Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nagykamat Bank

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Viszonylag sűrűn kapok a fenti kérdéssel, rosszabb esetben állítással e-maileket, Facebook megosztásokat. Döntő többségüket el szoktam intézni annyival, hogy marhaság, de ez a minapi gyöngyszem akkora állatorvosi ló, hogy - a blog szokásos témájától eltérően - megéri kicsit…..
Nagykamat Bank 2013.04.03 11:40:56
Tisztelt Elnök Úr (Vucsics Krisztián)!

A semmis szerződés utáni elszámolással kapcsolatban szeretném megosztani az alábbiakat.

Az 1/2010. (VI.28.) PK véleményében (az érvénytelenség jogkövetkezményeiről) ez áll:

(1.) "Az érvénytelen szerződés alapján tartozatlanul fizetett pénzösszeg visszafizetésére irányuló igény viszont kötelmi igény, hiszen a pénzből nem ugyanazt, hanem ugyanannyit kell visszatéríteni. Mindebből következően, ha dologszolgáltatás áll szemben pénzszolgáltatással, az egyes szolgáltatások visszakövetelésének időbeli lehetősége különböző, hiszen míg a kötelmi pénzkövetelés az általános 5 éves elévülési idő alatt elévül, addig a tulajdoni igény nem évül el, hanem érvényesítésének csak a birtokban lévő szerződő fél elbirtoklással történő tulajdonszerzése szab határt. "

"A szolgáltatások visszatérítése már a teljesítés időpontjától esedékessé vált, …”

Semmis kölcsönszerződés esetén a pénztartozás már nem kölcsön típusú tartozás. Továbbá ez a pénztartozás – az eredeti állapot helyre állítása esetén – az Adós részére történt folyósítása óta esedékes lenne. Tehát a fentiek szerint, ha a Bank folyósítása (mint pénzszolgáltatás) több, mint 5 éve történt, akkor azt már nem követelheti vissza, de az Adós ingatlanát ki kell engednie a jelzálog alól (dologszolgáltatás).

Ha a kölcsön folyósítása 2008.04.03.előtt, azaz már több mint 5 éve történt, akkor a Ptk. "324. § (1) A követelések öt év alatt elévülnek, ha jogszabály másként nem rendelkezik." szerint ez a követelés 5 év után elévült. Kivéve, ha az elévülési idő megszakadt: „327. § (1) A követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a követelés bírósági úton való érvényesítése, továbbá megegyezéssel való módosítása - ideértve az egyezséget is -, végül a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése megszakítja az elévülést.” (Ptk.)
Ha az elmúlt öt évben az Adós a Banktól nem kapott fizetési felszólítást és a tartozását írásban nem erősítette meg (az árfolyamgátba nem lépett be), továbbá a Bankkal egyezséget nem kötött, akkor az elévülési idő nem szakadt meg. A jogalap nélküli gazdagodás (Ptk. 361. §) esete kizárt, mert nem Adós okozta a szerződés semmiségét (2/b). Továbbá nem tudhatta azt sem, hogy a tartozást egy összegben való követelésként kell majd visszatérítenie (2/a).

Várom szíves véleményét,
Tibor
Nagykamat Bank 2013.04.03 12:54:54
@Vucsics.Krisztián: Kedves Krisztián!

Ha a havi törlesztés a tartozás elismerése, akkor az árfolyamgátba belépőkkel mi a fenének íratnak alá közjegyző előtt tartozáselismerő okiratot?

Másrészt a semmiség felismerése előtt kölcsöntartozásról van szó, a semmiség bíróság általi megállapítása után pénztartozásról. Ha tévedésből a folyószámlámra utalnak pénzt, akkor azt köteles vagyok visszautalni. Ha nem teszem és 5 éven belül nem szólítnak fel a annak visszautalására, akkor a tartozás elévült. Semmis kölcsönszerződés esetén -szvsz- ez áll fenn.

Szeretnék kérdezni:
Ha hitelszerződés esetén a Bank a kérésem nélkül folyósította az összeget, és nem küldött róla folyósítási értesítőt sem, akkor érvényes-e a kölcsönszerződés?