Regisztráció Blogot indítok
Adatok
László Balogh

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  "A háborút elkerülni nem lehet, legfeljebb elhalasztani ellenségeid javára" - írja Niccoló Machiavelli a 16. század hajnalán. Persze, írtak ennél jóval cifrábbakat is a történelem során. Már egyáltalán az az általános vélekedés, mely szerint a fegyveres konfliktust negatív, kerülendő, immorális…..
Vannak olyan helyzetek, amikor felmerül a lakás tulajdonosok fejében, hogy újrafestenék az erkélyük falait és ha már ez megtörténik, akkor valami számukra tetszetős színnel. Igen ám, de erről nem kizárólag a tulaj tisztje dönteni bármennyire is lázadozik az ember lelke ez ellen. De akkor kinek a…..
1918 nyarán és főleg őszén felgyorsultak a folyamatok, a Monarchia vezetői a hadihelyzet romlása miatt elhatározták, hogy immár egyértelműen a békére törekednek. Elemzésünk első részében Burián közös külügyminiszter és Tisza István gróf együttműködéséről, ennek…..
Két hete láthattátok a MTI Fotóarchívummal közösen indított sorozatunk előző részét. 1959 olyan termékeny volt a színes fotók szempontjából hogy ebből az évből két részt is láthattok. Ugyancsak két hét múlva érkezik a következő év ami már az 1960-as lesz. Tartsatok velünk akkor is! 1959. október…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre Tisztelt Címzett! A helyzetem a következő. 2002-2010-ig egy laborban dolgoztam, majd 2017. februárban a gyerekek után visszamentem dolgozni. Közben a főnökasszonyom elvált és heti szinten lelkileg bánt.…..
Még mielőtt belevágnék a recept leírásába, nos azelőtt jelezni szeretném, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a marengói recept alapvetően csirkéből készül - de én szeretek kísérletezni, úgyhogy most nyusziból készül a fogás. Tehát aki eredeti marengói recept miatt kattintott ide, az lehet, hogy…..
HamPLÓ Tízes Nohab itt+ott 2017.05.27 07:00:00
Az utóbbi hetek cseh/szlovák túlsúlya után most valami magyar következik... már úgy értve, hogy svéd ;) Bár egy ideje két "új" Nohab is van, amelyik eleve csak tehervonatozni szokott, nekem még mindig szokatlan, ha nem személykocsikkal látok ilyen mozdonyt. A fentebbi szerelvény a Nohab-GM…..
Az Én Win 10-em A Start menü 2015.08.03 13:46:25
Hurrá! - kiáltottam fel, mikor megtudtam, hogy visszatér a Start menü. Na jó, amolyan virtuális kiáltás volt, de azért tényleg megörültem, merthogy a Windows 8-ban eltüntették és a Metro / Modern…..
Az önellátás, a háztáji gazdálkodás egyre divatosabb, azonban a sikeres növénytermesztéshez rögös, sok tanulással és tanulsággal kikövezett út vezet. Kiskerti sorozatomban gyakran esik szó zöldségekről, de a fűszernövények a kezdőknek elsőre sokkal jobb választások, ezek…..
Az utolsóként érkező Füred nevű katamarán óta, tehát 32 éve nem került új hajó a Balatonra. Pedig időközben hatalmasat változott a technika és az utasok elvárásai is egészen mások most, mint a hetvenes-nyolcvanas években. A balatoni hajózással foglalkozó BAHART meg érthető…..