Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kiss Orsi

414 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kosztolányiék ebédelnek Második kiadás – mondogatta magáról ironikusan, apját idézve Kosztolányi Ádám, aki hiába írt szinte egész életében, csak harmincnyolc évvel a halála után jelent meg az első önálló kötete. A Keserű nevetés a folyóiratokban publikált cikkek…..
Kép forrása „Minden költő optimista” – nyilatkozta nem sokkal egyik leghíresebb kisregénye megjelenése után James Baldwin a Guardiannek. Igaz, tette még hozzá, ehhez az állapothoz az embernek azért el is kell érnie a kétségbeesés egy bizonyos fokát. „Ha fekete vagy,…..
Fotó: Valuska Gábor Diszfunkcionális szeretet, a hétköznapiságból a legváratlanabb pillanatokban előbuggyanó groteszk, a következetlenségek alatt is megbúvó matematikai törvényszerűségek, és a szabad akaratot meg persze az önálló cselekvést megbénító védőburok. Mécs Anna első prózakötetében, a…..
Illusztráció: Rofusz Kinga Otthon című könyvéből Kép és szöveg kapcsolata talán egyetlen műfajnál sem olyan erős, mint a gyerekkönyvnél. Magyarországon az olvasók többsége elsősorban még mindig a szöveget keresi a könyvben: szülőként szeretünk olvasni és felolvasni, belekapaszkodni a szövegbe, és…..
Fotó: Valuska Gábor A pilisszentiváni ház dolgozószobája látszólag egy csendes menedék, faltól falig könyvekkel, egy sorozatnézéshez is bevethető szobabiciklivel és az alkotáshoz elengedhetetlen íróasztallal. Mindez azonban csak illúzió, mivel ott-jártunkkor épp óvodában és…..
A világon egy évben kétmillió könyv jelenik meg a Wikipédia szerint, ebből Magyarországon tizenkétezer. Ennek a töredékét sem vagyunk képesek elolvasni, de hogy még tovább nőjön az elolvasásra váró könyveink listája, választunk három könyvet, amit nagyon szeretnénk magyarul…..
Összeszokott, tizennégy fős társaság érkezik a völgyben megbúvó vadászházba. Egykori osztálytársak, akik évek óta minden ősszel együtt töltenek egy hosszú hétvégét. Ez a találkozás viszont nem úgy alakul, mint az eddigiek, reggelre virradóra ugyanis egyik társukat holtan…..
Fájdalmasan személyes kötet Szilasi László legújabb regénye: a Luther kutyái egy súlyos betegség és egy csodaszámba menő felépülés története, és az emberre feszülő mindennapoké, melyek a külvilág előtt sokszor rejtve maradnak, meg persze a tudaté, amelyen egyszer csak…..
A varázsvilág, a vámpírok és a disztópiák után új trend hódít az ifjúsági irodalomban, melynek hőseit – bármilyen sablonosnak hangozzék is – az élet adja. Pedig az Esti mesék lázadó lányoknak kiötlői, Elena Favilli és Francesca Cavallo annak idején nem gondolták túl a…..
Fotó: Pixabay Az elmúlt húsz évben nem volt olyan könyv vagy sorozat, amely annyira megváltoztatta volna a gyerekek olvasási szokásait, mint a Harry Potter. Ráadásul Rowling varázslószériája sokkal többet tett annál, mint hogy kaput nyitott egy sajátos fantáziavilágra, hiszen sok gyerek éppen…..
Fotó: Gálos Viktor Szatíra, disztópia, pikareszk – különös műfaji egyveleg Spiró György legújabb regénye, melynek hősét, Kálmánkát ide-oda sodorja az élet meg az idő, útja az indiai társadalom legaljától az ENSZ-en át a háború utáni Lipótmezőig cikkcakkozik. Tízek. 2018-ban harmadszorra adták…..
Fotó: Gálos Viktor A melankólia dicséretét írva Földényi F. László igyekezett elkerülni, hogy könyve tárgyáról kérdezzék az ismerősei, „Mert ezt rendszerint egyből követte az újabb kérdés: és mi a melankólia?” Erre inkább kitérő válaszokat adott, holott már évtizedek óta foglalkoztatja a gondolat.…..
A világ leghíresebb naplóját épp írójának tragikus sorsa emelte ki a második világháborús naplók sorából, és adott utólag minden egyes bejegyzésnek baljós felhangot. A napló mindenkori olvasója ugyanis tudja azt, amit írója az írás pillanatában még nem – hogy hiába a…..
Fotó: Valuska Gábor A tréfacsináló Till Eulenspiegel a német folklórirodalom kultikus alakja, ő a főhőse Daniel Kehlmann legújabb regényének, a Tyllnek. Pedig Kehlmann eredetileg nem is róla, hanem a harmincéves háborúról akart írni, amely jó négyszáz éve letarolta Európa közepét. A pusztítás…..
Utolsó nagy kalandjára indul az Időfutár – ezzel a címmel vezettük fel néhány éve a népszerű ifjúsági sorozat hatodik kötetét (ITT olvashattok bele). A széria azonban kis szünet után újabb kötettel bővül, amely a tervek szerint a Könyhétre jelenik majd meg. Hamarosan új…..
Daniel Kehlmann látszólag a történelmi múltról írta legújabb regényét, a Tyllt, viszont nagyon hamar világossá válik, hogy ebben a kötetében is inkább a jelenről fogunk olvasni. Hiába tette ugyanis a cselekményét a 17. századba, a történelmiséget már ott bukta, amikor egy…..
A német Daniel Kehlmann lesz a 2018-as Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, Tyll című legújabb regénye pedig éppen a fesztiválra időzítve jelenik meg magyarul. Kehlmann állandó fordítója Fodor Zsuzsa, akit a jellegzetes kehlmannizmusokról és az irodalmi előképekről…..
(Kép forrása) Április 11-én, a költészet napján indították el az első POKET-automatákat, melyekből egyelőre öt cím közül választhat, aki otthon vagy utazás közben olvasna, ahelyett, hogy a telefonját nyomkodja vagy csak kibámul az ablakon. Kipróbáltuk az egyiket. A lányom…..
Fotó: Valuska Gábor A csütörtökön kezdődő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz a német Daniel Kehlmann. Ha még soha semmit nem olvastatok tőle, de nagyon szeretnétek, még van idő pótolni, mi a magyarul megjelent könyvei közül most ötöt mutatunk be. El kellett volna…..
Lars Kepler nem egy a skandináv krimiszerzők sorában, hanem rögtön kettő: az írói álnév egy házaspárt takar, Alexandra Coelho Ahndorilt és Alexander Ahndorilt, akik mielőtt közös írásba kezdtek volna, már mindketten letettek az asztalra ezt-azt (történelmi regényt, drámát, operalibrettót,…..
  Két éve jelent meg Tittel Kinga kimondottan gyerekeknek szóló útikalauza, a Mesélő Budapest (olvassatok bele ITT). A rengeteg rajzzal, térképpel, ötletes grafikával ellátott kötet ideális a családi kirándulásokhoz, és sok olyan apró érdekességet tartalmaz, ami felkeltheti a gyerekek érdeklődését…..
Akinek a családi élete annyira összetapad egy országéval, mint Maxim Leóé, szinte elképzelhetetlen, hogy a kettő története ne fonódjon kibogozhatatlanul össze. Volt egyszer egy NDK című kötetében szándékoltan nem is tesz kísérletet erre, helyette nagyszülei és szülei történetén keresztül, valós…..
Képek forrása: Facebook/Quentin Gréban A brüsszeli születésű Quentin Gréban illusztrátorként több mint ötven könyvet jegyez, magyarul legutóbb A dzsungel könyve újrarajzolt változata jelent meg tőle (ITT bele tudtok lapozni), amely látványos, festményszerű képekben mesélte…..
Az első szerelmet és az első szexet nem feltétlenül követi a szakítás, itt most mégis valamit ilyesmit figyelhetünk meg: majdnem pontosan Az első című kötet megjelenése után ugyanis a Menő Könyveknél megjelent a Szakítós, benne 19 kortárs író novellájával. Az antológia történetei ugyanakkor…..
Berg Judit és Kertész Erzsi (fotó: Valuska Gábor) Berg Judit és Kertész Erzsi a kortárs magyar gyerekirodalom két meghatározó alakja, tavaly év végén viszont közös könyvük jelent meg. Kiadójuk, a Pagony ugyanis még a nyáron arra kérte őket, hogy a blogján kezdjenek el egy…..