom Wes Craven fantasztikus horror sorozatának 2. részét. A Sikoly 1. részét illetően sokaknak megosztott véleményük volt. Van, aki nem lett nagy rajongója a filmnek, de azok, akiket magával ragadott a mozi varázsa a mai napig nem tudnak…..
Pinokkió egy kedves kis bábu, akinek jó dolgokat kell cselekednie, hogy igazi kisfiúvá válhasson. Ja, hogy ez nem az a mese? Akkor ez a Pinokkió horror változata, melyben a gyilkolászás és a vérengzés a lényeg. Nos akkor nézzük a sztorit. A kicsi Zoe Garrik magányos kislány.…..
A Gyerekjáték sorozat úgy nézett ki, hogy a 3. résszel lezárul, azzal, hogy gonosztevőnket Chucky-t felszabdalták a hullámvasúton. Azonban 7 év után jött Ronny Yu (Freddy vs Jason) és újra kreálta a sorozatot. Belegondolva ez lenne a 3. rész normális folytatása, mivel…..
Mint tudjuk, vannak jó filmek és vannak rossz filmek. Nos, ez alkalommal inkább utóbbit állíthatjuk, hiszen ez a produkció POCSÉK! De hogy miért is az? Ehhez vázolnám a történetet. Jack és Vanessa megunták a nagyvárost és a kertvárosba költöznek. Ráadásul Vanessa 8 hónapos…..
Legújabb ajánlóm a Kígyók a mélyben című filmről szól, amely mint a címéből is kiderül a szóban forgó csúszómászoknak ad főszerepet. A történet egy kis szigeten kezdődik ahol Dr. Andrea Swenson és az asszisztense Jake kígyókon végeznek kísérleteket, hogy a mérgükből…..
Ez a film határozottan a Horrorra akadva filmek egy kópiája. A történet Stan Helsing-ről (Steve Howey) szól, aki az egykori rémvadász Van Helsing rokona. Stan egy videotékában dolgozva éli szokásos mindennapjait, de Halloween éjszakáján a főnöke különleges megbízatásban…..
wodahs krad 2013.07.21 19:30:56
@desmondwallace: Sajnos a jó szívem fog a sírba vinni. Meg 100-ból 1 embernek biztos tetszik... úgy a 10 évesek körében XD
Mindnyájan jól ismerjük Frankenstein történetét és megannyi filmet láthattunk annak eredetéről. Doktor Frankenstein, aki megpróbált Istent játszani és életet teremteni, majd sikeresen végrehajtotta kísérletét és egy deformált életformát hozott létre, amit az akkori világban…..
Egy igen érdekes művet tisztelhetünk ebben a filmben, amelynek rendezői egy kínai ikerpár: Oxide Pang Chun és Danny Pang, tőlük már láthattunk pár horror alakítást (Re-Cycle; A szem 2002; A szem 2; Ómen). Aki már látta ezeket a filmeket nyilván rájött arra is mik lehetnek…..