Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hippiusz

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
M. Night Shyamalan már ideje megtisztelő helyet foglalhat el, a legközhelyesebben utált alkotók között, természetesen az elmúlt 10 évben nyújtott teljesítményével nem oktalanul. De ahogyan az megszokott, a divatutálat az ő esetében sem engedi láttatni érdemeit, erre pedig jó…..
Christopher Nolan a mai rendezők között akkora liebling lett, hogy már-már érinthetetlennek számít. Dagadó rajongóbázisa szent tehénként bánik vele, még harmadik Batman-filmjét, a hiányosságokban bővelkedő Felemelkedést is úgy körbeimádták, mintha Isten ajándéka lenne. Eddig nem szúrta a szememet,…..
John Oliver, az HBO Last Week Tonight with John Oliver című műsorának házigazdája vasárnap este velünk kezdte szatirikus műsorát, és 3 percen át foglalkozott az internetadóval, a tüntetésekkel, Orbán Vikorral és a tervezett adó visszavonásával. A internet megadóztatását…..
Hippiusz 2014.11.03 11:02:32
@lacalaca: Nem, én sem ismerem közelebbről egy másik ország adórendszerét sem, az amerikaiét sem, ezért nem röhögnék teli szájjal, ha egy hazai műsorban azt fikáznák 2 mondatban, inkább utánanéznék, hogy mik is ott a tényleges problémák. Nyilván a műsor lehetne egy kicsit tájékoztató jellegűbb, de erre utaltam, hogy itt nem ez volt a cél, hanem 3 másodperc nevettetés...
Hippiusz 2014.11.03 11:29:57
@Zsolt_: melyik országban dönt az ott élő emberek szavazatának többsége a résztvevők többsége helyett? Honnan tudod, hogy aki nem ment el, mivel ért egyet, és mivel nem? Vannak adatminták a választásokról, azokról lehet beszélni, és összehasonlítani más országok választásain keletkezett adatmintákkal, és ha ezt megteszed, arra jutsz, amit írtam. Nyilván nem kötelező a mért adatokból kiindulni, baloldalon mostanában nem is szoktak...
..
Hippiusz 2013.07.29 19:20:06
Imádom a blogot, de muszáj belekötnöm a 3. videóba.
Sokan írták a youtube-on is, hogy a Jelek-et nem biztos, hogy jól közelítettétek meg.
Ha megnézitek Shyamalan korai filmjeit, mindegyik elképesztő emberi mélységeket tárgyal, olyan értékeket, amik sajnos manapság nem csalnának be tömegeket a moziba. Ezért mindegyik filmjét belerakta egy divatos vázba, hogy valahogy rávegye az erre még fel nem készült embereket is, hogy egy film erejéig üljenek csöndben, és próbálják befogadni a talán még egyelőre furcsa gondolatokat.

A Hatodik érzék nem a szellemekről szól, a Sebezhetetlen közel sem csak szuperhősfilm, a Falu egy szörnyhorrornak álcázott ültetett eszképista utópia, aminek tanulságairól oldalakt lehetne írni, illetve itt van a Jelek, amit meg ugye UFO filmnek adtak el, de a legkevésbé sem az.

A jelek a címben nem is a gabonakörökre utal, hanem arra, hogy vannak az életünkben apró jelek, amik újra és újra megmozgatják bennünk a kérdést, hogy teremtett-e minket valamilyen erő, és ő próbál-e vezetni, segíteni minket. Erre két féle válasz lehet, mint ahogy a filmben kétszer is elmondják, és ez a választás alapvetően meghatározza az életünket, azt, hogy avégére kivé válunk.. gyakorlatilag a legfontosabb kérdés, mégis manapság minden arra sarkall, hogy fel se tedd magadnak, ezért kell az ufókkal becsalni a nézőket a moziba.

Ezek a jelek nem egyértelmű, apró jelek, nincs bizonyíték egyik oldalon sem, teremtő erő létét bizonyítani és cáfolni is képtelenség, ezért hívják hitnek, és ezért egyéni a döntésünk. A film sem "ad bizonyítékot", a feleség csak annyi mondott, hogy "sózz oda", te, néző eldöntheted, hogy ezt hogy értelmezed, mint ahogy a saját életedben is nap mint nap el kell döntened.
Bementek a gyalult agyú popcorn-nézők egy ufófilmre, és ezzel a kérdéssel jönnek ki, és remélhetőleg legalább a következő pár napban ott lebeg körülöttük, és felfigyelnek a saját apró jeleikre, és gondolkoznak a saját válaszukon...

Ja, hogy ti leragadtatok az ufós körítésnél?
Egyszer ülnének össze filmszakértők, hogy egy 5 órás műsorban filmekben átadott értékekről beszéljenek struktúráltan, összefoglaló jelleggel, felnyitva sok ember szemét...